2022. augusztus 12. péntek
Ma Klára, Hilária, Diána névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

A Vatikán 166. sz. közleménye

Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >

Tovább

A hűséges Hachiko története

Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >

Tovább

Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt

Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >

Tovább

Hogyan szaporodnak a rendőrök?

Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >

Tovább

A fasiszták zászlaja alatt

A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >

Tovább

Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >

Tovább

Motivált zsírégetés

Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >

Tovább

Úrvezetők Kínában

A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >

Tovább

Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról

Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >

Tovább

Mosdók a világ minden tájáról

A leleményesség határtalan. >

Tovább

Balla László esete Tito marsallal

Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Távol Nigériától

Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >

Tovább

Napi ajánló

Jelenetek Európa házasságaiból

A válás lehetősége jobbá tette a házasságokat. De mi van, amikor országok és népek adják be a válópert? Marosán György (hvg.hu):

Az elmúlt 40 év az „Európa-projekt” sikereinek jegyében telt el – írta nemrég a Financial Times. Az évszázadokig gyilkos háborúkat vívó államok megbékéltek, és egyre szorosabban együttműködtek. Ma viszont mintha újraépülnének a falak. Visszatérni látszik a múlt aggodalmat keltő mintája: a stabil rend rendszeres szétesése. A skótok 2014-ban, az Angliától való válásukra ugyan bizonytalan „nemmel” válaszoltak, de Katalóniában nemrég a „szétköltözéssel” kampányoló párt nyerte a választásokat. „Válásra készek” a baszkok és a flamandok, szerveződik az észak-olasz Padánia, és a francia Korzika. Miközben pedig Cameron azzal „revolverezi” Európát, „van-e jobb ajánlat, vagy kilépek”, a háta mögött a skótok ismét válóperre készülnek. Kontinensünk nemrég közeledni látszó régiói – az „északiak”, és a „mediterránok”, a „nyugatiak” és a „keletiek” – újra elsodródni látszanak egymástól. Vajon ez a vég kezdetét, Európa - a szó eredeti értelmében vett - balkanizálódását (szétesését) – jelenti-e? Vagy inkább egy svájciasodó - önszerveződő közösségekből felépülő - föderációs Európa születésének vagyunk tanúi?

Tekintsünk a problémára a házasság történetének szemszögéből. Évezredeken keresztül az együttélés „alapértelmezett” megoldása a holtomiglan-holtodiglan házasság volt. A jövendőbelit jobbára a család jelölte ki, vagy a „házasságközvetítő” szállította, és az együttélést a férj kénye-kedve dominálta. A szülői döntésbe – mindegy, paraszt voltál vagy király – kénytelen-kelletlen bele kellett nyugodni. Azután egyszer csak megnyílt a válások lehetősége. Mit gondol az olvasó: jobbá tette-e a válás a házasság intézményét, s ha ma dönthetne, mindent „visszacsinálná-e”, és újra megtiltaná-e? A válás rákényszerítette a korábban eltartottat – többnyire a nőt – az önálló egzisztencia megteremtésére, de ez egyben fel is szabadította. Hatalmat adott a gyengébbik fél kezébe: hitelessé tette a fenyegetést, hogy elhagyja a hatalmaskodót. Az utóbbiakat – többségében a férjeket – pedig belátásra és kiegyensúlyozottabb teher-elosztásra késztette. „A válás – érvelt egy támogatója a Fülöp szigeteken - felhatalmazza a nőket, hogy harcoljanak jogaikért és azért, ami jár nekik”. A tapasztalatok szerint a válás lehetősége javította a házasságok minőségét: az érintettek többnyire boldogabbak utána, mint előtte voltak.

Ugyanakkor a válások elterjedésének nem szándékolt következményei lettek: alapvetően megváltozott az együttélés formája. A válás ugyanis nemcsak a leginkább „testhez álló” személy megtalálását, hanem - az általános jogi kereteken belül – a személyiséghez leginkább illeszkedő kapcsolati forma kialakítását is lehetővé tette. A 20. század közepétől a kapcsolati formák robbanásszerűen kibővültek: a „hivatalos” házasság mellett megjelent a szingliség, a látogatói párkapcsolat (LAT), az időleges együttélés, a „nyitott” házasság, az egyházi házasság, a kötelezően újra-megerősítendő házasság és a komoly elkötelezettséget kinyilvánító ún. „covenant marriage”. Mindezek egyfelől változatosan színessé, másfelől viszont áttekinthetetlenül zavarossá tették az emberi viszonyokat.

