2020. október 24. szombat
Ma Salamon, Antal névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A vendégmarasztaló Fiume

Búcsúzunk Abbáziától, a tengertől, indulunk Zágrábba, hazautazás előtt két napot terveztünk maradni a horvát fővárosban, de Neptunusz és többi istenség másképpen gondolta. Erdélyi Riport:

Rijeka – lánykori nevén Fiume – Horvátország legnagyobb kikötője, harmadik legnépesebb városa Zágráb és Split után. Magyar emlékek, teraszok, paloták és kalandok kötődnek hozzá. Agglomerációjához tartozik Kostrena település, ami a szocreál építmények ellenére megőrizte festőiségét. Furcsa mód, a fiumei látványosságok közé keveredett egy autószerelő műhely is. Simon Judit horvátországi sorozatának harmadik és egyben befejező része.

A horvátok kedves emberek, mindig mosolyognak, szépen beszélnek, nem ingerültek, ha információt kell adni – állapítjuk meg. Amikor külföldön járok, szeretem legalább a köszöntés megtanulni az adott ország nyelvén, és örömmel üdvözlök mindenkit az anyanyelvén. Fiumében, pardon Rijekában aztán jól meglepődtem. Bemegyek egy üzletbe, és mosolyogva köszönök: dobre. Várom, hogy az eladónő visszaköszönjön. Semmi. Tovább beszélget az ismerősével. Dobre – ismétlem meg. A hölgy összevonja a szemöldökét, és rám rivall horvát nyelven. Elmosolyodok, és angolul mondom: sajnálom, csak köszönni tudok az ön nyelvén. Gondolom, most mond egy csúnyát, de nem. Széles mosolyra húzódik a szája, és rossz angolsággal kér elnézést, hogy nem figyelt, mit óhajtok. Mondom, mit szeretnék, nála nincs, de menjek a szemközti üzletben, ott biztos találok. A mindenit, gondolom, de furcsa teremtés. Benyitok a következő üzletbe, köszönök horvát nyelven, a két eladónő rám se hederít. Megismétlem a köszönést, ismét összevont szemöldökök, ezúttal dupla kiadásban és egyhangú letolás, a hangsúlyból ítélve, azt mondhatják, várjak, mit türelmetlenkedem. Az angol szavak hallatán, mintegy varázsszóra változnak tündérekké a mostohák, és egymásra licitálva hozzák, amit a kértem, mutatnak hasonló termékeket. Távozóban, megkérdem, amikor a nyelvükön köszöntem, miért voltak elutasítók. „Azt hittük, idevalósi” – veti oda a fiatalabbik nevetve. Megtanultam a leckét: Horvátországban nem kell horvátul beszélni.

A címerben sasok, a valóságban sirályok

Fiume – nevezzük így – noha Horvátország harmadik legnagyobb városának hivatalos neve Rijeka. Nem olyan régen viseli ez az osztrák, olasz, magyar emlékeket hordozó város ezt a nevet, de a fiatalok, akik nem a történelmet járnak tanulmányozni külföldre, már nem Fiumeként emlegetik. A fiatal pár, akik azért léptek az asztalunkhoz Kostrenába, hogy megkérdezzék, milyen látnivalók vannak, meglepődtek, hogy Fiume és Abbázia szépségeit ecseteltük, ők a magyarországi vidéki városból Rijekát illetve Opátját jöttek megnézni. Így múlik a világ dicsősége, mondhatnám, de nem mondom.

Fiume a történelem során tartozott Magyarországhoz, Olaszországhoz, volt szabad város, rövid ideig városállam, nyögött a náci megszállás alatt, része volt a titói Jugoszláviának, 1992-től Horvátország legnagyobb kikötője és hajógyártási központja. Szabad státusú városként tartozott a magyar koronához, és az ismertetők szerint, akkor élte fénykorát. Megépült a kikötő, a vasút, gombaként nőttek ki a földből a paloták, villák és bérházak.

Fejlődött a kereskedelem, az ipar, a kultúra és mai szóhasználattal, a turizmus. A mai Fiumei Nemzeti Színház épületében 1885-ben nyitották meg a több nyelven működő színházat, és 1891-ben adták át a Continental szállodát, ami talán nem véletlenül hasonlít a kolozsvári New York – későbbi nevén Continentalra.

A 20. században a várost ide-oda tologatták, hol szabad város, hol Olaszország része, hol a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz tartozott. A második világháború után Jugoszlávia legnagyobb kikötője, a délszláv háború után pedig Horvátországé.

Fiuménak saját zászlója és címere is volt/van. Kék alapon fekete körvonallal szerepel a mai címer. Erről a város vezetősége 1998-ban döntött. A történelmi zászló színe 1848 és 1947 között a karmazsinvörös–arany–kobaltkék volt. Első címerét 1659-ben I. Lipóttól kapta a város. A címerben a kétfejű fekete sasnak arany a csőre és a lába, vörös nyelve. A bal lábával tartja a korsót, amiből víz folyik. A sas fölött korábban a Habsburg címer volt. A címer alsó részén az INDEFICIENTER (kiszáradhatatlan) szó állt. Manapság már sem a felirat, sem a korona nem szerepel rajta.

Fiume városának saját dala is van, amelyet Damir Badurina szerzett.

A sasokat a várostorony őrzi, ez egyik látványosság és a turisták találkozóhelye.

Viccesnek találom a sasokat, azért is, mert Fiume is a sirályok birodalma. Lakomázhatnak a tengerben, kijönnek a partra szárítkozni, körberöpködik a várost, néha szerencsét pottyantanak a sétálókra.

Emlékezés Oszkárra

Szokásunkhoz híven nem keressük a történelmi emlékeket, sem a látványosságokat. Csavargunk az eklektikus városban, ahol latin keveredik a szlávval, ahol mindenki legalább két nyelvet beszél anyanyelvén kívül, és amelynek szerintünk a legszebb része a kikötő. Innen indulva eljutni a Korzóra, amit most is így hívnak, és amely a város történelmi központja. A Városi Múzeum Habsburg József főherceg egyik palotájában működik. A várba nem mászunk fel, de megcsodálunk egy mediterrán épületet, amiről kiderül, hogy az olasz gimnázium. A korzón teraszok sorakoznak, ahol a világ minden tájáról érkezett turisták hűsölnek.

A pompás paloták között egy-egy szocreál sokemeletes monstrum, jugoszláv építészet, nem sokban tér el a volt szocialista tömb többi országában épültektől. Kevés az elhagyott épület, de ami van, az nincs karbantartva. Egyik szép épület félig leszakadt, megfakult felirata jelzi, hogy egykoron ebben működött az Opera mozi. A korzózók betérhettek valamikor.

Minket újra és újra a kikötő vonz, talán a tenger, talán a hajók miatt nem tudunk elszakadni a látványtól. A sétányon beülünk egy teraszra, ahol az épület falán egy emléktáblára leszek figyelmes. Persze, hogy magyarul is írja rajta, hogy ebben az épületben a magyar királyi közjegyző irodája, és a Charmand Oszkár névre hallgató úriember szerkesztette és adta ki a közjegyzőség első folyóiratát.

Még egy pillantást vetünk a vízre, a hajókra és indulunk vissza Abbáziába, és még nem tudjuk, hogy a sors vagy technika keze visszairányít minket ebbe a gyönyörű, nyüzsgő városba.

Isti maradni akar

Búcsúzunk Abbáziától, a tengertől, indulunk Zágrábba, hazautazás előtt két napot terveztünk maradni a horvát fővárosban, de Neptunusz és többi istenség másképpen gondolta. Az autópályán Isti, született Ford Focus úgy döntött, nem megy tovább. Még lekúszott a sztrádáról Fiume után, éppen a semmi közepén, ahol, mint a mesékben az erdő közepén a kis ház, egy automata autómosó és két kedves kiszolgáló lánnyal működő büfébódé áll. A lányokkal, pontosabban egyikük udvarlójával van szerencsénk, telefonál a szerviznek, jön a tréler és irány az első szerelőműhely, ahol vagy meggyógyítják Istit, vagy nem. Utóbbi jött be. A luxusműhely tulaja közölte, javítható, de időbe és sok pénzbe kerül. Kiderült, hogy kisebb vagyont kellene otthagyni, és tíz napunk sem volt még ott maradni, bármennyire is megszerettük Fiumét és Abbáziát.

Barátom itthoni barátai másnap este érkeznek, hogy hazahozzanak minket, meg Ford urat, és harmadnap indulnánk Váradra. Ez azt jelenti, nekünk kettőt, nekik egyet aludniuk kell Fiuméban, elindulunk hát szálláskeresőbe. A taxisofőr szállodáról szállodára visz, mindenhová bejön velünk, kedves és szolgálatkész. A recepciókon telefonálnak további szállodákba, de éppen hosszú hétvége van, Nagyboldogasszony Horvátországban is szabadnap. Kénytelen kelletlen beleegyezünk, hogy elmenjünk Kostrena településre, amely már Fiume agglomerációja, a taxis azt mondja, fél-háromnegyed órás sétával beérünk a városközpontba. A barátom alig tudja visszafojtani a nevetését, hogy ezt éppen nekem magyarázza a derék férfiú, aki nem vagyok a távgyaloglás bajnoka.

Mesés út vezet a motelhez a hegyek között. Közben vezetőnk elmondja: az utat szegélyező villákban a gazdagok laknak, a házak terasza a tengerre nyílik, számos tulajdonosnak magánstrandja van az udvar végén, sokuknak jachtja is. Igaz, zömükben külföldiek, errefelé mégiscsak olcsóbbak az ingatlanok, kisebbek az adók, mint a francia vagy olasz Riviérán.

Fűszerezett szocreál

A motel recepcióján a fiatalember elmagyarázza: a lakóépületek a parkban vannak, megtaláljuk, nem kell, hogy kijöjjön megmutatni. A motel gyakorlatilag egy szocreál tömbházegyüttes, az is a csúnyábbik fajtából. A szobák és a fürdőszoba azonban tiszta és kényelmes, ráadásul az erkélyünkről a tenger és a hegyek találkozását látni. Szóval jobb, mint első látásra tűnt.

Kostrena a Tengermelléken, a Martinščica-öböl és a Bakari-öböl határolta területen a Kostrena-félszigeten fekszik. A félsziget mintegy tíz kilométer hosszan nyúlik, partjai enyhén lejtenek a tenger felé. Legmagasabb pontja 280 méter, legalacsonyabb a tengerszint.

Itt szó szerint a hegyről mennek le a tengerre, már aki megjárja a közel száz lépcsőfokot. A barátom lemegy sétálni a tengerpartra, majd meséli: strandok, bárok, buli amerre csak a szem ellát. Itt mindenki viszi a plédjét és az uzsonnáját a szabad strandokra, étterme csak a motelnek van, ami reggel és este üzemel. A kaja és a kiszolgálás viszont kifogástalan. A bulit mi is megtapasztaljuk, a víz elhozza a túloldalról a basszusok és dobok dübörgését. Légkondi nincs, a zaj és a meleg közül az utóbbit választjuk.

A park mágikus, babér és egyéb fűszerbokrok szépen gondozva. Megtudjuk, ezek itt dísznövények, nem szabad szakítani belőlük. Próbáljuk magyarázni, hogy ezt mi ételekbe tesszük, nem a szépségükért tartjuk, bár látványnak sem utolsó, de nincs akinek. Dísznövény és kész, ne nyúljunk hozzá. Persze, letépünk pár apró ágat, már csak mutatóba is háziasszony barátnőknek.

Még egy nap Fiumében. A kikötőben újabb magyar emlékre lelünk: vasból készült méteres cölöp, valamikor ehhez kötötték ki a hajókat.

Elköszönünk a sirályoktól, a hajóktól, az Adriától, mert reggel indulás haza. Elől mi, hátul a tréleren Isti. Néha megnézzük, rámosolygunk, nehogy úgy döntsön, hogy visszafordul.

2016. szeptember 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az echte magyar keresztény-úri polgárság

Azon tűnődöm, vajon mit szólnának ahhoz ezek a keresztény-konzervatív polgárok, ha például a Bogár Lászlót (korábban >

Tovább

Zenebohóc a szimfonikusok között

A magyarországi olvasó valószínűleg nem ismeri azt a nagyszerű érzést, ami akkor tölti el a szlovák >

Tovább

Orbán ingadozik a korbács és a mézesmadzag között

Az önmagát illiberálisnak nevező Orbán ritkán kerül szembe ilyen fizikai ellenállással, miközben egyre inkább kiterjeszti befolyását. >

Tovább

Libération: A színművészeti egyetemisták nem hátrálnak

Karsai György, aki két évtizeden át volt az iskola tanára, ahhoz hasonlítja a helyzetet, mintha egy >

Tovább

Orbán emeli a tétet az amerikai elnökválasztásban

A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető német jobboldali lap ezt azzal magyarázza, hogy a Fidesz közeli sajtó >

Tovább

Jó pár vezető szívná a fogát a világban, ha Trump veszítene

Így Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Törökország, Kína, Oroszország, Brazília, Izrael, valamint Magyarország és Lengyelország első embere. Sok kormány >

Tovább

Tűz alá került Orbán Viktor

A koronavírus második hulláma egyre súlyosabb következményekkel jár. A miniszterelnök szeretné elkerülni az olyan kemény intézkedéseket, >

Tovább

Bódis Gábor szíves érdeklődése – türelmes válasz

Van-e valamiféle tanulság? Az etnikai mikroverzumunkhoz képest „távoli” Budapesten és Belgrádban azt hiszik egyik-másik értelmiséginkről, hogy >

Tovább

A hatalom természete az illiberális rendszerben

A legsúlyosabb következményekkel az jár, hogy leértékelődik a nyilvánosság. A média javarészét a hatalom tartja markában, >

Tovább

A csirkefogók, mint Orbán mindenütt ihletet merítenek Trumptól

Orbánnak és a hasonszőrűeknek konkrét politikai hasznot hajthat, ha Trump nyer, de a legnagyobb nyereség mégis >

Tovább

Koronás világunk, quo vadis?

A túlzott lazítás sajnos nagyon rossz következményekkel járt. Túl gyorsan jött a „megnyertük a csatát” kommunikáció, >

Tovább

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy „befogadó” mesekönyv

Ha egy könyvben romák, fogyatékkal élők vagy feminista hercegnők szerepelnek, akkor főleg a meleg és transznemű >

Tovább