Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Ady és a két meggyőződésű emberek
Tamás Gáspár Miklós
Mi is ugyanezt tesszük. Kiállunk az alkotmányosságért, az emberi jogokért, a politikai egyenlőségért, a feminizmusért, a sovinizmus ellen és így tovább (egy tapodtat se tovább, mint Jászi és Ady, mert még mindig nincs annyink se, mint nekik volt), pedig ezek nem a mi fogalmaink, elvégre mi 1968 és 1989 utániak vagyunk, nem 1918 előttiek… de ha egyszer muszáj!… Tamás Gáspár Miklós (Kettős Mérce):
Ady Endre 140 éve – Istenem, száznegyven éve, mondaná Ady – született, és még mindig nem végeztünk vele, még mindig azt mondja, ami velünk van, még mindig nem tudja senki jobban, mint ő, hogy miért nincs vége a nagy összeroskadásnak Hunniában.
Fontos, nagyon fontos könyv jelent meg: igazi Ady-breviárium Király Levente válogatásában és szerkesztésében, vegye meg mindenki. Ha elfogy, majd újranyomják. Témák, beszédtárgyak szerint csoportosítja Király Levente az Ady-igéket: mulandó újságcikkek, örök igazságok, felejthetetlen elfogultságok. Talán még kapható itt-ott az időrendben haladó, részletesebb válogatás, annak is ott a helye az ön könyvespolcán. Lengyel András idézi föl, hogy Lukács György azt mondta Vezér Erzsébetnek: ő adta ki a legfontosabb magyar könyveket 1945 óta: azaz Ady újságprózáját a többé-kevésbé kritikai összkiadásban. Ebből merítenek ezek a válogatások is. (Még megemlítenék egy rendkívül érdekes, viszonylag új publikációt Ady első nagy csatájáról a katolikus egyházzal és az akkori magyar állammal, ezt is végig kellene olvasnia mindenkinek.)
Azt írja Ady ebben a kurta esszéjében a két meggyőződésű emberekről, hogy az akkori politizáló értelmiségieknek – az elmaradottság miatt – olyasmikért kellett küzdeniük, amiket már réges-rég meghaladtak.
Például állami oktatásért államnyelven, holott községi oktatást és szabad nemzetiségi oktatást szerettek volna (de a klerikális reakcióval szemben erre fanyalodtak) – vagy szabadgondolkodó, természettudományos szellemű (pozitivista) közművelődésért, holott már a metafizika és a teológia felújulása foglalkoztatta őket (Ady csak Bergsont említi, de ez volt a Társadalomtudományi Társaságnak és a Szellemtudományok Szabad Iskolájának, a Vasárnapi Körnek az ellentéte mögött is). Tudták, hogy a klasszikára kellene alapozni a műveltséget, de (ugyancsak az ultramontán klerikalizmussal szemben) tények és „pozitívumok” szorgalmazására kényszerültek. S ami a lényeg: támogatniuk kellett az azidőtt nem létező parlamenti demokráciát, általános szavazati jogot, pedig az elméjüket voltaképpen már a szocializmus és az anarchizmus izgatta. De a múltnak a jövőbe áthúzódó harcait mégiscsak meg kellett harcolniuk, fönntartásaik, kételyeik, sőt: hitük ellenére és ellenében.
Akkoriban a magyar uralkodó osztály (az arisztokrácia, a dzsentri, a fináncoligarchia és a protestáns egyházak) az Ausztriával folytatott kicsinyes huzakodással volt elfoglalva: élvezte ugyan – a munkásmozgalommal és a nemzetiségekkel szemben – a kettős monarchia közös gazdaságának, katonai erejének és nagyhatalmi állásának az előnyeit, de nacionalista egységre is szüksége volt, ezért másodlagos-szimbolikus ügyekben csetepatézott „Béccsel”, amelyről épp úgy beszélt, mint mai utódai „Brüsszelről”. Ugyanaz a kétszínű pörpatvar, mint most az Európai Unióval.
Gróf Tisza István „distinguished foreigner”-nek (előkelő idegennek: külföldinek) nevezte (így, angolul!) az Országgyűlésben az osztrák miniszterelnököt (kancellár csak 1918-tól van ott), miközben közjogilag persze nem vonta kétségbe a közös állam létét. Plus ça change, plus c est la même chose.
Ilyen környülállások közepette – amikor a Habsburg-dinasztia, az udvar demokratikusabb volt és inkább barátja a nemzetiségi jogoknak (számításból), mint a magyarhoni szabadelvűség – a polgári parlamentarizmuson és a haladó nemzetiségi politikán már túllátó, forradalmi lelkületű értelmiségiek mi mást tehettek volna: folytatták lelkiismeretesen a tegnap küzdelmeit, siettették az 1848-ban elmaradt reformokat.
Mi is ugyanezt tesszük. Kiállunk az alkotmányosságért, az emberi jogokért, a politikai egyenlőségért, a feminizmusért, a sovinizmus ellen és így tovább (egy tapodtat se tovább, mint Jászi és Ady, mert még mindig nincs annyink se, mint nekik volt), pedig ezek nem a mi fogalmaink, elvégre mi 1968 és 1989 utániak vagyunk, nem 1918 előttiek… de ha egyszer muszáj!…
1848, a polgári-liberális-demokratikus forradalom szinte semmit se hagyott ránk: a jobbágyságot nem a forradalom alatt szüntették meg, hanem a Bach-korszakban; a modern (bár antidemokratikus) parlamentarizmust nem 48 hozta el, hanem a kiegyezés 1867-ben, a világi és egyházi nagybirtokot nem 48 osztotta föl, hanem a kommunisták 1945 után, ahogyan az ipari-városi modernizációt is csak ők terjesztették ki aztán Budapesten kívülre (de nem tartott sokáig).
A nagybirtok ma megint nődögél szépecskén, a vidéket újra kis harámbasák irányítják, s „a mérsékelt baloldal” megint darabontpolitikát kénytelen folytatni rém hazafiatlanul, csak ezúttal nem Habsburg-, hanem „európai” (EU) keretben. Hiszünk mi „Európában”? Csudákat. Szembenállunk azért a magyar reakció örök Európa-ellenességével? Hát persze.
Két meggyőződésű emberek, filozófiai csatáinkat a tág értelemben vett, posztfrankfurti kritikai elmélet terrénumán vívjuk, miközben (zárójelbe téve a radikális antikapitalizmust) a bennünket jó esetben irrelevánsnak, rosszabb esetben bolondnak néző liberális intézményeket (és jogintézményeket) védjük a reakcióval, az etnicista féldiktatúrával és gyalázkodó állami szennypropagandával szemben – jobb meggyőződésünk ellenére. Ahogy Ady írja:
„Követeljük a legteljesebb demokráciát, ordítjuk az általános, titkos és egyenlő választás-jog elvét becsületesen, mártírosan, holott századokkal nálunk előbb járó kultúrtársadalmak eredményei már elvették titokban minden gusztusunkat.”
Pontosan.
E tekintetben semmi nem változott, ugyanott tipródunk, mint a régi századforduló magyar radikálisai, nyugatosai és szocialistái, az akkori modernek.
Arra megy el majd minden erkölcsi energiánk, amit gondolatban már diákként meghaladtunk. Ady úgy gondolta, a feminizmus már az ő életében győzedelmeskedett. Hát…
Aggódnom kell a Merkel-kormányzat válságán, amikor pocsék véleményem van róla?
Nevetséges.
Képmutatók volnánk?
Polányi Károly a Galilei Kör gyászünnepélyén elmondott gyönyörű Ady-emlékbeszédében mégis, mégis a hit emberének nevezte a költőt, s ezért nemzedéke vezérének, aki a hitetleneket megtanította a hitre:
„De íme, hisszük csak, hogy hitetlenek vagyunk, tisztelt gyülekezet, mert miközben a hitetlenséget hirdetjük, íme meghajtjuk gyászlobogónkat a hit hőse, a költő előtt, és magunk is az önfeláldozás útján igyekszünk követni a példáját. Titokban magunk is megváltoztunk, mert titokban mindannyian hiszünk.”
A két meggyőződést, a titkos hitet – azaz a mindenkori magyar radikálisok tragédiáját (ha tetszik: tragikomédiáját) – rajtunk kívül kevesen értik, s még kevesebben méltányolják. Igen, nem hiszünk a polgári demokráciában, közben védjük – haláltusája közben is – a polgári demokráciát, holott persze nem róla álmodunk, hanem egészen másról. Tisztességes dolog ez?
Nehéz kérdés.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >