2018. január 22. hétfő
Ma Vince, Artúr névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az örökségvédelem özvegyének gyermekei

A Bácsmegyei Napló, Vajdaság örökségvédelmi magazinja első évfolyamának első száma magával ragadó, amit nem csak a névválasztás rejtélye indokol, noha kétségkívül azt is jó volna megérteni, hogy a két, egymást erősítő vagy egymás mellett elbeszélő beköszöntő vezércikk között hol helyezkedik el a szellemiség, ami miatt ezt a nevet választották. Lovas Ildikó (Magyar Szó):

Az örökségvédelem özvegye?! címmel jelent meg a Bácsmegyei Napló, Vajdaság örökségvédelmi magazinja első évfolyamának első száma, Negyela László Márk vezető szerkesztő szerkesztésében, a MILKO Egyesület alapításában és kiadásában, felelős kiadója a MILKO Csoport elnöke, Halbrohr Tamás, aki a lapszám bemutatójakor elmondta: „Egy kulturális magazin, szabadkai örökségvédelmi-kutató és bemutató magazin, de nem a múltba révedtünk, hanem a jelenkort is vizsgáljuk és taglaljuk, ilyen típusú cikkek és fotográfiák vannak a lapban.” Mint a sajtóbeszámolókból megtudhattuk, az értékorientált, ismeretterjesztő magazin Vajdaság, a történelmi Bács-Bodrog vármegye, valamint a volt jugoszláv tagköztársaságok magyarlakta kulturális örökségét veszi számba. Egyelőre évi két megjelenést terveznek.

A Bácsmegyei Napló beköszöntő írását, vezércikkét Bódis Gábor írta, az 1990–1997 között megjelenő Napló alapító-főszerkesztője, írásában emléket állítva a valamikori Bácsmegyei Naplónak, annak az újságnak, amelyről egyebek mellett ezt írja: „Fenyves Ferencék lapja a történelmi üdeség erejével hatott rám, szabadelvűsége, profizmusa, a mindenkori hatalommal való dacolása azonnal követendő példává lépett elő, és a mi Naplónk is hasonló szellemben működött.”

Nem tűnik könnyű feladatnak pontosan megérteni, hogy a Bácsmegyei Napló, Vajdaság örökségvédelmi magazinja, amely a nevét a Bácsmegyei Naplóról kapta, mennyiben kötődik a névadó laphoz – Bódis Gábor ilyen szempontból világosan és egyértelműen beszélt, az általa szerkesztett Napló szellemisége szándékosan, akarattal kívánt rácsatlakozni a Bácsmegyeire, ami Napló is volt egy időben, ugyanakkor az örökségvédelmi magazin kiadója a maga beköszöntőjében már azt a kérdést fogalmazza meg: „Megengedhető-e, hogy a tabu határára sodort Bácsmegyei Napló nevet valaki újraélessze, valamilyen elragadtatott pillanatában magazint indítson ezzel a névvel? Mi történik akkor, ha csúfos véget ér? És ha csak csendes vége lesz?”

E két beköszöntő számos izgalmas kérdést vet fel tehát, hiszen ami a kulturális örökség része, annak megítélése és megélése a befogadói szemlélettől függ, arról pedig csak a nagyon bátrak szokták elmondani, hogy – az ő esetükben – objektív.

Ugyanakkor a befogadó, az újság-magazin olvasó szemlélete attól is függ, mennyit tud egy adott korszakról, mennyire érdekli, és miként ítéli meg az elmúlt időket. Daliás, tragikus, történelmi időket, ki milyennek látja azokat. Annyi bizonyos, hogy aki a Bácsmegyei Napló nevet veszi fel/örökül, komoly és megfontolt ismerője lehet a korszaknak, amikor az újság a mindennapok része volt, és amikor a mindennapok az újság hasábjain a történelem, az utókor, az emlékezet részévé váltak.

Talán ez a tudás mondatja a kiadóval, hogy „a tabu határára sodort Bácsmegyei Napló”. Nincs okunk kételkedni a kijelentésben, noha igencsak sommás, súlyos állítás, akkor is, ha erejét relativizálja, hogy csak a határára sodródott a tabunak.

Annyi bizonyos, hogy a Bácsmegyei Napló minden szempontból korszerű volt, szemlélete, színvonala, marketingtevékenysége egyaránt lélegzetelállító még ma is (ki ne örülne, ha annak fejében, hogy előfizető lesz, házat nyerhet).

Az első számú beköszöntő írója, Bódis Gábor a frissességet tartja rendkívül fontosnak, megállapításai talán túlzóak – „akkori lelkesebb kritikusai azt írták, hogy Milkó szabadította meg a magyar irodalmat a zsírosságtól, a vidékies lomposságtól. De még a kevésbé lelkesek is elismerik, hogy vitathatatlan érdemei vannak »a magyar liberális polgári publicisztika európaizálásában«” –, de büszkeségre adhat okot a gondolat, hogy a magyar irodalmat Milkó szabadította meg a zsírosságtól és vidékies lomposságtól. Zavarba ejtő persze ez a büszkeség, nem lomposságnak, de mindenképpen vidékies túlzásnak kellene látnunk, ha belegondolnánk a magyar irodalomba, de legyünk annyira lokálpatrióták, hogy ezt nem tesszük meg.

A Bácsmegyei Napló, Vajdaság örökségvédelmi magazinja első évfolyamának első száma magával ragadó, amit nem csak a névválasztás rejtélye indokol, noha kétségkívül azt is jó volna megérteni, hogy a két, egymást erősítő vagy egymás mellett elbeszélő beköszöntő vezércikk között hol helyezkedik el a szellemiség, ami miatt ezt a nevet választották. De ha marketingfogásnak szánták, azzal is célt értek, elismerés illeti a névválasztót, hiszen nincs befogadó/olvasó, aki a Bácsmegyei Napló nevet hallva nem kapja fel a fejét.

A lap külleme és arculata, tördelése tökéletes – ezért valóban magával ragadó és letehetetlen, Daniel Tešanović mestere a szakmájának, amit láttat, az olvastatja magát.

A magazint a Minerva Könyvképző egész oldalas reklámjai szabdalják, kedvet csinálva a kiadványok olvasásához: Stevan Mačković: Szabadka és a felszabadulás után (1944–1945) áldozatul esett polgári személyek, Csík Mónika: A Szent Márton-küldetés, Mgr. Gordana P. Vujnović: Polgári nyaralók Palicson a XIX. század közepétől az I. világháborúig, valamint a Vajdasági protestáns kataszter.

A pontosságra törekvő impresszumból tovább tájékozódva azt is láthatjuk, hogy a magazin egy szélesebb projektum része is egyben A zsidó Szabadka által, amely „egy komplex kutatási és tartalomszolgáltatási projekt”, mely a MILKO Egyesület keretén belül működik. A projektum a szabadkai zsidóság épített, írott és szellemi kulturális örökségeit gyűjti össze és teszi szabadon elérhetővé.

A Bácsmegyei Napló, Vajdaság örökségvédelmi magazinja első évfolyama első számában olvasható szövegek, cikkek, összefoglalók szerteágazóak és sokoldalúak, olyan izgalmas kérdéseket is körbejárnak, mint az, hogy ki lesz Szabadka új püspöke, démoni megszállottság a 18. századi Bácskában – a szabadkai Lucia Markonjevich esete, vagy az adai templom főoltárképének restaurálási-felújítási folyamata, amiről a restaurálást végző Korhecz Papp Zsuzsanna írt.

Különösen izgalmas, noha inkább újságjellegű az óbecsei szövőgyár, a zombori Stanišić-műhely bemutatása, illetve az Egy évszázados szitakötő költői címet viselő írás, amelyről, ha odalapozunk a cikkhez, kiderül, hogy a szabadkai szitás iparosműhely bemutatása.

A lapszám megjelenését a Gulág Emlékbizottság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

A kedvcsináló-bemutató itt véget is érhet(ne). Amit önként vállalt a szerző, azt teljesítette, nem azért, mert erre bárki kérte, hanem azért, mert meg kell becsülni minden kezdeményezést, amely az örökség bemutatására törekszik, egyáltalán: ami valaminek a bemutatására törekszik. Az alkotótevékenység, a szellemi, egyházi élet, hagyományok, szakmák szeletének bemutatása kapott helyet ebben a magazinszámban, nem a teljesség, de a könnyedség felől közelítve, kielégítve a kiadó és a vezető szerkesztő által választott magazin formát és jelleget.

Mégsem zárhatjuk ezt a bemutatót úgy, hogy nem ejtünk szót arról a szövegről, amely a magazin címét adta: Az örökségvédelem özvegye?! „A Bácsmegyei Napló jelen számát a történelmi Bácsmegyei Naplót kiadó Fenyves Lajos fiának, Steven J. Fenves úrnak ajánljuk” – áll a címlaphoz készült írás felvezetőjében. Az írásban – amelyhez a címlapon egy fotó is tartozik az „özveggyel” – a Pestről érkezett hölgy végigsétál Szabadka belvárosában, egyenlőségjelet tesz a Népszínház, a Zöld szökőkút és a lebontott Törley-ház közé, említést tesz a Rókus-kápolnáról és „Klein Rudi” házának homlokzatáról, amelyet szerinte szintén illene már felújítani. Az „özvegy” a postára is eljut, ahol „találkozik” és „megismerkedik” Halbrohrral, akiről azt hiszi, hogy a „soros”, de az „ősz hajú úr” közli, hogy ő a Bácsmegyei Napló kiadója. A magazin egészének hangulatától és igyekvésétől erősen eltérő írást, ha nem tévedünk, a szerkesztő és a kiadó jegyzi, akik törekvésükkel, Vajdaság örökségvédelmi magazinjának útra indításával nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy ők legyenek az örökségvédelem özvegyének gyermekei. Üzenetük azonban, amelyet fordulatosan megfogalmaztak, arról is sokat elárul, hogy nehéz egyszerre védeni az örökséget, és új utakat nyitni, nehéz egyensúlyt lelni a lebontott értékek sorában – hiszen a nem említett Raichle-bérházak, a Heisler-fürdő, a Fekete fürdő és a Bajai úti (védett) Vámház is mindörökre és pótolhatatlanul eltűntek – ugyanakkor a Népszínház, ha nem is az, ami volt (mint írják), látnunk kell, hogy felújítása nem rosszabb a világban látható próbálkozásoknál, mint ahogyan azt sem tagadhatjuk, hogy a Kék szökőkút, attól, hogy csobog, és számosan fényképezkednek körülötte, nem lesz kevésbé giccses.

Egy város arculata alakul és változik az időben, az új létesítmények, a hozzáadott értékek belesimulnak az egészbe, elfogadásuk nagymértékben egyéni ízléstől is függ, végzetes bűnnek csak azt tekinthetjük, ha valamit elbontottak, hogy a helyére tömbházak kerüljenek. A meglátások, érvek, ellenérvek és viták, a városvédők és álvárosvédők akciói csak annyiban lehetnek érvényesek, amennyiben el tudják érni, hogy az épített kulturális örökséget ne bontsák le. Nehéz küzdelem, mint arról legutóbb a 2015 novemberében történt vereség kapcsán meggyőződhettünk. Most aztán gyönyörködhetünk a Tejpiac tövében nyílt önkiszolgálóban, amelyről nehéz volna azt állítani, hogy méltó utóda a város két klasszicista épületének.

Érdekes és izgalmas útra vállalkoztak tehát az örökségvédelem özvegyének gyermekei, amit magazinjuk nevének megválasztásával is igazolnak. Lelkesedésük megérdemli a figyelmet. Azoknak, akik a korba helyezett Bácsmegyei Naplóval szeretnének a jelenről gondolkodni, ajánljuk figyelmébe Mák Ferenc írásait, Kolozsi Tibor meghatározó könyvét, a két kötetben megjelent Szabadkai sajtót, Mirko Grlica számos helyen olvasható véleményét a szabadkai kulturális örökségről való előremutató viszonyulásról, és természetesen a Bácsmegyei Naplót, amely a Szabadkai Városi Könyvtár digitalizációs programjának köszönhetően – reményeink szerint – hamarosan mindenki számára elérhetővé válik.

 

2017. szeptember 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A hűtlen szerető

Nem fejtem ki, hogy mi a véleményem a Valentin-napról. Hogy rám ne csak a szerelmesek napján >

Tovább

Đole, szükségünk van rád!

Szükségünk van Đoléra, hogy legalább részben megállítsa a gyűlöletet. Hogy reményt adjon. Hogy egy helyen összegyűljön >

Tovább

Második vízkereszt Balaševićtyel

A nézőtéren üdvözölte azokat a barátait, akik szerepet játszottak a miloševići rendszer megbuktatásában és most is >

Tovább

Káoszelnök kormányleállásos évfordulója

A keményre lakkozott haj alatt egy még keményebb fej rejtőzik, amely számára kizárólag saját, „én-leszek-a-leghíresebb-ember-a-világon” célú >

Tovább

Tényleg 50 éve szeretjük Végel László Makróját?

A jugoszláv konzumszocializmus szülte tehát a magyar beatirodalom klasszikusát, melynek létrejöttéhez a kádári konszolidáció szolid, hétvégi >

Tovább

Naplójegyzetek –Fragmentumok

Ahogy látom, a politikusok az egyetemes magyarságról szónokolnak, amelyből kilúgozták a sajátos lokális identitást. Csak egyféle >

Tovább

Végel László: Egy makró emlékiratai

Arra jöttem rá Végel László első könyvének, az Egy makró emlékiratainak a befejezése után, hogy még >

Tovább

Derűs magyar politika

Erről az arkhimédészi pontról köszöntöm Orbán Viktort, aki lebukott: mindenki megtudta, hogy alapjában tisztességes ember, ami >

Tovább

Beköltöztem

Most hajnali két óra van. Nem tudok elaludni. Már fordultam balra, fordultam jobbra. Megszámoltam a sarkokat. >

Tovább

Madarak

Ha mind a kilenc fáról egyszerre felszállna az összes fekete madár, elkergethetnék a ragadozót a magas >

Tovább

„Diktatúra. Ennyire egyszerű”

1956-ban egyszer már elköszönt Magyarországtól Kasza László újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori igazgatóhelyettese, most 80 >

Tovább

Megnyílt a melegedő Szabadkán

Sokan élnek embertelen körülmények között. Ha az időjárás zordabbra fordul, ha lehűl az idő, sok felnőtt >

Tovább