Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Lélek- és szavazatkufárok
Bence Erika
Lehet, hogy egy részük az állampolgárság miatti hála, illetve a kisebbségi politikai elitünk iránti – sosem tegező – tisztelete okán mégis szavazni fog. Feltéve, ha még nem jöttek rá, hogy az Elnök térségi és helyi pártkatonáinak, valamint érdekeltségi köreiknek juttatott tárcsák, boronák és más mezőgazdasági eszközök – akárhány millió! – révén még egyetlen itthon marasztaló, pártfüggetlen munkahely sem létesült. Bence Erika:
Ismét megjött a levél. Mint minden olyan határon túli magyar állampolgár számára, aki még nem kérte felvételét a választói névjegyzékre: a Nemzeti Választási Iroda levelet és űrlapot küldött, amelyben felkérnek, hogy vegyek részt az országgyűlési választásokon, s elmagyarázzák a regisztrálás feltételeit. Egészen egyszerű az eljárás.
Tudom, hogy én is, természetesen, mint mindenki más, csak egy név, sőt, csak szám vagyok a határon túli magyar állampolgárok listáján, s – ezek szerint – létezik valamilyen kimutatás is arról, hogy még nem bejegyzett, „csak potenciális” szavazó lennék. Nem várhatom el, hogy ismerjék, s nem hihetem, hogy olvasták korábbi nyilvános levelemet, amelyet a miniszterelnöknek címeztem, s amelyben elmondtam, hogy elvi okok miatt nem veszek részt a választásokon. Tehát nem kérem felvételemet a választói névjegyzékbe.
A választásokon való részvétel ugyanis az én szuverén döntésem függvénye. Senki sem vitathatja el tőlem azt a törvény adta lehetőséget, hogy szabad akaratom szerint hozzak döntéseket állampolgári jogaim gyakorlásáról. Nem hiszem, hogy ezáltal – miként azt egyes orgánumok igyekeznek a befolyásolható közvélemény szintjén elhinteni és terjeszteni – nemzetáruló lettem. Nem vagyok az.
A levél, amit most kaptam, korrekt. A választási iroda feladata a tájékoztatás, az ország állampolgárainak segítése.
Viszont gyomorforgató hírek érkeznek a volt miniszterelnök tevékenységéről. Kezdeményezi a határon túl magyar állampolgárok szavazati jogának megvonását. Még ha érvei között akad is néhány problematikus körülményre mutató (pl. az állandó lakcím és az adózási kötelezettség hiánya, a diaszpórában élő magyarokkal szembeni diszkrimináció etc.), felvetése akkor is mélyen sértő és megalázó. Leginkább azon egyszerű, ma már jobbára idős emberek számára, akik a második világháborút követően igen nagy áldozatokat hoztak érte, és a szó szoros értelmében megszenvedték magyarságukat, azt, hogy nem adták fel anyanyelvüket, hűek maradtak a nemzethez akkor is, ha országhatár, diktatúra és megtorlás tette ezt majdnem lehetetlenné és kivitelezhetetlenné számukra. (Akkoriban mintha nem lettek volna kérdésesek ezek az attribútumok. Nem lehetett velük a maihoz hasonló szinten kufárkodni!) Számukra a magyarországi választásokon való részvétel lelki elégtételt, érzelmi kötődést jelent. (Más kérdés, hogy érzelmi elfogultságuk miatt, épp ők a leginkább befolyásolhatók és félrevezethetők. De ez még mindig jobb, mint a helyi, azaz a határon túli pártelitnek és kiskirályoknak mutatott hálából, tőlük való félelemből, nekik történő hízelkedésből szavazók magyarsága!)
Azt mondják az elemzők, a volt miniszterelnök ennél ostobább lépést nem is tehetett volna! Otromba lépésével azokat a határon túli magyarokat is saját politikai ellenfelei oldalára állította, akik semlegesek voltak e téren ez ideig. Nem tudom. Lehet, hogy van ilyen hatása is megnyilatkozásának. Meggyőződésem azonban, hogy akik a saját fejükkel gondolkodnak, akik tisztelik saját magukat annyira, hogy nem engedik meg egyik fél számára sem, hogy döntéseikbe beleavatkozzanak, hogy állampolgári jogaikkal, szavazataikkal (a lelkeikkel?) kufárkodjanak, azokat egy ilyen manipuláció nem befolyásolhat.
A volt miniszterelnököt – gondolom – nem érdekli a határon túli magyarok szavazati jogának hatékonysága. Ő azokat a szavazópolgárokat akarta (volna) megnyerni maga és pártja számára, akiket mindig is irritáltak a határon túli magyarok irányában gyakorolt gesztusok, jogok és kedvezmények, s akik révén az a szomorú emlékezetű december 5-e megtörténhetett. Mert megtörtént. És kár elhitetni magunkkal. Nem csak a volt miniszterelnök pártja és szavazótábora, hanem az akkori magyar társadalom nagyobb részének ellenérzését is tükrözte az az ominózus eredmény. Ami nem sokban változott az elmúlt majd másfél évtized alatt sem. Csak egy szűk – főleg értelmiségiekből álló – réteg képes objektíven szemlélni a kérdést. Nincsenek sokan. A többieknek nem kellünk! Nem szeretnek bennünket.
A volt miniszterelnök baklövése által még nem lett szebb, s jobb a másik oldal sem, amely ugyan „állampolgárságot adott” (dehogy ő adta! a szüleink és a nagyszüleink, akik magyar állampolgárok voltak, vagy annak születtek és magyarul tanítottak bennünket később is, annak ellenére, hogy kényelmesebb lett volna beolvadni, elfelejteni!), de ezért most elvárja, hogy lojalitással és szavazattal fizessünk! A mostani miniszterelnököt sem hiszem, hogy szavazataink áramlásánál jobban érdekelné személyes sorsunk, életünk és véleményünk. Mert ha igen, akkor meghallgatná az egyedieket és az ellentéteseket is, nemcsak a nevünkben beszélőkét; méltányolná azt, függetlenül attól, hogy mit mondanak itteni helytartói, az általa is támogatott és „ránk szabadított” kisebbségi hatalmi elit képviselői.
Megszólaltak ők is. Elnökük. Hőbörgő, megformálatlan mondatokkal, otromba fordulatokkal és szólásokkal tűzdelt nyilatkozatban ítélte el a volt miniszterelnök kezdeményezését (jogosan!), és utasította vissza a tegező megszólítást. „Nem őriztünk együtt libát!” A frazeológusok tudnák megmondani, hányféle formája létezik a szólásnak. Az Elnök korábbi nyilatkozatainak szelleméhez, hiszen korábban aklot meg nyájat emlegetett, talán jobban illet volna: „Nem őriztünk együtt birkát!” (Értem, hogy az élőbeszéd fordulatait az elektronikus médiában, pl. a tévényilatkozatban már nemigen, csak kicsit lehet módosítani; benne maradnak a bakik, az egyeztetés hiánya, a makogás és a nyelvhelyességi hiba, meg a „fognak lenni”-féle darabosságok. Viszont azt már kicsit megmosolyogja az ember, hogy egy írott formájú beszámolóban, a magát valamikor függetlennek hirdető, ma már jócskán behódolt portál tudósításában, az Elnök szavait idézve meghagyják nyelvhelyességi hibáit. Nem merik kijavítani?)
És ha volt egy csepp hitelessége nyilatkozatának, amelyben kikérte magának, hogy a volt miniszterelnök úgy beszéljen rólunk, vajdasági magyarokról, mint a jelenlegi miniszterelnök eszközeiről az elkövetkezendő választások során, az csak azért volt és maradhatott volna meg, mert egy olyan valaki vagdalódzott, aki saját elnöksége idején maga semmivel sem volt különb, s feltehetően ezután sem lenne. De nem. Az Elnök saját következő mondataival, amelyet a lojalitás és a szolgalelkűség közösségünkhöz (akiknek nevében nyilatkozott), múltunkhoz, (amelyre hivatkozhatott) és elődjeinkhez (akiknek állampolgárságunkat köszönhetjük) is elképzelhetetlenül méltatlan bizonygatásával semmisítette meg! Épp azt mondta el, amit előbbi mondataiban visszautasított. Nehogy valaki is azt gondolja, hogy nem leszünk hálásak!
Aztán újra nyilatkozott. Többek között megint azon az ominózus hírportálon voltak olvashatók mondatai, amelyek szerint „valakik” (aktivistáik?) minden vajdasági magyar, szavazásra jogosult kettős állampolgárhoz bekopogtatnak, megkérdezik, akarnak-e szavazni és segítenek nekik helyesen kitölteni a szükséges űrlapokat. Segítenek! Gondolom, mert az a hír járja, hogy az egyik korábbi népszavazás során, a határon túlról érkező szavazatok egy jelentős része érvénytelen volt. Nem minden itteni magyar állampolgár értette ugyanis meg az utasításokat. Pedig a nemzeti érzés valahol ott kezdődik, hogy tisztelem az anyanyelvemet, igyekszem helyesen beszélni, tudok magyarul gondolkodni és szöveget értelmezni. De most majd lesz segítség regisztráláskor. Mindenkor. Miközben eszük ágában sincs befolyásolni a segítségükre szoruló szavazókat, nekik, akik minden kritikus gondolatot, ellenvéleményt kizárásokkal, ellehetetlenítéssel és megvonásokkal büntettek. Eddig legalábbis. Ezután nem fognak?
Nem tudom, hol kopogtatnak be azokhoz a szavazópolgárokhoz, akik – kibontakozva a mindenkori (szeretetükkel innen is, onnan is bennünket elhalmozó) elnökök virtuális öleléséből – mégis külföldön kerestek maguknak és családjuknak munkát, boldogulást. Becslések szerint egyes magyar lakta települések összlakosságának akár a negyven százaléka is kivándorolhatottt. Őket hogy szólítják meg? Idős, itthon maradt és befolyásolható szüleik révén? Persze, a kint boldogulóknak – a diaszpórában élőkkel ellentétben – is megadatott a levélben szavazás lehetősége. Lehet, hogy egy részük az állampolgárság miatti hála, illetve a kisebbségi politikai elitünk iránti – sosem tegező – tisztelete okán mégis szavazni fog. Feltéve, ha még nem jöttek rá, hogy az Elnök térségi és helyi pártkatonáinak, valamint érdekeltségi köreiknek juttatott tárcsák, boronák és más mezőgazdasági eszközök – akárhány millió! – révén még egyetlen itthon marasztaló, pártfüggetlen munkahely sem létesült. Ők akkor is külföldön fognak mosogatni, betont keverni, akár középkorú édesanyjuk is – hátrahagyva betegebb párját – betegeket gondozni, ha a jelenlegi hatalmi struktúrához alkalmazkodva szavaznak.
Nem kell hozzám bekopogtatni! Én ugyanis nem tartom hiteles embereknek azokat, akik nem hisznek az emberi társadalom legnagyobb szellemi vívmányaiban: a demokráciában, s a gondolkodás szabadságában. A liberalizmusban – ha úgy tetszik. Az előbbiről azt mondják, hogy rabság, az utóbbiról meg, hogy baloldali, meg nemzetellenes. Számomra nem hitelesek azok sem, akik azt hiszik, hogy a múlt és a történelem saját érdekeiknek megfelelően kisajátítható és megváltoztatható, a jövő meg, amelyben ők már nem lesznek elnökök és vezérek, úgysem jön el, mert nem lehetséges. Pedig. De. Talán. „Lesz még egyszer ünnep a világon…”. Ő is liberális volt. Mondhattok, utólag, akármit!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >