Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Győztek a magyarok, Orbán takarodj!
Ezért hülyeség azt mondani, hogy aki a melegházasságot vagy épp az EU-t támogatja, akinek nem fáj Trianon, az elvesztette magyar identitását. Teczár Szilárd (Magyar Narancs):
Hogy én is őszintén tudok örülni a magyar válogatott sikerének, az nem legitimálja, hanem éppenséggel cáfolja Orbán politikájának lényegét.
A magyar futballválogatott keddi győzelme után több ismerősöm és nem ismerősöm is feltette a kérdést: kellett ez nekünk? Nem legitimálja-e a siker a futballkultuszt és a megalomán stadionépítéseket politikája középpontjába helyező Orbán Viktor hatalmát? Mintha a kormánnyal nem rokonszenvező liberálisok, baloldaliak (és konzervatívok) némi bűntudatot éreznének, amiért örömmel szemlélték a fiúk remeklését.
Rosszul teszik.
Én nem vagyok sportközgazdász, nehezen tudom megítélni, hogy a stadionépítési láz, az NB I-es csapatok és akadémiáik közpénzzel történő kitömése játszott-e bármilyen szerepet a magyar válogatott teljesítményének javulásában. Valószínűbbnek tűnik, hogy nem játszott. Az pedig egészen biztos, hogy haveri zsebek kitömésére semmi szükség nem volt a győzelemhez.
Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy a sportsikerek – az általános közérzet javításán keresztül – mindig az aktuális kormányerőnek kedveznek. Különösen erős lehet ez a hatás, ha az aktuális kormányerő politikájának és retorikájának kiemelten fontos eleme a sport. Orbán Viktornak rövid távon kétségkívül jól jönnek a magyar válogatott eredményei.
De nem ez a lényeg.
A szurkolás megmagyarázhatatlan, zsigeri ösztöne és a győzelem után érzett felhőtlen öröm éppen arra világít rá, hogy igenis megkülönböztethető egymástól a közösséghez – jelen esetben nemzethez – tartozás érzése és a nacionalizmus politikai mozgalma. Előbbi adja identitásunkat, életünk értelmét, míg utóbbi számos emberi szenvedés forrása volt és lesz a jövőben is.
A szurkolás élménye nyilvánvalóvá teszi, hogy a nemzeti érzés, az identitás nem feltételez politikai azonosulást. Elfogadhatatlannak tartom a Fidesz politikájának csaknem összes elemét, és – enyhén szólva is – szomorúsággal tölt el, hogy a magyarok többsége szavazattal vagy csendes beletörődéssel ezt a politikát támogatja. De ettől még képtelen lennék a magyar válogatott ellen szurkolni. Orbán Viktor krédója, miszerint aki az ország ügyeiről másképp vélekedik, abból kiveszett a nemzeti érzés, nemcsak veszélyes, hanem tényszerűen nem is lehet igaz.
A futball valósága a nemzet kirekesztő, etnicista felfogását is tagadja. Nem félelmetesek, hanem nevetségesek azok a huligánok, akik saját csapatuk cigányai előtt cigányoznak, saját válogatottjuk színes bőrű játékosai előtt négereznek. Elég végignézni a mostani Eb játékoskereteit, hogy világossá váljon: a nemzethez – sőt a nemzet büszkeségeihez – tartozás nem az ember bőrszínén dől el. A labdarúgás – minden látszat ellenére – a nemzet befogadó koncepcióját pártolja. Nyáron nem véletlenül voltak tele a német stadionok „Refugees welcome!” transzparensekkel.
A sport végezetül cáfolja az identitások kizárólagosságát is. Ezt legjobban a kettős állampolgárok tuják, vagy azok, akik huzamosabb ideig éltek származási országuktól távol. Ők a foci Eb-n sem egy, hanem két válogatottért szorítanak. De jómagam is szurkolok az olasz csapatnak, holott életemben egyszer jártam Olaszországban, és nem beszélem a nyelvet sem. Mégis szeretem a konyhájukat, a történelmüket és a futballkultúrájukat is. Más nemzetek, eltérő identitások tisztelete azonban nem tesz kevésbé jó vagy igaz magyarrá. A futball valódi szellemét az egymás mellett sétáló svéd és ír szurkolók képviselik, nem a balhézó angolok és oroszok.
Ezért hülyeség azt mondani, hogy aki a melegházasságot vagy épp az EU-t támogatja, akinek nem fáj Trianon, az elvesztette magyar identitását. Identitásunk lényegét nem ezek a politikai konstrukciók, hanem mindennapi tapasztalataink adják. Mindennapjaink, melyek többségén éppen arról vitatkozunk, hogy mi legyen Magyarországgal. Néhány kitüntetett pillanatban – és a keddi minden bizonnyal ilyen volt – azonban rádöbbenünk, mekkora érték, hogy ezeket a vitákat egyáltalán lefolytathatjuk. Hogy egy közösséghez tartozunk.
Orbán Viktor jó eséllyel politikai hasznot húz majd a magyar válogatott szerepléséből. De az együtt ünneplő magyarokat látva arra is rá kell döbbennie, hogy identitásunkat, azaz szabadságunkat egyikünktől sem veheti el.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >
Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket
Újdonsággal ugyan nem rukkolt ki, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert, ám >