2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Fodbalisták

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

A miniszterelnök a mérkőzés előtt rendkívül jó hangulatban volt, személyesen felkereste és üdvözölte a vendégcsapat vezetőségét, mindenkivel kész volt váltani pár szót...majd mind komorabbá vált. A 0:2 után már senki sem bátorkodott hozzászólni... Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Megsajnáltam csütörtökön este a miniszterelnököt. A felcsúti gyönyörű szép stadionban fodbalistái újabb keserű csalódást okoztak. Nem véletlenül írom így szabálytalanul a zöld gyepen egyszínű mezben futkározó életerős fiatalemberek gyűjtőnevét. Ezzel is utalni szeretnék arra, hogy az, amit ők művelnek nem labdarúgás, nem futball. Hanem fodbal, ahogy megboldogult nagyanyám nevezte megvetően a sportágat.

Ha van ország, ahol a labdarúgás élvez minden lehetséges támogatást az a jelenlegi Magyarország, annak köszönhetően, hogy a miniszterelnök imádja ezt a sportágat. Megteheti, pénzt, paripát nem sajnálva bőkezűen támogatja ő személyesen és a kormányzat, annak reményében, hogy majd csak felemelkedik a magyar labdarúgás. Stadionok épülnek, labdarúgó akadémiák oktatnak, működik a TAO rendszer, amelyen keresztül számolatlan mennyiségű pénz jut a nagyvállalkozóktól a sportba, elsősorban a labdarúgásba. Ennek ellenére csak kudarc, kudarc, alázás, keserűség.

Először jártam Felcsúton. Az egész Puskás akadémia komplexum valóban csodálatra méltó. A Pancho Aréna mint egy mesebeli kastély világít a vidéki, tipikusan falusi környezetben. A szervezés tökéletes volt, minden részletre ügyeltek, minden klappolt. A miniszterelnök úgy időzítette nyaralását, hogy erre az eseményre, ahol kedvenc csapatának reális esélye volt a továbbjutásra, arra, hogy bekerüljön egy európai csoportba, minek köszönhetően nevesebb európai csapatokkal mérkőzött volna meg a Vidi feltehetőleg ugyanitt, Felcsúton. (Még Árok Ferenc egykori magyarszós kollegánk, ismert labdarúgó szakember is győzelmi esélyt jósolt a Nemzeti Sportnak nyilatkozva).

Érezhető volt a bizakodás, a stadionban megjelent a politikai, gazdasági, közéleti elit számos képviselője, akik szerették volna a miniszterelnökkel közösen megünnepelni a sikert. Ott volt szinte végig az elnök mellett Garancsi István nagyvállalkozó, a Videoton első embere, szakmai elemzéseket adott első kézből (ha jól láttam) a köztük álló Kovács Zoltán, az Újpest egykori válogatott játékosa, egyike az utolsók közül, aki még tudott játszani. Mögötte ott állt Dzsudzsák Balázs a mai korosztály üdvöskéje, a válogatott kapitánya, az Elnök előtt néhány sorral lejjebb ült Bernd Storck szövetségi kapitány, ott volt a stadionban Schmidt Mária, Frenreisz Károly és sokan mások, akik szívesen osztoztak volna együtt a sikeren.

A miniszterelnök a mérkőzés előtt rendkívül jó hangulatban volt, személyesen felkereste és üdvözölte a vendégcsapat vezetőségét, mindenkivel kész volt váltani pár szót...majd mind komorabbá vált. A 0:2 után már senki sem bátorkodott hozzászólni...

Pedig nem egy nagy csapat okozta a bosszúságot. A Partizan csak nevében nagy, de hol van attól a szinttől, amit egykoron Bobek, Zebec, Valok, Čajkovski, majd Šoškić, Vasović, Galić, Ćurković, Bečejac, Bjeković, Mijatović... képviseltek és jelentettek?! Már ránézésre is egy szedett-vedett társaságnak tűnt.

De a házigazdánál fölényesen jobbnak minősültek. Sehogyan sem tudom felfogni, mit keres ez az átlagnál szerényebb tudású külföldi játékosok garmada a magyar csapatoknál. Pénzben tudom mit keresnek, sokkal többet mint a hazaiak, igaz, kevesebbet, mint a nevesebb klubokban játszó „vendégmunkások”, de ha nem segítenek hozzá a sikerhez, mert képességük megkérdőjelezhető, egyáltalán miért költenek rájuk, mi szükség van rájuk? Mind a két csapatban volt Afrikából származó játékos, hasonlóan mint a nagy európai csapatoknál is. Az afrikai származású labdarúgók immár a sportág legkeresettebb játékosai közé tartoznak, elsősorban fizikai adottságaiknak köszönhetően, de megtanultak focizni is. Jut szembe: a hetvenes években még sehol sem volt az afrikai labdarúgás, de azután jórészt a jugoszláv edzőknek köszönhetően is, bámulatos fejlődés történt a fekete kontinensen.

Egyszer már említettem, hogy mintegy húsz évvel ezelőtt éppen valamelyik afrikai országból hazatérve látogatott el Miljan Miljanić, a Crvena Zvezda, a Real Madrid és a jugoszláv válogatott egykori sikeres szakembere az (akkor még) Jugoszláv Nagykövetségre és egy beszélgetés során kifejtette mi a titka a játékosnevelésnek. Hogyan történt ez az egykori Jugoszláviában – minek köszönhetően világszínvonalú játékosok fejlődtek ki a csapatokban – hogyan végezték ezt a munkát a jugoszláv edzők Afrikában. Annak alapján amit Miljanic elmondott és (részben) ismerve a magyarországi gyakorlatot látom, hogy játékosképzés közelről sem úgy történik, ami sikerrel kecsegtetne. És ölhetnek bele még milliárdokat, épülhet még tíz stadion, létesülhet még számos akadémia, ha ott nem célszerűen folyik a munka, a magyar labdarúgás nem fog előremozdulni, maradnak a képzelten hazai, a kétes minőségű külföldi selejt játékosok és csak további bosszúságokat fognak okozni a miniszterelnöknek (és a sportág kedvelőinek) a fodbalisták.

 

2017. augusztus 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább