Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Zsákutca és rengeteg kérdés
„Immár van két elnök-jelölt jelöltünk, a nihil közepén, illetve a kisebbségi politizálás homokozójába zárva.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
Van két elnökjelölt-jelöltünk, és mindketten Izsák Balázs és eszelős, akarom mondani eszentés, autonómiázásának megtámogatására készülnek, esztelenül és cinikusan – egyikük máris „kétoldalú tárgyalásokat folytatott” (sic!) az operetthuszárral, a másik még erre sem volt képes, sunyít, mint béka a csalánosban –, talán az értékes utasításokra várnak, felváltva, hol Bukarestből, hol Budapestről, hol meg Sepsiszentgyörgyről. A vezéreknek biztosan van véleményük a zajló dolgokról, legfennebb maguk sem értenek egyet azzal, és végképp nem áll szándékukban megosztani velünk. Pedig, állítólag, mindkét jelölt-jelölt azért indul az elnök-választáson, hogy megmutassa magát, és programját, hogy irányt mutasson, hogy mi mezei halandók is megtudjuk, merre van az előre, mi itt a teendő? Vagy legalábbis felvázolják, hogy mi lenne ha, egyszer végre megmutathatnánk, hogy „hogyan is célozunk mi”, ha elnökünk lenne? A csend és mellébeszélés viszont azt mutatja meg, hogy a rommagyar politika híjával van mindenféle szakmai tudásnak és arra alapozott gyakorlatnak, fejjel a homokban vegetál, vagy még pontosabban arccal a zsákutca végén magasodó falnak rohan, mindenestől. Sem valamiféle összefogott és alkalmazható világképet, sem olyan nyelvezetet, értelmezési keretet nem képes nyújtani, melynek alapján a világ megérthető/megélhető lenne a hétköznapi emberek számára. Sőt napirend kijelölő funkciójáról is lemondott, önmagába roskadt! A néma implózió megtörtént, a közéletet és az arra kiváncsi közönséget képtelen eligazítani, hát még utat mutatni az, ami, a rommagyar politikai mezőny és aktorok helyén tátong; az üres mélység, mélyen hallgat: sem a szélesebb politikai mezőny vagy a kormányzás, sem az elnökválasztások országos tétjei, sem a rommagyar-magyar viszony alakulása, sem a székely-roma feszültségek, sem a gazdasági, kulturális, stb. helyzet kérdései nem kerülnek napirendre, még csak nem is nyilatkoznak róluk megfáradt vezéreink, inkább autonómiázgatnak, tehát vegetálnak! Talán temetni készülnek a valamelyest is önálló rommagyar politikát, mely élt ugyan 25 évet, de mint látszik hiába, az autonómiázás fekete lyuka nyomtalanul eltüntette, vagy legalábbis olyan zsákutcába vezette, melyben se előre, se hátra nincs tovább. Amikor két rommagyar elnök-jelölt is csupán egy harmadik, magát civil társadalmi kezdeményezésnek mondó, szervezet zavaros/tartalmatlan autonómia programját tűzi zászlajára, illetve még azt se, akkor tudható: a rommagyar politikum halott, ezer kilóméteres nyíltvízi úszásra készült, de a parti fövenyen megfulladt. Szilágyi Zsoltnak az EMNx autonómia-tervezeteinek a „román féllel való megvitatása” helyett, eddig csupán bilaterális (sic!) tanácskozásra tellett Izsák Balázzsal. Kelemen Hunor pedig, saját bemutatásra váró autonómia-tervezeteinek hiteltelenítésével kezdett kampányolni, mely tervezetekről kimondta: azoknak nincs realitása, magyarán pótcselekvések.
Abban persze a rossz médiastruktúrából származó újságírói tehetetlenségnek (vagy szakmai ismeretek hiányának, illetve a deprofesszionalizálódásnak) is van szerepe, hogy nem tudható, vajon mit gondolnak vezetőink/hivatásos politikusaink az Orbán-féle illiberális „talán nem is demokráciáról”, melyet volt szíves Tusványosfürdőn prezentálni? Vagy mi is megyünk „illiberálba”, még akkor is, ha ez sajátos viszonyaink közepette, teljességgel kontraproduktív? Megyünk az illiberális demokrácia fele, még akkor is, ha ez teljességgel ellentmond az autonómia-törekvéseknek? És közben észre sem vesszük, hogy a MOGYE-ügy tipikus példája az „illiberális demokrácia” gyakorlatának, magyarán a rosszul értelmezett, fékekkel és ellensúlyokkal, (értsd oktatási Törvénnyel és annak szigorú végrehajtásával!) meg nem támogatott „többség zsarnokságának”? Megoldható-e a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés, a liberális demokrácia ellenes, hagymázas kirohanásokkal, vagy éppen a nyugati közpolitikai gyakorlatokra, a multikulturalizmus elvárásaira és szervezési elveire való hivatkozással léphetnénk előbbre? Elfelejtettük, vagy csak gyávák vagyunk kimondani, hogy a határontúli magyarságnak liberális demokráciára és egyre szorosabb európai integrációra van szüksége, sőt esetenként a többségi elv kompenzálására, még pozitív diszkriminációra is, a kisebbséggel szembeni méltányosság és egyenlő esélyek kialakítása érdekében? Vagy elképzelhető-e a reális autonómia, a liberális demokrácia intézményrendszerén és politikai kultúráján kívül?
És végül, de nem utolsó sorban, vezetők vagy haszonélvezők azok a populista politikusok, akik nem tudnak útmutatással szolgálni egy olyan égető és robbanékony kérdésben, mint a magyarul beszélő, magukat magyarnak/székelynek mondó romákkal való kapcsolat? Vagy már annak is örvendenünk kell, ha politikusaink hallgatnak és nem állnak be a gyűlöletkeltést sugalmazó, illetve nyiltan kimondó uszítók kórusába? A Kézdiszentléleken eszkalálódó, de sokfele parázs alatt ízzó konfliktushelyzetben ugyanis arra lenne szükség, hogy higgadt és szakértelemmel felvértezett vezetők vegyék kézbe a konfliktuskezelést és oldják a feszültséget. Ehhez többek között arra lenne szükség, hogy segítsék egy olyan kezdeményezés megszerveződését – akár a motorosok és a helyi cigányság képviselőiből, együtt a helyhatósággal és a karhatalommal, stb. – amelyik monitorizálná és hitelénél fogva felügyelné/garantálná az eset korrekt és teljes kivizsgálását. Nem önbíráskodásra és további feszültségkeltésre, hanem az esetleges bűnösök felkutatására, és törvényes felelősségre vonására van szükség. Nem struccpolitikusokra és haszonélvezőkre, hanem a közösségek jogos elvárásainak, a biztonság, és a kölcsönös bizalom erősítése, stb. érdekében fellépő vezetők kellenének. A feszültségek legfőbb oka, a közös jövőkép hiánya, a létbizonytalanság és az abból fakadó stressz, ezért nem autonómiázni kellene, hanem olyan jövőtervekkel előállni, a helyi közösség(ek) szintjén is, mely integrálja az egész közösséget. Nem etnikai alapú áthídalhatatlan árkokat kellene ásni, sem többség és kisebbség, sem egyik vagy másik kisebbségi közösség határán, hanem mentalitásokat megváltoztatni, előítéleteket leépíteni, stb. Csakhogy ehhez hiteles vezetőkre lenne szükség, és ilyenek nincsenek a hét határon – ja, bajszos vezéreink lovagolgatni vannak, határt kerülni, és szemellenzővel, kötőféken vezetett loháton, nagy peckesen ki, meg bevonulni. Meddig tűrjük, sőt meddig támogatjuk még?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >
Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket
Újdonsággal ugyan nem rukkolt ki, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert, ám >
A hiányzó hős
Magyar Péter azt hozta be a teljesen lebénult, egyoldalúvá vált hazai politikába, amire az ellenzéki pártok >