2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Magyarországi közélet

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Hogyan lehetséges, hogy választók – az egész világon – a közemberek (azaz saját maguk) átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé? Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Budapesten és vidékén azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető politikai és médiaszereplők erkölcsileg és értelmileg nem érik el az úgynevezett átlagemberek minőségét – sőt: a saját személyes „színvonaluk” alá zuhantak le. A visszás, groteszk, bizarr, nevetséges és szégyenletes esetek száma légió. Az internetes sajtó szinte teljes elbulvárosodása, a politikai „táborok” primitív káröröme, ha valamelyik vetélytársuk orra bukik, a rágalmak és mendemondák összekeveredése a komoly hírszolgálattal és elemzéssel: mindezek nem látszanak többé egyéni hibának, inkább szegény hazánk (és – hajjaj – szegény Európánk) válsága újabb aggasztó tüneteinek.

A rossz modor és a rossz ízlés orgiája, amely egyszerűen megalázza a közönséget – azaz a honpolgárok közösségét –, s vele jár a magyar nyelv rémületes romlása, amely része az általános hanyatlásnak. (Nemrég mondta a kitűnő zongoraművész a rádióban: „tervünk elfogadásra került a Zeneakadémia részéről”, s akkor most bízzunk a Debussy-interpretációjában? Azt írja az egyik köztiszteletben álló zsurnaliszta: „Ne hidd, hogy különb vagytok.” Ez tragikomikus. Vagy tragikus?) A politikai programok és elképzelések tartalmi vitája, a tendenciák elemzése helyett a hatalom megszerzésére esélytelen politikai csoportok hatalmi esélyeinek összehasonlítása („latolgatása”) folyik, tökéletesen értelmetlenül.

Az Európa-szerte csodált Orbán-rezsim (amelynek a szövetségesei a napokban nyertek választást Ausztriában és Csehországban) szétverte ezt az amúgy is vacak szisztémát. Ami megmaradt belőle, az irracionális gyűlölködés, előítélet, babona, fake news, paranoiás mítosz, fajgyűlölet, körkörös gyanakvás mindenkivel szemben, félművelt okoskodás. A szélsőjobboldali kormánysajtó által meghagyott kicsinyke műveleti területen tombol a gagyitévé, az alig burkolt pornográfia, a kiröhögött „sztárok” parádéja, a bújtatott reklám, az irodalomnak álcázott ponyva- és lektűrbiznisz, a tudománytalanság és tudományellenesség, a filozófiátlanság és művészietlenség, a teljes művelődéstörténet megvetése, az emberhez méltatlan hivatásos sport botránykrónikája, a politikai tudósítás helyét elfoglaló alantas pletyka, a főhivatású interjúalanyok vartyogása, a részvétlen gúnyolódás a lúzereken, az üres és szolgai érdeklődés a hatalom titkai iránt, a pénzkultusz, a vagyonosok irigy csodálata – pfuj!, piszok mindenütt.

És mindenünnen árad a repetitív, idióta posztpop és posztrock, a kultúra helyét átveszik a „rendezvények” és a „fesztiválok”, a kamaszok beszédképtelen, tudatlan, ostoba „vloggerek” amatőr videóit bámulják a YouTube-on (akiknek több százezer „követőjük” van), mert ők legalább autentikusnak tetszenek, szemben „a sajtóval” – ezek a „videósok” egyébként (hitelesen és spontánul!) mindenféle szirszart reklámoznak a plázák ifjú népének.

Valaha elképedve néztük a „kommentelők” őrjöngését a cikkek alatt; ma már alig különböznek a cikkek a „kommentektől” – és nem a „kommentelők” változtak meg, hanem a cikkírók. Ennek az egész örvénylő lármának a hátterében pedig ott van a pusztuló ország, a pusztuló Európa, a szétmángorolt „demokratikus” álmok, a szeméthegyek, az éhező, kábítószeres gettók, a tönkretett állami intézmények és a kizsigerelt népjóléti rendszerek, a bomló családok, a magukra hagyott gyerekek, a zsíros anyagiasság, a pánikos menekülés, a masszív kivándorlás. Kétségbeejtő.

Régi kérdés, bár kezd elavulni a reménytelenség folytán: hogyan lehet bármilyen balkörmű polgári „demokráciában” az állampolgári közösség tagjainak annyira-amennyire észszerű döntéseket hozniuk, ha elméjüket elhomályosítja a valóság- és tényellenes hatalmi propaganda (és a rá úgy-ahogy „reagáló”, szintén irracionális politikai „vita”), illetve a kommersz „tömegkultúra”, „szórakoztatóipar” és az internetes „közösségi médiák” színes és végtelen, szüntelenül változó, mégis egyhangú szennye? Hiszen aki – érthetően és méltányolhatóan viszolyogva – elmenekül belőle Rousseau és Thoreau vadonába, kénytelen lemondani arról, hogy bármin változtasson – kivéve persze önmagát, ami nem csekélység. Ráadásul aki küzdelemre vállalkozik, nyakig a műtrágyában, maga is bemocskolódik, óhatatlanul. Ugyan ki tud tisztán gondolkodni a ricsajban és a bűzben?

Hogyan lehetséges, hogy választók – az egész világon – a közemberek (azaz saját maguk) átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé? Ez már az ókorban is meggondolkoztatta az elmélkedőket. Némelyiküket arra késztette, hogy elvessék – mint illúziót – a demokrácia gondolatát. De mivel a tirannusok is átlagon aluliak, valami mást kerestek. Ez a más pedig mindmáig hiányzik.

Vannak nemes lelkek, akik még próbálkoznak (Isten áldja meg őket), sokakat viszont elnémított a keserűség. Visszahúzódás, kivonulás, szigetek keresése – szakma, kert, hobbik és mániák, jobb esetben gondolkodói enklávék, rosszabb esetben délibábos szekták –: ebben az egészben az egyetlen megmaradt álom a csönd.

A csöndet nem lehet cenzúrázni, nem lehet elárulni, nem lehet promóciós termékbemutatókon ajnározni, nem lehet félremagyarázni, meghamisítani, megrágalmazni, szédelgően földicsérni. Nem is igaz már, hogy honfitársaink semmiben se bíznak. Nem. A semmiben bíznak csak.

 

2017. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább