Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Gábriel és „az Osztapenkó”
„A magyarok mint a történelem áldozatai – ezt kultiválják. Ide illeszkedik be az emlékmű története.” Badische Zeitung/Galamus:
A Badische Zeitung című német regionális lapban jelent meg Daniela Weingärtner cikke: Régi és új bűnbakok.
Magyarország emlékműveket állít a német megszállásnak – közben a kormány és a pártok nem foglalkoznak a jó ideje virulens antiszemitizmussal.
Heller Ágnes fel van háborodva. A határozott 85 éves Heller éppen a Budapest belvárosában lévő Szabadság térről jön. Ott minden este összejön a kormány néhány ellenfele, hogy tiltakozzon egy emlékmű ellen, amely a 70 évvel ezelőtti német megszállás áldozataira hivatott emlékeztetni. Az építési munkálatok jelenleg szünetelnek a tiltakozások miatt. Néhány törött oszlop magasodik ki a fehér takarások mögül. Előttük cipők hevernek, egy összetört szék, kavicsok, amilyeneket a zsidók elődeik sírjára tesznek.
Amikor majd tovább építik, a tervek szerint az egy mélygarázs bejáratánál lévő kicsi zöld területen Gábriel arkangyal áll majd, akit egy birodalmi sas támad meg a vállánál – ez annak a jelképe, hogy a magyar lakosságot elnyomták a német megszállók, és az emlékmű ellenzői számára ez megbotránkoztató.
Heller, aki a magyarországi holokausztot gyerekként alig élte túl, és a háború után filozófusként az orosz megszállók gondolkodási tilalmától szenvedett, a hetvenes években Ausztráliába emigrált. 1986-ban Hannah Arendt utóda lett a New York-i filozófia tanszéken. Azóta félévente ingázik az Egyesült Államok és Magyarország között.
„Az emberek április 8. óta tiltakoznak az emlékmű ellen, minden egyes napon” magyarázza Heller egy budapesti konferencia résztvevőinek. „A rendőrök kénytelenek minden este leszedni az Európa-zászlót, amelyet a tüntetők újra és újra kitűznek. Már meglehetősen elegük van” – mondja azzal a németségével, amely a századforduló osztrák-magyar kávéházi kultúráját idézi.
Ezen a nyári estén csak kevesen gyűltek össze az emlékmű-töredékeknél. Nem teljesen világos, hogy kíváncsiságból vagy bosszúságból jöttek. Két rendőr kicsit odébb áll, és részvétlenül néz. Gyerekek ugrálnak a szökőkút vízsugarai között, amelyek utat nyitnak annak, aki közeledik – csuda jó játék.
A nyári idill azonban csalóka. Amióta Orbán Viktort, a jobboldali populista Fidesz miniszterelnökét áprilisban egy szolid többség megerősítette tisztségében, mélyült a szakadék a Fidesz-hívekből álló többségi társadalom és a baloldali ellenzék között. „Az emlékmű Önöknek is van. Miért nem akarják a magyar zsidók Gábriel arkangyalt?” – mondja értetlenül egy férfi, aki biztonságos távolságból szemléli a történéseket. Marsovszky Magdolna, aki könyvet írt „Nacionalizmus és tekintélyelvű válságkezelés Magyarországon” címmel, tudja a választ. „A holokauszt az iskolai tananyagban alig fordul elő. A magyarok mint a történelem áldozatai – ezt kultiválják. Ide illeszkedik be az emlékmű története.”
A magyarok kicsi népe, amelyet előbb a németek, aztán az oroszok taszítottak szolgasorba, és most bátran harcol az EU-bürokraták elfogadhatatlan dolgai ellen – így szereti ezt ábrázolni Orbán Viktor kormányfő, és így szeretik hallani a választói. A Holokauszt Emlékközpont, egy volt zsinagóga a Páva utcában más történetet mond el. A zsidó fiatalok egyetemi tanulmányi lehetőségeit már 1920-ban korlátozták, amikor a magyaroknak az első világháború utáni trianoni békeszerződés nyomán az állam területének több mint kétharmadát át kellett adni a szomszédos országoknak.
Akkoriban több mint 3,5 millió magyar találta magát az átalakuló szomszéd államokban, a lecsökkent állami területen mindössze 8,6 millióan maradtak. Erre a traumára is gondolni kell, amikor az ember megpróbálja megérteni, hogy miért osztogatott az Orbán-kormány nagyvonalúan magyar útleveleket a szomszédos országokban élő magyaroknak. Köszönetként 95 százalékban a pártjára szavaztak.
A zsidók jogfosztása jóval a német megszállás előtt kezdődött. Magyarországon ugyanis bűnbakot kerestek a Trianonban elszenvedett igazságtalanság miatt. Emellett az ország társadalmi szükségállapotban volt, szűkében volt a lakásoknak és a tanulási lehetőségeknek. A világgazdasági válság vége után, a húszas években rövid időre lazítottak a zsidóknak bevezetett, eufemizmusssal „numerus claususnak” nevezett főiskolai létszámkorlátozáson, hogy lehetőleg ne sértsék meg a zsidó vállalkozókat, és megőrizzék az üzemeikben lévő munkahelyeket. De a zsidókat újra erőteljesen diszkriminálták már jóval azelőtt, hogy a nácik 1944. márciusában megszállták Magyarországot, és fasiszta kormányt segítettek hatalomra.
Az Endlösungért (a végső megoldásért) felelős német különleges kommandó lelkesedéssel beszélt arról, hogy mennyire készségesen kollaboráltak a magyarok. Mindössze két hónap alatt vidékről több mint 400 ezer zsidót, és számolatlan romát hurcoltak megsemmisítő táborokba. A vitatott emlékmű ellenzői úgy vélik, hogy honfitársaik csak azért védték külön a budapesti zsidókat, mert 1944 őszén már kirajzolódott a hitleri diktatúra bukása.
Ellen Bos, aki a budapesti Andrássy egyetemen politológiát tanít, Magyarország fejlődését 1989-től máig így írja le: „átalakulás éltanulóból Európa beteg emberévé”. Úgy látja, hogy a nyolcvanas évek viszonylag mérsékelt államszocializmusa, amely Magyarországot a szovjet befolyási övezet kirakatává tette, megakadályozta a közelmúlt következetes feldolgozását. „Az alkotmányt ugyan az első szabad választások után megreformálták, és azóta megváltoztatták szövege 90 százalékát. De nem volt új kezdet, nem létezik egy teljesen új alkotmány megszületésének órája.”
A választási rendszer gondoskodott arról, hogy Magyarország pártrendszere regionális összehasonlításban stabilan tudott fejlődni. „De nem ismerik el a politikai ellenfél integritását és legitimitását. A Fidesz a magyar nemzetet védi, a szocialisták a magyar demokráciát. A mindenkori ellenzék bojkottál és duzzog.”
Azok az újságírók és tudósok, akik Magyarország demokratikus jövőjéért aggódnak, mindig ugyanazokat a bírálandó pontokat hozzák fel: a társadalom kibékíthetetlen megosztottságát, amely megakadályozza a demokratikus vitát; a kísérletet, hogy a Fidesz kétharmados többségével olyan törvényeket rögzít tartósan az alkotmányban, amelyeknek ott nincs semmi keresnivalójuk, mint például a 16 százalékos, egykulcsos adó vagy a választókerületek Fidesz javát szolgáló átrajzolása; a közszolgálati média gleichschaltolása és a törekvés, hogy a sajtót magas reklámadókkal és egyéb zaklatásokkal engedelmessé tegyék; a romák és a zsidók diffamálását; és a vállalkozók megosztását jó multikra – mint a Mercedes, az Audi vagy a Siemens –, és rosszakra, mint a külföldi bankok, energia- és távközlési szolgáltatók: ez utóbbiakra különféle adókat vetnek ki.
