Ma Béla, Adalbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Vakság és balsors
Tamás Gáspár Miklós
A jelenlegi magyar kormány harca „Brüsszellel” lassacskán fölöslegessé válik; már nem nagyon várnak tőlünk semmit, túl a gazdasági haszonszerzésen, amelyhez „szövetkezett, egységes Európára” (a korábbi fogalmak szerint) nincs nagy szükség. Nyugatról nézve Kelet-Európa mindig elmaradott volt, antidemokratikus és civilizálatlan, no meg szegény. Tamás Gáspár Miklós (Magyar Nemzet):
(...) Jugoszlávia és Csehszlovákia ugyan már régen fölbomlott, de Magyarország homályos és bizonytalan nemzeti törekvései (a „határokon átívelő nemzetegyesítés”) épp olyan illuzórikusak, mint az összeomláskor, az első világháború végén. Szemben az akkori helyzettel, ezt a mai politikusok sejtik, de az érzelmi beállítottság és a Trianon-retorika szinte semmit sem változott, a kelet-közép-európai összefüggések ismeretének – számtalan magas színvonalú szakmai publikáció ellenére – semmi nyoma. A budapesti sajtó olvasóinak szomszédjaink közéletéről fogalmuk sem lehet, a számunkra életfontosságú politikai-gazdasági-kulturális környezet Magyarországon ismeretlennek tekinthető.
Ez még az utódállami magyar kisebbségek esetében sincs nagyon másképp; némely erdélyi magyar lapok sok esetben a budapesti MTI híranyagait közlik – Romániáról!
Még rosszabb a pozíciónk „Európa”, azaz Nyugat-Európa tekintetében.
A mai magyarországi értelmiség csak angolul tud, ha tud, miközben a két „angolszász” nagyhatalom, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hátat fordított Európának, és jelenleg egyikük sem tényezője a bennünket érintő világpolitikának – ám a kirajzás, a kivándorlás-kitelepülés, a sok ezer ösztöndíjas, az utazgató üzletemberek és hivatalnokok százai-ezrei sem érték el, hogy a ma mindent eldöntő német és francia politika alapelemeinek akár a legkezdetlegesebb fölfogásáról beszélhessünk. Aki olvassa a berlini, müncheni, frankfurti, bécsi lapokat, és belehallgat a párizsi vitákba, kétségbeesetten konstatálja, hogy Budapesten (kivéve a magyar kormányzatot bíráló, különböző értékű cikkek sokaságát, de ezek végül is Magyarországról szólnak, tehát nekünk nem kínálnak új információt, tudást) a nyilvánosság, a közvélemény nem is sejti, mi megy végbe. A tragikomikus Trump-történet hazánkban a kommersz népszórakoztatás része, erről még csak-csak hallani keveset. Franciaországról viszont egyetlen (jellegzetes módon „Franciaország-szakértőnek” nevezett – mintha Európa közepén ma a francia lapok áttekintéséhez különösebb szakértelem szükségeltetnék!) újságíró számol be, történetesen rosszul, majdnem mindig tévesen. Régebben megbízhatóbb és részletesebb tudósítások jelentek meg a távoli Uruguayról.
A mai Magyarország szigetszerűsége – a szó szoros értelmében vett szellemi „elszigeteltsége” – megdöbbentő. Még a talán nem túl fontos intellektuális koráramlatok (vagy akár divatok) sem szivárognak át.
Legmélyebb sajnálatomra azt kell mondanom, hogy a legeurópaibb jelenség itt ma a kormányzó jobboldal Európa-ellenessége még akkor is, ha félreértésen alapszik – hiszen a honi közhiedelemmel ellentétben Európa nem a menekültek (ha tetszik, „migránsok”) beengedésén, hanem a menekültek és a bevándorlók áradatának az elhárításán, elterelésén dolgozik. (Elég ügyetlenül és számomra ellenszenvesen.) Ám ez az Európa-ellenesség – amelyet a magyartalan és ostoba „brüsszelezés” terminussal ír le az elbulvárosodott és elsivatagosodott magyarországi sajtó – legalább valahogy kapcsolódik a külföldhöz, szemben az ellenzék inszuláris Orbán-mániájával (vagy Orbán-fóbiájával), ami a „magyar finitizmus” legújabb és legsilányabb alakváltozata.
De a legfontosabb jelenségnek nem az elemzése, hanem a puszta szemügyre vétele is hiányzik.
Ez pedig a következő.
A Kelet-Európa és Nyugat-Európa közötti szociális, kulturális, közjogi és politikai különbség okának sokáig a szovjet megszállást tartották. Elismerve a régi elmaradottság jelentőségét, az 1989 előtti rendszerrel elégedetlen, útkereső csoportok minden irányzata úgy vélte, hogy a szovjet függőség és a vele összefüggő diktatúrás államberendezkedés az oka a különválásnak és a leszakadásnak – ennek pedig majd véget vet az egyébként helytelenül „államszocialistának” nevezett rendszer összeroskadása, a függetlenség és a piaci kapitalista meg jogállami fejlődés („szabad” választásokkal, többpártrendszerrel, alkotmányossággal, a nyugati szövetségekhez való demonstratív csatlakozással).
Több mint negyedszázaddal a rendszerváltások után, mindenfajta szovjet megszállás nélkül a mai Kelet-Európa ellenségesebben áll szemben a Nyugattal, mint Kádár, Honecker, Husák, Gierek idején. „Az uralkodó eszmék” különböznek, épp annyira, mint Tisza István vagy Rákosi Mátyás korában. (Ebben a két periódusban is a Nyugat elfajzásáról, hanyatlásáról, válságáról szónokoltak az akkori kormányrendszerek hívei. Tisza István kirohant Rippl-Rónai kiállításáról, „nehogy elrókázza magát”, mint mondta. Ma is ilyesfajta a hivatalos vélemény a modern nyugatias kultúráról Magyarországon.) (...)
Kelet-Európában azonban a jelenlegi hatalmi szerkezetben az „állam” és a „politika” területéről is ki akarják küszöbölni az egyenlőség jellemzőit (Szalai Erzsébet szerint ez „refeudalizáció”, amiben nem vagyok teljesen biztos; mindenesetre megfontolandó). Ebbe Nyugat-Európa – minden bűnével együtt – soha nem lesz hajlandó belenyugodni.
A „szocializációnak” nevezett státuszfüggőség, a „vezetéssel” azonosított politika azt jelenti: a politika a hatalom meghódítása és gyakorlása a szolgák vállán nyugvó társadalmi piramis fölött. A racionális nyilvánossággal, azaz a fölvilágosodással szembeszögezett „etnikai ihlet” és „identitás” (ez is nyugatról átvett és reakciós irányba fordított romantikus metafora), vagyis „a nemzeti lényeg” reprezentációja, nem pedig a népakarat képviselete: mindez egyenes tagadása a modern nyugati rendnek, az 1945, illetve a helsinki egyezmény utáni, 1989-ben kiteljesített konszenzusnak, amely világszerte inog, gyöngül.
Erről a rendről mindenféléket lehet gondolni (bár „a korlátlan szabadosság” népi vagy bulvárhipotézise szamárság), de az kétségtelen, hogy a kortárs Kelet-Európa szakított vele.
Ennek az a következménye, hogy Nyugat-Európa már megint „leírta” Kelet-Európát, sajnálkozva ugyan, de lemondott az „egységes Európa” gondolatáról, és régen megbánta az Európai Unió kibővítését. „Reálpolitikai” értelemben Nyugat-Európa vezető államai (Németország, Franciaország, Benelux, Skandinávia) még nem döntöttek ugyan, de megvető bírálattal vegyített föltűnő engedékenységük jelzi, hogy pozitív érdeklődésük megszűnt irányunkban.
„Ezek, úgy látszik, ilyenek” – gondolják a nyugat-európai vezetők (és a vezető médiák). A Kelet-Európáról szóló beszámolók legfőbb műfaja egyre inkább a kesernyés szatíra. Az Európai Unió Nyugat és Kelet elszakadása miatt többé nem szövetségi rendszer. Megmaradnak a gazdasági kapcsolatok (meg a NATO-ban a katonai együttműködés), de ez csak technikai értelemben különbözik az 1989 előtti alapszituációtól. Van érintkezés és van munkamegosztás (és van profitérdek), de nincs szövetség, nincs egyetértés, nincs barátság.
Amit nálunk nyugatbarát liberálisok, szociáldemokraták, nyugatos konzervatívok, jogvédők és régimódi „haladók” Európának hisznek, megszűnt vagy megszűnőben van. Mi, kelet-európaiak szüntettük meg, és nem tudni, hogy ez elkerülhetetlen volt-e vagy sem; én legalábbis ebben bizonytalan vagyok.
Mindenesetre evvel kell számolnunk ezentúl. A jelenlegi magyar kormány harca „Brüsszellel” lassacskán fölöslegessé válik; már nem nagyon várnak tőlünk semmit, túl a gazdasági haszonszerzésen, amelyhez „szövetkezett, egységes Európára” (a korábbi fogalmak szerint) nincs nagy szükség. Nyugatról nézve Kelet-Európa mindig elmaradott volt, antidemokratikus és civilizálatlan, no meg szegény. Kár, hogy a kelet-európaiak ezen láthatólag nemigen akarnak változtatni – noha a szegénység terhükre van –, no meg gyűlölnek bennünket, Isten tudja, miért (gondolják a nyugati fővárosokban), hát jó, bíbelődjünk mással, van gondunk magunknak is elég, őnélkülük is.
Aki még foglalkozik közügyekkel Kelet-Európában, jól teszi, ha tudomásul veszi: magunkra maradtunk.
Következő cikk: „Ennél megalázóbb ajánlatot még senki nem kapott a világon”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >