2024. június 13. csütörtök
Ma Antal, Anett névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hága, a sátán és a történelmi tények

J. Garai Béla
J. Garai Béla

Különösen szívhez szóló volt Vučić elnök fennkölt beszéde, amelyben kifejtette, hogy nincs jelentősebb és fontosabb nap a szerb történelemben 1918. november 25-nél, amikor is megvalósult a „vajdasági szerbek évszázados álma”: csatlakozhattak az akkori Szerb Királysághoz!... Ami azonban az elcsatolás jelentőségét illeti, kétségkívül igazat mondott az elnök, hiszen Szerbia egy magánál jóval fejlettebb és gazdagabb területet kapott ajándékba a széthulló monarchiától. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

RESPEKTUS. Ismét „drámai” hét van mögöttünk. A Ratko Mladić ügyében hozott hágai ítélet úgy felkavarta a politikai közéletet, mintha élet-halál kérdéséről lenne szó, mintha legalábbis az ország minden polgárát tragikusan érintené a véres kezű tábornokra kiszabott életfogytiglan. A megnyilatkozók zömmel keményen elítélik a „szerbellenes” hágai bírákat, és csak kevesen ismerik el, hogy a srebrenicai mészáros néven hírhedtté vált főtiszt szégyent hozott nemzetére.

Pedig az átlagpolgárt a jelek szerint igazából nem izgatja különösképpen a boszniai szerb katonaság volt főparancsnokának sorsa, kiváltképp most, a tél küszöbén, amikor a tüzelő meg a télirevaló beszerzése sokkal nagyobb gond számára, mint az, hogy az inkriminált tábornok hol tölti el hátralevő éveit. Ilyen jel volt az is, hogy a hágai igazságszolgáltatás ellen meghirdetett belgrádi tüntetésen alig háromszázan jöttek össze a remélt többezres tömeg helyett, Újvidéken pedig még ennél is kevesebben.

Ám a nemzeti elit mindent elkövet, hogy országos kérdést kovácsoljon az ügyből, és felrázza a közömbös közvéleményt. A szerb egyház legrangosabb képviselője például azzal a megdöbbentő kijelentéssel botránkoztatta meg józanabb híveit, hogy a szóban forgó verdikt a „sátán műve”. A pátriárka ezzel igyekezett megadni az alaphangot az össznépi felháborodáshoz, miközben arra panaszkodott, hogy úgymond, mindig csak a szerbeket kiáltják ki bűnösnek mindenért, a többiek pedig ártatlannak találtatnak. „Sajnos, semmit sem tehetünk, mert a világ hatalmasai ördögi cselekedeteket hajtanak végre, és mi szenvedjük meg a következményeket…”, folytatta a középkori időket idéző lamentációját a főpap.

A hétezer srebrenicai bosnyák férfi lemészárlásáról és a tábornok más „hazafias” tetteiről, amelyekről a hágai vádiratban bőven olvashatunk, az egyházi vezető egy szót sem ejtett. Mintha meg sem történtek volna. (...)

A nemzet atyjának szerepében tetszelgő Aleksandar Vučićtól igencsak fortélyos és nagymesteri reagálást hallottunk. „Nehéz nap volt ez”, nyilatkozta az ítélethirdetés után, majd így folytatta: „Arra kérem Szerbia polgárait, hogy felemelt fejjel és büszkén folytassák életüket a szuverén Szerbiában, amely senkinek sem engedi meg, hogy megalázza”. Így kerülte meg, hogy nyíltan kommentálja az ítéletet, ám kódolva utalt arra, hogy maga is úgy tartja, hogy a Mladić elleni ítélet igazságtalan, és az egész ország ellen irányul. Végül azt is hozzátette: a szerbek tiszteletben tartják mások áldozatait, amit azok nem tesznek meg a szerb áldozatokkal szemben.

Mintha nem hallotta volna a pátriárka meg a többiek nyilatkozatait. Mert azokban még a nyomát sem lehet felfedezni a respektusnak mások áldozatai iránt.

TÖRTÉNELEM. Hasonlóan egyoldalú és erősen elfogult az aktuális hatalom képviselőinek viszonyulása Vajdaság múltja iránt. A Mladić elítélése miatti össznépi keserűséget azzal a díszes ünnepséggel igyekeztek enyhíteni ugyancsak a múlt héten, amelyet a tartománynak a Szerb Királysághoz való „csatlakozása” („prisajedinjenje”) 99. évfordulójára rendeztek Újvidéken.

Különösen szívhez szóló volt Vučić elnök fennkölt beszéde, amelyben kifejtette, hogy nincs jelentősebb és fontosabb nap a szerb történelemben 1918. november 25-nél, amikor is megvalósult a „vajdasági szerbek évszázados álma”: csatlakozhattak az akkori Szerb Királysághoz!

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy az említettek mai leszármazottjait is kivétel nélkül őszinte öröm tölti el az elődök döntése miatt, elég sok ellenkező véleményt hallani. Ami azonban az elcsatolás (ez a kifejezés azért sokkal jobban illik az eseményhez) jelentőségét illeti, kétségkívül igazat mondott az elnök, hiszen Szerbia egy magánál jóval fejlettebb és gazdagabb területet kapott ajándékba a széthulló monarchiától.

Ám miközben a díszülés közvetítését néztem, képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy vajon a hazafias szónoklatokat hallgató, talpig lüszterben feszítő ünneplő közönség mennyire van tisztában a történelmi tényekkel? Egyáltalán utánanéztek az adatoknak és az akkori történéseknek? Vagy úgy gondolják, hogy 1918-ban is a szerbek voltak 66 százalékos többségben a tartományban, mint (a sorozatos betelepítések folytán) napjainkban, s így esetleg logikusnak tűnhet, hogy képviselőik a nemzeti romantika hullámain a déli anyaországgal való egyesülésről álmodoztak?

Továbbá: megfordult-e a fejekben, hogy mennyire tekinthető mérvadónak a csatlakozásról határozó nagygyűlés döntése, amely a történészek szerint minden jogalapot nélkülözött? Amikor az egykori újvidéki Grand szállóban megtartott nagygyűlés 757 részvevőinek túlnyomó többsége szerb volt, valamennyi más szláv nemzetiségű, néhány német és egyetlen magyar mellett (ha hitelesnek tekinthetjük a korabeli újságbeszámolót)? Vagyis a 757-ből 578 volt szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 3 sokác, 2 horvát és 1 magyar, ami azonban megközelítőleg sem felelt meg az akkori nemzetiségi összetételnek. Különösen nem a magyarok és a németek lélekszámbeli arányát illetően.

Gondolom, az elnök magasztos szónoklata sokaknak csalt könnyeket a szemébe. Persze, nem mindenkinek, de hát a történelem már csak ilyen, bizonyos dátumok egyiknek öröm, másiknak keserűség és csalódás. De legalább ne akarnák annak a bizonyos nagygyűlésnek a döntését történelmi igazságtételként beállítani.

 

2017. november 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Erősödött” a VMSZ Begaszentgyörgyön?

A VMSZ vezetői már régen elszakadtak a közösségtől és a valóságtól. A párt 4 (négy!) képviselőjének >

Tovább

A magyar közösség és a nemzetközi jog elleni erkölcstelen cselekedet

Kovács Elvira a szerb parlament alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség sokéves megélhetési tisztségviselője, Pásztor István néhai >

Tovább

A szolgapárt menetelése a szakadék felé

A június 2-i önkormányzati választásokon a VMSZ vereséggel is felérő „eredményeit” nem lehet a 70 ezres >

Tovább

A véres XX. század agóniája tovább tart

Arról is szóltam, hogy újabban egyre több olyan regény születik, amely elszámol a hosszan agonizáló XX. >

Tovább

“A magyarság gyásza”

A vajdasági magyarság szempontjából lesújtó eredmények születtek a mostani önkormányzati választásokon. Szabadkán, a központban megsemmisítő erővel >

Tovább

Berisavljević: a VMSZ szigorú nagymagyar párttá változott

A Danas belgrádi napilap folytatásokat közöl Živan Berisavljević (1935-2024[1]) Jedan intervju [Egy interjú] című könyvéből, amelyet >

Tovább

Nyílt, nyilvános és megalázó jogsértés!

A Pásztor & Fia Kft. a hatalomszerzés, az önös haszonszerzés érdekében mindig az aktuális hatalmi párthoz, >

Tovább

Kezdem érteni a Magyar Péter-rejtvényt

Nem kívánok az elemzőkkel vitába kerekedni, de attól tartok a jelenlegi helyzet a magyar társadalom tanácstalanságának >

Tovább

“Civilizációs előrelépés”

Most azonban, ha a Pink tévén a kilencvenes évekből ismert eszméit hangoztató Šešeljt hallva azzal vigasztalódok, >

Tovább

Ide jutottunk!

Proletariátus, osztályharc, aztán szerényen sorolom tovább: antifasizmus, szolidaritás… ezek a szavak lassan kivesznek a közéleti szótárból. >

Tovább

Tükröm, tükröm, zsebtükröm...

Az MNT-nek nem csak nyitottnak kellene, hogy legyen a jogsérelmek bejelentésének fogadására, de azok közvetlen felismerésére >

Tovább

A választásokon „a VMSZ-é az egyedüli magyar lista”?!

A VMSZ elnöke a nyilatkozatban a nyílt támadást is beveti , miszerint „az ellenzéki pártok az >

Tovább