Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Autonómiázás, mint puszta "nyelvjáték", és valami "más"
„A „szászjenői sóhivatal” által forgalmazott, „Kárpát-hazát” vizionáló, központosított „hálózati” hatalom képe, mely budapesti vezénylet alá rendelné az összes határon túli magyar intézményt.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
(…) Megérteni a közéletben, különösen a politikai diskurzusokban, megjelenő kakofóniát, a kilométernyi értelmetlen és többé-kevésbé tartalmatlan szóáradatot, kihámozni annak végső, rejtett és manipulációval elfedett értelmét, emberpróbáló feladat. És nem lehetünk mindannyian politikai szövegelemzők, hiszen egyéb dolgunk is akad, meg persze felkészültségünk sem elég a láthatatlan összefüggések és rejtett (szubliminális) üzenetek felfedezésére, illetve a politikai retorika által eltakart szándékok és tervek kiolvasására, dekódolására. (Ezért fontos az értelmező/elemző szerepe és ezért igyekeznek elszigetelni, ha nem egyenesen ösztrakizálni a manipuláció leleplezésében nem érdekelt politikai aktorok, innen a hazaárulózás „gyakorlati haszna", ezért kiírthatatlan a becsmérlő gyűlöletbeszéd, a leleplezők megkövezésének „évezredes” hagyománya).
Biztonsági öveket becsatolni, újabb autonómiázási hullám következik! A rommagyar politikai diskurzusok központi mezője újfent, az autonómia-definíciók, pontosabban az azzal kapcsolatos „nyelvjátékok” körüli csatározásoktól lesz hangos! Az uralkodó rommagyar párt „elérkezettnek érzi az időt”, hogy újra „megvívja” autonómia-harcát, hogy ezúttal, újfent hatalmi, azaz kormányzati szerepből újrafogalmazza azt a törvénytervezetét, mely aktualizálja, ha úgy tetszik, az éppen „vállalható” autonómia-meghatározását. Viszont, mint a felállás máris jelzi, nem a többségi hatalom képviselőivel és nem azért, hogy adminisztratív-jogi intézkedésekkel, stb. segítse a helyi és/vagy etnikai autonómiáknak, mint kormányzási eljárásmódoknak a bevezetését, hanem a többi kisebbségi formáció vonatkozásában. Azért, hogy újra kijelölje, és szimbolikusan megerősítse, hatalmi pozícióját. Mert ne feledjük, a politikai küzdelmek egyben nyelvi küzdelmek is, ez a megállapítás növekvő mértékben áll a posztmodern politikai mezőnyre, még akkor is, ha – különösen kifele, a be nem avatottak számára – a jelenlegi rommagyar politikai csatározások nyelvezete kakofóniára emlékeztet és legjobb esetben is fragmentált[i], legtöbször verbális agresszión és stigmatizáló, stb. módon előadott „nyelvjáték”-okban ölt testet. Az autonómiázásnak, mint (wittgensteini[ii]) nyelvjátéknak az a lényege, hogy nem a nyelv „leíró” (deskriptív, érthető és valamilyen konkrét jelentéssel bíró módon, legalábbis egy valóságosnak tűnő projektre vonatkozó – denotatív jellegű) funkciójára alapoz, hanem a nyelv „előíró” (preskriptív), azaz, a politikai cselekvés értelmében, (pragmatikus) gyakorlati funkcióját használja. És ezért az autonómia hangoztatásával, valójában nem „árul” semmit, azaz tartalmatlan valamit forgalmaz. Az előíró jelleg (és a jogi formulákba sűrített autonómia-diskurzusok tipikusan előíró jellegűek) politikai értelemben azt szolgálja, hogy szinte kötelező módon állásfoglalást, helyezkedést követeljen: a versengés tétje, hogy ki mennyire autonomista, ki mennyire radikális autonómiát bír követelni, és ezzel szoros kapcsolatban mennyire rommagyar és/vagy székely, hiszen a „jó” rommagyar/székely ma autonómiáz (vátévör this mean), és radikális, és „ebből” nem enged, és „ezért” hősiesen kiáll, és menetel, és zászlót lobogtat, és .... persze legfőképpen lamentál, és agitál, és ezer módon bizonygatja autonómiapártiságát. A politikai autonómia-harc lényegében, a fogalom kisajátításáért folyik, a tartalmi vonatkozások, a fogalom (denotatív) jelölő, vagy „leíró” ereje csak annyiban lényeges, hogy egy képzeletbeli radikalizmus skálán, mennyire számít radikálisnak, az, amit egyik vagy másik tervezet, illetve diskurzus „kijelent”. Meggyőződésem, hogy már sokan el is felejtették, de a tavalyi év az EMNT (x) szempontjából, „az autonómia éve volt”, az SzNT retorikában és főként pragmatikában pedig, a „nagy menetelések és zászlólengetések” évadját tudhatjuk magunk mögött. Marad viszont a kérdés, hogy kerültünk-e közelebb ezáltal egy mégoly távlati és esetleges, de megvalósíthatónak tűnő, autonómia projekthez? Arra igyekszem rávilágítani, e helyen, hogy ilyesmit ne is várjunk, illetve hiába várnánk a jelenleg behirdetett RMDSz autonómia-tervezet vitájától sem; most majd a szövetség próbálja meg megkaparintani az autonómia-diskurzusban rejlő hatalmat. Viszont eldöntésre vár az a lényegesebb kérdés, hogy a rommagyar politikai mainstream nem érzékeli, vagy manipulatív módon elhallgatja, sőt autonómiázásával elfedi, hogy a magyarországi kormányzat kihátrált az autonómia-verseny mögül. Észre kell vennünk ugyanis, hogy a kettős állampolgárok kritikus tömeggé növelésével, illetve a választási jogosultság kiterjesztésével a helyi/etnikai „kis autonómiák” ellenében, egy nagyobb integrációban és egyfajta neokoloniális uralom kiépítésében gondolkodik a magyar kormányzat és csatolt részei. A helyi/etnikai autonómia diskurzusokat egyre inkább a „tegyünk úgy, mintha a Kárpát-medencében nem is lennének államhatárok, mintha Trianon meg sem történt volna”, egyelőre homályos, de körvonalazódó diskurzusok irányába tágítják. Márpedig a két diskurzus egymásnak homlokegyenest ellentmond. Lényegében arra szólítják fel a határon túli magyarságot, hogy a nem magyar nemzeti hatalmakkal szemben autonómiát, csak azért, és csak annyiban kell követelni, amennyiben – egy következő körben – ez az autonómia a NER-t szolgálja, azaz a Budapestről vezérelt integrációt erősíti: azzal szemben aztán nincs, illetve nem lesz helye semmiféle autonómia követelésnek. Vegyük észre, hogy a helyi/etnikai autonómiázásos diskurzus hangsúlyos képviselete ma nem képezi a legfőbb budapesti szándékot, hogy a NER fölülírja azt. Lássuk be, hogy egy „MÁSIK” diskurzus lopakodik helyére, mégpedig a „szászjenői sóhivatal” (NSKI) által egyre hangosabban forgalmazott, „Kárpát-hazát” vizionáló, központosított „hálózati” hatalom képe, mely budapesti vezénylet alá rendelné az összes határon túli magyar intézményt. Ez a neokoloniális terjeszkedést szolgáló „másik diskurzus” (a magyar polip expanziója) még kísérleti- vagy alapozási stádiumban van, ezért csak elejtett szavakból, illetve nyilatkozatokból, „apró lépésekből” tudható, hogy mit céloz. Az azonban bizonyos, hogy nem támogatja a mélyebb helyi/etnikai autonómiákat, hol ki-, illetve áttelepítést, hol intézményi „hálózatok” Budapesthez való akár kényszerű csatlakoztatásával, az ottani hatalomnak való feltétlen és strukturális alárendelődést szorgalmazza, minden esetre, autonómia-ellenes!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >