2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Ady és a két meggyőződésű emberek

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Mi is ugyanezt tesszük. Kiállunk az alkotmányosságért, az emberi jogokért, a politikai egyenlőségért, a feminizmusért, a sovinizmus ellen és így tovább (egy tapodtat se tovább, mint Jászi és Ady, mert még mindig nincs annyink se, mint nekik volt), pedig ezek nem a mi fogalmaink, elvégre mi 1968 és 1989 utániak vagyunk, nem 1918 előttiek… de ha egyszer muszáj!… Tamás Gáspár Miklós (Kettős Mérce):

Ady Endre 140 éve – Istenem, száznegyven éve, mondaná Ady – született, és még mindig nem végeztünk vele, még mindig azt mondja, ami velünk van, még mindig nem tudja senki jobban, mint ő, hogy miért nincs vége a nagy összeroskadásnak Hunniában.

Fontos, nagyon fontos könyv jelent meg: igazi Ady-breviárium Király Levente válogatásában és szerkesztésében, vegye meg mindenki. Ha elfogy, majd újranyomják. Témák, beszédtárgyak szerint csoportosítja Király Levente az Ady-igéket: mulandó újságcikkek, örök igazságok, felejthetetlen elfogultságok. Talán még kapható itt-ott az időrendben haladó, részletesebb válogatás, annak is ott a helye az ön könyvespolcán. Lengyel András idézi föl, hogy Lukács György azt mondta Vezér Erzsébetnek: ő adta ki a legfontosabb magyar könyveket 1945 óta: azaz Ady újságprózáját a többé-kevésbé kritikai összkiadásban. Ebből merítenek ezek a válogatások is. (Még megemlítenék egy rendkívül érdekes, viszonylag új publikációt Ady első nagy csatájáról a katolikus egyházzal és az akkori magyar állammal, ezt is végig kellene olvasnia mindenkinek.)

Azt írja Ady ebben a kurta esszéjében a két meggyőződésű emberekről, hogy az akkori politizáló értelmiségieknek – az elmaradottság miatt – olyasmikért kellett küzdeniük, amiket már réges-rég meghaladtak.

Például állami oktatásért államnyelven, holott községi oktatást és szabad nemzetiségi oktatást szerettek volna (de a klerikális reakcióval szemben erre fanyalodtak) – vagy szabadgondolkodó, természettudományos szellemű (pozitivista) közművelődésért, holott már a metafizika és a teológia felújulása foglalkoztatta őket (Ady csak Bergsont említi, de ez volt a Társadalomtudományi Társaságnak és a Szellemtudományok Szabad Iskolájának, a Vasárnapi Körnek az ellentéte mögött is). Tudták, hogy a klasszikára kellene alapozni a műveltséget, de (ugyancsak az ultramontán klerikalizmussal szemben) tények és „pozitívumok” szorgalmazására kényszerültek. S ami a lényeg: támogatniuk kellett az azidőtt nem létező parlamenti demokráciát, általános szavazati jogot, pedig az elméjüket voltaképpen már a szocializmus és az anarchizmus izgatta. De a múltnak a jövőbe áthúzódó harcait mégiscsak meg kellett harcolniuk, fönntartásaik, kételyeik, sőt: hitük ellenére és ellenében.

Akkoriban a magyar uralkodó osztály (az arisztokrácia, a dzsentri, a fináncoligarchia és a protestáns egyházak) az Ausztriával folytatott kicsinyes huzakodással volt elfoglalva: élvezte ugyan – a munkásmozgalommal és a nemzetiségekkel szemben – a kettős monarchia közös gazdaságának, katonai erejének és nagyhatalmi állásának az előnyeit, de nacionalista egységre is szüksége volt, ezért másodlagos-szimbolikus ügyekben csetepatézott „Béccsel”, amelyről épp úgy beszélt, mint mai utódai „Brüsszelről”. Ugyanaz a kétszínű pörpatvar, mint most az Európai Unióval.

Gróf Tisza István „distinguished foreigner”-nek (előkelő idegennek: külföldinek) nevezte (így, angolul!) az Országgyűlésben az osztrák miniszterelnököt (kancellár csak 1918-tól van ott), miközben közjogilag persze nem vonta kétségbe a közös állam létét. Plus ça change, plus c est la même chose.

Ilyen környülállások közepette – amikor a Habsburg-dinasztia, az udvar demokratikusabb volt és inkább barátja a nemzetiségi jogoknak (számításból), mint a magyarhoni szabadelvűség – a polgári parlamentarizmuson és a haladó nemzetiségi politikán már túllátó, forradalmi lelkületű értelmiségiek mi mást tehettek volna: folytatták lelkiismeretesen a tegnap küzdelmeit, siettették az 1848-ban elmaradt reformokat.

Mi is ugyanezt tesszük. Kiállunk az alkotmányosságért, az emberi jogokért, a politikai egyenlőségért, a feminizmusért, a sovinizmus ellen és így tovább (egy tapodtat se tovább, mint Jászi és Ady, mert még mindig nincs annyink se, mint nekik volt), pedig ezek nem a mi fogalmaink, elvégre mi 1968 és 1989 utániak vagyunk, nem 1918 előttiek… de ha egyszer muszáj!…

1848, a polgári-liberális-demokratikus forradalom szinte semmit se hagyott ránk: a jobbágyságot nem a forradalom alatt szüntették meg, hanem a Bach-korszakban; a modern (bár antidemokratikus) parlamentarizmust nem 48 hozta el, hanem a kiegyezés 1867-ben, a világi és egyházi nagybirtokot nem 48 osztotta föl, hanem a kommunisták 1945 után, ahogyan az ipari-városi modernizációt is csak ők terjesztették ki aztán Budapesten kívülre (de nem tartott sokáig).

A nagybirtok ma megint nődögél szépecskén, a vidéket újra kis harámbasák irányítják, s „a mérsékelt baloldal” megint darabontpolitikát kénytelen folytatni rém hazafiatlanul, csak ezúttal nem Habsburg-, hanem „európai” (EU) keretben. Hiszünk mi „Európában”? Csudákat. Szembenállunk azért a magyar reakció örök Európa-ellenességével? Hát persze.

Két meggyőződésű emberek, filozófiai csatáinkat a tág értelemben vett, posztfrankfurti kritikai elmélet terrénumán vívjuk, miközben (zárójelbe téve a radikális antikapitalizmust) a bennünket jó esetben irrelevánsnak, rosszabb esetben bolondnak néző liberális intézményeket (és jogintézményeket) védjük a reakcióval, az etnicista féldiktatúrával és gyalázkodó állami szennypropagandával szemben – jobb meggyőződésünk ellenére. Ahogy Ady írja:

„Követeljük a legteljesebb demokráciát, ordítjuk az általános, titkos és egyenlő választás-jog elvét becsületesen, mártírosan, holott századokkal nálunk előbb járó kultúrtársadalmak eredményei már elvették titokban minden gusztusunkat.”

Pontosan.

E tekintetben semmi nem változott, ugyanott tipródunk, mint a régi századforduló magyar radikálisai, nyugatosai és szocialistái, az akkori modernek.

Arra megy el majd minden erkölcsi energiánk, amit gondolatban már diákként meghaladtunk. Ady úgy gondolta, a feminizmus már az ő életében győzedelmeskedett. Hát…

Aggódnom kell a Merkel-kormányzat válságán, amikor pocsék véleményem van róla?

Nevetséges.

Képmutatók volnánk?

Polányi Károly a Galilei Kör gyászünnepélyén elmondott gyönyörű Ady-emlékbeszédében mégis, mégis  a hit emberének nevezte a költőt, s ezért nemzedéke vezérének, aki a hitetleneket megtanította a hitre:

„De íme, hisszük csak, hogy hitetlenek vagyunk, tisztelt gyülekezet, mert miközben a hitetlenséget hirdetjük, íme meghajtjuk gyászlobogónkat a hit hőse, a költő előtt, és magunk is az önfeláldozás útján igyekszünk követni a példáját. Titokban magunk is megváltoztunk, mert titokban mindannyian hiszünk.”

A két meggyőződést, a titkos hitet – azaz a mindenkori magyar radikálisok tragédiáját (ha tetszik: tragikomédiáját) – rajtunk kívül kevesen értik, s még kevesebben méltányolják. Igen, nem hiszünk a polgári demokráciában, közben védjük – haláltusája közben is – a polgári demokráciát, holott persze nem róla álmodunk, hanem egészen másról. Tisztességes dolog ez?

Nehéz kérdés.

 

2017. december 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább