Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Arról, hogy Magyarország nincs
„Értelmét veszítette az utóbbi években az „állampolgári közösség”, a „politikai közösség”, „az állam” és a „nemzeti kultúra” fogalma is.” Parászka Boróka (Erdélyi Riport):
„Mindenki hallgat” – olvassa a „baloldal” fejére Demény Péter az elmúlt időszakban elszabadult plakátbotránnyal kapcsolatban. És tömören összefoglalja blogbejegyzésében (bit.ly/1G73m5X), miért vonható párhuzam a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, illetve az akkor (mára már homályossá vált körülmények között elhangzott) „huszonháromillió románozás”, valamint a mostani „Ha Magyarországra jössz...” kampány között.
Kiegyensúlyozottságra törekszik ez a kritika, amely pusztán csak azért nem lehet hatékony, mert nincsen tárgya. A politikai álcákkal és manipulációkkal ellentétben magyar nyelvterületen nincs „jobboldali” vagy „baloldali” „nemzetpolitika”. Amit annak szeretnének nevezni az egymással szembehelyezkedők (akiknek politikai üzenete, tartalma kimerül ebben a szembenállásban) az a leggyakrabban egy, biztos alkotmányos alapokon működő demokráciában nem etnicizálható intézmények, jogelvek egyszerű etnicizálása, a nacionalizmus erősítése és kiterjesztése, áthangolása xenofóbiába, vagy más közösségi konfliktusokba. (Nem nevezem meg itt ezeket, hogy ne adjak könnyű kapaszkodókat a trolloknak, tessék kicsit gondolkodni kommentelés előtt).
A „baloldal” kritikája általában arra szorítkozik, hogy annak idején, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc lehuszonhárommillió románozta az erdélyi magyarokat. Semmivel sem voltak jobbak tehát – hangzik el most – mint azok, akik Magyarország határain túlra utasítják a bevándorlókat, menekülteket.
Valójában Kovács László huszonhárommillió románozott, nem Gyurcsány Ferenc, és nem a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán 2004-ben, hanem 2002-ben, a státusztörvény miatt. Nagyon apró különbség, de érdemes végiggondolni. Akkor történt ugyanis mindez, amikor Orbán Viktor ellátogatott Bukarestbe és ott Adrian Năstase kérésére (!) garanciát vállalt a romániai magyarokra vonatkozó magyar jogszabály kiterjesztésére, az összes romániai állampolgár kedvezményezetté tételére. Na ekkor szabadult el a mindenoldali magyar népharag, amely tart azóta is, és mond el sokat arról, miért nacionalista és önreflexióra képtelen ez a nemzetközösség.
A fő nacionalista, rögzítsük gyorsan, maga Kovács László volt, aki a munkavállalási jogot a magyar etnikai identitáshoz kötötte, és ezt kérte számon Orbán Viktoron, aki (Năstase kérésére, vagy sem) tette azt, amit egy uniós csatlakozásra készülő kormány fejének tennie kellett. Ki merné ma, ezen a kontinensen “nacionalizálni” a szabad munkavállalást, a migrációt? Vajon mennyire érthette akkor a Magyar Szocialista Párt, és az uniós politikát a Fidesszel szemben oly vehemensen képviselő magyar baloldal az európaiságot, ha fel merték vetni az etnikai alapú diszkriminációt? Semennyire, attól tartok.
Kovács László kritikusai ezt a hübriszt mélyítették, súlyosbították. Senki sem azt kérte számon ugyanis rajta azóta sem, hogy két, uniós tagságra készülő ország állampolgárait miért rangsorolta etnikai alapon. Hanem azt, hogy az erdélyi magyarokat miért “románozta le”, miért nem tartotta be azt az etnikai-nacionalista hierarchiát, amelyben tudvalevő, hogy mi erdélyi magyarok magasabbrendűek vagyunk, mint a románok, és így méltán tartunk igényt előjogokra.
Ha a huszonhárommillió románozást, annak kritikáját és a mai plakátbotrányt párhuzamba állítjuk, és radikálisan végiggondoljuk a három üzenet tartalmát, rá kell jönnünk: mindhárom ugyanazt a logikát követi. “Mi” magyarok, fittyet hányunk a nemzetközi jogra, az államközi szerződésekre, a menekült- és munkavállalói státuszra, etnikai alapon szeretnénk saját banánköztársaságot.
Orbán Viktor 2015-re érte utol Kovács Lászlót,
és mindkettőt követik híveik, kritikusaik.
A magyar bal- és jobboldal, illetve a magukat annak mondó pártok tulajdonképpen ugyanannak az amorf, zsigeri, tartalmi különbségeket alig ismerő masszának az alkotóelemei csupán. Érdemes lenne eljátszani a gondolattal, milyen lenne a magyar jobb- és baloldali külpolitika például, vagy kisebbségpolitika, de ehhez alig van kapaszkodónk.
Tegyük fel, hogy az állampolgárság kiterjesztése egy jobboldali javaslat volt, előfutára annak, amit Orbán Viktor később a „nemzetállamok megerősítésének” nevezett. Ha valóban az lett volna, akkor az utóbbi években intézkedés intézkedést követett volna, hogy a kettős állampolgárság intézménye tartalmat nyerjen, pontosabbá váljanak a „könnyített” állampolgári jogok, körvonalazódjon az ily módon megnövekedett állampolgári közösség. Én erre vonatkozó törvényhozói akaratot-gyakorlatot nem láttam. A szavazati jog biztosítása volt az egyetlen konkrét lépés, kis politikai hasznot hozott, a vártnál kevesebben éltek vele. Ha a kettős állampolgárság intézményét a jobboldalon komolyan gondolták volna, akkor az utóbbi öt évben átalakultak volna az államközi kapcsolatok, és minden bizonnyal lett volna értelmes felvetés a „menekültüggyel”, „bevándorló üggyel” kapcsolatban is. Most nincs ilyen. Most az egyetlen „jobboldali” mondat az, hogy „Ausländer raus!”, akárhogy is szépítsük, ez minden, csak nem jobboldali. Köszönőviszonyban sincs azzal a ténnyel, hogy ez az ország megpróbálta újragondolni a maga állampolgári közösségét az utóbbi években.
Feltehetnénk azt is, hogy az állampolgárságról szóló vitának van egy baloldali verziója is. Ebből eddig csak az látszott, hogy a baloldal MSZP-ből kihátrálni szándékozó képviselői készek a bocsánatkérésre, és érdemi javaslatok, alternatívák, saját koncepció nélkül ebben az ügyben feltétel nélkül besorolnak a Fidesz mögé. A kettős állampolgárság jóvátétel azoknak, akiknek „fáj Trianon”, és hát mondjuk ki bátran baloldalon is, hogy „fáj Trianon”, jár ez a kis bónusz fájdalomdíjként – körülbelül ennyi, amennyit sikerült ehhez a kérdéshez hozzátenni. A nacionalizmus és etnicizmus megerősítését. De mi van akkor, ha végre a baloldal felvállalná a “nemzetpolitikával” (rémes ez a szó) való szembenézést-leszámolást, és a nemzeti kultúra támogatásának új (interetnikus, multikulti, rehabilitációs, demilitarizáló, újraértelmező, dehierarchizáló, elfelejtett-mellőzött regisztereket kereső), eddig nem gyakorolt formáit? Amelyeknek hiányában a magyar kultúra nemzetközi képviselete elégtelenné vált, és minden magyar siker, kísérlet magányos partizánakciója néhány cserbenhagyott közösségnek, mániás alkotónak, vagy olyanoknak, akik más, szerencsés kulturális közösségek támogatásában, érdeklődésében bízhatnak csak? Mi lenne, ha a magyar baloldal végre felvállalná azt, hogy megtisztítja a „nemzetpolitikától” azokat az intézményeket, ahol nacionalizálásnak, etnicizálásnak helye nincs? Hogy esélyt kapjon a nemzeti kultúra és a politika is, így külön-külön, nem összemosva, nem kisajátítva. Baloldalian.
Messze vagyunk még mindettől. Most csak azt látni, hogy folyik egy idegenellenes kampány, amely sokakat megerősít, sokakat riaszt. Amelyről sokan azt gondolják, valami új, merész, valami példanélküli. Mások azt, hogy a politikai önkény újabb megnyilatkozása, néhány pontosan megnevezhető felelőssel. Pedig az, ami folyik, csak logikus folyománya mindannak, ami ebben az országban történik, ahol értelmét veszítette az utóbbi években az „állampolgári közösség”, a „politikai közösség”, „az állam” és a „nemzeti kultúra” fogalma is. És ilyen értelmeben Magyarország nem volt, nem lesz, és nincs is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >