Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Jancsó Miklós asztalánál
Szombaton búcsúztatták Jancsó Miklóst. Az utolsó út után Vágvölgyi B. András emlékezik. (hvg.hu):
Nem azt írom, hogy a sírjánál. Ott is álltunk már („figyeltem az érkezőket, pontosabban azt, / kinek van pofája idetolni a képét, és ki nem jön el”), de nem a sír a fontos, nem a temetés („...ki, / miért van itt, vagy miért nem szabadna itt lennie, vagy miért meg- / lepő, hogy itt van...”), hanem az asztal. Jancsó jó vendéglátó. Most is, ezután is. Ül, vagy áll asztal mellett, kényeztet étellel, itallal, megmeríti elménk rocskáját ismeretei mély kútjában, történetekkel szórakoztat, élesít.
Tizenéve egy környéken laktunk, egy nyári vasárnap délután ült a piros BMW-ben, az ajtó nyitva, rövidnadrágos lába kilógatva, Zsuzsi az éjjel-nappaliban vásárolt, ő nézelődött, én közeledtem. Én persze tudtam, hogy ő kicsoda, és ahogy nézett, úgy tűnt, ő is tudja én ki vagyok. Érzékelve ezt, köszöntöttem, „Narancs”, mondta, „mekkora nagy dolog”. Úgy mondta, hogy én erre nem kezdhettem el szegénylegényekezni. Szerénység és demokratikus érzés. Pedig! Szeptemberben van a születésnapja, abban az évben volt talán a nyolcvanadik, arra hívott először. Az asztal a Kornyi-tónál állt, a Káli-medencében, ott, ahol az Égi bárány forgott, lágy domborzat tetején. Hosszú volt, kecskelábú, piroskockás abrosszal, borok, snackek, egy csomó ember: a magyar filmtörténet. A Köveskált Kővágóőrssel összekötő műút vagy háromszáz méterre, ott parkolt le mindenki, jöttek, jöttek az emberek, gyalog, a legelőn. Egy autóból hárman szálltak ki, elindultak a domborzat felé, középen, kalapban Cseh Tamás. Kezében gitár. Olyan száz méterre lehetett, mikor a húrok közé csapott, a Lee Van Cleef volt. Jött, hegymenetben, enyhén lihegve dalolta a kedvenc dalt, köszöntötte a Mestert. A Mester pedig, talpig fehérben, angyali hófehér hajjal, megengedő mosollyal, ölelésre tárt karral fogadta a köszöntést.(...)
És a Jancsó-befogadás? Nagyon gyerek voltam még, délután ment a tévén a Szegénylegények. Egyedül voltam, nem volt még sok csatorna, valójában csak az az egy. Azt néztem. A meztelen nő vesszőfutása felzaklatott. Magától értetődően. A hatalmi játék, a halk, félelmetes manipuláció, Latinovits megkettőzött szerepben, Görbe János szíjjas magyar parasztja, és a végét is nagyon, egy életre megértettem. Nyolcéves lehettem. Hogy aztán a Fényes szelek legalább annyira „szól” 1968-ról, mint 1948-ról. Hogy a Még kér a nép csak 27 snitt. Hogy a Szerelmem Elektrában, egy forradalmért kiáltó klasszikusban Vásárhelyi Miklóst kérte fel dramaturgnak. Hamár forradalom. Hogy a Lifka Sándor Filmszínházban (Szabadka-Subotica, Jugoszlávia, 1976) a moziterem hajópadlós és bokáig gázlunk a tökmag- és szotyolahéjban, a falon a felirat azt hirdeti szerbül és magyarul, hogy „olajos magvak rágcsálása és köpködése hatóságilag tilos” („Grickanje i pljuvanje uljanih semenki u bioskopu zakonom zabranjeno!”). Balázsovits Luigi meztelenül futkoz a meyerlingi kertben, mint Rudolf trónörökös, Vetsera Mária szerepében a hetvenes évek közepének egyik szexszimbóluma, Theresa Anne Savoy, a határ menti vetítőterem anyaországi kulturturistákkal tele. Mert itthon betiltva. Hogy a Zsilinszky-trilógia nem fejeződött be. A Zsarnok szíve – avagy Boccaccio Magyarországon a régi Filmmúzeumban a Tanács körúton. (Fősz.: Ninetto Davoli, posztmortem ajándék Pier Paolótól.) Banovich meséli: díszlettervezőként csiszolt köveket rakott ebben a filmben a padlatra, legyen bizonytalanabb a színészek mozgása, az sokat segít hangulatilag, és a „Miklós is szerette”.
A Tarral való együttműködés után (Werckmeister harmóniák, 1999) kiszerettem a filmcsinálásból. 2002-ben Miki bácsi hívott a következő Kapa-Pepésbe (Kelj fel komám ...), szerepre. Kicsire persze, amerikai tiszt voiltam, Joyce Finnagan ébredéséből kellett felolvasnom Galkó Balázs élőképében. Jancsó forgatása házibuli volt. Ünnep. Filmünnep. Nem a bemutató, a forgatás. Hogy lehet humorral és udvariasan, kedvesen és szeretettel is csinálni ezt a szakmát. Ami „a cirkuszművészet barátja, Andriska!”. Na, akkor visszaszerettem. Abban a filmben szólalt meg a Bëlga a Magyar Nemzeti Hip-Hop-ról. És Sicratman a sámánizmusról. Lovasi is, persze. Háromnegyedes állapotában nézte meg az én filmemet. Házibulijelleggel. Ő figyelt. Mikor vége lett, Balázsovits szólt, aztán Márton Pisti, aztán talán Marx – még mindig nem Károly, hanem József. Nagyon figyeltem én is, úgy éreztem, az életem múlik a véleményén. „Megvágtad a körfahrtot” – mondta, enyhe korholással a hangjában, Fullajtár Andrea és Sárosdi Lilla „Iskiné árulásjelenete” c. hosszúsnittjére utalva. „Meg Miki bácsi. A ritmus...”. Mindent tudott a filmről. Mindent tudott Magyarországról. Azt hiszem, a világról is. Mindent. Történelemről, társadalmi koreográfiáról és szociálpszichológiáról. A hatalomról. Működésmódokról. Szerelmről, szexről. (Régen ő volt celeb: vö. Hernádi könyve: Jancsó Miklós szerelmei – és nem Gyúrós Józsi a Való Világból. Jobb volt az ország, felívelő.)
Hogy röhögne az idétlen reakciókon és az árvalányhaj-giccses publicistákon, a síron túli harcon, amelyet ellene csak elveszíteni lehet. Kormányzati, miniszteriális igyekezeten. Méltatlan lenne hozzá percemberek beteg téblábolását („túlélői ocsmányság”) elemezgetni, akiket már rég rosszkedvünkben elfelejtünk, míg az ő szabad és egészséges műve egyetemes és örökérvényű. „..más lenne a világ, más képeket látnánk”, ha nem lett volna – mondta Tarr Béla a ravatalnál, és még azt is: „nem fogadtál el semmilyen formát, iskolát, stílust, mert te magad voltál a forma, a stílus, és az iskola”. Van a magyar filmben a sokat emlegetett Szőts István-Jancsó Miklós-Tarr Béla vonulat. Vörös fonal a flotta kötélzetében. Minden flotta kötélzetében. („...a feszengés, / a szordínó utalt arra, hogy idegen szobába léptünk illetéktelenül, / s ettől az egész napvilág egy pillanatra a sírgödör előszobája lett.”) Vele kapcsolatban Antonioni és Fellini, Bergman, Bresson és Godard említődik. Pasolini – nyilván. Most lehetne még emlegetni, ki mindenki búcsúzott tőle, hollywoodi nagyfiúk, legendás cannes-i vezér, olaszok és lengyelek – azért Olbrychski megemlékezésében szép volt, hogy a három Jancsó-filmben, amiben játszott, ő és a fehér ló mindig a Wajdának megadott kóved volt. Jancsó nem „a már megcsinált kultúrák zeneszámait másolta” (Ady), hanem új minőséget hozott, akár magyar témából tette, akár olasz környezetben, akár izraeliben: a lényeg, hogy szabadon tette és egyetemlegesen. Ezért is bátorkodtam már tizenéve bartókbélázni vele kapcsolatban.
Jancsó Miklós asztalánál ülünk. Most és mindörökké. Nem a magyar filmes társadalom, hanem a nemzet (lejáratott szó). Jancsó király volt. Nem csak a filmben, a magyar történelemben. Magyar király. Szabad király. János Zsigmond óta az utolsó nemzeti (lejáratott szó, kár érte). Ha átgondoljuk, őt, a művét, van tanulság, van remény. Rohanunk a tavaszba!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >