Ma Angéla, Petronella névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hága, a sátán és a történelmi tények
J. Garai Béla
Különösen szívhez szóló volt Vučić elnök fennkölt beszéde, amelyben kifejtette, hogy nincs jelentősebb és fontosabb nap a szerb történelemben 1918. november 25-nél, amikor is megvalósult a „vajdasági szerbek évszázados álma”: csatlakozhattak az akkori Szerb Királysághoz!... Ami azonban az elcsatolás jelentőségét illeti, kétségkívül igazat mondott az elnök, hiszen Szerbia egy magánál jóval fejlettebb és gazdagabb területet kapott ajándékba a széthulló monarchiától. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):
RESPEKTUS. Ismét „drámai” hét van mögöttünk. A Ratko Mladić ügyében hozott hágai ítélet úgy felkavarta a politikai közéletet, mintha élet-halál kérdéséről lenne szó, mintha legalábbis az ország minden polgárát tragikusan érintené a véres kezű tábornokra kiszabott életfogytiglan. A megnyilatkozók zömmel keményen elítélik a „szerbellenes” hágai bírákat, és csak kevesen ismerik el, hogy a srebrenicai mészáros néven hírhedtté vált főtiszt szégyent hozott nemzetére.
Pedig az átlagpolgárt a jelek szerint igazából nem izgatja különösképpen a boszniai szerb katonaság volt főparancsnokának sorsa, kiváltképp most, a tél küszöbén, amikor a tüzelő meg a télirevaló beszerzése sokkal nagyobb gond számára, mint az, hogy az inkriminált tábornok hol tölti el hátralevő éveit. Ilyen jel volt az is, hogy a hágai igazságszolgáltatás ellen meghirdetett belgrádi tüntetésen alig háromszázan jöttek össze a remélt többezres tömeg helyett, Újvidéken pedig még ennél is kevesebben.
Ám a nemzeti elit mindent elkövet, hogy országos kérdést kovácsoljon az ügyből, és felrázza a közömbös közvéleményt. A szerb egyház legrangosabb képviselője például azzal a megdöbbentő kijelentéssel botránkoztatta meg józanabb híveit, hogy a szóban forgó verdikt a „sátán műve”. A pátriárka ezzel igyekezett megadni az alaphangot az össznépi felháborodáshoz, miközben arra panaszkodott, hogy úgymond, mindig csak a szerbeket kiáltják ki bűnösnek mindenért, a többiek pedig ártatlannak találtatnak. „Sajnos, semmit sem tehetünk, mert a világ hatalmasai ördögi cselekedeteket hajtanak végre, és mi szenvedjük meg a következményeket…”, folytatta a középkori időket idéző lamentációját a főpap.
A hétezer srebrenicai bosnyák férfi lemészárlásáról és a tábornok más „hazafias” tetteiről, amelyekről a hágai vádiratban bőven olvashatunk, az egyházi vezető egy szót sem ejtett. Mintha meg sem történtek volna. (...)
A nemzet atyjának szerepében tetszelgő Aleksandar Vučićtól igencsak fortélyos és nagymesteri reagálást hallottunk. „Nehéz nap volt ez”, nyilatkozta az ítélethirdetés után, majd így folytatta: „Arra kérem Szerbia polgárait, hogy felemelt fejjel és büszkén folytassák életüket a szuverén Szerbiában, amely senkinek sem engedi meg, hogy megalázza”. Így kerülte meg, hogy nyíltan kommentálja az ítéletet, ám kódolva utalt arra, hogy maga is úgy tartja, hogy a Mladić elleni ítélet igazságtalan, és az egész ország ellen irányul. Végül azt is hozzátette: a szerbek tiszteletben tartják mások áldozatait, amit azok nem tesznek meg a szerb áldozatokkal szemben.
Mintha nem hallotta volna a pátriárka meg a többiek nyilatkozatait. Mert azokban még a nyomát sem lehet felfedezni a respektusnak mások áldozatai iránt.
TÖRTÉNELEM. Hasonlóan egyoldalú és erősen elfogult az aktuális hatalom képviselőinek viszonyulása Vajdaság múltja iránt. A Mladić elítélése miatti össznépi keserűséget azzal a díszes ünnepséggel igyekeztek enyhíteni ugyancsak a múlt héten, amelyet a tartománynak a Szerb Királysághoz való „csatlakozása” („prisajedinjenje”) 99. évfordulójára rendeztek Újvidéken.
Különösen szívhez szóló volt Vučić elnök fennkölt beszéde, amelyben kifejtette, hogy nincs jelentősebb és fontosabb nap a szerb történelemben 1918. november 25-nél, amikor is megvalósult a „vajdasági szerbek évszázados álma”: csatlakozhattak az akkori Szerb Királysághoz!
Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy az említettek mai leszármazottjait is kivétel nélkül őszinte öröm tölti el az elődök döntése miatt, elég sok ellenkező véleményt hallani. Ami azonban az elcsatolás (ez a kifejezés azért sokkal jobban illik az eseményhez) jelentőségét illeti, kétségkívül igazat mondott az elnök, hiszen Szerbia egy magánál jóval fejlettebb és gazdagabb területet kapott ajándékba a széthulló monarchiától.
Ám miközben a díszülés közvetítését néztem, képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy vajon a hazafias szónoklatokat hallgató, talpig lüszterben feszítő ünneplő közönség mennyire van tisztában a történelmi tényekkel? Egyáltalán utánanéztek az adatoknak és az akkori történéseknek? Vagy úgy gondolják, hogy 1918-ban is a szerbek voltak 66 százalékos többségben a tartományban, mint (a sorozatos betelepítések folytán) napjainkban, s így esetleg logikusnak tűnhet, hogy képviselőik a nemzeti romantika hullámain a déli anyaországgal való egyesülésről álmodoztak?
Továbbá: megfordult-e a fejekben, hogy mennyire tekinthető mérvadónak a csatlakozásról határozó nagygyűlés döntése, amely a történészek szerint minden jogalapot nélkülözött? Amikor az egykori újvidéki Grand szállóban megtartott nagygyűlés 757 részvevőinek túlnyomó többsége szerb volt, valamennyi más szláv nemzetiségű, néhány német és egyetlen magyar mellett (ha hitelesnek tekinthetjük a korabeli újságbeszámolót)? Vagyis a 757-ből 578 volt szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 3 sokác, 2 horvát és 1 magyar, ami azonban megközelítőleg sem felelt meg az akkori nemzetiségi összetételnek. Különösen nem a magyarok és a németek lélekszámbeli arányát illetően.
Gondolom, az elnök magasztos szónoklata sokaknak csalt könnyeket a szemébe. Persze, nem mindenkinek, de hát a történelem már csak ilyen, bizonyos dátumok egyiknek öröm, másiknak keserűség és csalódás. De legalább ne akarnák annak a bizonyos nagygyűlésnek a döntését történelmi igazságtételként beállítani.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >
NEM „ŐRKUTYÁK”, HANEM TÁNYÉRNYALÓ PINCSIK
Varjú Márta főszerkesztő és Máriás Endre főszerkesztő-helyettes irányításával a Magyar Szó nem az itteni magyar közösséget, >
Talán ma sejtik, hogy rosszabbul élünk
Feltételezem, hogy egymás megismerése valójában a különbségek feltárásával is jár. Jelenleg egymás ismerete egyoldalú. Hála a >
„Az erő nem fogyott el” – csak a közösség!
– Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága – mondja a >