Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A miskolci vita néhány tanulsága
„Magyarország véleménydiktálói, politikusok és sajtómunkások, példátlan módon elértéktelenítették az értelmiségi funkciókat, és lenézett, lekezelt páriává változtatták az értelmiséget.” Mihancsik Zsófia (Galamus):
Azzal kezdem, ami szerintem a Pásztor Albert-ügynek (is) a legszomorúbb tanulsága. Hogy Magyarországon nem érdemes vitatkozni. Nem érdemes véleményeket leírni, érvelni sem, gondolkozni is csak magánhasználatra. Olyan torz és olyan ócska indulatokkal teli a nyilvánosság egész közege, hogy sem mondat, sem ember nem marad épen benne. Tanulsága sincs semminek, soha, a Pásztor-ügynek se lesz. Normális emberek normális országokban nem azért vitatkoznak, hogy a gyilkos indulataikat kiéljék, nem azért, hogy lebunkózhassák azt, akit általában le szoktak, és ennek a szent célnak a jegyében torzítsanak el minden tényt, problémát és megszólalást. Normális országokban normális emberek szoktak jutni valamire. Nem okvetlenül ez a cél vezérli persze a nyilvánosságban megszólalókat, mivel azonban a gyűlöletár és a hátsó szándék nem torzítja a felismerhetetlenségig az álláspontokat és nem viszi sorozatosan vakvágányra a mondandókat, valamiféle közös haszna mégiscsak van a nyilvános eszmecserének. Nálunk nincs. (...)
Elképesztő az az értelmiségellenesség is, amely a Pásztor-ügy kapcsán most megint előtört, és amely az intellektuális és erkölcsi lepusztulás egyik legfontosabb tünete. Amely már nem is a Kádár-korszak, hanem a Rákosi-korszak szintjén van. Rákosi helyett mondhatjuk azt is, hogy a tévedhetetlen élcsapat vezette termelés- és munkaközpontú Orbán-korszak szintjén. Ahol az értelmiségi funkciókra épp annyira van szükség, mint amennyire az ötvenes évek munkás-paraszt hatalmának idején a „haladó” értelmiségére volt. Aki ma Magyarországon nem tartozik a „haladó”, azaz a Fidesz által kitartott „értelmiségbe”, vagy aki nem az elhülyített és a stadionépítőknek kétszer kétharmadot megszavazó népből indul ki, az köldöknéző, az „körúton belüli értelmiségi”, akinek gőze sincs a valóságról, a „nép” valódi problémáiról, az csak a saját hasznavehetetlen lózungjait szajkózza. Magyarország véleménydiktálói, politikusok és sajtómunkások, példátlan módon elértéktelenítették az értelmiségi funkciókat, és lenézett, lekezelt páriává változtatták az értelmiséget. Nem arra gondolok – noha ez is része a lejáratásnak –, hogy „megmondó embereknek” nevezik és afelé rugdossák őket, hogy tűnjenek el végre a nyilvánosságból – olyanok művelik ezt, akiknek századakkora intellektuális teljesítményük sincs és nem is lesz, mint ezeknek az embereknek, és olyanok, akik nem évente egyszer fejtik ki a véleményüket a politikai élet szereplőiről, hanem naponta „megmondják”, sűrű szidalmak közepette, kinek kell tüstént eltakarodnia a politikai színtérről. Hanem arra, hogy láthatóan egy ország nem érti, hogy a „körútonbelüli”, „rózsadombi”, „budapesti” értelmiségnek nem az a dolga, hogy a politikai pártoknak tanácsokat adjon, de nem is az, hogy megoldjon évtizedes társadalmi problémákat, hanem az, hogy szempontokat, értelmezéseket, gondolatrendszereket, sőt mércéket kínáljon az értelmezésükhöz. Lehet bírálni a mai magyar értelmiséget, van miért, de nem azért, mert nem tudta megvilágosítani Miskolc vagy Ásotthalom népének az agyát. Az értelmiségnek ahhoz, hogy bármilyen értelemben hatni tudjon, közeg kell, könyvek, cikkek és média minden mennyiségben, de mindenekelőtt nyitott, érdeklődő, kíváncsi, tudásvágyó emberek tömege kell. A magyar társadalmat leszoktatták ezekről a tulajdonságokról, a még ma is megszólalni merő értelmiségieket kíméletlenül sárba rántják. A szerepüket pedig átvették a sajtó „nyüzsijei”, akik naponta megmondják, és hírszerkesztői, akik már a címben beleverik az olvasó zsigereibe, kit kell utálni aznap. Biztos út a kollektív öngyilkossághoz: egy önmagáról mit sem tudó, a saját problémáiból semmit sem értő, állandó felfokozott indulati állapotban lévő vagy mélyen cinikus társadalom a maga elképesztő mértékben halmozódó konfliktusait is csak erőszakkal lesz képes megoldani.
Nincs „balliberális” értelmiség. Tudom, hogy az ehhez hasonló fiókok gyártása megkönnyíti az életet, a gondolkozást és a beszédet, de hamis. Abban a csoportban, amelyet ekként vélnek helyesen megnevezni, gyökeresen különböző véleményű, magatartású, intellektusú és értékrendű emberek vannak. A világnézetük, meggyőződésük, az alapértékeik természetesen meghatározzák a gondolkodásuk irányát, de ez nem jelent egyenvéleményt, azonos megítélést, egyetértést. És végképp nem jelent pártkötődést, még akkor sem, ha a fentebb leírt mai „közvéleményformálók” fel sem tudják fogni, mit jelent az ember szuverenitása és szuverén véleményalkotása, ezért aztán ahhoz az egyetlen sablonhoz nyúlnak, amelyet maguk gyártottak, így fel is tudják fogni: szerintük a vélemény csak pártszolgálatból vagy pártelfogultságból fakadhat. (Nincs könnyű dolguk: a Galamus, amely szerintük hol Gyurcsány-kitartott, hol hozzá közel álló, hol Gyurcsány értelmiségi holdudvara, az ügy kirobbanása óta tele van a DK döntését bíráló írásokkal. De megoldják: egyrészt az egész vitát „véleménypornónak” minősítik, másrészt beleszorítják a saját primitív sablonjukba. Szerintük ugyanis ez a vita nem egy súlyos magyarországi problémáról és annak a megközelítési módjairól szól, hanem arról, „mennyire nem képes függetlenítenie magát a pártokhoz kötődő értelmiség a pártpolitikától”. Szegény, szegény magyar újságolvasó, akiknek Konrád György helyett az Index mondja meg a tutit.) De visszatérve a „balliberális” kategóriára: én például azóta vagyok elszánt ellenfele a fentebb doktrinerként megnevezett emberfajtának, amióta egyáltalán vitatkozni lehet Magyarországon az emberi jogokról. Meggyőződésem – nagyon sokszor érveltem már mellette, most nem teszem –, hogy a kérlelhetetlenségükkel, az életidegenségükkel és az agresszivitásukkal rettenetes károkat okoztak és okoznak ma is ennek az országnak. Az SZDSZ részben a saját doktrinerjei állandó nyomásába pusztult bele. Szemben a Schiffer-féle változattal, amely még ma is harsányan vegetál. Pedig ők is baloldaliaknak és/vagy liberálisoknak tartották-tartják magukat. Nem vagyok azonos azokkal az értelmiségiekkel sem, akik beérik az MSZP-színvonalú „baloldalisággal” – már ha vannak egyáltalán „baloldali” értelmiségiek. De szerintem nincsenek. Nem véletlen, hogy az MSZP huszonöt év alatt sem jutott ötről a hatra: nincs intellektuális hátország, ahonnan meríthetne, bár úgy gondolom, nem is igényli. Nem fizetett értelmiségiekre gondolok természetesen, hanem olyanokra, akik a saját szuverenitásuk védernyője alatt – gondolkozás, vitatkozás, munka közben – egyáltalán érvényes nyelvet tudtak volna teremteni a helyett a velejéig kiüresedett beszédmód helyett, amelyet ma a magyar baloldali párt használ, amikor az életünkről és önmagáról beszél. De nem teremtett senki sem ilyen nyelvet, sem ilyen gondolatrendszert, amiből arra következtetek, hogy Magyarországon nincsenek baloldali értelmiségiek. Én például nem gondolom – szemben a DK tüntetésen bátran megjelenő emberjogi harcosokkal –, hogy a cigányok problémáira „baloldali megoldások” kellenének. Nem is tudom, mi az a „baloldali megoldás”. Hacsak nem az egalitarizmus, amely ideológiának jó volt a hazug és elnyomó kommunista rendszerekben, de aki ma erre építi a társadalomfelfogását, az a semmire építi, mert ha az egyenlősdi alapján próbáljuk végiggondolni és megoldani a problémáinkat, csak hazugságokhoz és álmegoldásokhoz juthatunk. Jogainkat, esélyeinket, emberi méltóságunkat, az emberhez méltó élethez való jogunkat tekintve egyenlőnek születünk, de képességeinket, tehetségünket, jellemünket, teherbírásunkat, ambícióinkat, tudásunkat és még sok minden mást tekintve nem. És ha tetszik, ha nem, ez befolyásolja az életutunkat és a társadalmi helyzetünket. Aki a cigányok problémáira igazi „baloldali”, azaz egalitárius megoldást keres, az a marxi utópiába, azaz a sohába helyezi át azt a rettenetes feladatot, amelyet csak a fent felsorolt elvek alapján lehet megoldani. Jelszavak alapján semmiképp. De a lényeg: nem lehet a politikai paletta szerint besorolni a magyar értelmiség különféle értékrendű csoportjait, és közös felszólításokat intézni hozzájuk. Nem lehet azokat, akik valamilyen társadalmi, akár politikai érintettségű társadalmi problémáról véleményt mondanak a nyilvánosságban, „értelmiségi holdudvarnak”, azaz pártszolgának nevezni. Ez megint semmi másra nem jó, mint arra, hogy megértés és végiggondolás helyett bárki egy legyintéssel elintézhesse azokat, akik neki nem tetsző állásponton vannak. És nagy ívben lenézhessen minden intellektuális erőfeszítést. Márpedig enélkül ez az ország pontosan olyan lesz, amilyennek ma látszik. Mélyen ostoba, destruktív és pártfüggő, azaz nem a saját esze és meggyőződése, hanem a „vezér” és a párt iránymutatása vagy máshonnan beszerzett-belévert elfogultságai alapján ítél meg minden konfliktust, amellyel találkozik. Óvok ettől mindenkit, a saját olvasóinkat is. Nemigen van különbség azok között, akik a miskolci ügy miatt a Demokratikus Koalíciót a Jobbikkal azonosítják, és azok között, akik a Demokratikus Koalíció döntését bíráló véleményeket a DK szétverésére szerződött gyűlölködőkkel azonosítják. Mindenki elsősorban a saját eszét használja, ez a javaslatom. Azon mérje le, ne a pártszimpátiája alapján, van-e igazsága bármilyen véleménynek. (...)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >