Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Európa, mítoszokban és ellenmítoszokban
„Az abszurd drámákban márpedig, valóban „bármi megtörténhet”: quo vadis Magyarország?” Magyari Nándor László (Systemcritic):
A kilencvenes évektől kezdődően a K-K-európai országok számára Európa ígérete, a jóléti állam mítoszával volt azonos, azzal a reménnyel, hogy a csatlakozó posztszocialista államoknak sikerül gyorsan felzárkózniuk a fejlett nyugathoz, hogy a mindenféle egyenlőtlenségek mérséklődnek, majd fokozatoan eltűnnek, az egységesülő EU-ban. Nem is érdekes, hogy ezt a mítoszt, vagy politikai eur(ut)ópiát, kik és milyen érdekekből generálták és táplálták, hogy a nyugati országok és az akkor még szűk unió – nem függetlenül a piac- és olcsó munkaerő megszerzésének érdekétől vezérelve – hagyta, hogy a vasfüggöny rossz oldalán, jólétre ácsingózó „szegény rokonok” elméjébe bevésődjön ez a kép, minden esetre két évtizedre bevésődött. Ez a politikai fikció – amint azt Szabó Márton fejtegeti[i] – egyetlen lehetőségként gyakorolt nagyon erős befolyást régiónkban, azt hiszem nemcsak a köznapi emberekre, hanem a politikai osztályra, a mérvadó értelmiségiekre is. (Közvetlen tanúja voltam annak az igyekezetnek, amint egyetemünkön – BBTE-Kvár – az európai tanulmányok szak ezt a mítoszt, vagy politikai fikciót igyekezett intézményesíteni, első körben az oktatási curriculumon keresztül, második körben pedig végzősök által szélesebb körben is terjesztve, sőt könyvek és kiadványok, tanulmányok és cikkek révén a szélesebb nyilvánosságban is. Ezzel az igyekezettel terjesztették el azt a másik „önfelmentő” mítoszt is, hogy a fejlett Nyugat egyféle „történelmi tartozást” fog leróni a kelet európai történelmi megpróbáltatások és elbukott forradalmak, no meg szenvedés okán. Hasonló intézmények alakultak, szerte a régióban). A hirtelen vállalkozó szelleművé vált helyi hivatalnoki-gazdasági elitek pedig abban reménykedtek, azzal kísérleteztek, hogy gyorsan meggazdagodjanak az európai támogatások, no meg a rablóprivatizáció révén, hogy ők legyenek az első generációs – immár európai értelemeben is jelentős – gazdag vállalkozók.
Az a baloldali-liberális, a jóléti államhoz kapcsolódó mítosz, ami az integrálódó Európához kapcsolódott – bevándorló népesség helyett „bevándorló országokat” magába fogadó Európa, mégpedig úgy, hogy nincs „olvasztótégely”, inkább nemzeti mozaikokból építkezik – eltakarta azt a tényt, miszerint „Európa csodája, a hagyományos ellenfelek összebékítése”[ii](Ulrich Beck), és a liberális demokrácia eszméjének, valamint intézményrendszerének a kiterjesztése, megfelelő hagyományokkal nem (vagy csak alig) rendelkező területekre, a diktatúrákból éppen kiszabadult országok/nemzetek körére. És ismét, nem karitatív meggondolásokból, az alig létező emberi szolidarítás okán, hanem a jó gazdasági/kereskedelmi kapcsolatok kiépítésének és fejlesztésének, valamint a stabilitásnak, Nyugaton felismert, érdekéből. Ehhez fűződik a viszonylag egységes liberális demokrácia intézményesülésének érdeke, egész Európában. (Az „illiberális állam” orbáni eszméje éppen ezt a stabilitásigényt ássa alá, szembemegy az EU tényleges eszmei alapjaival, és praxisával: európaellenes koncepció és politikai gyakorlat, amit – hosszú távon – minden bizonnyal nem támogat(hat) az EU).
