2020. október 31. szombat
Ma Farkas, Rodrigó, Wolfgang névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Akiknek nincs visszaút

Menekültek, akik Szabadkán ragadtak

„Nem csoda, hogy akár a börtönt is vállalják, mintsem visszaforduljanak, mert nekik már végképp nincsen visszaút.” Szlavkovits Rita (Magyar Narancs):

Több tucat család dekkol a szabadkai téglagyárnál, mivel Magyarország felé már nem tudnak menni, pénzük pedig nincs, hogy Horvátországba utazzanak. A senkiföldjén jártunk.

A múlt héten még a szegedi bíróság előtt állt az az 52 éves szír asztalos, aki egy határzáron vágott lyukon át jött Magyarországra. A férfi azt mondja, hogy már fel volt hasítva a kerítés, de a rendőrök és katonák tanúvallomása szerint az éjszakában hallani lehetett a fémes csattanásokat, amit a fémháló átvágása okozhatott. A szír asztalost végül egy évre utasították ki az országból, az ugyan enyhítő körülménynek számított, hogy együttműködött a hatóságokkal, és három kiskorú gyermeke van. A tárgyaláson a bíró kérdésire válaszolva azt is elmondta, hogy családja, felesége és három kiskorú gyermeke a szír határ közelében maradt, jószerivel mindenüket pénzzé tették, hogy az asztalos elindulhasson Európába, ahol előkészítve a terepet, biztos körülmények közé hozhassa a hátrahagyottakat.

 

A tárgyaláson többször is hangsúlyozta, hogy nem bolond, nem kalandvágyból vágott neki a határzárnak, amiről azt állította, hogy nem is volt róla tudomása. A tárgyalás után hiába kérdeztem a férfit, ő rosszkedvűen elzárkózott. Annyit sikerült megtudnom, hogy a határ éjszakai átlépése előtt pár napot a szabadkai téglagyár „dzsangljében” töltött. (…)

Később, amikor híre ment annak, hogy Horgosnál a síneken szinte szabadon lehet átsétálni Magyarországra, a menekültek tömege Magyarkanizsára települt, hogy közelebb kerüljenek az átjáróhoz. Mivel két héttel ezelőtt a szerb–magyar határt „légmentesen” lezárták, a sínekre feltolták a „Mad Max” vonatot, a magyarkanizsai táborban – amelyet időközben a helyi önkormányzat nyitott – csökkent a létszám. Jóllehet, a határzár átvágása nem kedvelt módja a határ átlépésének, mert a büntetésnek híre ment, s mivel a horvát útvonal vált a fő célponttá, egyre kevesebben jönnek az északi vajdasági településekre. Ennek ellenére a szabadkai téglagyár területén, ahonnan a bíróság előtt álló szír asztalos is indult, s ahonnan éppen a lezárt ásotthalmi és mórahalmi zöldhatár esik a legközelebb, folyamatosan, változó létszámban gyülekeznek a menekültek. A körülményekről, a motivációkról már a helyszínen tájékozódtunk.

A naponta Szabadkán megjelenő Menedék Migránsokat Segítő Egyesület munkatársai szerint teljesen kiszámíthatatlan, melyik napon mennyi ember várja őket: 3-400-as csoportoknak is osztottak már ruhát és élelmet, de volt olyan is, hogy 25 főre csappant a számuk. Átlagban legalább százan táboroznak a téglagyárnál, többségük nem beszél angolul, így inkább csak találgatni lehet, hogy két héttel a határzár élesítése után miért érkeznek mégis a szerb–magyar határ, de nem a tranzitzóna, hanem éppen a kerítéshez vezető legrövidebb utak közelébe. Feltehetően, bár 70 kilométerrel hosszabb, mint a Belgrádból Sidbe vezető útvonal, mégis ez az olcsóbb.

A „menedékesek” szegedi bázisáról a Migszol Szeged raktárához megyünk először, ahol az „ellátmánnyal” töltik fel az autót. (A „migszolosok” pénteken zárták be a pályaudvaron levő faházat, az adományokat egy raktárban rendezik, s juttatják el különböző utakon a menekülteknek.) Az ásotthalmi kishatár-átkelő felé megyünk, mert a segítők tapasztalata szerint a nagy röszkei átkelőről visszafordítják őket, látva a rakományt. Ásotthalomnál simán átjutunk, majd Szabadkára érve az első utunk a buszpályaudvarhoz visz, mivel a „menedékesek” tapasztalatai szerint itt is sokan várakoznak, ugyanis a szerb hatóságok kiszámíthatatlan időközönként, de ingyen elszállítják az itt várakozó menekülteket a horvát határhoz. Annak a 25 afgán fiúnak, akiket délelőtt ott találtunk a buszállomáson, nem volt szerencséjük, már napok óta várakoznak. Miközben Bálint és Sára babkonzerveket, zoknikat, esőköpenyeket, takarókat oszt nekik, az afgán srácok elmondják, hogy egy fillérjük nincsen, s mivel úgy tűnik, hogy Szabadkán hiába várakoznak, úgy döntöttek, visszamennek Belgrádba, mert ott vannak még honfitársaik, akiknek van pénzük, mert sikerült alkalmi munkát találniuk, így talán együtt eljutnak majd Horvátországba.

A fiúk úgy csapnak le a kocsi csomagtartójára, hogy látszik, nem ettek semmit a civilek előző napi látogatása óta, ráadásul az idő is hidegre fordult, és az eső is szemerkél. Bálint és Sára kicsit tanácstalanok, mit is mondjanak neki: várjanak még a szervezett buszra, vagy menjenek vissza Belgrádba és oldják meg a további utat, ahogy tudják. Végül inkább csak teszik a dolgukat, kiosztják a gyomrot és hátat melegítő holmikat.

A buszpályaudvar után megérkezünk a téglagyárhoz, amely a hideg, szeles, esős időben még nyomasztóbb látványt nyújt, mint azon a verőfényes májusi napon, amikor utoljára itt jártam. Ugyanúgy, mint akkor, első pillantásra most is olyan, mintha teljesen elhagyatott volna, csak a kizárólag szerbül beszélő, vigyorgó „őrző-védő” üget előre kutyájával, s mutogatja, hogy arra hátra többen vannak.

A „menedékeseknek” persze nem is kell iránymutatás, ők tegnap is jártak itt, így a szegedi migszolos raktárban már célirányosan pakolták a kislányoknak való meleg dzsekiket, sapkákat, egy egész táskát férfi zoknikkal raktak tele. Sára, miközben még itt a bejáratnál hirtelen összesereglett férfiaknak osztja a zoknikat, gyorsan mondja a legfrissebb híreket, szerencsére van, aki tolmácsol is, mert a mezítlábasok között senki nem beszél angolul. A tolmácsként közreműködő férfi szerint az itt lévők többnyire afgánok. A férfiak nagy részének fogalma sincs a továbbiakról, pénzük nincsen, de valójában terveik sincsenek. Amikor a tolmácsot arról kérdezem, hogy akkor miért is jöttek el ideáig, csodálkozva rám néz, hogy mit nem értek azon, hogy ezeknek a fiúknak bármi jobb annál, ami otthon várna rájuk: a tálibok gyilkosságai, kegyetlenkedési, a harcok. „Ez itt nekik ahhoz képest a Paradicsom” – mutat körbe az angolul jól beszélő, szintén afgán fiatal férfi a téglagyár dzsungelén, így szerinte az sem kizárt, hogy igaz a hír, miszerint Afganisztánból hamarosan akár egy millióan is elindulhatnak.

A „menedékesek” szerint a tolmácsként szolgálatkészen közreműködő fiú is furcsa szerzet: láthatóan jó állapotban van, nem úgy, mint a többiek, s ennek megfelelően soha semmit nem fogad el. Bár napok óta találkoznak a civilek ezzel a „mentorként” működő férfival, mégsem sikerült róla megtudni semmit. Annyi érződött, miközben végigvezetett bennünket a táboron, hogy az itteniek bíznak benne. A bejáratnál álló néhány sátor csak a jéghegy csúcsa volt, beljebb, az úgynevezett „dzsangl”-ban több család is egészen otthonos táborhelyet alakított ki magának.

„Akár gyalog is elindulunk”

Még a „dzsangl”előtt, ahogy ők nevezik a téglagyár épülete és a túloldali szeméttelep közötti nagy területet, a gyár romos épületeinél is állítottak fel sátrakat. A „menedékes” csoporthoz tartozó orvostanhallgató, akinek már előre köszönnek a gyerekek is, gyorsan fájdalomcsillapítót, köptetőt oszt szét, megnézi a gyerekek homlokát, nem lázasak-e. A tűzön két konzervdobozfélében valami melegszik, kiderül, hogy csak vizet forralnak. Sára elővesz néhány doboz teát, jó lesz a forró vízbe majd. Az itteni kislányok, miután Sára az előző napon „méretet vett”, megkapják a dzsekiket, sapkákat, egy kétéves kislány lábára zoknit húz. A további útitervekről a családfenntartók itt sem beszélnek bővebben, a civilek nekik is elmondják, hogy a buszállomáson nagyobb csoportot alkotva reménykedhetnek abban, hogy ingyen elszállítják őket a szerb hatóságok. Itt is elkel a babkonzerv, némi keksz. A „dzsangl”-ban már kitaposott ösvények mentén alakították ki a családok a tűz köré épített kis „lakásokat”. Az egyiknél egy kisfiú komoly arccal áll, mintha őrizné a lakhelyet, amint mozgást lát, jelenti.

Így érkezünk el az egyik táborhoz, ahol két család már majd egy hete a továbbjutást tervezgeti. A hirtelen tolmáccsá alakult „gyanús” fiatalember segítségével szóba elegyedik velünk a családfő, a felesége eltakarja az arcát, ők is afgánok. A férfi elmondja: mindenüket pénzzé tették, egy embercsempész hozta el őket eddig, de most nem tudják, hogyan is menjenek tovább, az biztos, hogy egy vasuk sincsen. Azt kérdezgeti, gyalogosan hány kilométer a horvát határ, s amikor megtudja, hogy 200 kilométert kellene a három kicsi gyerekkel gyalogolnia, akkor sem tűnik úgy, mintha ettől visszariadna. A „főnök” firtatja a határzárnál levő körülményeket is, szemmel láthatóan nem riasztja az sem, amikor Sára egészen odáig elmegy, hogy azért akár börtönt is kaphatnak, mivel nálunk az bűncselekménynek számít. Szombaton 181-en, vasárnap 199-n lépték át a szerb–magyar határt, azaz követtek el bűncselekményt. Legalábbis ők azok, akiket elfogtak. A civil segítők szerint teljesen kiszámíthatatlan, mennyien várják őket a még a menekültek között is legkiszolgáltatottabbak, akiknek Szerbiáig futotta a pénzükből, amelyért otthon mindent felszámoltak. Nem csoda, hogy akár a börtönt is vállalják, mintsem visszaforduljanak, mert nekik már végképp nincsen visszaút.

2015. október 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az Economist Biden mellett

De a legfőbb gond vele az, hogy átgázolt az amerikai értékeken. Ily módon hihetetlen módon ártott >

Tovább

Brüsszelnek nincs választása: bemegy Orbán utcájába

A 27-ek együtt találták ki az alapot és az csak akkor kezdheti meg működését, ha minden >

Tovább

Orbán csak blöfföl

Amikor az újjáépítési csomag, illetve a következő költségvetés megvétózásával fenyegetőzik. Elemzésében a főváros brüsszeli képviseletének vezetője >

Tovább

A képzelt pszichiáter

Nincs abban semmi meglepő, hogy Semjén önmagához, mentalitásához és világlátásához abszolút következetesen a cári Oroszország és >

Tovább

Választások utáni válság lehetséges Amerikában

Timothy Garton Ash a Financial Times-ban azt tanácsolja, hogy a demokratikus világ készüljön fel, mert az >

Tovább

A média visszalengyelesítése magyar módra

A Washington Post szerkesztőségi állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy a lengyel kormány módszeresen zárkózik fel a magyar >

Tovább

Az echte magyar keresztény-úri polgárság

Azon tűnődöm, vajon mit szólnának ahhoz ezek a keresztény-konzervatív polgárok, ha például a Bogár Lászlót (korábban >

Tovább

Zenebohóc a szimfonikusok között

A magyarországi olvasó valószínűleg nem ismeri azt a nagyszerű érzést, ami akkor tölti el a szlovák >

Tovább

Orbán ingadozik a korbács és a mézesmadzag között

Az önmagát illiberálisnak nevező Orbán ritkán kerül szembe ilyen fizikai ellenállással, miközben egyre inkább kiterjeszti befolyását. >

Tovább

Libération: A színművészeti egyetemisták nem hátrálnak

Karsai György, aki két évtizeden át volt az iskola tanára, ahhoz hasonlítja a helyzetet, mintha egy >

Tovább

Orbán emeli a tétet az amerikai elnökválasztásban

A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető német jobboldali lap ezt azzal magyarázza, hogy a Fidesz közeli sajtó >

Tovább

Jó pár vezető szívná a fogát a világban, ha Trump veszítene

Így Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Törökország, Kína, Oroszország, Brazília, Izrael, valamint Magyarország és Lengyelország első embere. Sok kormány >

Tovább