2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Pontosan és hibátlanul

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Látszott, hogy ezzel a feladattal megbízott alkalmazott fel volt készülve, nagy tapasztalattal és koncentrációkészséggel rendelkezett, egyszer sem tévedt. Most miután befejeződött a vízilabda VB-torna ő teljes egészében elégedett lehet az elvégzett munkájával. Nem rajta múlott a VB döntő elvesztése... Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

 

Neki lényegében felesleges lenne a többiekkel együtt felmenni a színpadra. Hiszen tizenkét percig, ütemben mérve a 120. taktusig semmi dolga. De a szimfonikus zenekaroknál az a szokás, hogy mindenki elfoglalja a helyét, akkor és annyit játszik, ahogy a kottában a zeneszerző meghatározta.

Ő is felmegy a zenekar többi tagjával, elfoglalja helyét az utolsó sorban, hallgatja az annyiszor hallott szimfóniát. Magában megállapítja, hogy az első hegedűs ma este egy kicsit gyengébben teljesít, ami látszik a karmester arckifejezésén is, szemét a csinos csellós nőn legelteti... A 80. taktus körül óvatosan a kezébe veszi hangszerét. Ilyenkor eszébe jut mindig a rémálma, hogy kiejti és az ő hangszere, éppen akkor, amikor csak a hegedűk játszanak visszafogottan, pianóban, nagy csörömpöléssel végig gurul az utolsó sorból a karmesteri emelvény elé.

A századik ütemnél a karmester egy pillantással jelzi, hogy készülhet. Ekkor feláll, vigyáz arra, hogy a székét ki ne rúgja maga alól. Itt már ő is figyeli a kottába jegyzett szünetjeleket. A 119. ütemben a mellette ülő dobos egész ütemnyi pergetéssel vezeti fel az ő pillanatát, amikor a 120. taktusban, az első számolásra, pontosan amikor a dobpergetés fortissimóban megáll és a karmester mindkét kezével reá nézve beint, határozottan egymáshoz csapja a két cintányért. Majd olyan mozdulattal, mint ahogy a felszolgáló pincérek jobb éttermekben leveszik a tálról a fedőt, széttárja a tányérokat, hogy a hangszerén keletkezett hang frekvenciái minden irányban erőteljesen terjedjenek a hangversenyteremben.

Sokan vitatják, de nagy felelőséggel jár ez a munkakör. Az egyik nagybőgős két hete szóvá tette, hogy ugyanannyi fizetésért kevés szünettel, szinte egész este játszik, ami fizikailag is kimerítő, miközben a cintányéros végigüli a koncertet és összesen hatszor szólaltatja meg hangszerét („ha egyáltalán hangszernek lehet nevezni a cintányért!”). A cintányéros ellenpéldaként a Radetzky indulót hozta fel, ahol gyakorlatilag az egész számot a dobos és az ő játéka határozza meg, de meggyőző érvként a pontosságot emelte ki. Könnyebb folyamatosan játszani, kevesebb szünettel, mint amikor a kotta szinte csak szünetekből áll és óriási felelősség pontosan, sem hamarább, sem később összeütni a rézből és nem cinből készült tányérokat.

A cintányéros, vagy réztányéros szakma majdnem akkora koncentráció képességet követel meg, mint a mesterlövész szakmája. Akinek szintén ki kell várni a legmegfelelőbb, egyetlen pillanatot, amikor leadja a lövését. Se hamarabb se később, pontosan akkor, amikor a célkeresztbe be tudja fogni a terrorista fejét és végezni vele. A nem gyilkos lövés legalább akkora hiba, mint amikor a cintányéros elejti a hangszerét, mert a terroristának jut lehetőség, hogy aktivizálja a testére rögzített bombát és felrobbantsa magát a fogva ejtett túszok között.

A legmagasabb fokú koncentrációt követelő szakmák közé tartozott, amikor az igazi, vissza nem térő egyetlen pillanatot kell kivárni és reagálni, az egykori fotoriporterek munkája. Mondom egykori, mert a mai fotósoknak könnyebb a dolga, a Pillanat előtt már elkezdhetik a sorozatlövést (mesterlövészeknél ez már maszatolásnak számít) és utólag a sorozatból választhatnak. Vagy videofelvételt készítenek és kimerevítik a Pillanatot. Az egykori fotósoknak erre nem volt lehetőség. Készíthettek ugyan a jobb mutatóujjuk fürgeségétől függően több felvételt, de nem túl sokat, mert a fényképezőgépben lévő filmen mindenképpen hagyni kellett helyet arra az esetre, ha kiderül, hogy az elkapott pillanatot még érdekesebb, fontosabb pillanat követte. Példa: ökölvívó mérkőzésen követelmény, hogy a fotós a KO-t elkapja. Amit nem tud előre, hogy bekövetkezik-e, ki kit üt ki, mikor (ki gondolt arra néhány évvel ezelőtt, hogy azon a bizonyos Nagy Meccsen Kovács István Koko kerül a padlóra?!), hányadik menetben? Megtörténhet ritka esetben, hogy a kiütést sikerült elkapni, a fotós a nála lévő fényképezőgépekben lévő filmeket kilőtte és nem maradt lehetőség, hogy lefényképezze, amikor a kiütött ökölvívó edzője felháborodásában a bírót küldi egy bal horoggal a padlóra. A legizgalmasabb pedig az, hogy az egykori fotósok mindaddig nem tudták, hogy sikerült-e a legfontosabb pillanatot megörökíteni, amíg a film nem került előhívásra!

A fentiekben említett szakmák felelősségével és követelményeivel ugyan nem mérhető, de hasonló feladatot látott el az a személy, akit az utóbbi napokban a vízilabda mérkőzéseken a medence szélén láttunk (sajnos, a tévéközvetítések ezt a fontos részletet nem mutatták). Az említett személy konkrétan a Hajós Alfréd uszodában egy piros pólóba és piros rövidnadrágba öltözött alkalmazott volt (nem tudom, hogy a piros szín követelmény-e a szakmában), akinek szintén, egy adott pillanatban egy nagyon fontos feladatot kellett elvégeznie. Ő volt az, aki a medence széléről a kellő pillanatban, kellő határozottsággal és gyorsasággal egy madzag segítségével a medence aljára húzta azt a kosarat, amelybe – a medence pontos közepén – a labdát helyezik kezdésnél. A pirosba öltözött személy ezt a munkát minden mérkőzésen, minden negyed kezdetekor hibátlanul elvégezte. Mert elvben vitás helyzetek is felmerülhettek volna, ha például túl korán lehúzza kosarat és a hullámok a labdát közelebb paskolták volna az egyik csapat felé. Vagy ha elkésik, vagy nem eléggé gyorsan húzza a madzagot és valamelyik játékosnak beleakadt volna a lába kosárba.

Ilyen nem történt. Látszott, hogy ezzel a feladattal megbízott alkalmazott fel volt készülve, nagy tapasztalattal és koncentrációkészséggel rendelkezett, egyszer sem tévedt. Most miután befejeződött a vízilabda VB-torna ő teljes egészében elégedett lehet az elvégzett munkájával. Nem rajta múlott a VB döntő elvesztése...

 

2017. július 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább