2022. június 30. csütörtök
Ma Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Kertész Imre halálára

“Csak most veszem észre: úgy írok Kertész Imréről, mintha születésnapja volna.” Heller Ágnes (Magyar Narancs):

Egyidősek vagyunk, ugyanabban a sorban meneteltünk, akkor mit sem tudva, Auschwitz felé. Én kiugrottam a sorból, ő továbbment. Mert optimista volt. Egyszer már meghalt, de túlélte. Mert szerette az életet, a zenét, a festményeket, a napot, a szerelmet, az olvasást és az írást mindhalálig. Ő volt az egyetlen ismert író Auschwitz túlélői közül, aki nem lett öngyilkos vagy nem halt öngyilkosságnak is tekinthető halált. Viselni a túlélés bűntudatát – ehhez nagy bátorság kellett. Egy totalitárius rendszerben, szegényen, ismeretlenül, társadalmi ambíciók nélkül, a margón kezdett életművébe. Abba a munkába, hogy megírja a megírhatatlant, elmondja az elmondhatatlant. A kezdetben visszhangtalan Sorstalanság sikere ezt a szegénységhez és partra vetettséghez szokott, már nem egészen fiatal embert hirtelen reflektorfénybe állította. Ettől kezdve Kertész Imre a világ tetején táncolt. A hírnév megelőzte a Nobel-díjat. Egy New York-i tanítványom, aki sem magyar, sem zsidó nem volt, disszertációt írt a Sorstalanságról még a Nobel előtt. A díj aztán Kertészt irodalmi királlyá koronázta. Hogy hazájában nem ismerték el érdeme és értéke szerint, bántotta. Magyar író volt, imádta az anyanyelvét, s mégis fanyalgott neve hallatán a haza. Egy bölcs ember valaha megmondta, hogy senki sem próféta saját hazájában. Így igaz.

Kertész számára az írás szerelem volt s ugyanakkor vezeklés is. Szerelem, mert Kertész nem tudott írás nélkül élni. Ha nem regényt vagy elbeszélést írt, akkor esszét vagy naplót. Vezeklés, mert minden műve kivétel nélkül Auschwitz körül forgott. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy a trauma elfelejthetetlen, feldolgozhatatlan, hogy mindig újra hozzá kell látni az elbeszéléséhez, hanem arról is, hogy Kertész egész életében vezekelt azért, hogy túlélte, vezekelt azért, mert jól érezte magát abban az életben, melyet nem szabadott volna élnie. Ahogy a K. dossziéban írja: „végül is valakinek köszönetet kell mondanunk az életért, akkor is, ha történetesen senki sincs, aki ezt a köszönetet tőlünk elfogadná”. Depresszió és hedonizmus – így írja le Kertész a lelkiállapotát, akkor is, mikor elbeszéli az L alakú folyosón hirtelen rátörő misztikus élményt. Nincs sem Gondviselés, sem Szükségszerűség. De megmarad a gyerekkori slágerszöveg: „Toledóban kétszer kettő négy, Toledóban kell hogy boldog légy”. De hol van az a Toledo? Mindenütt vagy sehol? Köves Gyuri utóvégre beszélt a boldogságról Auschwitzban.

Auschwitzot nem lehet ábrázolni. Kertész százszor mondta, hogy nem azt tette. Auschwitz a hivatkozási pont, amelyben világunk alvilága, maga a létében állandóan fenyegetett emberi egzisztencia egy szövegben érzékelhetővé válik. De nem véletlen referenciapont, hanem az egyetlen kivételezett referenciapont, amely ezt az alvilágot, ezt az emberi létében fenyegetett egzisztenciát szövegben vagy képben érzékelhetővé tudja tenni. Kertész meg is írja A holocaust mint kultúra című könyvében, hogy Auschwitz nem egy helynév, nem is csupán egy szenvedéstörténet helye, hanem a Szináj hegyi kinyilatkoztatás visszavonásának helye. Auschwitz azt jelenti, hogy a tízparancsolat nem érvényes többé. Kertész szerint a transzcendencia három jelképe három hely: Szináj, Golgota, Auschwitz. A kinyilatkoztatás visszavonása, a megváltás ellehetetlenítése tesz sorstalanná.

Kertész több kitűnő könyvet írt, de köztük a Sorstalanság a remekmű.

A tehetség olyasmi, amit nem lehet megmagyarázni. Beszélhetnék a nyelv tömörségéről, a stílus tárgyiasságáról, a szentimentalizmus teljes hiányáról. Mikor a Nobel-díj másnapján megkérdezték tőlem, hogy mitől olyan tökéletes és autentikus ez a regény, hogy semmit sem lehet hozzátenni és semmit sem lehet elvenni belőle a szöveg megcsonkítása nélkül, azt válaszoltam, hogy biztosan Isten angyala vezette a tollát. Ennél többet ma sem tudnék mondani. Legfeljebb azt, hogy Isten angyala nehézzé teszi annak az embernek az életét, sok szenvedést és kétséget mér arra, akinek a tollát vezeti. S még azt is hozzátenném, hogy igen sok nagyszerű író akad a Nobel-díjasok között, de csak a Sorstalanságról mondhatom el, hogy még évszázadok múlva is fogják olvasni, feltéve, hogy lesznek még olvasók.

Ebben a regényben a manapság olyan sokat emlegetett „identitás” olyan kétségessé válik, hogy csak a folytonosság vállalásával, azaz a bélyeg vállalásával őrizhető meg egyáltalán. Mert Auschwitz elpusztítja az „objektív” identitás két ismérvét: a nevet és az arcot. Név helyett számok „azonosítanak”, s az arcod felismerhetetlenné lesz. A morál feltételessé válik, s csak azáltal lesz megint érthetővé és érvényessé, ha az áldozat bűnösnek mondja és tekinti magát. A választás szabadsága éppen annyit jelent, hogy beismerjük a létezését, nem bújunk meg az örök „muszájok” mögött. Megjelennek a morál örök hordozói, a jó emberek, akik miatt lehet és érdemes életben maradni. Mint Citrom Bandi.

Nem véletlenül beszéltem egzisztenciális kérdésekről, hiszen a regény ezek körül forog. Az egzisztenciális kérdések nem „határesetekként” vannak előadva, hanem mint a láger mindennapi történései. Ezért ismétlődik a regényben mindig az a szó, az a refrén, hogy „természetesen”. Mi természetes? Hol természetes valami? Kertész bevezet egy fikcióba, egy zárt, fiktív világba, amit „az ördög” álmodott meg, ahol természetes, hogy embereket elgázosítanak, elégetnek. Itt így szokás.

Kertész nem „egykönyves” szerző akkor sem, ha a Sorstalanság tökéletessége megismételhetetlen. Én nemcsak a Kaddist tartom jelentősnek, mint sokan mások, de úgy vélem, az ’56-os forradalomról sem írt senki találóbbat, mint Az angol lobogó. Tökéletesen visszaadja annak az októberi 23-i tüntetésnek a hangulatát, atmoszféráját, a „lelkét”, amelyen ott voltam. Újra érzem, könnyekig – mert szemben a Sorstalansággal, itt lehet meghatódni, nosztalgiázni.

Csak most veszem észre: úgy írok Kertész Imréről, mintha születésnapja volna. Vigyázok arra, hogy ne csóválja a fejét, ne morogjon rám, ahogy szokott, amikor a szavaimat olvassa. Hogy ne mondja holnap, már megint nagyon félreértettem. Csak néha jut eszembe, hogy már nem lesz holnap, mert eljött a „végső kocsma” ideje.

Hiányozni fog, már most is hiányzik – azoknak, akik ezt ma érzik és tudják, de azoknak is, akik ma még nem érzik és nem tudják.

2016. április 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Porosenko: Fegyver, fegyver és még egyszer fegyver kell

A volt ukrán elnök, aki annak idején tető alá hozta Putyinnal a Minszki megállapodást, kizártnak nevezte, >

Tovább

Az összeomlás forgatókönyvei

Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, >

Tovább

Ki kellene terjeszteni a háborút Oroszországra is

De hogy van az, hogy Oroszország nap mint nap bombázhatja saját területéről Harkivot, de Ukrajna nem >

Tovább

Snyder-Habermas vita a német szerepvállalásról

Ha Putyin azt látja, hogy nem képes elérni célját, simán bejelenti, hogy győzött és valami új >

Tovább

420 forint/eurós árfolyam sem kizárt

Az apanázsra azért is szükség van, hogy megdobja a gazdaságot, amelynek növekedési üteme előreláthatólag lassul a >

Tovább

Riadókészültségben a magyarországi média

Létezik ugyan még egy maroknyi független orgánum, de ahhoz, hogy elérjék a közönséget, vagy a közönségnek >

Tovább

„Szélsőjobb: tánc a vulkánon”

Trump, Brexit, Magyarország, Lengyelország, Brazília és most még a Marine Le Pen-féle párt is 89 képviselőt >

Tovább

Homo orbanicus

A nemzeti nem-közösségnek nincs összetartó ereje. A nemzet elveszítette veszélytudatát. Egyenként mindenki érzi, hogy baj van, >

Tovább

Az orosz fenyegetések üresebbek, mint ahogy azt gondolnánk

Ezt bizonyítja – írja a Times -, hogy Vlagyimir Putyin idáig mindig abbahagyta a kardcsörtetést, amikor >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

A látványos uniós ajánlat csak kamu

A Die Welt német konzervatív lap úgy értékeli, hogy az Ukrajnának és Moldovának tett látványos ajánlat >

Tovább