2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Magyarországi közélet

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Hogyan lehetséges, hogy választók – az egész világon – a közemberek (azaz saját maguk) átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé? Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Budapesten és vidékén azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető politikai és médiaszereplők erkölcsileg és értelmileg nem érik el az úgynevezett átlagemberek minőségét – sőt: a saját személyes „színvonaluk” alá zuhantak le. A visszás, groteszk, bizarr, nevetséges és szégyenletes esetek száma légió. Az internetes sajtó szinte teljes elbulvárosodása, a politikai „táborok” primitív káröröme, ha valamelyik vetélytársuk orra bukik, a rágalmak és mendemondák összekeveredése a komoly hírszolgálattal és elemzéssel: mindezek nem látszanak többé egyéni hibának, inkább szegény hazánk (és – hajjaj – szegény Európánk) válsága újabb aggasztó tüneteinek.

A rossz modor és a rossz ízlés orgiája, amely egyszerűen megalázza a közönséget – azaz a honpolgárok közösségét –, s vele jár a magyar nyelv rémületes romlása, amely része az általános hanyatlásnak. (Nemrég mondta a kitűnő zongoraművész a rádióban: „tervünk elfogadásra került a Zeneakadémia részéről”, s akkor most bízzunk a Debussy-interpretációjában? Azt írja az egyik köztiszteletben álló zsurnaliszta: „Ne hidd, hogy különb vagytok.” Ez tragikomikus. Vagy tragikus?) A politikai programok és elképzelések tartalmi vitája, a tendenciák elemzése helyett a hatalom megszerzésére esélytelen politikai csoportok hatalmi esélyeinek összehasonlítása („latolgatása”) folyik, tökéletesen értelmetlenül.

Az Európa-szerte csodált Orbán-rezsim (amelynek a szövetségesei a napokban nyertek választást Ausztriában és Csehországban) szétverte ezt az amúgy is vacak szisztémát. Ami megmaradt belőle, az irracionális gyűlölködés, előítélet, babona, fake news, paranoiás mítosz, fajgyűlölet, körkörös gyanakvás mindenkivel szemben, félművelt okoskodás. A szélsőjobboldali kormánysajtó által meghagyott kicsinyke műveleti területen tombol a gagyitévé, az alig burkolt pornográfia, a kiröhögött „sztárok” parádéja, a bújtatott reklám, az irodalomnak álcázott ponyva- és lektűrbiznisz, a tudománytalanság és tudományellenesség, a filozófiátlanság és művészietlenség, a teljes művelődéstörténet megvetése, az emberhez méltatlan hivatásos sport botránykrónikája, a politikai tudósítás helyét elfoglaló alantas pletyka, a főhivatású interjúalanyok vartyogása, a részvétlen gúnyolódás a lúzereken, az üres és szolgai érdeklődés a hatalom titkai iránt, a pénzkultusz, a vagyonosok irigy csodálata – pfuj!, piszok mindenütt.

És mindenünnen árad a repetitív, idióta posztpop és posztrock, a kultúra helyét átveszik a „rendezvények” és a „fesztiválok”, a kamaszok beszédképtelen, tudatlan, ostoba „vloggerek” amatőr videóit bámulják a YouTube-on (akiknek több százezer „követőjük” van), mert ők legalább autentikusnak tetszenek, szemben „a sajtóval” – ezek a „videósok” egyébként (hitelesen és spontánul!) mindenféle szirszart reklámoznak a plázák ifjú népének.

Valaha elképedve néztük a „kommentelők” őrjöngését a cikkek alatt; ma már alig különböznek a cikkek a „kommentektől” – és nem a „kommentelők” változtak meg, hanem a cikkírók. Ennek az egész örvénylő lármának a hátterében pedig ott van a pusztuló ország, a pusztuló Európa, a szétmángorolt „demokratikus” álmok, a szeméthegyek, az éhező, kábítószeres gettók, a tönkretett állami intézmények és a kizsigerelt népjóléti rendszerek, a bomló családok, a magukra hagyott gyerekek, a zsíros anyagiasság, a pánikos menekülés, a masszív kivándorlás. Kétségbeejtő.

Régi kérdés, bár kezd elavulni a reménytelenség folytán: hogyan lehet bármilyen balkörmű polgári „demokráciában” az állampolgári közösség tagjainak annyira-amennyire észszerű döntéseket hozniuk, ha elméjüket elhomályosítja a valóság- és tényellenes hatalmi propaganda (és a rá úgy-ahogy „reagáló”, szintén irracionális politikai „vita”), illetve a kommersz „tömegkultúra”, „szórakoztatóipar” és az internetes „közösségi médiák” színes és végtelen, szüntelenül változó, mégis egyhangú szennye? Hiszen aki – érthetően és méltányolhatóan viszolyogva – elmenekül belőle Rousseau és Thoreau vadonába, kénytelen lemondani arról, hogy bármin változtasson – kivéve persze önmagát, ami nem csekélység. Ráadásul aki küzdelemre vállalkozik, nyakig a műtrágyában, maga is bemocskolódik, óhatatlanul. Ugyan ki tud tisztán gondolkodni a ricsajban és a bűzben?

Hogyan lehetséges, hogy választók – az egész világon – a közemberek (azaz saját maguk) átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé? Ez már az ókorban is meggondolkoztatta az elmélkedőket. Némelyiküket arra késztette, hogy elvessék – mint illúziót – a demokrácia gondolatát. De mivel a tirannusok is átlagon aluliak, valami mást kerestek. Ez a más pedig mindmáig hiányzik.

Vannak nemes lelkek, akik még próbálkoznak (Isten áldja meg őket), sokakat viszont elnémított a keserűség. Visszahúzódás, kivonulás, szigetek keresése – szakma, kert, hobbik és mániák, jobb esetben gondolkodói enklávék, rosszabb esetben délibábos szekták –: ebben az egészben az egyetlen megmaradt álom a csönd.

A csöndet nem lehet cenzúrázni, nem lehet elárulni, nem lehet promóciós termékbemutatókon ajnározni, nem lehet félremagyarázni, meghamisítani, megrágalmazni, szédelgően földicsérni. Nem is igaz már, hogy honfitársaink semmiben se bíznak. Nem. A semmiben bíznak csak.

 

2017. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább