2024. április 20. szombat
Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Nyafogásgyártó kisiparos

A tavalyi év szavai állítólag a „migráns”, a „kerítés” és a „szelfibot”. Mi rakható ki ezekből? Magány, rettegés, hiúság. Parászka Boróka (Erdélyi Riport):

Becsüli a munkám, de nem kér belőle, mert „nem bírja a magyar értelmiség nyafogását” – írta egyik kritikusom a múlt év végén, és sűrűn kellett elnézést kérnem tőle: egyik feladatom az, hogy naponta szóra bírjak embereket, és közvetítsem mondanivalójukat, ha van. A nyafogást, amelyet ím elviselni nehéz, valóban én szállítom szorgos iparosként. Főállásom ez: nyafogásgyártó kisiparos.

Bennem ugyan még nem merült fel, hogy az, ami kérdéseimre elhangzik, amit jegyzetelek, az nyafogás, de nehezen tudnám megmondani, mi válik többé-kevésbé általam is hallhatóvá. Panasz? Kritika? Sirám? Vád? Sóhaj? Nem kerestem nevet mindennek. Sőt, azoknak sem, akikkel részint kíváncsiságból, részint munkaköri kötelességből naponta leülök beszélgetni.

Az „értelmiséget” avíttnak, sokszor támadottnak, és kevésszer védhetőnek érzem. És szűkösnek is. Számomra azok, akikkel beszélgetek, hangok, beszélő fejek, tartható tekintetek, leírt sorok, és kimondott szavak.

Két nehéz, egymásnak ellentmondó feladatot is meg kell oldanom ebben a kisipari munkafolyamatban, a gyártósoron. Borzasztóan figyelnem kell, hogy merre hangzik el még bármi is, amire lehet, érdemes figyelni, hol villannak a tartható tekintetek. Tudni, hogy ki mit csinál, mire gondol abban a korban, amikor sem a gondolás, sem semmiféle csinálás nem számít gyakori tevékenységnek, amikor egyedül a nehézkedési erő határozza meg, mi hogyan történik. Nem egyszerű. Nyomkeresés a futóhomokban.

Mindeközben meg kell tanulnom nem figyelni semmi másra, mint arra, aki még meg tud szólalni, és arra, amit még el tud mondani. Az elhallgatásoknak, elhallgattatásoknak sűrű kontextusa van, ebből lenne jó kiszabadulni, kiszabadítani azt, akit még lehet. Nem tudom, vannak-e erre módszerek, eszközök. Én egyetlen egyet találtam, magam is folyamatosan küzdve a csend iránti vággyal: a párbeszéd minden pillanatát és esélyét kihasználni. Nem számít, hogy ki beszél, honnan, és kinek.

Ma a dialógus minden töredéke olyan, mint fulladás közben levegőhöz jutni.

Bármely szó, amely újabb szót hív elő, bármely helyzet, amelyben kérdések és válaszok követhetik egymást – esély. Az elmúlt év legkülönbözőbb válságai (az európai krízisként értékelt görög gazdasági zuhanástól a melegjogi vitákon át a menekültek drámájáig) mind arról szóltak, hogy fogynak el a szavak, egyszerűsödnek le a történetek, és torkollanak a viták egyre kevésbé artikulált indulatokká.

A tavalyi év szavai állítólag a „migráns”, a „kerítés” és a „szelfibot”. Mi rakható ki ezekből? Magány, rettegés, hiúság – valami ilyesmi. Fenyeget a veszély, érzem, hogy ezek a gonddal és kínnal kalapált dialógusok, ezek a hol páros, hol magányos vergődések az elveszett, vagy tán sosem létező szavak nyomába kudarcot vallanak. Mert ami nincs, azt így, egy-egy nekifutásra, egy-egy pillanatra nekifeszülve nem is lehet vissza- vagy megszerezni. Mindennek az érvényessége éppen annyi is lesz, amennyi időre fenntartható a párbeszéd. A kontextusok rekonstrukciója és az előítéletek, berögződések törlése, fölülírása végül is kioltja egymást. Sutaságok, pontatlanságok laza, szakadozó láncolata a legtöbb, ami remélhető mindettől – be kell látni.

Valóban nehéz ezzel szembesülni, és megelégedni szinte lehetetlen. Hacsak nem ismerjük be, hogy pontosabb, feszesebb fogalmaink, struktúráink nincsenek. Minden értelmezésre, újraértelmezésre vár. Arra, hogy meginduljon az út a „visszaartikuláció” felé az elszabadult indulatok felől.

Adhatnék mindennek hangzatos neveket, például azt, hogy „reracionalizálni” kellene mindazt, amiről ésszerűen nemhogy megegyezni, de beszélni sem tudtunk. Hogy az új szimbolikus, érzelmi kollektivizálódásnak álcázott atomizálódást – a vallási fanatizmust, a szekularizáció leépítését – fel kellene oldani, korrigálni. Micsoda felszínességek, micsoda éretlenségek ezek is. Közhelyek, törmelékek, a még menthetőből, vagy már menthetetlenből – nem tudom.

„Könnyen unatkozik” – mondta fent idézett kritikusom máskor, és panaszkodott, milyen unalmasak az emberek, akikkel egy korban, ebben a borzasztóan álságos korban élni kényszerül. Nem tudom hányadszor ismételte el ezt a panaszát, csak azt, hogy nekem évekbe telt megtanulni, hogy ezt ne unjam. Hogy tudomásul vegyem: így megyen ez, bizonyos szerepek elfelejtődnek, a tudás folyamatosan kopik. És ha nincs figyelem, odafordulás, ha én is elkezdek unatkozni, akkor a közös leépülés visszafordíthatatlan.

Megtanultam érteni az ő unalmát, és megbecsülésként megfogalmazott lesújtó kritikáját is. Nem állíthatnám, hogy azért, mert meggyőzött, vagy mert maradéktalanul elfogadtam volna azt, amit mond. A „maradéktalan elfogadás” pátoszát rég nem gyakorlom. Az azonosulás giccse riaszt. Az egyet nem értés harmóniája viszont – bevallom, ez izgat, ez ígér sokat.

Makacs rögeszmém, hogy minden hasznosítható, és: az unalom póza is, a sirámokkal szembeni sirám, az értelmiségivel leszámoló értelmiségi, a szelfibotozás, a kerítés előtti-mögötti indulatok, a migránsoktól való rettegés is átfordítható. Hasznosítható, mint a pillepalack, vagy a piszkos papírszalvéta. Kérdés, válasz, kérdés, válasz egyszer csak eljutunk valahova. Ha máshova nem, hát a homokos, vizes síkra. És szétnézünk merengve.

2016. január 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia

A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >

Tovább

A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről

Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >

Tovább

Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?

Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >

Tovább

A világ a háború szélén áll

Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >

Tovább

A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar

Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >

Tovább

Az ember, aki kihívja Orbán Viktort

A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >

Tovább

Mi történik, ha Ukrajna veszít?

Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >

Tovább

A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort

Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >

Tovább

Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták

Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >

Tovább

Anti-Orbán jelenségnek…

… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >

Tovább

Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás

Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban  Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >

Tovább

A remény mint drog

Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >

Tovább