2021. március 8. hétfő
Ma János, Zoltán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Pusztító lojalitás

„Az a pletyka járja, Magyarországról jött erre az ukáz.” Szemere Katalin (Népszabadság):

„A hatalom természetes / Végső határa az a pont, ameddig / Az alattvalók hűsége kitart. / Parancsolhatna-e bármit / Ha nem tennétek meg akármit?” – idéz a beszélgetés alatt a Caligula helytartója című darabból a Vádli Társulat előadásában főszerepet játszó Nagypál Gábor. A három éve bemutatott produkció egyre aktuálisabb, a Szabadság téren is előadták belőle a szoborjelenetet. A Vajdaságból származó színésszel, a Stúdió K művészeti vezetőjével a bosnyák háborúról, színház-igazgatói kinevezésekről és egy bécsi vonatról is beszélgettünk.

– Adán nőtt fel, ahol Rákosi Mátyás is született. Maradt ott utána bármiféle emlék?

– Nem maradt. Tudjuk, hol volt a szülőutcája, nem messze az adai színháztól, a kultúrotthontól, de a házat lebontották már. Pár éve faggattam róla az egyik nagymamámat, aki szerint egyszer jelent meg ott Rákosi, mikor már nagy ember lett, és felvette az új nevét. Fekete autós konvojjal közlekedett, szétnézett az utcájában, és továbbment. Belgrád felé vitte az útja. Ennyi maradt a legendáriumból.

– Mi a legerősebb emléke a bosnyák háborúból? Épp akkor volt sorkatona.

– Háborús élményem nincs – ahogy a filmekben, a BBC-n vagy a CNN-en látjuk. A kilencvenes évek közepén légvédelmisként háborús helyzetben voltam a bosnyák és a szerb határon. Most mondjam azt, hogy kint vártuk a határon a NATO-alakulatokat csodás gépezetekkel, mondván, ha arra járnak, jól az orrukra koppintsunk? Természetesen ez nem történt meg. A hat hónapos hadi készültség alatt csak két éles riadóm volt. Ekkor bármi megtörténhetett volna, de nem történt semmi, és hazamentünk. Persze nehéz szétválogatni, mikor melyik háború jött. Már annyira összemosódott, hogy a múltkor meg kellett néznem a Wikipédián. Azt tudom, 1990 húsvétjától 2000-ig folyamatosan lőttek.

– Civilként volt közvetlen háborús élménye?

– Volt egy húzós időszak, 1999 márciusától a NATO-bombázás, az a 72 nap. A kollégáimmal végig Újvidéken voltunk a színházban. Ott bombáztak, szórtak mindenfélét. Utólag megint azt mondhatom, direkt életveszélyben nem lehettem, hiszen élek. Hihetetlen, felfokozott érzelmi állapotra emlékszem. Mondanám, hogy buli, ha ezzel nem sértenék meg másokat. Úgy egyben van ez a periódus a fejemben, szirénától szirénáig zajlott az élet.

– Félt?

– Volt, amikor igen. A bombázás személytelen, annak csak hangja van, utal arra, ami következik. Azt mondják, az a bomba, aminek az ember hallja a hangját, nem öl meg. Ami megöli, azt pedig nem fogja hallani. A péterváradi híd szétlövése előtt nyitottam ki az ablakokat a 4-500 méterre lévő, negyedik emeleti garzonomban. A lökéshullámtól visszaestem az ágyra, az rettentő érzés volt. De amire még erősebben emlékszem, az az égett, megpörkölődött festékes-fémes bűz.

Arra gondoltam, hogy összepakolok és elmegyek valahova

– Nemrég Szikszai Rémusszal beszélgettem, és öntől idézett: „mi ketten, elmebetegek még emigrálni sem tudunk rendesen, idő előtt leszálltunk a bécsi vonatról”. Sokszor megbánta, hogy felült?

– Ha az ember ilyen hollywoodisan csinálja, fehér lapot vesz elő, és felírja a prót és a kontrát, akkor jelentősen több a pró. Szóval nem bántam meg. Az utóbbi néhány évben persze többször emlegettem, na, még emigrálni sem tudok. Mert igazság szerint nem ezt vártam ettől az országtól, a közéletétől. Akkor települtem át, mikor Magyarország belépett az unióba, 2004-ben, és úgy nézett ki, hogy itt akármi lehet. Még talán most is lehet, bár nem tudom, micsoda. Piszkosul átpolitizált országból jöttem, azt gondoltam, európaibb körülmények közé érkezem. Aztán rájön az ember, európai vagy európaibbnak hazudott körülmény között is egészen csodásan lehet félrevezetni mindent. És ez azért eléggé frusztráló.

– Visszamenni sosem akart?

– Inkább arra gondoltam, hogy összepakolok és elmegyek valahova, bár Hegyeshalomnál koppantam volna, mert a munkám elég nyelvhez kötött. Ha fiatalabb vagyok, és rögtön az akadémia után jut ez eszembe, akkor lehet, hogy meglépem. Bár sosem voltam az a karakán-bátor ember. Most nem látom a realitását, meg az elmúlt tíz évben kialakult, mi a dolgom. Szerbiában még megpróbálom tartani a kapcsolataimat, dolgozom is néha otthon... ha egyszer visszamegyek, az jóval később lesz, más életperiódus és -helyzet kell ahhoz.

– Mit tudna otthon jobban csinálni?

– Ha másfél éve készül ez az interjú, akkor konkrétabb lennék. De a mostani pár év, hónap fejleményeinek tükrében nehéz erre válaszolni.

– A színház-igazgatói kinevezésekre gondol? Az elmúlt egy évben az újvidéki és a szabadkai magyar színházak élére is olyan igazgatókat neveztek ki, akiket a társulat és a szakma sem támogatott. Az a pletyka járja, Magyarországról jött erre az ukáz.

– Igen, a kultúrpolitikai helyzetekről, döntésekről beszélek, sőt lassan a kultúra előtagot le is vehetjük erről. Mindezek és a mostani rémes hangulat, fura energiák és kialakuló erőviszonyok miatt azt érzem, nem tudnék visszamenni. Az ilyen típusú kinevezésekből jó még sosem sült ki. Az intézményben a mindenkori társulat nem tud valami termékeny szimbiózisban létezni. Megjegyzem, ha az lesz az igazgató, akit a társulat szeretne, akkor is millióegy lehetőség van arra, hogy félremenjen valami. De ilyen hendikeppel indítani politikai döntés mentén, az nonszensz. Nem is értem, miért szűnnek meg a szakmai szempontok. Gyakorlatilag a lojalitás vált az egyetlen mérvadó szemponttá, és ez pusztító. Minden leszivárog, bármelyik kormány van hatalmon. Folyamatos ez a nyomorult igazodási kényszer a határon túlon a mindenkori pesti politikához. Ugyanazok a forgatókönyvek születnek meg otthon is, mint itt, csak pici késéssel.

– A vajdasági ismerősök közül például sokan szavaztak a magyarországi választásokon?

– Nem végeztem kiterjedt közvélemény kutatást, de a bővebb családom és a szűkebb ismeretségi köröm döntő többsége nem szavazott, nem szempont ez náluk. Sőt, nagyon sokan vannak, akik a magyar állampolgárságot sem feltétlenül vették fel.

– A szülei?

– Nem, sőt én sem. Szerb állampolgár maradtam. Amikor ugyanis idetelepültem, bonyolult volt az ügyintézés. Mára tényleg leegyszerűsödött, de valami mégis visszatart, és ezt nem tudom pontosan megmagyarázni. Az biztos, hogy rosszul kommunikálták az állampolgárságügyet. A híres népszavaztatás kapcsán szokták emlegetni, hogy a határon túliakban tüske maradt... Ugyan már, nincs bennem semmiféle tüske, egyszerűen a mindenkori felelős politikum hihetetlenül infantilis módon kezelt egy aránylag egyszerű ügyet. Elviselhetetlen hozzáállás, hogy a magukat komolynak tartó politikusok ülnek a parlamentben, és mikor elfogyott az érvük, kilöknek egy döntést a nép elé. Demagóg és szemtelen. Még semmilyen hátrányom nem volt belőle, hogy nem vettem fel a magyar állampolgárságot. Még azt az opportunizmust is el tudom képzelni magamról, ha bármiféle előnyöm származna belőle, akkor megugrom. De igazság szerint sokkal bonyolultabb gyökérkérdés ez, mint útlevélkérdés.

– Mi érdekli legjobban a színház és a hatalom viszonyában?

– Az utóbbi években több olyan előadásban dolgoztam, amely ezt a relációt feszegette. Igazából valami olyasmit keresek, ami nagyon érdekelne a művészet és hatalom nexusában. Rettenetesen hiányolom a mindenkori hatalomból a nagyvonalúságot. Szerintem a nyertes legyen nagystílű, vállalja a helyzeteket, hogy van kritizálni való a tevékenységében, és az kritizálható is legyen. Egy igazán erős, önazonos hatalomnak nem lehet baja a kritikával, mert cáfolja vagy saját épülésére használja. Tisztában vagyok vele, ez optimista hozzáállás, mégis bízom benne, hogy van értelme folyamatosan jelezni a problémáknak tűnő dolgokat. Ha ezen a hatalom – hihetetlenül infantilis módon – megsértődik, és bevágja a kislapátot a homokozóba, akkor azon túl, hogy dühít, nevetséges is.

– A színházon kívül felveszi a homokozó lapátot?

– Iszonyatosan rossz konnotációja van a politikus szónak. Ha én nem foglalkozom is vele, ő foglalkozik velem. Tehetek úgy, hogy ez engem nem érdekel, de ez nem igaz. A színház eszközeivel reagálhatok legjobban. Noha tudom, messze nem ezzel lehet a legproduktívabb hatást elérni. De mégsem képzem át magam utcai harcosnak.

– Májusban a Caligula helytartója című drámából adták elő Fodor Tamással a szoborügyről szóló jelenetet a Szabadság téren, az ott épülő sasos-arkangyalos szobor felállítása kapcsán. Sokat gondolkodott azon, hogy vállalja?

– Nem volt kérdés, hogy vállalom-e. Magánemberként nyilvánvaló a véleményem a szoborról: tévesnek és károsnak tartom. Ami ennél jobban zavar, hogy a Caligula helytartóját 2011-ben mutattuk be a Vádli Társulattal, és azóta ez legalább a harmadik vagy negyedik helyzet, mikor a napi történelem az előadás alá csúszik. Ahelyett, hogy levehetnénk műsorról – mert okafogyottá vált az akkori motivációja –, egyre erősebb, pontosabb, közelibb. Kristálytisztán egyszerű és kemény mondatok, szituációk vannak benne. Az egyik emblematikus rész az előadásban, és magánbeszélgetésben is elég sokszor előkerült az utóbbi hónapokban, mikor azt mondja Barakiás: „A hatalom természetes / Végső határa az a pont, ameddig / Az alattvalók hűsége kitart. / Parancsolhatna-e bármit / Ha nem tennétek meg akármit?”. A mindenkori hatalom a mindenkori népnek. Sok ilyen helyzet volt mostanában, ez a mi felelősségünk. Nem tudom, hány ezer éve nem tudjuk összerakni a fejünkben, hogy ők vannak értünk. A postán a postás kisasszony van miattam. A színházban viszont én vagyok a postáskisasszony miatt. Rohadtul egyszerű helyzetek. Ha ezeket nem érzékeljük, az káoszhoz vezet.

– Mikor Fodor Tamás felkérésére elvállalta a Stúdió K művészeti vezetői posztját, nem gondolta, hogy önként áll sorba a pofonért, különösen abban a helyzetben, amelyben a függetleneket negligálja a kormány?

– Ettől összetettebb a helyzet. Nem én vettem át a Stúdió K-t, mikor Fodor nyugdíjba ment, hanem ketten visszük tovább. Főként Zubek Adrienn, az ügyvezető igazgató. Ő foglalkozik az operatív ügyekkel Swierkiewicz Áron művészeti titkárral, én művészeti vezetőként szerepelek a történetben. Színész vagyok, és nem biztos, hogy lenne több időm a többire. A pofonért való sorban állásról csak annyit: egyre kevésbé értem, miért jó, ha ellehetetlenítik ezt a területet. Itt is szűkkeblűséget, frusztrációt, elefánttornyos bezártságot érzek a kultúrpolitika felől, és ez végtelen nagy butaságra vall. Nem jó teljesen halálra ítélni egy területet, mert ha nincs menekülési lehetőségük az embereknek, akkor elvadulnak. Sokkal többet foglalkozunk olyan dolgokkal, amilyenekkel normális helyzetben nem kéne, állandóan vészforgatókönyveket gyártunk. Jó pár éve kimondták a hatalomban lévők: a kultúra nem stratégiai ágazat, kicserélték a sporttal. Innentől egyértelmű: nem okos ember kell ebbe az országba, hanem erős. Ezzel végképp nem értek egyet.

2014. július 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A casus belli a jogállami mechanizmus volt

Az egyik legjobb amerikai Magyarország-szakértő szerint immár nekimennek Orbán Viktornak az európai partnerek, miután a politikus >

Tovább

Orbán megtapasztalja, milyen az, amikor egyedül van, mint az ujja

Az EPP-ben Orbán mögé a végén már csak Janša és Kurz sorakozott fel, de ezek után >

Tovább

Vajon túléli a nemzet Orbán Viktort?

Bár a magyarok annyi mindent átvészeltek az eltelt évezred során, így háborúkat, elszigeteltséget és idegen megszállást, >

Tovább

Káosz és botrány

A tömeges "oltakozás" azokban az országokban sikeres, ahol teljesen digitalizálták a rendszert, amely így önállóan működik. >

Tovább

Orbán Viktor kifogy a barátokból a legfelső szinten

Hogy jobbnak látta kiléptetni képviselőit a kereszténydemokrata frakcióból, még mielőtt felfüggesztik azok jogait, az arra utal, >

Tovább

Mellékhatások

Ilyen a magyar ember, rátarti, büszke, karakán. Amelyik kocsmából kihajítják, abban ő egy percig se marad >

Tovább

A CDU-CSU mind a 29 képviselője Orbánék ellen szavazott

A mostani szavazásból kitűnik, hogy a magyar kormányfő mellett már csak 6 osztrák néppárti képviselő tartott >

Tovább

Amikor kiteszik Orbán szűrét

Ez azt jelenti, hogy Magyarország jelentős uniós alapoktól esik el, pedig azokra igen-igen nagy szüksége van. >

Tovább

A kasza hamarosan a hetilapokat is elérheti

A Posta bejelentése egy mellékmondatban már tartalmazta a fenyegetést, hogy a kasza hamarosan a hetilapokat is >

Tovább

Orbán tűszúrásai az EU ellen

Brüsszel csak magát okolhatja, hogy ilyen lehetőséget kínál fel a vetélytársaknak. De hogy most Ausztria és >

Tovább

Fidesz-Néppárt Saga mindörökké

Orbán valószínűleg éppen akkor szakít a kereszténydemokratákkal, amikor Merkel is távozik a színről. Hogy a kancellár >

Tovább

Nem akar elmenni Magyarországról Tóth Krisztina – a választásokig

Ő maga pária lett saját hazájában, ömlik felé a mocsok, bárki belerúghat. Pedig alkotóként szüksége van >

Tovább