Aztán a pénzügyi-gazdasági válság világosan megmutatta, hogy a közös európai „jóléti állam” mítosza fikció volt és maradt, hogy újra kell gondolni rengeteg dolgot, amit készpénznek vettünk az integráció kapcsán, hogy le kell mondani az örökösen fejlődő és főként mindenki számára föltétlen jólétet hozó EU utópiájáról. Ellenmítosz – a „magyarossh nemzeti illiberál” egyenesen ellenségképet fest az EU-ról, olyan disztópiát, mely a kiábrándulásra alapoz, arra, hogy a várva várt jólét nem következett be az európai integrációval – kiépítése és elterjesztése helyett, ideje reálisabb és praktikusabb képet létrehoznunk. A sikeres felzárkózáshoz, a jövedelem és vagyoni egyenlőtlenségek fokozatos felszámolásához a legkevésbé a liberális demokrácia intézményeinek, mint politikai/hatalmi rendszernek a felszámolásán keresztül vezet út, hanem mint mára kiderült, a sikeres integráció fő ellensége a korrupció, a politikai (és nyomában gazdasági) elit elmaffiásodása. Föl kell fognunk, hogy egy sokkal földhözragadtabb, maceránsabb és nehézkesebb, hosszantartó felzárkózási folyamattal kell számolnunk, melynek végeredménye, biza nem az egyenlők „középosztályára” épülő egyesült Európa, hanem minden bizonnyal továbbra is a jellemzően nagy jövedelem- és vagyoni különbségek Európája lesz, illetve marad. (Azért érdemes megjegyezni, hogy egy globális összehasonlító vonatkozásban Nyugat-európa társadalmai homogénebbek a vagyonok eloszlásának szempontjából, mint pl. Az AEÁ, ahol az asszimetrikus vagyoneloszlás azt mutatja, hogy háztartások felső tíz százaléka birtokolja a vagyonok felét, míg a legfelső 1% a vagyonok 35%-át bírja, ez az arány Svédországban „csupán” 15%). Az integráció haszna első körben csak az elismerés politikai megvalósulása[iii], annyiban, amennyiben a liberális demokrácia intézményrendszerét, minden nemzeti állam a maga területén elfogadja, bár igaz, hogy „létminimum alatt nincs politikai szabadság”, a jövedelem- és vagyoni egyenlőtlenségek még sokáig fogják jellemezni az EU-t. A kulturális értelemben elismert európaiság nem fog automatikusan egyforma jólétet hozni az EU-ban integrálódó államok számára, viszont legalább nem hagyja a halmozottan hátrányos helyzetet (interszekcionalitás) akutizálódni és a gazdasági „igazságtalanságokat” a kulturálisakkal összekapcsolni. A diverzitás, a másság elismeréséért folyó küzdelem, mely a multikulturalizmus nevet viseli (más összefüggésben az „európai kozmopolitizmus” kifejezés illik rá), mára kifulladni látszik Nyugaton (főként Nagy-Britannia esete mutatja ezt, de nemcsak). A masszív bevándorlás – különösen az Európán kívüli országokból/területekről – a kulturális tisztaság (esszencialista) eszméinek megerősödésével együtt a jóléti sovinizmus előretörését is napirendre tűzte. Az európai kozmopolitizmusból származó, kultúrákon átnyúló szolidaritást komoly kihívások érik az elhúzódó válság, valamint a masszív bevándorlás nyomán. A megoldás mégsem a politikai ártelemben vett „keleti nyitás”, ami mögött az az álideológia húzódik meg, hogy az EU, és annak eszméi lecsengőben vannak, hogy kiürült és végleg meggyengült az európai gondolat (a nyugat alkonyát évszázada hirdetik, hol itt, hol ott, azért még be nem következett!), hanem a politikai mítoszok reálisabb politikákra és elvárásokra való lebontása: a nemzeti típusú társadalmi kohéziónak és szolidarításnak, más típusú európai kohézióra és szolidarításra való váltása. Nem csoda, ha a fejlett országokban, egy válságos helyzetben, erősödnek a nemzeti bezárkózás és a bevándorlásellenes hangok, csökkenteni szeretnék a közös európai háztartásra fordítandó forrásokat, stb., viszont az abszurd kategóriájába tartozik, hogy olyan EU-s tagállam, amely nettó előnyöket élvez az EU-s redisztribúció nyomán, ellene fordul Európának. Az abszurd drámákban márpedig, valóban „bármi megtörténhet”: quo vadis Magyarország?
Következő cikk: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból jelenti az ottani Magyar Szó (bővített kiadás)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >