2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Háborút! Háborút!

„Le vagyunk támadva: az előadás önmagunkkal szembesít.” Csáki Judit (168 Óra):

Jó hazafi az, aki nagyon szereti országát és annak népét, mert az a hazája, a szomszéd országot és annak népét pedig kevésbé szereti, mert az nem a hazája. Aki jó hazafi, eszerint nemcsak szeretni, hanem gyűlölni is tud. Bajba akkor kerül, ha országának népe nem „vegytiszta” – márpedig a történelem a jelek szerint magasról tesz a vegytisztaságra.

Jovan Sterija Popović szerb költő és drámaíró a 19. század első felében például nagy bajban lehetett a hazafisággal, hiszen a vajdasági Versecen született, Temesváron, Pesten és Késmárkon tanult, Belgrádban élt, majd hazament Versecre, és ott halt meg.

Hazafiak című darabját az ugyancsak vajdasági Urbán András rendezte meg a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban; a Vajdaságban játszódó művet alaposan elemelve eredeti idejétől egészen a máig. Urbán rendezői életművében ez a produkció közeli rokona a nálunk is vendégszerepelt Neoplanta című előadásnak, amely Végel László regényéből készült, és Újvidék várostörténetén keresztül a vegyes lakosságú vidék hazafiságáról beszél. (Urbán rendezte azt a Bánk bánt is, amely szintén a hazafiságról szól a magyar bán, a bojóti Melinda és a meráni Gertrudis háromszögében – és az előadásvégi interaktív játékkal ugyancsak kiverte a biztosítékot néhány „über-hazafinál” a tavalyi POSZT-on.)

A Hazafiak is vendégségbe jött hozzánk a Nemzeti Színház MITEM nevű fesztiváljának egyik produkciójaként. Mondandója és formanyelve jólesőn idézi egy régebbi Nemzeti Színház művészi arculatát és hangulatát.

A függönyön jókora kétfejű sas, valószínűleg az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből; a színpadon hátul rengeteg magyar zászló, egy színész a tizenkét pontot olvassa középen, a hangulat mégis inkább tétova, semmint forradalmi: ahogy a szereplők besomfordálnak a templomi térbe, ahol élőzene kíséretében a pátriárka mondja a magáét, buzgó keresztvetés közben feltűzik tenyérnyi kokárdájukat. Szidják a konzervatívokat, akik nem nyomtatják ki a tizenkét pontot, magyar szavak vegyülnek a beszédükbe, miközben elmagyarázzák – inkább maguknak, mint nekünk –, hogy a kokárdások a liberálisok, ők az igaz hazafiak. Na, ehhez tudnánk hozzáfűzni ezt-azt...

Nagy az egyetértés, míg valaki be nem toppan azzal, hogy „éljen a szlávság”, legyen szerb a Vajdaság, a magyarokat száműzni kellene „Tungúziába” – de ehhez először is ki kell találni a szerb nemzeti színeket és megcsinálni a szerb kokárdát. Legyen piros-kék-fehér (nem, a franciák szóba se jöttek, igaz, az oroszok sem, pedig épp ez utóbbinak a pontos fordítottja a szerb lobogó), és már tépik is le a magyar kokárdát. És a gyerekeket se hívják tovább Sándornak meg Jánosnak, hogy veszi ez ki magát. Föl is tűnnek a magyar trikolór helyén a szerbek – aztán azok is eltűnnek, biztos, ami biztos.

A hazafiság biztos jele, amikor a nép hajlandó háborút viselni a hazájáért. A szereplők mikrofont ragadnak, és lelkesen éneklik-kiabálják: Háború, háború! Még nem tudni, ki ellen és főleg miért, de a lelkesedés megvan, s meglesz a háború is.

A szerb színészek pompásan adják egyszerre a tömeget, annak minden fölemelő és lesújtó jellegzetességével, és azt az egy-egy embert, aki szorongva és gondosan figyel a többire, el ne vétse a csatlakozást. És van egy szkeptikus, rezignált pasas, bizonyos Gavrilović, aki csak ül a kavarodás kellős közepén, kokárdátlanul; tudjuk, hogy ő a lúzer, aki nem üvölt együtt a többiekkel. Tudjuk azt is, hogy a „legyünk szerbek” és a „nem beszélhetünk magyarul” mind a tanácstalanságnak és a nyomában kipattanó, agresszív álpatriotizmusnak a tünete. „Nem értem, nem értem”, ismétli magyarul az egyik figura – és ahogy ránézünk erre a nemzeti identitások közt bóklászó gyülekezetre, nekünk is ez a válaszunk.

Valaki pisztolyokat oszt, ezentúl ott a halál a levegőben, pedig egyelőre nem gyilkolásznak, csak lebegtetik a kívül szerb, belül magyar kokárdás kabátokat, és hadonásznak a fegyverrel – Weöres Sándor Majomország című verse jutott eszembe: „Rémületes majomarcot / vágnak majomkatonák, / majomkézben majomfegyver, / a majmoké a világ”.

Urbán a politikai színház élőzenés-táncos, szlogenekkel és frázisokkal teli formanyelvét könnyedén és változatosan használja: az egyes jelenetek kompakt (sűrű és egész) mini történetei lazán kapcsolódnak egymáshoz, együtt pedig egy árnyalt nagy egészet hoznak létre. Ebben az esetben e nagy egész lényege, hogy bennünket, magyarokat „ekéznek”, vagyis görbe tükröt látunk ott, ami például Belgrádból nézve sima tükör.

A nacionalizmus, a nemzetállam befelé forduló, köldöknézős, önelégült frázispufogtatásai egyrészt végtelenül komikusak, már-már bohózatiak, másrészt kemény kritika és leleplezés tárgyai: a vérgőzös csordaszellem szükségképpen káoszt hoz a népre, magyarra, szerbre egyaránt. Mondva vagy énekelve, táncolva, ülve vagy fekve – a színpadon nagy élet van, a felfordulás színes és gondosan koreografált –, a háború épp oly önpusztító, mint a mindenkire vonatkoztatott „igaza van” frázis. Itt igaza van mindenkinek: Milosevićnek, Dindićnek, Tadićnak és a többinek is – vagyis senkinek nincsen igaza.

Vajdaság ugyanis nem Magyarországon van – tehát szerb. Ámde a dráma eredeti idejében mégiscsak a császárság része – azaz osztrák–magyar. Igaz, a császárság fikarcnyit sem törődik velük. Nézzük innen: piros-fehér-zöld; nézzük onnan: piros-kék-fehér. A frissen szerbbé vált nők szívesen báloznak a magyarokkal, akik kedvesen tudnak udvarolni – de azért a magyar cselédet, Erzsikét „el kell küldeni” a háztól. A kalocsai népi minta bármilyen öltözékben pompásan megfér a szerb népi motívumokkal – rémesen néz ki persze, de ez a rémség pontosan tükrözi a hazafiság eklektikáját.

Urbán András rendezése oly áradó, hogy nem könnyű minden részletét befogadni, de még ez is bele van kalkulálva. Ha lemaradunk a szenttamási csatáról, megtudjuk később, hogy Szenttamás elesett; ha elkerüli figyelmünket a „jönnek a magyarok”, eléri a pánik, hogy „menekülni kell”. A társulat fáradhatatlanul vált alakot és szerepet; úgy cikáznak a színészek a jelenetek és a figurák közt, hogy szinte sodorják magukkal a nézőt a hazafiság útvesztőjében, blöffök, harsány hátraarcok és laza lefejezések közt.

Látjuk a visszájáról, amit mindig a színe felől szeretünk nézni: kevély, agresszív, hazugságokra, öncsalásokra, lopásra és frusztrációra épülő nagy hazafiságunkat, amint más népek, nemzetek és nemzetiségek leárazásával srófolja fölfelé saját árfolyamát. Le vagyunk támadva: az előadás önmagunkkal szembesít.

2016. április 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Oroszország fokozza az előkészületeket, mert nagy offenzívára készül

Ukrajnának készülnie kell. Jön a tavasz és ez jó abból a szempontból, hogy nem járnak olyan >

Tovább

Végül a lábunkra esik

Katarina Barley, az Európai parlament német szociáldemokrata alelnöke és egy osztrák Balkán-szakértő a Frankfurter Rundschauban úgy >

Tovább

Ibiza Magyarországon: A titkos felvétel bajba hozza Orbán rendszerét

A Der Standardkommentárja úgy ítéli meg, hogy ami jelenleg Magyarországon a titkos felvétel ügyében zajlik, az >

Tovább

„Bolsonaro magyar éjszakái”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung ezt az ironikusan a  címet adta a brazil elnök háromnapos titkos kiruccanásáról szóló >

Tovább

Orbánnak új ellensége van, aki egy felvételt lobogtat a felső szintű korrupcióról

Magyar Péter igazi tüske a kormány körme alatt, miközben volt felesége kiszállt a közéletből. A szenzációs >

Tovább

A képmutatók és Ukrajna

Paul Lendvai ellentétbe állítja, hogy a múlt héten pont akkor gyűltek össze az uniós államok vezetői >

Tovább

A megújult Iszlám Állam emberei őrjöngtek Moszkvában…

… de Putyin Ukrajnára fogja a tömeggyilkosságot, hogy elterelje a figyelmet saját biztonságpolitikájának fiaskójáról. Ugyanakkor arra >

Tovább

Az orosz elnök Ukrajnán akarja leverni a moszkvai támadást

Hiába jelentette be az Iszlám Állam, hogy emberei öltek meg több mint száz fiatalt abban az >

Tovább

Putyin háborút akar a Balkánon

Erre figyelmeztet a washingtoni Demokráciavédelmi Alapítvány két munkatársa a Wall Street Journalban. Ivana Stradner és Mark >

Tovább

Európa a Balkánon is Putyinnal küzd

Fel kell vennie Boszniát, de ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a köztársaság hajtson végre reformokat, különben a >

Tovább

Trump a legjobb úton halad afelé, hogy fasiszta legyen.

Amikor Trump azt mondja, hogy vérfürdő lesz, ha nem választják meg, akkor ezt szó szerint kell >

Tovább

Aki megpróbált szembeszállni a gonosszal

A távozó szlovák államfő úgy látja: nyilvánvaló, hogy a Fico-kormány Magyarországhoz igazodik. De hogy ez hová >

Tovább