2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Már majdnem támogattam Botkát

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A jövőre esedékes országgyűlési választásokon a migránskerítést pártoló pártok fognak versengeni egymással. Ilyen pártokra nem szavazunk. Ilyen pártokra nem is nagyon gondolunk többé.

De a politikára igen. Csak nem az övékre. Tamás Gáspár Miklós (Kettős Mérce):

Olvasóim némelyike talán észrevette, hogy a Magyar Narancs március 30-ai számában megvédtem Botka László szegedi polgármestert, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjét liberális és konzervatív támadásokkal szemben.

Ez a gesztusom akkor nem volt indokolatlan: Botka László baloldali fordulatot ígért, progresszív adózást, az MSZP neoliberális korszakának lezárását, határozott ellenzékiséget. Természetesen ez nem az én politikai álláspontom – én ugyanis nem vagyok szociáldemokrata, különösen nem a mai, antimarxista és polgári értelemben –, de mégis progresszív politikai lépés volt a Botka Lászlóé, amelyre az országnak szüksége lenne, s amely (következetes megvalósítása esetén) javíthatná a népjólét (népnyomor) és a társadalmi egyenlőség (egyenlőtlenség) borzalmas helyzetét. Ráadásul mindez elképzelhető a mai európai kapitalizmus körülményei között, nem annyira radikális reform, hogy veszélyeztethetné a stabilitást vagy külpolitikai nehézségeket okozna. Nem látszott lehetetlennek, hogy – amennyiben a vonakodó MSZP (amely azóta is, mindmáig hallgat Botka elképzeléseiről) a szegedi polgármester mellé áll, s talán más csoportosulások is csatlakoznak – Botka László fölbukkanása értelmesebb ellenzéki politikát tett volna lehetővé, habár az ellenzéki médiák és az ellenzéki értelmiség  többségének nagyjából még mindig neoliberális, hiperkapitalista, Nyugat-bálványozó, bár alkotmányvédő álláspontja komoly akadályát jelenthette volna Botka és az MSZP választási sikerének. Az ellenzéki médiák és az ellenzéki értelmiségiek eszményképe az Angela Merkel-féle CDU, nem pedig (mondjuk) Jeremy Corbyn vagy Bernie Sanders irányzata, az MSZP-t pedig – helytelenül – sose vették igazán emberszámba, lakótelepi plebejusnak és „kádáristának” tekintették (noha ez az utóbbi jelző tökéletesen tartalmatlan, az előbbi meg minősíthetetlen a maga fölfuvalkodott osztálygőgjében). De még így is, az Orbán Viktor miniszterelnök (Fidesz-KDNP) regnálása miatti nemzeti tragédia láttán adtak volna némi esélyt Botka akciójának.

Botka László határozottságát és kemény föltételeit kevesen szerették (pedig voltaképpen igaza volt: ha valaki csakugyan véget akar vetni az Orbán-rezsimnek, az támogassa a legerősebb „demokratikus” ellenzéki pártot és hagyja abba a fecsegést: Botka és az MSZP bizonyára fölajánlott volna pár képviselői helyet a kisebb pártoknak, hiszen az „összefogási” kísérletek hiábavalósága már régen bebizonyosodott; máskülönben meg: a DK-n úrrá lett az elmebaj, az LMP és a Momentum pedig úgyse volt és úgyse lesz partner).

Reméltem, hogy az a régi fogadalmam, amely szerint soha nem szavaznék az MSZP-re és/vagy a DK-ra a cigánykérdésben tanúsított magatartása miatt, okafogyottá válik, és a mostani magyarországi liberálisok iránti élénk ellenszenvemet is félretehetem. Miután kimutattam a DK programjának szörnyűségét, elbúcsúztam az LMP-től és elmondtam a lesújtó véleményemet azokról, akik a Jobbikkal kísérleteznek így vagy amúgy, illetve kifejeztem élénk kételyeimet a Momentum Mozgalom iránt is, már nem maradt úgyszólván senki az ellenzékben, aki iránt a legcsekélyebb világnézeti vagy politikai bizalmat érezhettem volna. (A Párbeszéd kicsit tetszett korábban, de mostanában nem volt időm kifejteni azt a régészeti kutatómunkát – ásatást –, amely révén megtudhattam volna, hogy mostanában mit művel.)

Ám Botka új szereplő volt, és – a maga polgári osztálykorlátai között – reményt nyújthatott volna némileg népbarátibb, egalitáriusabb politikára (föltéve, hogy az MSZP őszintén támogatja, és nemcsak bűnbaknak tartogatja a következő nagyszabású választási vereség esetére, ami nem kizárt: mindenestre semminemű tartalmi egyetértésnek nem mutatkoznak látható jelei). Ennek a reménynek a lényegét jól foglalja össze Pogátsa Zoltán kitűnő új cikke a Népszavában, ezt azonban azelőtt írta, hogy fény derült volna arra, amiről – e hosszas, keserves bevezetés után – az én írásom szólni fog.

Amint jobb sorsra érdemes, fáradt olvasóm pontosan tudja, Botka Lászlót avval támadta a szélsőjobboldali terrorsajtó, hogy lebontaná a Magyarország déli határán fölállított gyalázatos kerítést, és a szegedi polgármester valóban tisztességesen viselkedett a menekültekkel, korábban meg úgy nyilatkozott, hogy a kerítés rövid életű lesz.

Ám most – összhangban a régi kommunista rigmussal („Wer hat uns verraten? Die Sozialdemokraten!”) – siralmasan megtagadva politikai pályafutásának eddig legbátrabb epizódját, Botka László beállt a menekültellenes, etnicista táborba. Erről a Magyar Idők c. kormánylap kárörvendő cikkéből értesültem, és nem akartam hinni a szememnek. De a nem éppen igazmondásáról elhíresült sajtószerv ezúttal sajnos igazat írt. Botka László az MSZP honlapja szerint is azt mondja, amit vetélytársa, Orbán Viktor miniszterelnök: a magyarok joggal félnek a menekültektől, a „migránsáradatról” az Európai Unió tehet, a szögesdrót-kerítés megmarad, és így tovább.

No meg aztán Botka orbánizálni (orbánosítani) kívánja az Európai Unió közös határvédelmét – de kár szót fecsérelni a szégyenletes részletekre.

Botka evvel nem áll egyedül: a közép-európai, kelet-közép-európai, kelet-európai és délkelet-európai hivatalos „baloldali” pártok (Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában) erősen nacionalisták, olykor egyenesen etnicisták-rasszisták, nem ritkán klerikálisak és szociálisan konzervatívak (antifeministák, homofóbok, tekintélyelvűek, etatisták), nem szólva a szélsőjobboldali orosz és a sovén-konzervatív cseh „kommunistákról” és másokról: a lista hosszú. (Hogy pl. hol áll a Die Linke listavezetője, a népszerű és okos Sahra Wagenknecht, nyitott kérdés…)

A baloldali nacionalizmus nem újdonság: a baloldalnak ez az örök kísértése az árulásra. Amikor a népfrontban (1930-as évek) a kommunisták és a szociáldemokraták összefogtak a kispolgári és a parasztpártokkal a fasizmus és a náci Németország ellen a „nemzeti egység” nacionalista és antiszocialista jelszava jegyében (vö. még a „szocializmus egy országban” nacionalista, sztálini gondolatával korábbról), akkor ennek volt látszólag stratégiai értelme, és kétségtelenül nem volt antidemokratikus. Evvel persze az akkori mainstream baloldal bemutatta, hogy nem sokat tanult 1914 augusztusából, amikor az „internacionalista” szociáldemokrata pártok támogatták polgári – imperialista és soviniszta – kormányaikat a világháborúban, a nemzeti-etnikai önzés legyőzte az Internacionálét, az osztályfölszabadítás eszméjét, a szocializmus pedig összeomlott („a bázeli harangok” és minden szép szó ellenére). S vele az emberiség legnagyobb reménye.

Ezt még több – hasonló – összeomlás követte.

Marx híres mondása szerint a történelemben minden kétszer fordul elő: először mint tragédia, aztán mint komédia. (Marx a „bohózat”, farce kifejezést használta.)

Ez a mostani eset nem kivétel.

A menekültkérdéssel szemközt a közép- és kelet-európai szociáldemokrata pártok szánalmasan csődöt mondtak, és mindenestül megadták magukat az etnicista-rasszista-kulturalista közhangulatnak – de hát ezek a pártok soha nem voltak éppen hősiesek, csodálatra méltók vagy elvszerűek ebben a számukra kedvezőtlen világkorszakban. Csalódásunkat mérsékeli, hogy sose hittünk bennük.

Olykor értékes szövetségesnek vagy részben pozitív fejlemények előmozdítójának tűntek föl, és nem tagadható, hogy most is vannak rokonszenves ötleteik és diktatúraellenes gesztusaik. (Bár nem mindegyik szóba hozott országban.) Nagy baj volna, ha még ők se lennének.

Evvel együtt: ez bohózat. 1914 világtörténelmi tragédiája, 1939 árulásai, 1989 tragikomédiája után a baloldal alpári szavazatmaximálási okokból – továbbá a közvéleménnyel szembeni általános konformizmus hatására – úgy dönt, hogy a háború, a népirtás, a tömeges nemi erőszak és az éhínség elől menekülők (felőle) dögöljenek meg.

Kétségtelenül ez a többségi közvélekedés.

Mivel én írtam a legtöbbet a magyar nyelvű Duna-medencei sajtóban (de a nemzetközi sajtóban is olykor, több nyelven) a menekültek legalább egy részének a befogadása mellett, ennek a közvélekedésnek a súlyát személyesen is érzem. (Megjegyzem, az én álláspontom a nyugati baloldalon kifejezetten megalkuvónak tetszenék: az Obergrenze, a befogadottak számának fölső határa – amelyet én elfogadok kénytelenségből – ott a sötét fajüldöző reakció szinonimája, elvégre Barcelonában azért tüntettek kétszázezren, hogy az állam TÖBB menekültet fogadjon be…)

Itt a szélsőjobboldali Orbán-kormánynak sikerül mindössze 1300 ember befogadása ellen mozgósítani (illetve mozgósítani nem – emlékezzünk az érvénytelen népszavazásra – , hanem csak „passzivizálni”) a nemzetet; a lakosság négyötöde ért egyet ezekkel a húzásokkal (meg az egyébként világszerte divatozó kerítéssel, a „szégyenkalodával”). A legfontosabb ellenzéki pártok (MSZP, Jobbik, LMP) tessék-lássék, többé-kevésbé szintén egyetértenek evvel. (A Momentum jellegzetes dumája az volt: nem kell a határra dupla kerítés, elég a szimpla. Ó, kösz.) A többi meg hallgat.

Pedig aki – elveit követve – nem mer veszteni, az nem nyerhet, legföljebb önmaga elvesztése árán, ami nem győzelem, hanem legyőzetés.

Botka László megjelenése újat ígért, elvégre rendesen viselkedett Szegeden, nálunk föltűnő, sőt: meghökkentő módon és mértékben az emberség (!) jeleit mutatta.

De hát az MSZP választást akar nyerni (vagy legalábbis parlamenti frakciót növelni), úgyhogy szemétdombra az emberséggel.

Következtetésem egyszerű, és olvasóim azt mondhatják róla, hogy levonásához elég lett volna elolvasnom saját korábbi írásaimat. („Hogy lehetett a tanár úr ilyen naiv?” Hát igen. Elnézést.) A hagyományos-hivatalos-parlamenti politikától immár nem lehet várni semmit. A franciaországi változások mutatják, hogy a többpártrendszert, a politikai pluralizmust de facto szabad választásokon verik szét a parlamenti politikusok és a független médiák segítségével, s a hagyományosan alkotmányos-szabadelvű masinéria Amerikában és Angliában tökre leállt.

A magyarországi etnicista, szélsőjobboldali (vértelen) féldiktatúra stabil, akármennyit rögtönöz, kapkod és főleg – rombol. A két középponti politikai problémát (a menekültkérdést és a cigánykérdést) illetően a népi egyetértés majdnem teljes. (Az ún. EU-probléma is evvel függ össze: az Európai Unió bizonyos [nem az összes!] területeken jogegyenlőséget óhajt Kelet-Európára oktrojálni, amelynek az uralkodó osztályai – a rájuk jellemző, fölvilágosodás előtti szellemben – erre nem hajlandók: fölfogásuk közelebb áll a törökországi nagypolgárságéhoz és a politikai-katonai-kémszolgálati-rendőri elitekéhez; a különbség annyi, hogy a török baloldali értelmiség ehhez nem asszisztál, a magyar s egyéb kelet-közép-európai „balliberálisok” meg igen.)

Nem lehet osztályegyenlőségre törekedni ott, ahol az etnikai-nemzetiségi egyenlőség nem teljes. Éppen ez az Osztrák-Magyar Monarchia történetének legfőbb tanulsága, amelyről a Trianon-vallás főpapjai nálunk még nem tudnak, évszázaddal később se. Éppen emiatt az MSZP projektje sajna halálra van ítélve.

Aki enged a nacionalizmusnak vagy az etnicizmusnak (a kettő nem azonos, sőt: számos tekintetben ellentéte egymásnak; ezt jól tudom, hiszen az „etnicizmus” kifejezést én vezettem be a nemzetközi irodalomba, mégpedig pont ebben az értelemben, vö. legutóbb: „Ethnicism After Nationalism”, Socialist Register 2016), az nem lehet képes rá, hogy az állami újraelosztás (redisztribúció) eszközeivel próbálja meg létrehozni az osztályegyenlőséget. (Ezért nem volt és ezért nincs az Egyesült Államokban szocializmus: igen, a „négerkérdés” [!] miatt.) Márpedig a parlamenti, közigazgatási és bírói kontrollnak alávetett állami újraelosztás (azaz a népjóléti, a szociális állam) a szociáldemokrácia – ámde nem a marxista kommunizmus – alapvető célja, amelynek előleges vagy keretföltétele a teljes etnikai-nemzetiségi, felekezeti, regionális, nemi és nemzedéki egyenlőség.

Ezt el lehet sumákolni kortesbeszédekkel és a Magyarországon gyöngeelméjű eufemizmussal „kommunikáció”-nak nevezett manipulációval és agymosással, de a lényeget illetően ez mit se számít. Tény azonban, hogy a nemzeti kultúra meg van mérgezve, és Magyarországot az egész világon (ma is, akárcsak a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján, amelyet  aljas hazugok afféle „belle époque”-nak szeretnének beállítani: a Tisza-korszakot!) a sovinizmus és a fajgyűlölet fellegvárának tekintik. Joggal.

A lényeget illetően tehát az Orbánt gyűlölő „hivatalos” (parlamenti vagy parlamentbe törekvő) ellenzék megadta magát Orbán Viktornak. Ezen semmilyen rikácsoló tolvajozás és diktátorozás nem segít.

A jövőre esedékes országgyűlési választásokon a migránskerítést pártoló pártok fognak versengeni egymással. Ilyen pártokra nem szavazunk. Ilyen pártokra nem is nagyon gondolunk többé.

De a politikára igen. Csak nem az övékre.

 

2017. június 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább