Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
A Vatikán 166. sz. közleménye
Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >
A hűséges Hachiko története
Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >
Hogyan szaporodnak a rendőrök?
Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >
Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt
Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >
A fasiszták zászlaja alatt
A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >
Okosabb vagy, mint egy ötödikes?
– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >
Motivált zsírégetés
Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >
Úrvezetők Kínában
A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >
Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról
Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >
Mosdók a világ minden tájáról
A leleményesség határtalan. >
Balla László esete Tito marsallal
Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >
Távol Nigériától
Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >
Napi ajánló
A Gorbacsov-éra
Gorbacsov a XX. századi orosz-szovjet vezetők közül a leginkább elutasított. Megalapozatlanul őt teszik felelőssé a Szovjetunió felbomlásáért, pedig ez a folyamat már jóval főtitkárrá választása előtt megkezdődött. Ha nem ő jön, az akkor is nagy valószínűséggel bekövetkezett volna. Manapság, az Ukrajna elleni háború idején, amikor a birodalmi reminiszcenciák minden korábbinál erősebben törnek a felszínre, az orosz társadalom töredéke képes csak Gorbacsov történelmi teljesítményét elfogulatlanul megítélni. Alighanem még sokat kell várni arra, hogy utcát nevezzenek el róla Moszkvában. Pedig ha valaki, ő biztosan megérdemelné ezt. Sz. Bíró Zoltán (Élet és Irodalom):
Van, aki Gorbacsovot az orosz politika Hamletjének tartja, míg mások afféle modern kori Csackijt látnak benne, aki számos dolgot sokkal jobban tud a környezeténél, csak éppen az élet hétköznapi ügyei között nem tud eligazodni. A Gribojedov hősével vont párhuzam ugyan némiképp túlzó, mégsem teljesen alaptalan. Ráadásul a kor viszonyai között Gorbacsovnak nem is volt nehéz ezt a benyomást keltenie. Elég volt végignézni azon a Politikai Bizottságon, aminek 1980 őszén a tagja lett. Nemcsak feltűnő fiatalságával tűnt ki környezetéből – ekkor mindössze negyvenkilenc éves, miközben a PB-tagok többsége már jócskán túl van a hetvenen –, de intellektusával is. Az idős pártvezetők körében Gorbacsov kifejezetten tájékozott és művelt politikusnak számított. Az egyetemet ugyan még Sztálin halála előtt kezdte el, de politikussá válásában mégiscsak a hruscsovi olvadás évei voltak a meghatározók. És volt még egy korán megmutatkozó képessége: kiválóan tudott beszélni. Ezt a tulajdonságát nemcsak a hazai közönség vette gyorsan észre, de külföldi partnerei is.
Úgy tudni, hogy Jurij Andropov, aki tizenhat hónapon át irányította a Szovjetuniót, őt nézte ki utódjának. De a Politikai Bizottság többsége másképp döntött, és az utód a már megválasztásakor is súlyosan beteg Konsztantyin Csernyenko lett. Benne látták ugyanis azt a pártvezetőt, aki ugyanazt a nyugalmat – a változatlanság nyugalmát – tudja biztosítani, ami a késői Brezsnyev-éveket is jellemezte. Gorbacsovnak azonban nem kellett sokat várnia. Elődje tizenhárom hónappal azok után, hogy megválasztották az SZKP élére, meghalt, és ismét új vezetőre volt szükség. Gorbacsov ekkor már jóval esélyesebb volt, mint korábban, minthogy a folyamatosan betegeskedő Csernyenko rábízta a PB-ülések vezetését, és ő volt az, aki irányította a KB-titkárok munkáját. Megválasztásában nyilván az is közrejátszott, hogy senki nem szerette volna, ha pár éven belül újabb pártfőtitkárt kellene választani. 1982 novembere és 1985 márciusa között az ország három vezetőjét temették el, kínos lett volna folytatni e sort.