Az is világossá vált, hogy az együttélési formák közötti választás lehetősége növelte ugyan a házassággal való elégedettséget, de nem a körülményektől függetlenül! Ahol a feltételek szabályozottak, a körülmények kiszámíthatóak, a felek egyenjogúak, a baráti kör empatikus, a válás - végső soron - mindenkinek előnyére szolgált. Ahol viszont ezek a feltételek nem állnak fenn, ott – gyakran a szó szoros értelmében - háborúhoz vezet: az érintettek fegyverként használják gyerekeiket, túszul ejtik hozzátartozóikat, megzsarolják barátaikat, és a „másik” minden áron való legyőzéséért harcolnak. És persze, hiába a részletes házassági szerződés, a racionális partnerek, a jól-szabályozott a jogi feltétel, a hozzáértők a tanácsadók, és a megértők a barátok, még a „legbékésebb” válás is fájdalmas. Nos, két ember válságba került kapcsolatának felbontásával összevetve, a sokmilliós közösségek „szakítása” még áttekinthetetlenebb, és még kiszámíthatatlanabb.

A válások történelme tehát egyfelől némi derűlátásra ad okot: legyen bár a viszony mégoly érzelmektől áthatott, ha világosak a szabályok, egyenlők a jogok, racionálisak a partnerek, a körülmények méltányos viselkedésre ösztönöznek, és a barátok segítik a feleket, a válás inkább javít, mint ront a helyzeten. Ez a tény pedig azt sugallja: a térségek „függetlenné válásának” szabályozása az Európai Unióban, hosszú távon mindenkinek érdekében állhat. Másfelől azonban, ha a körülmények áttekinthetetlenek, az érintett felek nem empatikusak, ha a viselkedés nem kellően racionális, akkor a kiegyezés helyett inkább az állandósuló háború állapota jön létre. Ez pedig még a korábbi, elnyomottnak érzett állapothoz képest is rosszabb helyzetet hozhat létre. Márpedig az országok válóperében – miként házastársakénál - az érzelmek többnyire felülírják a rációt, és a kapcsolat felbomlását az irigység, a sértettség és a bosszúvágy vezérli.

 

Az elszakadási kampány során a függetlenség hívei és annak elutasítói egyaránt egyre elvakultabban, az érzelmi felajzás módszerével törekszenek a maguk javára fordítani a közvéleményt. A lehetséges végkimeneteket jól mutatja közvetlen szomszédságunk tapasztalata: Csehország és Szlovákia a ritkább optimista forgatókönyvet, Jugoszlávia népei a pesszimista forgatókönyvek legborzalmasabb változatait „alkották meg”. Egyértelmű tehát, hogy világos szabályok, empatikus partnerek és racionális segítők hiányában az országok válása szükségszerűen fordul háborúba. A többszáz éve együtt élő, de egyszer csak saját nemzeti identitásukat újrafelfedező közösségek hirtelen szembesülnek a történelmi emlékezet mélyéről előbukkanó „csontvázakkal”.

Európa – és bizonyos értelemben az egész világ – új történelmi szakaszba lépett. A nemrég 91 éves Henry Kissinger legutolsó könyvében – „World Order” - a modern Európa születését a 30 éves háborút lezáró vesztfáliai békéhez (1648) köti. Kontinensünk az újkor elejéig az uralkodók Európája volt. A szuverén uralkodók mint saját tulajdonukkal rendelkeztek  országaikkal. A vesztfáliai béke egy új kontinenst teremtett: az államok modern Európáját. A szuverenitás az uralkodókról az államokra szállt, amelynek pusztán „tartozékai” lettek a királyok. A szuverén államok azután féltékenyen őrizték önállóságukat, cserébe nem avatkoztak be más államok „belső” ügyeibe. Ezekből az államokból formálódtak - a francia forradalmat követően - a 19. század során – a nemzetállamok. A 20. század során azután ezek váltak a nemzetközi rendszer önálló és autonóm „játékosaivá”. Ez az oka, hogy az öntudatra ébredt közösségek, amelyektől a történelmi véletlenek addig megtagadták a nemzeti önállóságot, minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek elnyerni a szuverén állam státuszát.

Az, egyetlen hatalmi központ által érvényesített legitim erőszak, a szabványosított nyelv és kultúra által egységessé formált, és erős „kezekkel” irányított politikai egységek létrejöttének európai trendje elfedte, hogy létezett egy másik megoldás - a svájci!  Ennek lényege: az államon belül, a regionális egységeknek széles mozgási teret, nagy politikai önállóságot, valóságos önigazgató hatalmat biztosító föderális rendszer. Vagyis miközben mindenki a francia forradalom példáját igyekezett másolni, a svájci modell mintha feledésbe merült volna. Pedig az USA vagy éppen a német fejlődés egyértelműen mutatta a föderális állami szerveződések hatékonyságát. Napjaink válságait pedig szemlélhetjük a föderális rendszerek újjászületése szemszögéből. A kisebb térségek, homogénebb kulturális közösségei jobban áttekinthető társadalmi érdeket jeleníthetnek meg, és politikailag könnyebben „kézben tartható” szerveződést kínálnak. Az ilyen közösségek kormányzása magasabb politikai legitimációval, alacsonyabb költséggel és nagyobb hatékonysággal valósítható meg.

Ám a jövő nemcsak örömteli forgatókönyvet tartalmazhat. Az új, és független államoknak a már létező államok kötelékéből való „kiválása” – amikor térségek szabad akaratukból, a korábbi államuk jóváhagyásával önálló életet kezdenek - tagadhatatlan veszélyei vannak. A válást követően – mint előfordul ez egyéni életünkben - viszonyuk végzetesen megromolhat, és beindulhat a kölcsönös fenyegetés eszkalációja. Ez pedig gyakran fegyveres konfliktusba torkollhat, majd annak állandósulása esetén hatalmi vákuum létrejöttéhez vezet. A hatalmi vákuum pedig a túlzsúfolt és kulturális különbségekkel terhelt világban – lásd Szíria - szinte szükségszerűen az erőszak megállíthatatlan eszkalációjához vezet.

Látva a szétdarabolódás veszélyeit - részben a globalizálódás jelenségére is válaszolva - sok politikus és a legkülönbözőbb irányzatú politikai mozgalom száll síkra a nemzeti státusz újra-megerősítéséért. Ők Európa jövőjét éppenséggel a nemzetállam reneszánszaként szemlélik. Ebből a szemszögből és ennek érdekében fogalmazzák meg az - úgymond - multikulturálissá „torzult” államok újra-homogenizálásának szükségszerűségét. Ezért figyelik kételkedően, sőt elutasítóan a történelmi határokon belül újrafogalmazódó függetlenségi igényeket. Egyre több tapasztalat utal azonban arra, hogy egy globalizálódó világban nem szükségszerű, hogy csak a nagyméretű, monolitikus és felülről vezérelt egységek - államok, vagy vállalatok – a lesznek a leginkább alkalmazkodóképesek.

Részben erre utal a városok felértékelődése, illetve a mesterségesen létrehozott – az anyaország jogrendjétől részben eltérő szabályok szerint működő – városok, az un. chartered city-k létrejötte. A biológiai és a szervezeti evolúció példái is arra utalnak, hogy a környezeti változások gyorsulásával és a válságkorszak idején a kisebb méretű és belső szerkezetükben is alkalmazkodni képes egységet virágoznak fel. A krétakor végének környezeti válsága során az óriási brontoszauruszok kipusztultak, míg az emlősök dinamikusan fejlődtek. A 20. században, a gazdasági környezet bonyolultabbá válásával, a lineáris szervezetek helyett a divíziós, a holding, és hálózati szerveződés került előtérbe. A decentralizáció tehát a környezeti válságokra adott hatékony válasz lehet. A decentralizált államok és térségek, a közvetlen és vitatkozó demokrácia modelljét alkalmazva, nemcsak demokratikusabbak, de – miként a hálózatszerűen szerveződő vállalatok - hatékonyabban is működnek, mint centralizált vetélytársaik.

Van azonban egy szükséges feltétel: magas szintű közösségi szolidaritás, amely biztosítja a politikai „közlegelő” racionális használatát. Ezért éppenséggel Európa felbomlásának jele, hogy egyes országok – pl. Magyarország, de vele egy sor Kelet- Közép Európai állam – „felmondják” a közös szolidaritás elvét, és vezető politikusaik azt ismételgetik: „nem kényszerítheted rám”, és „semmi közöm hozzá”, vagy „hagyj engem békén”. Európa szétesését éppen az efféle önző érdekekből, rövidlátó politikai akaratokból és idegengyűlölő ösztönökből épülő kerítések és falak felépülése idézi elő. Holott a decentralizáció lehetősége – miként a válásé - éppen a szakítás elkerülését teszi lehetővé. Ahogyan a házasságban a váláshoz vezető problémák, éppen az egyenlőségen alapuló kapcsolatrendszer alapján fedezhetők fel és orvosolhatók, épp így, egy demokratikus közösségben, ahol nincsenek tabutémák, és az érdekkülönbségeket a polgárok szabadon kibeszélik, a konfliktusok nem juttatják el a közösségeket a „válás” gondolatáig.

Az igazi probléma, hogy az előttünk álló időszakban a világ legtöbb térségére nem jellemzők az ilyen békés feltételek és empatikus partnerek. Figyelmeztető számomra Ingmar Bergman filmje - Jelenetek egy házasságból –, ahol a demokratikus és felvilágosult svéd társadalom, két művelt, és felső középosztálybeli, magas képzettségű, racionális szereplője esik egymásnak - a szó szoros értelmében - amikor a válás feltételeit kellene megbeszélni. Ez az oka, hogy amikor egy autokratikus, vezérelvű – és ráadásul oligarchiák által uralt - társadalomban vetődik fel a válás gondolata, az események szinte szükségszerűen torkollanak polgárháborúba. Az 1990-es évek Balkánjának és napjaink Közel-Keletének tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy egy viszonylagos békésen induló válás felajzott szereplőkkel szinte szükségszerűen elszabadul. És akkor nemcsak a térségben élőknek jaj, hanem - gondoljunk napjaink menekültválságára - egész kontinenseknek.

 

2015. október 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Valami mocorog a Kremlben

Timothy Snyder úgy véli, hogy megingott Vlagyimir Putyin hatalma, bár igazából továbbra sem lehet tudni, mi >

Tovább

Az ukrajnai hadvezetés stratégiáját egyszer még tanítani fogják

Délen ugyan lassan halad az elvesztett területek visszafoglalása, de az ukránok intelligensebben harcolnak, mint az oroszok, >

Tovább

Oroszország minden gondja egy csapásra rendeződne, ha Trump két év múlva visszatérne a Fehér Házba

Vlagyimir Putyin már megint hazudik, amikor azt állítja, hogy Ukrajnában igazából még el sem kezdődött a >

Tovább

Zelenszkij megpróbál lelkesíteni

Ezért fontos minden egyes négyzetkilométer, amely visszakerül ukrán ellenőrzés alá. De sok változás itt nincsen. Amikor >

Tovább

Amit Trump tett, az amerikai életeket veszélyeztetett, nem is szólva a demokráciáról

Hét nyugalmazott négycsillagos amerikai tábornok, illetve tengernagy úgy foglalt állást, hogy Trump megszegte esküjét, amikor tavaly >

Tovább

Financial Times: Olaszország igen veszélyes pillanatban veszti el Mario Draghit

A vég hamar eljött, az NATO- és EU-szövetségesek legnagyobb rémületére, nekik a politikus szava többet számított, >

Tovább

Veszélyes új szakasz felé araszol az ukrán háború

A kérdés az, hogy kinek a stratégiája jön be: az orosz elnöké vagy a Nyugaté? Vlagyimir >

Tovább

Bannon, Orbán csodálója nem mer nem tanúskodni

Steve Bannon meggondolta magát és hajlandó vallomást tenni a tavaly januári puccskísérlet körülményeit kivizsgáló kongresszusi bizottság >

Tovább

Furcsa menesztések

Több ukrán lap is azt jelentette, hogy Volodimir Zelenszkij felmentett több nagykövetet, köztük a budapesti képviselet >

Tovább

Vége az orosz és a kínai vezető közti férfibarátságnak

Hszi Csin-pingnek nemigen van ínyére, hogy viszonyozza moszkvai kollégája pekingi látogatását, mert nem szeretné tovább rontani >

Tovább

Boris Johnson utódjának helyre kell állítania Nagy-Britannia tekintélyét a világban

Eredményeit beárnyékolja, hogy immár széles körben notórius hazudozónak, felelőtlennek tartják. Olyannak, aki képtelen kemény döntéseket hozni. >

Tovább

Putyin: vagy paranoia, vagy orvosi szempontból valóban indokolt félelem

Az orosz elnök egészen paranoid módon viselkedik a Covid kapcsán: habár már négyszer oltották be, ha >

Tovább