2024. április 16. kedd
Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Párhuzamos gondolatok 56-ról

„Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen.” Dévavári Zoltán (Magyar Mozgalom):

Forradalmak elsősorban akkor törnek ki, amikor a megfélemlítés, a retorzió már olyan hőfokra izzott, hogy a többségnek egyszerűen nincs vesztenivalója, nincs hova hátrálnia. Így történt ez 1956-ban is. Aztán kellett ehhez még persze a hatalmi eliten belüli egymással való szembenállás, rivalizálás, a különböző jövőképek közötti markáns különbségek megléte is.

A forradalom eseménytörténete mindenki számára ismert, ahogy annak leveretése, a nemzetközi visszhang, a 800–1000 főig terjedő áldozatok száma és az országot elhagyó kétszázezer kitántorgó egyéni tragédiája, a messzi idegenben való talpra állása és helytállása is. Évről évre ismétlődő felsorolása ez az ünnepi megemlékezéseknek, a különböző, retorikai közhelyektől és fordulatoktól hemzsegő beszédeknek.

Nem kívánok most erről szólni. Az emlékezet, akárcsak a többség és a kisebbség (v)iszonya, mindig is az adott helyzet függvénye, s a világ – nem egyszer tapasztaltuk már – e kérdés(ek)ben is hajlamos a legtöbb esetben a feje tetejére állni.

„A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.” – írta Bibó István 1946-ban a Kelet-Európai kisállamok nyomorúsága című tanulmánykötetében. Az a Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere, aki csak november hatodikán, két nappal a szovjet invázió megkezdése után hagyta el a parlament épületét, megtagadva a szovjet bábkormány elismerését.

1956 valahol erről is szólt, s az ünnepi megemlékezéskor kötelezően ránk erőltetett jelennel való párhuzamvonás is erről szól. A látszatról és a hazugságról, a korrupcióról és a hamisságról, Közép-Kelet-Európa nyomoráról, s mindennek elutasításáról, mindarról, ami ha bizonyos értelemben az elmúlt évtizedekben meg is változott, átalakult, de azért mentalitásában, gondolkodásmódjában, embertelenségében és brutalitásában, a lényegét tekintve – itt Szerbiában legalábbis, egészen bizonyosan a mai napig jelen van. Államférfinak lenni, népet, nemzetet, közösséget vezetni, a hatalom birtokosának lenni, mikro- és makroközösségben egyaránt mégis csak keveseknek adatik meg.

Többség és kisebbség. Melyik a realitás, melyik a hamisság, melyik az illúzió s melyik a hazugság? Hogyan s mikor? Láthatjuk, a mai napig tapasztalhatjuk, hogy bár a politikai garnitúrák itt a Balkánon jönnek és mennek, de szinte kivétel nélkül mindig a többségre hivatkoznak, a többséget képviselve demokráciát kiáltanak, s a többségben keresik legitimitásukat.

Megpróbálva kívülállóként szemlélni a dolgokat, elrugaszkodva napjaink e hamis és demagóg ködfelhőjétől, emlékezünk és emlékeztetünk. Bibó fenti gondolatára. Vagy például 1957. május 1-jére. A budapesti Hősök terére. A forradalmat leverők több százezres rendezvényére. Az eszmei, a szellemi és a nagyon is valóságos barikádok egyik és másik oldalára. Többség és kisebbség? Vajon hol volt, ki volt, ki és mi számított egyiknek vagy a másiknak? Ki és mi számít ma az egyiknek és a másiknak?

A hatalom birtokában a többségre való hivatkozás, a politikai pártok megtett lépéseinek a legitimálása, amelyek – s e téren sincsenek illúzióink – többnyire a kényszerpályán mozgás kényszercselekvése lévén, a legtöbb esetben kizárólag az egyéni érdekek és a nyers hatalmi megfontolások mentén alakítják a ma Szerbiájában élők mindennapi realitását, nem többek puszta ismétlődő kliséknél.

Oly távol van mindez az államférfiúi attitűdtől, oly távol van mindez Bibó Istvántól vagy Kéthly Annától, s oly távol van mindez a népek, nemzetek szabadságától, főleg akkor, ha csak egy kicsit is körbenézünk, mivel kimondatlanul is mindannyian érezzük, tapasztaljuk és tudjuk – mai életünkre rátelepedett a félelem. A jelentől, a jövőtől, az egymástól és a kilátástalanságtól való félelem érzése itatja át mindennapjainkat, visz sokszor mérgező légkört emberi, kollegiális és baráti kapcsolatokba, a családokba.

Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen. Építeni, országot szolgálni, nemzetet vezetni, demokratának lenni ezek nélkül is lehet.

 A hatalom birtokában, talán egy nap államférfivá válva, viszont jóval nehezebb higgadtan, egyenes gerinccel kitartóan azon dolgozni, hogy a hamisság és a képmutatás békeangyalainak e materializált világában legalább az emberekbe táplált görcsös félelem oldódjon, s egy idő után szűnjön meg.

 Mert a szabadság – s ezt ismét csak Bibó mondta – ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Ebben a kérdésben a múltban, a jelenben, de a jövőben is sokan megmérettetnek majd, s sokan könnyűnek találtatnak.

2015. október 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről

Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >

Tovább

Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?

Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >

Tovább

A világ a háború szélén áll

Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >

Tovább

A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar

Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >

Tovább

Az ember, aki kihívja Orbán Viktort

A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >

Tovább

Mi történik, ha Ukrajna veszít?

Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >

Tovább

A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort

Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >

Tovább

Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták

Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >

Tovább

Anti-Orbán jelenségnek…

… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >

Tovább

Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás

Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban  Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >

Tovább

A remény mint drog

Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >

Tovább

Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket

Újdonsággal ugyan nem rukkolt ki, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert, ám >

Tovább