Gorbacsov azon pártvezetők közé tartozott, akik tisztában voltak azzal, hogy a Szovjetunió súlyos problémákkal küzd. A hetvenes évek közepétől még a hivatalos adatok tanúsága szerint is folyamatosan lassult a szovjet gazdaság növekedése, de a tényleges helyzet ennél is rosszabb volt. Gorbacsov kezdetben – Andropovhoz hasonlóan – úgy látta, hogy a munkafegyelem helyreállításával, a gazdaságirányítás bizonyos elemeinek átalakításával a rendszer úrrá lehet a helyzeten, és a szovjet gazdaság gyorsuló ütemben újból növekedni kezd. Ennek jegyében született döntés az alkoholellenes kampány elindításáról, majd azoknak az állami átvevő irodáknak a felállításáról, amelyek a gyáraktól függetlenül végezték a kész termékek minőségellenőrzését („goszprijomka”). Ám egyik ötlet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gorbacsov még Aganbegjan akadémikus ötletével is megpróbálkozott, és a költségvetés számottevő forrásokat csoportosított át a gépipar fejlesztésére. De ennek sem lett eredménye. Az „uszkorenyije”, vagyis a gyorsítás stratégiája éppúgy nem hozta lendületbe a szovjet gazdaságot, mint a többi próbálkozás. Mindezek eredményeképpen egyre világosabbá vált, hogy átfogó reformok nélkül nincs esély változásra, de hogy ezek a reformok mik is lennének, továbbra sem volt világos. Gorbacsov azt tudta, hogy a szovjet gazdaságot hatékonyabbá, racionálisabbá, versenyképesebbé kellene tenni, de azzal, hogy ehhez milyen lépések vezetnek el, sem ő, sem környezete nem volt tisztában. A célt ugyan látták, de az odavezető utat nem.
Időközben felmerült még egy gond. Gorbacsov hiába hajtott végre jelentős személyi változásokat a legfontosabb döntéshozó testületben, az SZKP KB Politikai Bizottságában, majd a Központi Bizottságban és a megyei első titkárok körében, a párt egésze reformellenes maradt. Ebben a helyzetben született meg a felismerés, hogy ha a párt többségét nem lehet kimozdítani konzervatív álláspontjából, akkor a pártot társadalmi ellenőrzés alá kell vonni. És Gorbacsov elkezdett a tanácsok (oroszul: a szovjetek) jelentőségéről beszélni. Ahhoz azonban, hogy ez ne maradjon pusztán retorika, fel kellett ébreszteni a társadalom aktivitását. Két eszközt is használtak: a demokratikus nyilvánosságot („glasznoszty”) és néhány új politikai intézményt, illetve választási eljárást. Az előbbi az 1986-as csernobili katasztrófát követően született meg, amikor a legfelsőbb pártvezetés végre belátta, hogy fontos közügyeket, kiváltképp olyanokat, amik sokakat érintenek közvetlenül, nem lehet titokban tartani. S nemcsak a paranoid titkolózásnak kell véget vetni, de annak a gyakorlatnak is, ami lehetetlenné tette, hogy fontos közéleti és politikai ügyekről nyilvános vita folyjék. A cenzúrát ugyan csak a „peresztrojka” hatodik évében törölték el, mégis már a Gorbacsov megválasztását követő év nyarától megindul a nyilvánosság felszabadítása, aminek az egyik legfontosabb területe a múlt „visszavétele” volt. Az emberek nemcsak jelenükről olvashattak egyre több helyen kritikus és önkritikus írásokat, és láthattak hasonló szellemű filmeket, de a múltról is.
A másik eszköz, amivel a fiatal pártfőtitkár és szövetségesi köre megpróbálta a társadalmi aktivitást föléleszteni – mások mellett –, a kötelező többes jelölés volt. Korábban a tanácsi választásokon általánosan bevett szokás volt, hogy egyetlen jelölt közül lehetett „választani”. Belátva ennek abszurditását bevezették, hogy kötelezően több jelöltet kell állítani mind a tanácsok, mind a párt tisztségviselőinek megválasztásakor. Gorbacsov azt is fontosnak tartotta, hogy a pártvezetők ne csak a párttagok, de ennél szélesebb közösség előtt is mérettessék meg magukat, ezért indulniuk kellett a tanácsi választásokon is. Ha pedig kudarcot vallottak, le kellett mondaniuk párttisztségükről. Ugyanez a logika – a párt társadalmi ellenőrzés alá vonásának logikája – érvényesült abban is, amikor Gorbacsov kezdeményezésére fölállították az évente kétszer ülésező új intézményt, a Szovjetunió Népképviselőinek Kongresszusát. Ide már nagyon sok párton kívüli került be.
Gorbacsov azt is tudta, hogy a sikeres reformpolitikához megfelelő külpolitikai környezetre van szüksége. Részben azért, hogy a belpolitikára koncentrálhasson – részben pedig azért, hogy a fegyverkezési verseny terhétől megszabadulva az ország erőforrásait más, többek között népjóléti feladatokra lehessen átirányítani. Ezért tartotta mindennél fontosabbnak, hogy hatévnyi szünet után újra szovjet–amerikai csúcstalálkozó jöjjön létre. 1985 őszétől nem lesz egyetlen olyan év sem, amikor Gorbacsov ne találkozna a mindenkori amerikai elnökkel. Ezeknek a találkozóknak meg is lett az eredményük. Ha nem is olyan gyorsan, mint ahogyan azt a szovjet pártfőtitkár szerette volna, de mind a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták leszereléséről (1987. december), mind a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről (1991. július) sikerült végül megállapodni. Gorbacsov a német egyesítés elé sem állított akadályokat, ahogy azt is elfogadta, hogy a köztes Európa országai, a Szovjetunió egykori csatlósai más jövőt képzeljenek el maguknak, mint ahogy azt Moszkvában gondolták. A szovjet pártvezető már röviddel beiktatása után jelezte a többnyire élemedett korú kollégáinak, hogy ne számítsanak szovjet katonai beavatkozásra, ha országukban problémák merülnének föl. 1988 márciusában, a jugoszláviai útja során ezt írásba is foglalta és nyilvánossá tette a jugoszláv testvérpárttal közösen kiadott „dubrovniki nyilatkozatban”. Gorbacsov már 1986 végén a Politikai Bizottság elé vitte az afganisztáni kivonulás ügyét, amit aztán 1989 elejére végre is hajtott. A kivonulás fontos előfeltétele volt annak, hogy elkezdődhessen a szovjet–kínai viszony rendezése. Ennek érdekében néhány hónappal az afganisztáni kivonulás után Pekingbe látogatott, és tárgyalt Teng Hsziao-pinggel.
Az etnikai konfliktusok súlyát azonban nem ismerte fel időben. A Hegyi-Karabah miatt kialakult örmény–azeri konfliktusban hosszasan kivárt, nem mert érdemi döntést hozni. Nem merte a vitatott, örmény többségű terület felügyeletét Jerevánnak átadni, félve attól, hogy ezzel a döntésével láncreakciót indítana el. Jobbnak látta, ha minden változatlan marad. Ezzel azonban nem oldott meg semmit. Helyette jött előbb a szumgaiti, majd a bakui örményellenes véres pogrom: határozatlansága és a helyi hatóságok tétlensége miatt mindkét helyen napokon át tombolhatott az erőszak. És amikor már egyre több helyen nyíltan követelték a helyi kommunista vezetés távozását, elfogadta, hogy a különleges belügyi erők vagy a katonák erőszakkal tegyenek rendet. Ez történt 1989 áprilisában Tbilisziben, 1991 januárjában Vilniusban és Rigában. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken máig erősen kritikus a megítélése. De az orosz társadalom sincs ezzel másképp, holott ellenük nem tett semmi rosszat. Mégis Gorbacsov a XX. századi orosz-szovjet vezetők közül a leginkább elutasított. Megalapozatlanul őt teszik felelőssé a Szovjetunió felbomlásáért, pedig ez a folyamat már jóval főtitkárrá választása előtt megkezdődött. Ha nem ő jön, az akkor is nagy valószínűséggel bekövetkezett volna. Manapság, az Ukrajna elleni háború idején, amikor a birodalmi reminiszcenciák minden korábbinál erősebben törnek a felszínre, az orosz társadalom töredéke képes csak Gorbacsov történelmi teljesítményét elfogulatlanul megítélni. Alighanem még sokat kell várni arra, hogy utcát nevezzenek el róla Moszkvában. Pedig ha valaki, ő biztosan megérdemelné ezt.
Következő cikk: Nincs ok kételkedni a szankciókban
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Monroe-elv és ami ebből következett
A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >
Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre
A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >
Még Trump sem állhat a törvény felett
Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >
Európa új frontvonalai
Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >
A szaudi-iráni megállapodásról
Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >
Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia
Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >
Léggömb, vagy csak egy lufi?
Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >
Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre
A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >
Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével
Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >
Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?
Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >
Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be
Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >
Babiš nyomul az elnökségért
A megosztó populista milliárdos, Andrej Babiš nyomul az elnökségért a választás tegnap kezdődött és ma záruló >