Egy német cég magyarországi képviselője, aki nem akarja a nevét az újságban látni, azt mondja: „A magyar színpadon megy egy darab, amelynek ez a címe: Orbán elfojtja a szabadságot. A kulisszák mögött azonban más műsor megy: a kegyencek gazdasága.” Ez nem marad következmények nélkül a gazdasági fejlődésre nézve: a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara egyik felmérése szerint csak a cégek 70 százaléka marad az országban, a többi elvándorol. „A kérdést azonban így kell feltenni: ki az, aki a negatív szalagcímek és a vállalkozóellenes hangulat miatt ide sem jön” – mondja a menedzser.
A német nyelvű Budapester Zeitung nem Orbán-barát, és ennek megfelelően sötét színekben mutatja be az ország gazdasági fejlődését. A Magyar Tudományos Akadémia egyik vizsgálatából idéz, amely szerint a magyarok több mint felének nincs kilátása képzésre vagy szakmai előrejutásra. A családok 70 százaléka eszerint tavaly még egy meghosszabbított hétvégére sem tudott elutazni, és mindössze a lakosság 15 százalékának tette lehetővé a jövedelme, hogy megtakarítson.
Az emberek frusztráltsága azok ellen irányul, akiket a társadalmon kívülállóknak érzékelnek. Radnóti Zoltán rabbi szerint a Budapest kertvárosi negyedében lévő kis zsidó hitközségének 70 családja közül hét hagyta el az országot az elmúlt két évben. A legutóbbi parlamenti választásokon, áprilisban minden ötödik, az európai választáson egyenesen minden harmadik szavazó a szélsőjobboldali, antiszemita pártra, a Jobbikra adta a voksát. A Fidesznek kedvező új választójogi törvény azonban oda vezetett, hogy a szélsőjobboldali párt csupán a parlamenti mandátumok 12 százalékát tudta megszerezni.
Hunyadi Bulcsú, a Political Capital intézet politológusa megvizsgálta, hogyan lett a Jobbik egyre népszerűbb idegenellenes és antiszemita megnyilvánulásaival, és hogyan vezette be a magyarországi diskurzusba a „cigánybűnözés” kifejezést. Különösen a fiatalok körében népszerű a Jobbik mint olyan párt, amely nem ismer tabukat. Hunyadi azonban a felmérési eredményeket összehasonlítva arra jutott, hogy az antiszemitizmus, a cigányellenesség és az idegenellenesség már 1994-ben is nagyon erős volt az országban, jóval az előtt, hogy a Jobbik színre lépett volna.
Aki meg akarja érteni, miért állnak szemben egymással annyira elnémultan és kibékíthetetlenül Orbán Viktor ellenfelei és hívei, annak meg kell néznie Budapest emlékműveit – azokat, amelyek még állnak, azokat, amelyeket újonnan állítottak, és azokat, amelyek a kilencvenes évek elején bekövetkezett fordulat óta már hiányoznak a városképből. A pálmaágat tartó Bronzszobor, amely a Gellért hegyről már messziről üdvözli a látogatót, a helyén maradhatott, noha a „Felszabadulási emlékművet” 1945-ben egy szovjet parancsnok rendelte meg.
A lábánál álló szovjet zászlóvivő viszont kétszer is eltűnt Budapestről: először az 1956-os magyarországi felkelés idején lökték le a talapzatáról. 1958-ban az orosz megszállók újra felállították. 1989-ben végérvényesen a város szélére száműzték, ahol a szovjet korszakból származó más bronz relikviákkal együtt egy „szobortemetőben” tengeri az életét.
Itt talált nyughelyre Osztapenko kapitány is. Az ő szobra évtizedeken át őrizte a városból Nyugat felé kivezető utat. Régebben ott várták a Balatonra igyekvő stopposok, hogy valaki felvegye őket. Amikor ma egy utazó hazatér Bécsből, és beszámol arról, hogy „az Osztapenkónál” már megint nagy dugó, akkor még mindig minden budapesti tudja, melyik útról van szó.
Következő cikk: Egy remek focimeccs tanulságai
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >