Ma Hugó, Agád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Pontosan és hibátlanul
Csorba Zoltán
Látszott, hogy ezzel a feladattal megbízott alkalmazott fel volt készülve, nagy tapasztalattal és koncentrációkészséggel rendelkezett, egyszer sem tévedt. Most miután befejeződött a vízilabda VB-torna ő teljes egészében elégedett lehet az elvégzett munkájával. Nem rajta múlott a VB döntő elvesztése... Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):
Neki lényegében felesleges lenne a többiekkel együtt felmenni a színpadra. Hiszen tizenkét percig, ütemben mérve a 120. taktusig semmi dolga. De a szimfonikus zenekaroknál az a szokás, hogy mindenki elfoglalja a helyét, akkor és annyit játszik, ahogy a kottában a zeneszerző meghatározta.
Ő is felmegy a zenekar többi tagjával, elfoglalja helyét az utolsó sorban, hallgatja az annyiszor hallott szimfóniát. Magában megállapítja, hogy az első hegedűs ma este egy kicsit gyengébben teljesít, ami látszik a karmester arckifejezésén is, szemét a csinos csellós nőn legelteti... A 80. taktus körül óvatosan a kezébe veszi hangszerét. Ilyenkor eszébe jut mindig a rémálma, hogy kiejti és az ő hangszere, éppen akkor, amikor csak a hegedűk játszanak visszafogottan, pianóban, nagy csörömpöléssel végig gurul az utolsó sorból a karmesteri emelvény elé.
A századik ütemnél a karmester egy pillantással jelzi, hogy készülhet. Ekkor feláll, vigyáz arra, hogy a székét ki ne rúgja maga alól. Itt már ő is figyeli a kottába jegyzett szünetjeleket. A 119. ütemben a mellette ülő dobos egész ütemnyi pergetéssel vezeti fel az ő pillanatát, amikor a 120. taktusban, az első számolásra, pontosan amikor a dobpergetés fortissimóban megáll és a karmester mindkét kezével reá nézve beint, határozottan egymáshoz csapja a két cintányért. Majd olyan mozdulattal, mint ahogy a felszolgáló pincérek jobb éttermekben leveszik a tálról a fedőt, széttárja a tányérokat, hogy a hangszerén keletkezett hang frekvenciái minden irányban erőteljesen terjedjenek a hangversenyteremben.
Sokan vitatják, de nagy felelőséggel jár ez a munkakör. Az egyik nagybőgős két hete szóvá tette, hogy ugyanannyi fizetésért kevés szünettel, szinte egész este játszik, ami fizikailag is kimerítő, miközben a cintányéros végigüli a koncertet és összesen hatszor szólaltatja meg hangszerét („ha egyáltalán hangszernek lehet nevezni a cintányért!”). A cintányéros ellenpéldaként a Radetzky indulót hozta fel, ahol gyakorlatilag az egész számot a dobos és az ő játéka határozza meg, de meggyőző érvként a pontosságot emelte ki. Könnyebb folyamatosan játszani, kevesebb szünettel, mint amikor a kotta szinte csak szünetekből áll és óriási felelősség pontosan, sem hamarább, sem később összeütni a rézből és nem cinből készült tányérokat.
A cintányéros, vagy réztányéros szakma majdnem akkora koncentráció képességet követel meg, mint a mesterlövész szakmája. Akinek szintén ki kell várni a legmegfelelőbb, egyetlen pillanatot, amikor leadja a lövését. Se hamarabb se később, pontosan akkor, amikor a célkeresztbe be tudja fogni a terrorista fejét és végezni vele. A nem gyilkos lövés legalább akkora hiba, mint amikor a cintányéros elejti a hangszerét, mert a terroristának jut lehetőség, hogy aktivizálja a testére rögzített bombát és felrobbantsa magát a fogva ejtett túszok között.
A legmagasabb fokú koncentrációt követelő szakmák közé tartozott, amikor az igazi, vissza nem térő egyetlen pillanatot kell kivárni és reagálni, az egykori fotoriporterek munkája. Mondom egykori, mert a mai fotósoknak könnyebb a dolga, a Pillanat előtt már elkezdhetik a sorozatlövést (mesterlövészeknél ez már maszatolásnak számít) és utólag a sorozatból választhatnak. Vagy videofelvételt készítenek és kimerevítik a Pillanatot. Az egykori fotósoknak erre nem volt lehetőség. Készíthettek ugyan a jobb mutatóujjuk fürgeségétől függően több felvételt, de nem túl sokat, mert a fényképezőgépben lévő filmen mindenképpen hagyni kellett helyet arra az esetre, ha kiderül, hogy az elkapott pillanatot még érdekesebb, fontosabb pillanat követte. Példa: ökölvívó mérkőzésen követelmény, hogy a fotós a KO-t elkapja. Amit nem tud előre, hogy bekövetkezik-e, ki kit üt ki, mikor (ki gondolt arra néhány évvel ezelőtt, hogy azon a bizonyos Nagy Meccsen Kovács István Koko kerül a padlóra?!), hányadik menetben? Megtörténhet ritka esetben, hogy a kiütést sikerült elkapni, a fotós a nála lévő fényképezőgépekben lévő filmeket kilőtte és nem maradt lehetőség, hogy lefényképezze, amikor a kiütött ökölvívó edzője felháborodásában a bírót küldi egy bal horoggal a padlóra. A legizgalmasabb pedig az, hogy az egykori fotósok mindaddig nem tudták, hogy sikerült-e a legfontosabb pillanatot megörökíteni, amíg a film nem került előhívásra!
A fentiekben említett szakmák felelősségével és követelményeivel ugyan nem mérhető, de hasonló feladatot látott el az a személy, akit az utóbbi napokban a vízilabda mérkőzéseken a medence szélén láttunk (sajnos, a tévéközvetítések ezt a fontos részletet nem mutatták). Az említett személy konkrétan a Hajós Alfréd uszodában egy piros pólóba és piros rövidnadrágba öltözött alkalmazott volt (nem tudom, hogy a piros szín követelmény-e a szakmában), akinek szintén, egy adott pillanatban egy nagyon fontos feladatot kellett elvégeznie. Ő volt az, aki a medence széléről a kellő pillanatban, kellő határozottsággal és gyorsasággal egy madzag segítségével a medence aljára húzta azt a kosarat, amelybe – a medence pontos közepén – a labdát helyezik kezdésnél. A pirosba öltözött személy ezt a munkát minden mérkőzésen, minden negyed kezdetekor hibátlanul elvégezte. Mert elvben vitás helyzetek is felmerülhettek volna, ha például túl korán lehúzza kosarat és a hullámok a labdát közelebb paskolták volna az egyik csapat felé. Vagy ha elkésik, vagy nem eléggé gyorsan húzza a madzagot és valamelyik játékosnak beleakadt volna a lába kosárba.
Ilyen nem történt. Látszott, hogy ezzel a feladattal megbízott alkalmazott fel volt készülve, nagy tapasztalattal és koncentrációkészséggel rendelkezett, egyszer sem tévedt. Most miután befejeződött a vízilabda VB-torna ő teljes egészében elégedett lehet az elvégzett munkájával. Nem rajta múlott a VB döntő elvesztése...
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Aki á-t mond, mondjon bé-t is”!
Ismereteim szerint – hosszú idő után – ez az első eset, hogy egy magyar párt határozottan >
Hitler elégedetten bólogat a sírjában
A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a náci fasizmust veszélyétől többé nem kell tartanunk, mert „letűnt a >
Pártideológiát szolgál a színház (is)?
Most ismét két színházat biztosított be magának újabb négy évre a pártírónő, a „mi Miránk” (Mirjana >
Amikor már késő elutasítani a cinkosságot
El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >