2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Verda

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Kellemes érzés tapasztalni, hogy a tömegben, forgalomban a név bizonyos tekintélynek örvend. Lényegében az egyetlen kifogás, ami ér bennünket: a fogyasztás. Valamit valamiért. Én sem tértem át az ú.n. kíméletes és egészséges táplálkozásra, a különböző müzlik és a vega kaja nem tud kielégíteni, éhesen nem funkcionálok. Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Vezetői jogosítványomat, a „vozácskát” 1976 őszén szereztem meg. (Ízlelem: ez az ige nem a megfelelő, mert a mai korban elterjedt a kétes egyetemi diplomák - komolyabb összeg, összeköttetés vagy közéleti pozíció esetén akár dr. cím - megszerzése. Én viszont becsületesen vizsgáztam le, ha netalán a vizsgáztató bizottságnak felajánlottam volna némi kp-t a biztos siker érdekében, azt hiszem azon nyomban elküldtek volna. Tisztességesebb világban éltünk...). Bejegyzésem nem a jogsi megszerzésének körülményeiről szól, noha ez a téma is megérne egy írást, hanem a verdáimról.

Az első személygépkocsi amibe a jogosítvánnyal átülhettem az autóiskolás „Fityóból” a családi Fiat 125-ös volt. Kétszer két négyzetlámpás, ötsebességes, eredeti olasz fürge autó. Rajta tapasztaltam meg mit jelent, amikor 130-as sebességnél kidurran az első kerékabroncs. Szerencsére, szemközt nem jött senki a Törökbecse-Novo Milosevo úton, mert a defekt átvágott a szemközti oldalra és időbe tellett amíg megzaboláztam a száz olasz csődört.

Első saját autóm mi más, mint a jugoszláv nemzeti kisautó, egy „Fityó” volt. Fehérként vásároltam, a rendszámtábla páratlan számmal végződött, 727- re (mint a Boeing) ami a jugoszláv valóság egy időszakában fontos szerepet játszott, ugyanis üzemanyag takarékosság miatt az országban páros-páratlan rendszert vezettek be: hétfő-szerda-pénteken a páratlan számmal végződő rendszámtáblával rendelkező autók közlekedhettek, a kedden-csütörtökön-szombaton a páros számúak. Vagy fordítva. A lényeg, a családnak 0-val végződő (930) és párosnak számító autója volt így tehát esetünkben az olajtermelő sejkeket nem érte veszteség. A Fiatot meglepetésszerűen Boja Feri barátom egy alkalommal átfestette zöldre. Otthagytam ugyanis nála az autót, hogy beállítsa a gyújtást (talán mondanom sem kell, hogy a „Fityó” nem rendelkezett elektronikus üzemanyag adagolóval), közben festett valami gépkocsit, maradt zöld festékje és új fényezést kapott a kocsim (még két fehér csíkot is ragasztott rá, amikor egy ízben feljöttem vele Magyarországra Újpesten majdnem megdobáltak a hivalkodó zöld-fehér kombináció miatt). A „zöldike” végkimerülésig szolgált, akkor váltam meg tőle, amikor olyan mértékben szétette a rozsda az alját, hogy vezetés közben nem csak az előttem lévő utat, hanem az alattam lévő talajt is láttam.

Emma feleségem menyasszonyként összetáncolt egy jó állapotban lévő „Stojadinra” valót (Zastava 101). Ez volt az első családi autónk, egy ízben megtréfált bennünket, beragadt a dudája (helyesen a KRESZ szerint talán kürt?) és dudaszóval haladtunk át Temerin véget nem érő főutcáján. Megmaradt emlékezetemben, hogy 1986. február 9-én, vasárnap reggel, amikor elindultam Becséről Zentára, hogy meglássam az éjjel született Lóci fiamat, akkor váltott át a kilométer órája 99.999-ről 100 000-re.

Az első nagyobb minőségi váltás akkor következett be, amikor, hirtelen adódott alkalmat kihasználva vettünk egy Golfot. Lényeges különbséget jelentett a Sztojkó után.

Magyarországon az első személygépkocsi szintén egy alkalmi vétellel került hozzánk: Algéria távozó nagykövete nem találta alkalmasnak, hogy a megkímélt állapotban lévő, garázsban tartott, rendszeresen szervízelt Renault 21-el utazzon haza Afrikába és jutányos áron eladta.

A későbbi évek során törekedtünk arra, hogy némi hozzáfizetéssel vagy hitellel, a nem túl régi járgányt újra, vagy újszerűre cseréljük. Mindeddig.  A nyáron ugyanis egy alkalmi vétel során a meglévő (Citroen Picasso) autónkat egy márkásabb, de idősebb személygépkocsira cseréltük.

A limuzin motorházának elején egy körben egy háromágú csillag célozza be az egyenes irányt és sötétkék színű. Már a színe megtetszett, mert nem a fekete, hanem a sötétkék az igazán előkelő szín (francia és olasz úriemberek ha ünneplő öltönyt öltenek ez a választásuk, a fekete csak szmoking esetében jön számításba). A korával pedig nagyon együtt tudok érezni. A karosszériája nem makulátlan, mint az enyém sem. Az évek során az embert és az autót is érik olyan sérülések, melynek nyomai megmaradnak. A sérülésekre a fiatalabbak az érzékenyek, ebben a korban viszont egy-két esetleges újabb horzsolódás elfér a régiek mellett. A lényeg, hogy a vitális alkatrészek (szív, motor, tüdő, agyműködés, kormányszerkezet, máj, fék, vese, lengéscsillapító, gyomor, váltó, kuplung) jól működnek és az ember igyekszik ezekkel kíméletesen is bánni, odafigyelni állapotukra. Ha valami rendellenességet észlel, időben orvosolja, remélve, hogy nagyobb műtétre nem fog sor kerülni. Megtörténik, hogy jelentkezik valami kisebb, bosszantó nyavalya (gyomorégés, kontakthiba) ami úgy magától el is múlik. Természetesen, vigyázunk a részletekre, ha beköszönt a zimankó, vastagabb és recés talpú lábbelit, gumiabroncsot használunk, amit a nyári melegekben már nem viselünk, hanem könnyű mokaszinra váltunk vissza. Időnként olajt kell cserélni és leellenőrizni a fékeket, hogy se az autó, se az ember ne fusson bele kellemetlen helyzetekbe.

Kellemes érzés tapasztalni, hogy a tömegben, forgalomban a név bizonyos tekintélynek örvend. Lényegében az egyetlen kifogás, ami ér bennünket: a fogyasztás. Valamit valamiért. Én sem tértem át az ú.n. kíméletes és egészséges táplálkozásra, a különböző müzlik és a vega kaja nem tud kielégíteni, éhesen nem funkcionálok.

 

 

2017. október 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább