Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A „bármi” éppen megtörtént
„Vajon az RMDSz programjának, mely pontjában hisznek még az elfideszeződött kiskirályok.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
Tusnádon a kocka ismét el lett vetve, és míg repül bármi megtörténhet. Nincs sok újdonság, viszont az összképet tekintve, mégis van némi „meglepi” Orbán idei, Tusnádon elhangzott, programatikus diskurzusában. S mint a politikában lenni szokott, a beszéd egyben cselekvés is – a falra festett ördög már száll is lefele a falról – a vízió politikai valóságként behatárolja, és szabályozza világunkat. Az a politikai filozófia, hatalmi és államszervezési rendszer, melyet a magyar miniszterelnök szombaton bejelentett – a kurzus, melyet eddig többnyire homály födött, de annak ellenére működött, hiszen most éppen a „folytatás”-nál tartunk – ritkán volt integrált rendszerként, politikai projektként nyilvánosan megfogalmazva. Vagy legalábbis nem Európában és nem a II. világháborút követő évtizedekben. (Utoljára talán Mussolinitől hallottunk a mostani beszédben felvetett gondolatokról és krédóról: a szabadság és egyenlőség kárhoztatásáról, az erő dicséretéről, az autokrácia imádatáról, haladásellenességről, (köz)munka alapú társadalomról, stb.!). A meglepetést a demokrácia végének az a frank, közvetlen és derűs bejelentése okozhatja, amellyel Orbán mikrofonhoz ült, és egy szép nyári szombat délelőttön, újra elkápráztatta közönségét. Az „illiberális demokrácia”, mint fényes jövő lett ugyanis bejelentve, és ha valaki nem pontosan értette volna, hogy miről is beszél, annak példákat idézve segített a vezérszónok. Eszerint a jövő az orosz, kínai, török állammodell (mit vétett itt Szingapúr és India, az számomra már tényleg talány, mint, ahogy azt sem értem, miért nem lett a Boko Haram és Észak-Korea felsorolva?), az oligarchikus, és autoritér, áldemokratikus rendszerek, félkomcsi, zavaros és kiszámíthatatlan szerveződések, nacionalista és fundamentalista rezsimek példája. A nagy bejelentések politikusa, és az illúziókeltés nagymestere csupán érveket (bár kétséges, hogy lennének ilyenek) felejtett el felsorakoztatni nyugati demokráciát temető kinyilatkoztatásakor (hacsak egy félreértett, és összefüggéseiből kiemelt, bárdolatlan és tisztességtelen álhivatkozás nem számít annak, amit egy harvardi professzor elemzéséből koppintott szövegíró). Talán arrogáns, lekicsinylő gesztusait szeretné érvként eladni híveinek, azon heherészve, hogy bezzeg az amerikai elnök perbe fogható, nem úgy, mint ő, aki jól is nézne ki, ha leváltható lenne? Ami különösen aggasztó Orbán tusnádi, urbi et orbi elmondott szövegelésében, a nyugati demokráciák végének ujjongva való bejelentésében, az a vastaps ami követte. Az, hogy egy demokrata ember sem akadt sem pódiumon, sem a tömegben, aki értetlenségében zajongjon vagy kéretlenül is kérdezze a rétort: ugyan mi változott meg, miért hogy Magyarország kifele fordult az EU-ból, hogy feladta azokat a demokratikus és szabadságeszméket, mellyel a rendszerváltás indult, hogy elfeledte ’56-ot, és ma Moszkva fele tekint? Az idei tusványos a magyar demokrácia végének örömünnepévé változott! Vajon erre szavaztak az „egyes” és a kettős állampolgárok? Tényleg „ezeket az oroszokat várták”? Magyarországot putyinland-nek álmodták volna a fülkeforradalmárok? Kétlem – és a magukat jobboldalinak, de (még) demokratának mondó értelmiségiek és szóvívők hallgatása talán jelzi is ezt – inkább hiszem, hogy a vezér mindenkit átvágott, olyan irányba szaladt, melyet csak ő akart, és amely zsákutca: követhetetlen.
És akkor el ne feledjük, az antidemokratikus vízió, melynek elemeit az elmúlt négy évben már építgette a magyar kormány (többek között az új alkotmány, mely már nem is alkotmány, csak alaptörvény, az AB hatáskörének megnyírbálása, médiaszabadság (gazdasági) korlátozása, gazdasági és piaci mechanizmusok fölötti kontroll, stb.) itt, Romániában, Székelyföldön lett bejelentve, egyes helyi vezetők és jobboldali politológusok, meg értelmiségiek lelkes tapsától kísérve. Hogy Tőkés és csatolt részei (EMNx-ek) észre sem veszik (illetve – busás brüxelli fizetés és egyéb támogatások ellenében – elhallgatják), hogy az oly sokat sulykolt autonómia, az Orbán által most éppen elkárhoztatott nyugati típusú liberális demokráciák szerves része, hogy a kisebbségek önrendelkezéshez való joga csak ott működőképes, ahol nem csupán a többségi elv működhet, hanem az állam garantálja ezt a jogot, függetlenül akár a többségi akarattól is, nem meglepő. De, hogy székelyföldi, magukat megveszekedett autonomistának mondó diplomás eremdéeszes vezéreink tapsolni tudnak az illiberális demokráciának, az orosz, török, kínai modellnek, az mégiscsak furcsa. Vajon az RMDSz programjának, mely pontjában hisznek még az elfideszeződött kiskirályok (ismét csak Tamás, Antal, Borboly), vajon, mely kitétet értelmezik kívánatos illiberális demokrácia-építésként? És ha majd a román miniszterelnök vagy államelnök az orbáni modellt fogja mérvadónak tekitneni a romániai kisebbségpolitikára nézve – magyarán a kurdok és ujgorok sorsára szeretne juttatni – azt rezignáltan elfogadják székelyföldi kiskirályaink, vagy önfeledten tapsolni is fognak hozzá? És itt a költői kérdés, vajon miért hallgatnak a központból vezető urak/hölgyek, hogy vélekedik a nyugati demokráciától való elfordulásról Kelemen és Borbély? És ha a magyar vezér ma a civil társadalmi szerveződéseket (NGO-k) „idegen ügynökök szervezeteinek” mondja, vajon holnap nem léphetne fel a román állam hasonló filozófiával a magyarországról támogatott Sapientia Alapítvány, vagy a Demokrácia Központok, vagy sajtóorgánumok, esetleg éppen az ottani támogatást osztó RMPSz ellen? Egy iyen fellépést is taps fogadna, vagy meg sem állnának az éppen, szavakban bukott Strassbourgig a felháborodott, dühtől tajtékzó vezéreink? Tessék mondani az etnikai alapú nemzetállam Orbán által vizionált képe rendben van, csak ha majd más mondja/teszi ugyanezt, akkor fogunk tiltakozni, honnan a többes mérce moráljának ez a cinikus áhitata, vagy mindnyájunkat palimadárnak néznek?
És végül van még egy félelmetes félmondata a „vezérlő tábornoknak” miszerint, ha a román állam nem támogatja az itteni magyar közösséget, ha az a költségvetésből nem kapja meg „a neki járó (sic!) forrásokat”, akkor azt a magyar államtól megkapja. Abban a kontextusban, ahol a jövőről az a legbiztosabb tudás, hogy „bármi megtörténhet”, ez bizony csak azt jelentheti, hogy a magyar kormányfő, olyan lepésekre készül, melyekre válaszként a román kormány megvonhatja a „nekünk járó” támogatást (kettős állampolgárok, most kéretik figyelni!) és, akkor majd ő, mint magyar állam (sic!), fog beavatkozni, támogatni. Az idei tusványos a vég kezdete...
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >