2021. május 13. csütörtök
Ma Szervác, Imola, Imelda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A harmadik generáció szabadsága

„A román és a magyar nacionalizmus a kiegyezéses, az önfenntartó konfliktusok szövedéke. Itt a szembenállás sosem végzetes.” Parászka Boróka (Erdélyi Riport):

„A két nyelv közös színpadon való használata saját, belső dramaturgiát kap: nem egyszerűen kétnyelvű előadást láthat a néző, hanem azt, hogy értések és nem értések, azonosságok és idegenségek hogyan állnak-hangzanak-válnak láthatóvá együtt.” A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Tündérország – Ţara Zânelor című előadását Parászka Boróka méltatja.

„Arra ott valami vadromán színház van” – élesen mosolyog ránk, a főtér felé mutat egy nézőtárs a marosvásárhelyi vár udvarán, ahol a bástya-termet keressük. Városi rendezvény van a központban, önkormányzati kultúrbuli, román lakodalmas pop hallatszik be a várudvarra, arra utal útbaigazítónk. Mi nem azt keressük, a Yorick Stúdió kísérleti produkciójára jöttünk, újra – sokadszor – a román-magyar együtt nem élés a téma. Emlékezetes az 1990-es eseményeket feldolgozó, Gianina Cărbunariu produkció a 20/20. Az idei évadban a helyi Liviu Rebreanu, illetve a Tompa Miklós társulat közös produkciója volt az Alina Nelega és Kincses Réka rendezte „nacionalista esettár”, a Double Bind. Minden eddigi előadás ugyanoda visz: van itt valami még el nem mondott, fel nem fejtett történet, vagy valami történeten túli, előtti, alatti, fölötti  viszonyháló, problémagóc, tapasztalatmező. Amelyet még sokszor, sokféle perspektívából meg kell közelíteni, talán színházi eszközökkel, talán más, vizuális, plasztikus, reflexióra ösztönző eszközökkel is.

 

Valahogy ki kell mozdulni a nacionalizmusról való beszéd közhelyeiből,

rögzült struktúráiból, ugyanannak az ismétléséből és konzerválásából. Kevés jel mutatott arra, hogy ebben a román és magyar nacionalizmusok által kijelölt térben van erre esély. Andi Gherghe és csapata most elkapott valami esszenciálisat. A Tündérországot akár „dokuszínházként” is  értelmezhetnénk, hiszen valós családtörténetet dolgoz fel, az előadást ihlető történet valós szereplői közül többen ott ültek a nézőtéren.

A második világháború alatt román hatóságok által börtönbe vetett magyar ellenálló hiába szabadul a háború után, az ötvenes évek végére ismét az erőszakszervek hálójába kerül. Az ismert gyerekfolyóirat, a Napsugár szerkesztőségének küld mesét Tündérország címén, tantörténetet arról, milyen a valódi szabadság és egyenlőség világa. A szövegre megjelenés előtt lecsapnak a cenzorok, a szerzőt megpróbálja beszervezni és megtörni a szekuritáté. Hiába: a magyar ellenálló családját, feleségét és kislányát is hátrahagyva másodszor is vállalja a börtönt. „Mit akarsz, hogy a saját gyereked se ismerjen majd rád”? – szembesíti a vallató, hogyan vesztheti el az ember nem csak a múltját, de a jelenét, a jövőjét, ha ragaszkodik az elveihez. A vállalt sors beteljesedik, a börtönbüntetés alatt a magyar család széthullik, szabadulás után a lány nem ismer a saját apjára. Mégis talpra állnak, és megpróbálják elvhűen, de a további nyílt konfliktusokat kerülve élni az erdélyi magyarok életét a diktatúra éveiben. Az elvhűség ebben a kontextusban elzárkózást jelent, és mindennek az elutasítását, ami „román”. Így edződik a huszadik század második felének magyar nacionalizmusa.

A kis családi magánvilág mégsem működik saját mechanizmusai szerint. Az egymásba kapaszkodó, egymást mégis idegenül kezelő, a múltat teljesen feldolgozni nem tudó apa-lány kettőséből a lány lép ki. Beleszeret egy fiúba. Egy román fiúba. Egy, a nyolcvanas években ellenálló-lázadó román fiúba.  Aki éppoly rendszerellenes, mint a magyar örömtelen apa, mégsem lehetnek egymás szövetségesei szemben a diktatúrával, hiszen az egyik román, a másik magyar. De nem ez az igazi szembenállás. Ez alatt még mélyebb bugyor van: a rendszer ellen lázadó fiú, mint kiderül egy szépen megterített családi ismerkedős vacsorán, tulajdonképpen saját apja ellen lázad. Aki ugyanaz a szekus tiszt, aki börtönbe pofozta a magyar lány apját. Elérkeztünk a nincs tovább pontig.

Évtizedes sérelmek, bántalmazások feszülnek egymásnak. A sokat siratott „magyar világgal”, és a diktatúra „román világával” azonosuló férfiak rögeszmésen vívják a sajátnak hitt harcaikat, feloldódnak a szilárdnak hitt elvekben, a nagynak hitt történetekben. Mögöttük pedig élni próbálnak a „kis világok”, a kis  történetek, családok vergődnek, feleségek, gyerekek szenvednek.

A román és a magyar családok, az első generáció ütközései között létrejön a második generáció vegyes szövetsége. Minek nevezzük? Románnak is, magyarnak is? Se románnak, se magyarnak? Egyáltalán: kellenek-e, használhatóak-e ezek a fogalmak? Kereteinken, sémáinkon kívül nincs más – derül ki ebből a darabból. Mindig dönteni kell valamelyik nyelv mellett, vagy amellett, hogy milyen mértékben keverjük szavainkat, mennyire bontjuk meg szintaxisainkat. A szabadság szabályszegés, és korlátozás is. Az első generáció harcai után, a leszámolás után a második generáció szerelme, az antitézis következik. És ebben az összenövésben végre értelmezhetővé válik nagyon sok minden. A román és a romániai magyar irodalomban is ritka pillanat például, hogy a szekus nagyapa  életútja ne csak a bűnösök-áldozatok tengelyén rajzolódjon ki. Hanem a romániai modernizáció alapeseteként. Néhány mondat elég ahhoz, hogy értsük: milyen mélyszegénységből tör ki az, akit sikerül a valamivel jobb élet ígéretével rekrutálni az erőszakszervezetbe, rávenni az erőszakra, és fenntartani benne évtizedeken át a hitet mindabban, amit elkövet. A vegyes család tagjai tudnak lázadni ez ellen az erőszak-történet ellen, de meglátják annak az összes áldozatát is. Ugyancsak számukra bomlik ki a magyar nacionalizmusba menekülő áldozat félelmetes sorsa: az, hogyan válik benne agresszióvá a rajta elkövetett agresszió, hogyan válik fegyverré az elzárkózás és a védelem eszköze.

Furcsa paradoxonhoz jutunk: a magyar nagyszülők családján belül az egymással szembeni fegyelmezés, erőszak az összetartó erő. A román nagyszülők a hivatalban megélik, levezetik az erőszakot, ők nem viszik haza, nem adják tovább a következő generációnak,

a közháború az ára a magánbékéjüknek.

A belül békétlenkedők és a kívül erőszakoskodók „nagy családja” ez a város, ahol végül minden összeadódik, összeér. Ezért nincs vége, nincs feloldozás: mert valahol mindig tovább adja valaki a sérelmeket.

George Stefan érzékeny, nagyon jól konstruált, egyensúlyozott szövege alapvető összefüggésekre világít rá. Például arra, hogy a román és a magyar nacionalizmus a kiegyezéses, az önfenntartó konfliktusok szövedéke. Itt a szembenállás sosem végzetes. A börtönből végül ki lehet szabadulni, megélhetéshez éppen elég állást lehet találni, az utcán egymás mellett mégiscsak el lehet menni, a szekus múlttal is tovább lehet élni. Csak fontos tudni, mikor nem kell pofázni, mikor nem kell utcára menni, mikor és hogy kell elvegyülni. Senkivel sincs végzetes és végleges leszámolás.

Ellenséges sógorság-komaság, főnökök-beosztottak, szomszédok, rokonok háborúja a román-magyar ellentét, mindenkinek leesik valami ebből, mindenki túlél.  A hatalmi játszmák végtelenítettek, egyetlen hangsúllyal, egyetlen gesztussal megvívhatóak. A vegyes családban született unokáját lefattyúzó magyar nagyapával csak románul beszél a magyar lánya a darab abszolút mélypontján. Banális, hétköznapi mondatok hangzanak el amúgy: a családi élet szervezésének sokat ismételt kérdései és válaszai.  Ennyi is elég ahhoz, hogy egymásnak legdrágább emberek megfosszák egymást legdrágább kincseiktől.

A két nyelv közös színpadon való használata saját, belső dramaturgiát kap: nem egyszerűen kétnyelvű előadást láthat a néző, hanem azt, hogy az értések és nem értések, az azonosságok és idegenségek hogyan állnak-hangzanak-válnak láthatóvá együtt. A nagyon szerény eszközökkel színpadra vitt szobaszínházi produkció (amelyet a kívülről beszűrődő városnapi lakodalmas poppal ellentétben nem támogat agyon az önkormányzat) tulajdonképpen csak szövegmondás, helyzetgyakorlatok fűzére. Néhol jelzésértékű, néhol vázlatos, néhol esszenciális. Benedek Botond kabátgyűrögető, arcizma rángásával, tenyere izzadásával lázadó magyar ellenállóként két gesztusból hoz minden frusztrációt, görcsöt, reményt és elbukást. Ciprian Mistreanu, mint szekus nagyapa: elviselhetetlen. Semmilyen más eszközt nem használ, mint a homlokán időnként összefutó ráncokat, az egyszerre hideg és egyszerre bársonyos hangját. Egészen mélyről jön belőle a fenyegetés, árad belőle a jeltelen, mindent beterítő erőszak. Tökéletesen képzett agresszor, aki tudja: egyetlen mosollyal is súlyos sérüléseket tud és akar okozni.

Mi lehet a vége a történetnek? A bűnöket elkövették az első generáció tagjai. Ezeknek a bűnöknek a következményeit elszenvedte a második generáció. Élték egymás életét. És most itt áll a harmadik generáció, elég közel ahhoz, hogy még legyenek személyes benyomásai, emlékei, de elég távol a saját radikális kérdéseitől. Mindannak a végiggondolására, amire a korábbi tettes-áldozat dramaturgiában nem volt mód. A „harmadik generáció” reflexiója általában a holokauszt utáni nemzedékekkel kapcsolatban merül fel. Tavaly az FKSE Stúdió szentelt ennek a témának önálló kiállítást. Sok minden megfontolásra érdemes ebből a megközelítésből: az, ahogyan a társadalmi traumák reprezentációját kezeli, az, ahogyan a hiányzó információk hiányát rögzíti, felveti a pótlás és rekonstrukció lehetőségét. Vagy azt, hogy bizonyos kérdésekre nincs és nem lesz válasz. A Yorick Stúdió Tündérország produkciója hasonló, úttörő vállalkozás. A „harmadik generáció” empatikusan távolságtartó, elemző-beleérző beszédmódja arról, ami itt van.

Mi van itt? Túlélhetetlennek hitt ádáz ellenségességek harcmezeje. Amiről mára kiderült: mégiscsak túlélhető, mégsem annyira ellenséges. Mégis

inkább béke ez, mint harc.

(Az előadás után ért a hír a Saul fia sikeréről. Harmadik generációs alkotók üzenetéről. Azon gondolkodtam, lehetne-e Marosvásárhelyen, az erről a vidékről elhurcoltakról hasonló előadást-emlékestet rendezni? Nem lehet: mert itt nem maradt az áldozatok után harmadik generáció. Ennyit a valóban végzetes leszámolások természetéről. A román-magyar szembenállás ebből a szempontból tündérmese, és jó lesz a vége. Nem most, majd valamikor. Talán a negyedik, vagy ötödik generációban.)

Tündérország/Țara Zânelor

írta: George Ștefan

rendezte: Andi Gherghe

szereplők: Benedek Botond Farkas, Ciprian Mistreanu, Ștefan Mura, Erőss Brigitta, Alexandru Andrei Chiran, Laura Mihalache

Yorick Stúdió, Marosvásárhely, 2015.

2015. június 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kurz az orbáni úton

Bizonytalanná vált az osztrák kancellár politikai jövője, mert az ügyészség hamis tanúzás miatt eljárást indított Kurz >

Tovább

Spiegel: Veszélyes balkáni fantazmagóriák

A lap arról a diplomáciai tervről ír, amely a Nyugat-Balkáni határok újrarajzolását tartalmazza, csak éppen nem >

Tovább

Orbánnak jó 10 év óta most először főhet a feje

Méghozzá a választás miatt, aminek oka részben a járvány elhibázott kezelése, de még inkább, hogy felállt >

Tovább

Orbán ideje lassan lejár, már a végjátékra készül

Helyzetét rontja a szörnyű járványmérleg, az egyesült ellenzék, valamint az, hogy Magyarország egyre inkább elszigetelődik az >

Tovább

Orbán hűség szállta meg Várhelyi Olivért

Brüsszelben feltételezik, hogy a magyar biztos azért folyamodott ehhez a váratlan húzáshoz, mert Orbán, akihez Várhelyi >

Tovább

A magyar hatóságok megsértik a kultúra függetlenségét

Többféle formában is tiltakozni kíván az Európai Művészeti Akadémiák Szövetsége, mert úgy ítéli meg, hogy Magyarországon >

Tovább

A remény napja

Május kilencedike ünnep. Mostanában alig beszélnek róla, pedig a ma ismert Európa – Hitler legyőzése után >

Tovább

Kurier: Nehogy az Orbánok és Janšák Európája legyen

Úgyhogy az elemzés arra bíztatja az integrációt: ne engedjen a szűklátókörű ellentábornak, legyen úrrá kisebbrendűségi hajlamán. >

Tovább

Még épp időben

Mi tagadás, az ellenzék politikusai egyszerűbb lelkek, ráadásul a választási feltételek is kirívóan egyenlőtlenek: mindenben, ami >

Tovább

Baljós árnyak

Nehéz idők jönnek. Merkel asszony, kormányzó urunk európai őrangyala távozik a hatalomból, pártja, a CDU–CSU pedig egy >

Tovább

Magyarország Peking leghűségesebb partnere az unióban...

... csak éppen nincs belőle sok anyagi haszna, leszámítva Orbánt és szűk körét. A miniszterelnök fennen >

Tovább

Economist: Karácsonnyal menni fog

A lap szerint a magyarok erős emberét Karácsony Gergely verheti meg, egy képtelen pártszövetség élén, amint >

Tovább