Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Ami hivatalos és ami nem hivatalos
„A magyarországi kormányzat vezetői HIVATALOSAN bejelentették, hogy ki akarják léptetni hazánkat az Európai Unióból, amelynek – hosszabb távon – a megszüntetésével számolnak.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
Ez látszólag jelentéktelen kérdés, de csak látszólag.
A jelenlegi alkotmányos rendszerben – és hasonló a helyzet a legtöbb, rendezett körülmények között létező polgári államban; és Magyarországon pillanatnyilag nincs se polgárháború, se pestisjárvány – szigorúan megkülönböztetik a hivatalosat a nem hivatalostól.
Abból a rendkívül egyszerű megfontolásból, hogy a magas állami tisztséget betöltő személyek tekintélye nem személyi kiválóság, fölkentség (királyi karizma) vagy öröklődés révén jön létre, hanem funkciójuk révén. Bizonyos tisztelet azért illeti meg a vezető tisztségviselőket, mert ők az államot, illetve az államot elismerő politikai közösséget (a honpolgárok egyetemét, azaz teljességét) képviselik – föltéve, ha nem vetjük el az alkotmányos rendet a maga egészében. Mindenesetre a vezető állami tisztségviselők nem vetik el az alkotmányos rendet, amelynek jóvoltából gyakorolják a törvény által körülírt hatalmukat.
A jelenlegi rendszer előde (1989–2010) arra törekedett, hogy némi korporatív elemekkel (ilyenek voltak a társadalombiztosítási önkormányzatok és a kötelező érdekegyeztetési „fórumok” stb.) kiegészített szabadelvű jogállam legyen – nem volt „demokrácia” az se (hiszen ma egyetlen valóban demokratikus rendszerű országról se tudunk, amelyben lenne népi hatalomgyakorlás). De a „hivatalos” és a „nem hivatalos” akkoriban is összekeveredett, mert a médiák akkor se tettek különbséget a politikusok kijelentései között, amelyeket 1. az állam vezetőiként, hivatalos minőségükben tettek, vagy 2. politikai pártok vezetőiként vagy befolyásos tagjaiként, tehát nem magánemberként, de nem is hivatalos személyként, vagy 3. magánszemélyként – és a politikusok ezt kihasználták és kihasználják.
Nézzük a magyarhoni álhírlapírás szóhasználatát: a kormány helyett azt írják, hogy „Orbánék”, és a tanármozgalom helyett azt, hogy „Pukliék”. Ez az idióta és kártékony szokás abból ered, hogy miután a közéleti emberek fizikai valója a maguk vizuális ábrázolásában (fénykép, tévé, internetes videoklip stb.) nem mutatja a személy fogalmi dimenzióját – ezt ma legföljebb a katolikus és ortodox papi ornátus jelzi látványként, a katonai egyenruha viszont (mint nyilvános látvány) eltűnőben van, még katonai diktátorok is ingujjban lazáznak –, a puszta vizualitásban összeolvadnak a személyek különféle funkciói.
Minden személynek vannak vizuálisan (vagy auditíve) nem megjeleníthető funkciói, de itt most sajátos kérdésről van szó.
Ha nem akarjuk, hogy az a látszat keletkezzék: MAGÁNSZEMÉLYEKNEK MINT MAGÁNSZEMÉLYEKNEK VAN FÖLÖTTÜNK SZEMÉLYES HATALMUK – ez a rabszolgaság definíciója –, akkor szigorúan meg kell különböztetnünk a különféle dimenziókat, s ez a honpolgárok önérzete és hazafisága tekintetében is döntően fontos.
Bár legtöbben implicite elismerjük a kormányzat legitimitását – adót fizetünk, nagyjából betartjuk a törvényeket, rendeleteket, szabályzatokat; állami szolgáltatásokra tartunk igényt, stb. –, ebből egyáltalán nem következik, hogy a vezető államférfiakat mint pártembereket vagy egyéniségeket tiszteljük vagy szeretjük, és ez nem is szükséges. A vezetők népszerűsége része sikerüknek, mivel az állítólag „szabad” választások és úgynevezett médiaszereplések és hasonlók révén kerülnek hatalomra (már ahol csakugyan van versengő többpártrendszer, de mindez persze ott is sokszorosan manipulált és hamis), ám nem aspektusa állami szerepüknek, s önmagában nem – még metaforikusan sem – „jogforrás”.
Amikor a rezsim 2. sz. vezetője, Lázár János miniszter a kormány nevében tart hivatalos sajtóértekezletet, akkor neki nincs és nem is lehet magánvéleménye – akkor se, ha azt a nyilvánvalóan hamis állítást teszi, hogy van neki ilyen: a nyilvánosság elől elzárt baráti beszélgetésben hangot adhat magánvéleményének, amely eltér a kormány álláspontjától, de amikor ebben a helyzetben nyilatkozik, akkor a véleménye automatikusan a kormány hivatalos véleménye.
Tehát ami történt a minap, ezt jelenti: a magyar kormány arra törekszik, hogy Magyarország lépjen ki az Európai Unióból.
Ezt, és nem mást.
Még élesebb a helyzet Kovács államtitkárnak, a kormányszóvivőnek az esetében. A kormányszóvivő hivatalosan is, szimbolikusan is a hivatalos kormányálláspont megtestesítője, a kormány hangja, a kormány szava. Ő az, aki még csak nem is célozhat a magánvéleményére. Eddig nem is volt látható-hallható magánvéleménye, és a saját politikai álláspontjáról senkinek nincs és nem is lehet fogalma. (Azt tudjuk, hogy értelmes, cinikus fráter, de ez nem világnézeti kérdés.) Amikor a kormányszóvivő a főminiszterrel közel egy időben közli, hogy ő is helyeselné Magyarország kilépését az Európai Unióból, akkor hiába teszi hozzá, hogy ez a magánvéleménye. A hivatalos minőségében nyilatkozó kormányszóvivőnek nincs – és nem is lehet – magánvéleménye.
Ez is azt jelenti: a magyar kormány arra törekszik, hogy Magyarország lépjen ki az Európai Unióból.
Ezt ma még nem ismerheti el egész nyíltan a szélsőjobboldali magyar kormány (a többségnek ma még más a véleménye, de már puhítják), ezért alkalmazza ezt a kezdetleges, bár pimasz trükköt.
Ez az írás nem arról szól, hogy helyes-e az Európai Unióból való kilépést tervezni, vagy óhajtani az Európai Unió összeomlását – a kitűnő Balázs Zoltánnak igaza van: nem tudományos evidencia, hogy az európai egység híveinek van igazuk; és a kilépés híveinek, az egyesült Európa ellenfeleinek is vannak meggondolkoztató érveik és tapasztalataik –, hanem arról, hogy helyes-e az állam vezetőinek rendkívül nagy jelentőségű bejelentéseket tenniük, és a felelősséget azonnal elhárítaniuk.
Például avval, hogy a hivatalos minőségükben, hivatalos állami keretben tett nyilatkozatukat „magánvéleménynek” minősítik, amire azonban nincs lehetőségük: hiszen ez mindenki számára nyilvánvaló, szembeszökő önellentmondás.
Ha lehetséges lenne – amint nem lehetséges –, hogy ne legyen különbség hivatalos és nem hivatalos énjük, állami és személyes magatartásuk és tevékenységük között, akkor amit evvel közölnének, az nem pusztán groteszk és hazug, hanem rémületes is lenne.
Tudniillik evvel azt vallanák be, hogy a maguk részéről a modern államiságot megszűntnek tekintik, visszatérnek az Aranyhorda vagy a longobárd és vandál nomád királyságok elméletéhez és gyakorlatához, és hatalmukat nem mint a nép megbízottai, a közösség törvényes állami képviselői birtokolják, hanem mint magánszemélyek, akik személyi konfliktusban ellenfeleik fölébe kerekedtek, és most nem állami tisztviselőként, hanem az állam (mint zsákmány) magántulajdonosaiként járnak el.
Ez azért nincsen így, még akkor se, ha némelyek talán ilyesmiről ábrándoznak, és tesznek is – merészen kísérletező – lépéseket ebben az irányban.
Egyelőre ez szófia beszéd, a helyzet pedig ez: a magyarországi kormányzat vezetői HIVATALOSAN bejelentették, hogy ki akarják léptetni hazánkat az Európai Unióból, amelynek – hosszabb távon – a megszüntetésével számolnak. Ez Magyarország kormányának HIVATALOS álláspontja, és jó, ha a nemzetüket féltő, hazafias magyar honpolgárok erről tudomást szereznek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >