2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az élet piros lakkcsizmában „vágni engem nyakon” (Domonkos István után szabadon)

Bence Erika
Bence Erika

Az a társadalom, amely segítségnyújtás helyett a gyermeknevelési jog megvonásával bünteti a szegényeket, kegyetlen társadalom. Feltételezhetően az élet más területén is kirekesztő, embertelen. Embertelensége könnyen odaér mindenkihez. A „jólvasaltak” világát is behálózza előbb-utóbb, csak más formában. Bence Erika:

Idén egyetlen karácsonyi képeslapot hozott a postás. Olyant, mint amilyent három évtizeddel ezelőtt, a digitális kultúra térhódítása előtt volt szokás küldeni ünnepnapra szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek. Egy volt tanítványom – ma már családanya – küldte, akit egy évtizeddel ezelőtt készítettem fel mentorként sikeres diplomavizsgára. Most olvasta el egyik könyvemet. Megköszönte a tanulságait; „amit elvett és hozzátett az életemhez”. Többek között ezt írta a lapra. Nem mondom, hogy nem hatódtam meg. Miként azt sem tagadom, hogy nagyon fontosak számomra ezek a visszajelzések. Külföldi egyetemeken doktori fokozatot nyert egykori hallgatók jelzései, akik pályájuknak ekképp elért csúcsán nem felejtik el azokat a tanáraikat, akik még az alap- és mesterfokon egyengették az útjaikat. Főleg, ha nem csak annyira és annyiban, amennyit és amit az egyetemi tanár munkaleírása kötelezővé tesz.

Voltak ismerőseim, akik elektronikus levélben, mások a Facebook levelezőjében küldtek képet, üdvözletet. Még ezekben is kivehető a személyhez szólás gesztusa, az ünnepi időszakban másokra is figyelő tekintet. Fontosak ezek a jelzések is, mert még érezhetni bennük a valódi, humánus tartalmat. Azt, amiről a keresztény ünnep szól. Önzetlenséget, megértést, elfogadást és szeretetet. Fontosak, mert egy – legjobb esetben is – közömbösnek, önzőnek, de inkább ellenségesnek, bántalmazónak mondható társadalomban élünk. Olyanban, amely elé egy virtuális valóságot emeltek kirekesztő hatalmi struktúrák és követőik. S ebben a valóságban minden rendben van: mindenki egyetért mindennel, elégedett, jól szituált – hallgat és szófogadó! Csillogó-villogó karácsonyfa mellett ölelkezik az új ruhában feszítő család, miközben felhívják a figyelmet arra, hogy „még soha nem volt ennyire tele a karácsonyfa alja”! (Ne higgyék, hogy nem valódi bejegyzés! Csak nézzenek körül a Facebookot elárasztó giccsfolyamban!)

Érthető hát, hogy minden disszonáns hang, amely zavarja ezt a „világok legjobbiká”-nak képzelt életet, ellenérzést, sőt, agressziót ébreszt élvezőiben. Pl. karácsonykor, amikor a rengeteg „cuki” poszt között feltűnik egy segélykérő, az emberek együttérzésére apelláló felhívás. Egy négygyermekes, hajléktalanná vált családról szól. Segítségért folyamodnak jóérzésű embertársaikhoz, mert lakhatási körülményeik miatt attól félnek, a gyerekeket kiemelik a családból, egyszerűen szólva: elveszik tőlük őket. Pedig nem bántalmazó szülők. Bűnük a szegénység. A róluk szóló – ellenzéki portálon megjelent – cikkből megtudjuk, hogy ikreik már a hajléktalanságba születtek bele, majd Kanadában próbáltak szerencsét, ahonnan – noha újabb gyermekük jött világra – hazajöttek (vagy haza kellett jönniük!), hogy negyedik gyermekükre is csak a hajléktalanság várjon. Budapesten szeretnének megkapaszkodni, mivel az egyik gyerek sajátos nevelési igényű. Az apa kőművesként dolgozik, de a keresete nem elegendő a fővárosi albérlet fedezéséhez, vidéken örökölt házukba pedig nem bírtak beköltözni.

A történet kiváltotta rettenetnél, miszerint hány meg hány ember él e „jól teljesítő” világban a létminimum alatt, hány embernek nincs esélye kilábalni a mélyszegénységből, csak a poszt alatti megjegyzések tömkelege válthatott ki még nagyobb döbbenetet bennünk. A felismerés, hogy az emberek egy bizonyos hányadából még karácsonykor sem vált ki együttérzést az elesettek sorsa, noha ott feszítettek az éjféli misén, s „híven” tartják a karácsonyi szokásokat. Mondjuk, karácsony böjtjén nem esznek húst, mert olyankor a hal a „menő” (Jó halpaprikás! Rántott ponty vagy harcsa! – Más kérdés, hogy az eredeti hagyomány szerint még ez sem elfogadott böjti menü!). Tudjuk a rendet.

A harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozó, önelégült, mert magát minden szempontból „közösségileg legitimált”-nak gondoló asszony – ő a legagresszívebb kommentáló. Férjezett, jól, vagy az átlagosnál legalább hajszálnyival jobban szituált családban él, legfeljebb két gyermeke van, s rendszerint valamilyen felsőfokú végzettsége is – amire hivatkozva gondolhatja úgy, hogy véleménye megfellebbezhetetlen, másokat (le)minősítő megjegyzése „alapból”, tehát érvek nélkül is helytálló. Felszínességének és inkorrektségének társadalmi státusza, vagyona, pozíciója, ideológiai hovatartozása, családjának vagyoni helyzete, vagy férjének hatalmi pozíciója ad legitimációt.

A „közösségileg legitimált” asszony hangot ad megdöbbenésének, „lefagyott”, amikor azt olvasta, hogy hajléktalanok négy gyereket „vállaltak”. „Micsoda felelőtlenség” – és el is kell venni az ilyenektől a gyereket! Mert micsoda dolog az, hogy valaki kőműves és nem tud rendbe hozni egy vidéki házat, meg nem képes elegendő munkát találni és pénzt keresni, amikor manapság „lasszóval fogják a jó kőművesmestereket”! És már az is eleve gyanús, hogy valaki csak úgy, hazajön a „fenékig tejfel” Kanadából! Kimondatlanul ott van a sorok között: biztos munkakerülő, felelőtlen, iszákos, ne adj Isten, bűnöző! Meg is érdemli a sorsát! Nem is csoda, hogy szegény és kilátástalan a sorsa! El kell venni a „szegénységbe csinált” gyermekeit!

Ebben az ideális világban minden a helyén van. Önhibáján kívül senki sem csúszhat le a társadalmi ranglétrán, sem egzisztenciálisan. Aki akar, az érvényesül, „még ha fát hasogatnak is a hátán”. A férfi és a nő felelősségteljesen tervezi a családját. Ha nem tudnak mindent megadni leendő gyermekeiknek, akkor „eltekintenek tőlük”, azaz „meg sem csinálják” őket. „Én is szülhettem volna még, de tudtam, hogy nem tudnék mindent megadni nekik!”

Mi az a minden? Felelősségteljes asszonyság! Talán, jó felelet erre egy másik bejegyzés.  Böjte Csaba története, amely arról szól, hogy három, gondozásba vett gyermeket vitt haza karácsony napján szüleikhez, akiket fűtetlen garázsban, rossz körülmények között talált. Fordult is volna vissza velük, hiszen volt ott még három, nélkülöző másik is. Mire a gyerekek – a nevelőotthon meleg biztonságának tudatában is! – sírva kérdezték, nem maradhatnának-e mégis, mert szüleikkel szeretnék tölteni a karácsonyt! Hát ez az! Ez az az „minden”, amit az ember adhat a gyerekének! A jó ember érti. (Akiknek értelmezési gondjaik vannak, csak azoknak írom ide: ezt a mindent úgy hívják, hogy feltétlen szeretet! És ezt akkor is képes teljesíteni a szülő, ha szegénységben él!)

És mi van azokkal, akik önhibájukból kerültek a létminimum alá? Ha hanyagok, felelőtlenek voltak. Ha hibáztak, téves döntéseket hoztak. Ha tékozlók voltak. Ha alkoholisták vagy más szenvedélyfüggők. Ha büntetett előéletűek.

Mi van azokkal, akik nem eléggé rátermettek? Akik alulképzettek. Akik eleve rossz anyagi körülmények közé születtek. Akiknek valamilyen hendikepjük van, pl. beteg, fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű családtagjaik.

Mi legyen a gyámoltalanokkal? A butákkal? A félkegyelműekkel?

A szegénységet bűnként értelmező, kirekesztő társadalom lojális polgárában fel sem merülnek olyan tartalmak, miszerint ezek az emberek – a hajléktalanságban is gyermeket vállaló nők és férfiak – szeretik egymást, vonzalmat éreznek egymás iránt, örömet szeretnének okozni maguknak és másoknak: házaséletet élnek. És gyerekeket szeretnének! Családot. Hogy a szegénységben élő gyerek – lásd Böjte története! – szereti a szüleit, hogy velük akar élni akkor is, ha fűtetlen a hajlékuk.

Az a társadalom, amely segítségnyújtás helyett a gyermeknevelési jog megvonásával bünteti a szegényeket, kegyetlen társadalom. Feltételezhetően az élet más területén is kirekesztő, embertelen. Embertelensége könnyen odaér mindenkihez. A „jólvasaltak” világát is behálózza előbb-utóbb, csak más formában.

Természetesen, az említett Facebook-bejegyzés alatt szép számban megszólaltak jóérzésű emberek is. Akik árnyaltabban képesek értelmezni a szegénység fogalmát. Vesztükre. Mert a „társadalmilag törvényesített” véleménnyel szemben esélyük sincs.

Újra és megint, jómagam is belesétáltam ebbe a csapdába. Egy ilyen kilátástalan vitába. A fentiekben leírt véleményemnek adtam hangot. Többek között annak is, hogy a mélyszegénység bizonyos szintjén túl nem léteznek olyan fogalmak, hogy „tudatos családtervezés”, meg „vállalás”, csak esetlegesség, mindennapi küzdelem és kilátástalanság van. S nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a társadalom egészére sem jellemző ilyen következetesség és tudatosság. Jól mutatja ezt a – sajnos, családtervezési modellként is funkcionáló – művi vetélések országosan (sőt, az egész kelet-európai térségben) nagy száma.

„Mintaasszony” válaszolt. A társadalmilag is jól bevált „csúsztatás” módszerével. Elmondta, hogy primitív vagyok, mert azt hiszem, hogy a családtervezés egyetlen lehetősége az abortusz. Már itt abba kellett volna hagyni! Nem lett volna szabad válaszolni! De leírtam, hogy nem jól értelmezte a szavaimat, épp az ellenkezőjét írtam. Az adott „módszert” mint negatív következményt említettem. Erre jött a válasz, hogy még saját mondataimat sem tudom értelmezni, nemhogy másokét.

Ilyenkor talán káromkodni volna jó! Még karácsonykor is. Más úgysem segít! Persze, elmondhattam volna, hogy egyetemi tanár, a tudomány doktora vagyok, huszonöt éve mást sem teszek, mint szövegeket értelmezek. Tanítok, tizenegynéhány önálló kötetem van (több kiadást megért tankönyvek is!), voltam tudományos folyóirat- és vagyok lapszerkesztő, néhány díjat is kiérdemeltem. Kizárt dolog, hogy ne tudnék szöveget értelmezni és írni. Megtették mások. Akik ismernek. Szóltak. Ne minősítsen! Megkapták ők is. Egyiküknek az értelmi szintjét vonták kétségbe.

Nem tudom, mi lehet „közösségileg legitimált” asszonyság problémája. Miért zavarja a szegénység? Pontosabban nem is az, hanem a szegények iránt tanúsított részvét. Csak feltételezéseim vannak. A lecsúszottakkal és a kirekesztettekkel szemben ő „valaki” lehet. Lefelé lehet rúgni. Velük szemben boldognak, kiválónak, jólszituáltnak érezheti magát. Aztán mások, olyanok, mint én, jönnek az eltérő, a szegények gondjaival közösséget vállaló véleményükkel és beleszólnak, belerontanak az összképbe. Az ilyeneket ki kell nyírni! Ma ezt – virtuális értelemben, e virtuális világban – meg is tették velem.

Ekkor már érdekelni kezdett. Ki lehet „gondolatellenőr” asszonyság? Persze, nem vagyunk ismerősök a Facebookon, találomra, névre kerestem. Kijött egy profil. Karácsonyi kép. Ápolt, jólöltözött nők. Boldogság. Egyikük piros, térdig érő csizmában.

Fontosak a karácsonyi üdvözletek. Főleg, ha az odafigyelés és a kölcsönös tisztelet gesztusa ismerhető fel bennük. Megerősítenek. Hogy, noha nem vagyunk tévedhetetlenek, de azért olykor, mégis, jól, sőt, kiválóan csinálunk valamit. Ha egy évtized múltán sem felejtenek el bennünket tanítványaink! Akikkel főleg szövegeket értelmeztünk. Akik ma is adnak a véleményünkre.

 

 

 

 

 

 

2017. december 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább