Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Van ez a cinkos férfi összetartás. És ha megnézzük, ez a negyven körüli generációs határ kb. ott húzódik, amikor megszüntették a kötelező sorkatonaságot. Szerbhorváth György (hvg.hu):

Egyáltalán nem érdektelen kérdés, amit Jámbor András tett fel Vajon miért 40 feletti férfiak beszélnek a nők elleni erőszakról a tévében? című cikkében. Pontosabban nem is az a kérdés, hogy a szerkesztők miért hívogatnak amúgy a témához vélhetően hozzá nem értő, de bármihez hozzászóló embereket az esti kivesézős műsorokba (művészeket, értelmiségieket, ún. nagy, ismert embereket), mert ez a média logikája.

Az érdekesebb kérdés, hogy miért tűnik úgy, legalábbis Jámbornak, hogy mintha létezne egy erős generációs hasadék, úgy negyven év körül. Magyarán a negyven feletti férfiak megértőbbnek tűnnek a nőket abúzálók iránt – akiknek amúgy meg ismét jó része szintén negyven feletti férfi). (És itt jegyezzük meg: az abúzus szó nem szerepel az MTA legutóbbi magyar helyesírási szabályzatában, az abszorpció viszont igen.)

A megértés alatt itt a verbális produktumok széles skáláját értsük: a zaklató melletti feltétlen kiállástól kezdve az „ő is csak ember”-ezésen át „a meg kell neki bocsátani” típusúig, és sorolhatnánk. Ám attól, ha most e megértő magatartást próbáljuk megérteni, koránt sincs arról szó, hogy bármily mértékben elfogadnánk az abúzus bármely formáját (merthogy annak nemcsak a szexuális formája létezik, bár most a nyilvánosságban főként csak erről hallunk). Azt is nehéz igazolni – bár esetleg legalább érteni véljük –, hogy egy abúzált miért lesz maga is zaklató, bár egyikből véletlenül sem következik a másik.

Ám akad egy magyarázatféle, hogy miért is a negyven feletti férfiak azok, akik kiállnak olyan férfitársaik, barátaik vagy éppen ismeretlenek mellett, akik rémségeket követtek el, s sem bocsánatot nem hajlandók kérni, sem megkövetni áldozataikat, sőt, csak nyomják a dumát arról, hogy mindez valahol normális. Lehet, hogy nem helyes – vagy a mai korszellem szerint nem helyes –, de hát nincs itt másról szó, mint amikor az orrunkban turkálunk vagy társaságban fingunk. Nem illik, mi se szeretjük, ha mást tesz ilyet, de hát istenem, hús-vér emberek vagyunk, fikából-fingásból. Az vesse ránk az első követ… A kortársak pedig lelkesen bólogatnak.

Szóval, van ez a cinkos férfi összetartás (és még barátságnak sem kell ezt neveznünk). És ha megnézzük, ez a negyven körüli generációs határ kb. ott húzódik, amikor megszüntették a kötelező sorkatonaságot. Azaz a ma negyven felettiek még voltak katonák, a negyven alattiak közt egyre kevesebben vagy már alig. Pontosabban: ez a határ Magyarországon inkább már ötven fölött van, különösen az értelmiségi pályán mozgók esetében. Talán nem véletlen, hogy a ma ötven alattiak egy része – és szüleik – azon gondolkodott, hogyan ússza meg a sereget, mert látták, hogy az már semmiképpen sem a „férfivé válás”, a „megemberesedés”, a „majd ott megtanulod” terepe, hanem a züllésé. Szó sincs hazáról, patriotizmusról – annál inkább alkoholizmusról és egymás zaklatásáról. Aminek legfeljebb mellékterméke volt egy-egy nagy barátság, és sajnos a mai fideszes nómenklatúra egy részének cinikus összetartozásává (bár azok egy része is tönkrement).

Nem tudom, a mostani ügy fő- és mellékszereplői voltak-e a hadseregben, vélhetően túlnyomó többségük igen. Márpedig minimum az Iskola a határon-ból tudjuk, milyen kegyetlen egy ilyen férfiközösség. Nem csak a tisztek zaklatják a katonákat, sőt, a magasabb rangú tiszt az alacsonyabb rangút, de a katonák is egymást. Mintha muszáj lenne. Nem muszáj, sőt, de mintha az egymással való kegyetlen, kíméletlen bánásmód teremtené meg a közösség közti szolidaritást, egymás basztatása lenne a ragasztó. Ami részben így is van: az ugyanazon a szinten lévők közt, tehát például az újoncok közt. De amint az újoncból öreg katona lesz, vagy egyiküknek rangja lesz, vagy valami magasabb pozícióba kerül, például tőle függ a tiszta gatya vagy a plusz kaja, máris megteremtődik a hierarchikus viszony, a hatalmi szálak pedig jól összekuszálódnak. Mindenki megalázott, és mindenki megalázó. És ez végül tök normálisnak tűnik.

Talán mindenki tisztában van azzal, hogy mindenki jól járna, ha ez az ördögi kör megszűnne, de nem. Maradnak a szokások, a szívatás hagyománya, ami végül konkrét fizikai erőszakba is torkollik. Ha úgy veszem, ellenem merényletet is megkíséreltek, valamely társam, aki isten tudja miért, talán a nemzetiségem miatt utált, vagy csak úgy – egyszer „aláaknázta” az emeletes ágy felső szintjét. Én alul feküdtem, és az rám esett, és centiken múlt, hogy a kilazított vasrúd nem csapta szét a fejem. Szóltam a tisztnek, de ő is csak a vállát vonogatta: így megy ez.

Bizonyára sokan voltunk úgy, hogy a kaszárnyakapun utoljára kilépve magunk mögött hagytuk ezt az embertelen világot, mely belül egy egészen más emberségesség fogalommal operál, ami egyszerre áll közel a bajtársiassághoz, a szolidaritáshoz, de a legdurvább kegyetlenséghez is, egészen a fizikai megsemmisítésig. Ma már kevésbé diskurálnak az emberek a kocsmákban egykori hadseregbéli élményeikről – inkább ciki az egész. Főleg nem szokás a szívatás verzióiról beszélni. De egyesek, úgy tűnik, nagyon nem hagyták mögöttük ama világot, és tudatosan vagy öntudatlanul, annak szellemében élnek, viselkednek, gondolkodnak. Vagy ha mégsem zaklatnak senkit, nagyon is megértik és megvédik az abúzust, és úgy vélik, nem az a hibás, aki lőtt, hanem aki odaállt a golyó elé.

Magyarország, a régió mint laktanya sem szellőzött még ki eléggé, meglehet, akkor sem, ha mi, ma negyven felettiek egyszer majd kihalunk. Ez a bűz még mindig erősebb a fociöltözők áporodott, izzadtságszagú férfibrahiságától, mélyen beszívódott sokak pszichéjébe. Mindez tehát a magyar (és nem magyar) korosodó és idősb férfiak mentalitástörténetének szerves része, és lehet, csak a biológia veri majd le- vagy ki.

Mi sem jellemzőbb, hogy a szexuális zaklatási ügy főszereplőjének író kortársa teljes mértékben kiáll mellette, mert anno segített rajta, nagy alkotó, és különben is. Emlékszem az író egyik önéletrajzi írásának részletére: valahol az ötvenes évek elején kicsapják Budapestre nevelőszülőkhöz. Akik, hogy ne legyen gondjuk vele napközben, kikötik egy fához a kecskék közé. Egy gyereket ez egy életre traumatizálhat, világos. De, írjuk le még egyszer: egy egykori áldozat sem érthető meg akkor, amikor egy zaklatót menteget, bármilyen indokkal is teszi ezt. Sőt, talán pont neki kellene a legjobban együtt éreznie az áldozatokkal.

De nem, mintha még mindnyájan ott lennénk kikötve magunk is a kecskék közé, csak nézünk, és nem értünk semmit.

Ha jobban meggondoljuk, a katonaság cinikus zaklatáskultúrája ma is vígan él, mégpedig a közösségi oldalakon. Itt mehet teljes gőzzel a szívatás a másik irányban, és itt él tovább az összekacsintás perverziója. De ide már arc sem kell, a kommentelésben nincsenek újoncok és öregek. Már mindenki kápó, aki a másikat üti – pedig nem a túlélésről van szó. Hatvan-hetven éve úgy írták le a tekintélyelvű személyiséget (Adorno és Horkheimer), hogy az felfelé nyal, lefelé rúg. Ma meg mindenki rúg, akibe éri.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A jövő azé lesz, aki bestiább

Éjfélkor hatalmas tűzijáték, soha nem volt ilyen látványos. Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki >

Szóval mégis

Szóval mégis igaz, hogy a legrosszabb már be is következett: a közvélemény zöme – részben menthető, >

Érdekképviselet ez?

A „messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja magyar mondás. A kérdés csupán az, >

Mikor alapoztuk meg az autokrata rendszert?

Bence Erika egyetemi tanárnő egy kritikája miatt az MNT lapjaiban fekete listára került. ám hallgatnak az >

Közös pontok

Boldogok azok a kortársaim, akik karriervágyból megtagadták vagy pedig úgy emlékeznek rá, mint arra a bohó >

A szocializmus a bécsi Mariahilferstrassen bukott meg

Neki van igaza, nem azoknak, akik 1989-ról úgy beszélnek, mint a csodás évekről. Magyarország ölébe hullott >

A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…

Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, >

Csonka többpártrendszer – csonka demokrácia

A közösségi kérdések drámaiak, a válaszok elmaradnak. Rákényszerítenek-e bennünket a választások az átfogó kisebbségi közéleti reformra? >

Homály

Ha az Orbán-ellenes tábor nagy része most nem áll ki a cigányok védelmében, akkor az ország >

A „támogatás” ára

Nem az a gond, hogy a két magyar nyelven tájékoztató kft. támogatásban részesül, hanem az, hogy >

Korom gályájának rabja

De felesleges visszasírni azokat a korokat, lássuk be, hogy a modern korban a művész a porondra >

Magyar árkok

„Egyre kevesebb vigasza van az ország egyik, politikailag elárvult felének”, írta Károlyi Csaba a Parti Nagy >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |