2026. november 9. hétfő
Ma Tivadar névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Diákok és a szabadságtól való félelem

Diákok és a szabadságtól való félelem

Mélyen igazságtalan, ahogyan a múlt feldolgozásával évtizedek óta foglalkozó emberek egy része ma a szerbiai diákokról beszél. Miközben ezek a fiatalok megpróbálják kiszabadítani Szerbiát egy olyan rezsim szorításából, amely az állami intézményeket a megtorlás, a saját gazdagodás és a hatalom megtartásának eszközeivé tette, a regionális közéleti fórumokon naponta újabb követeléseket fogalmaznak meg velük szemben. Azt várják tőlük, hogy azonnal és félreérthetetlenül nyilatkozzanak Srebrenicáról, Koszovóról, Szerbia kilencvenes évekbeli háborús felelősségéről, Oroszországról, a szerb ortodox egyház szerepéről, a nacionalizmusról és a szekularizmusról. Vagyis mindazokról a kérdésekről, amelyekkel a szerb társadalom már jóval a mostani diáknemzedék megszületése előtt sem tudott megbirkózni. Refik Hodžić (Zamisli.ba):

Természetesen egyik kérdés sem jelentéktelen. Szerbia múltjának, a háborús bűnöknek és az áldozatoknak a tisztázása alapvető fontosságú. De politikailag is téves elvárás, hogy a diákok néhány nap vagy hét alatt oldják meg azt, amire három évtized alatt politikusok, értelmiségiek, újságírók és aktivisták sem voltak képesek.

 

A diákok már így is olyasmit értek el, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: megmutatták, hogy Szerbia nem eleve Vučić és Šešelj szélsőséges politikájára van ítélve, hogy a félelem nem természetes állapota a társadalomnak, és hogy az emberek képesek az igazságosság, a felelősség és a jogállamiság követelése köré szerveződni. Megnyitottak egy olyan szabadságteret, amelyben talán hosszú idő után először lehet majd a szerb múlt legnehezebb kérdéseiről az állami propaganda fenyegetése nélkül beszélni.

 

A múlt mérgezéséből politikai eszköz

 

Vučić hatalmának egyik legfontosabb pillére a múlt nacionalista átértelmezése volt. A történelmet folyamatosan politikai üzemanyaggá alakította: a félelem fenntartására, hívei mozgósítására és ellenfelei megbélyegzésére használta.

 

A rendszer azt sugallta, hogy a szerbeket állandóan ellenségek fenyegetik, a háborús bűnökért való felelősségre vonás pedig valójában az egész nemzet elleni támadás. Ebben a politikai világképben az ellenzéki politikus áruló, a független újságíró külföldi ügynök, a számonkérést követelő polgár pedig összeesküvés résztvevője lett.

 

Srebrenica esetében a vita rendszeresen elterelődött az áldozatokról és a családjaikról, és a szerb nemzet állítólagos megalázásáról szólt. Szarajevó ostromakor a szerb áldozatok kerültek előtérbe, Koszovó esetében pedig eltűntek a koszovói albánok szenvedései és jogai. A történelmi tényeket nem is kellett mindig nyíltan tagadni: elegendő volt úgy megváltoztatni a beszélgetés tárgyát, hogy azok politikailag jelentéktelenné váljanak.

 

Ennek a politikának regionális szerepe is volt. Vučić Belgrádja politikai, médiabeli és szimbolikus hátországot biztosított Milorad Dodiknak és Bosznia-Hercegovina destabilizálását célzó törekvéseinek. A népirtás tagadása, a háborús bűnösök dicsőítése és a boszniai államiság megkérdőjelezése ugyanannak a nacionalista politikai rendszernek a részei voltak.

 

Ezért már önmagában történelmi jelentőségű változás lenne, ha Belgrád többé nem támogatná állami eszközökkel a gyűlölet és a múlt meghamisításának politikáját. Ehhez nem kell egyik napról a másikra megváltoznia a társadalomnak. Már az is nagy előrelépés volna, ha megszűnne Vučić múltértelmezésének kizárólagossága.

 

Értékrendi fordulat

 

A diáktüntetések legfontosabb eredménye nem a választási győzelem vagy a leendő kormány összetétele. A változás korábban kezdődött, amikor emberek százezrei ismerték fel, hogy nemzetiségi és politikai különbségeiktől függetlenül képesek együtt cselekedni.

 

A diákok egyszerű követelésekkel léptek fel: felelősséget, törvénytiszteletet és működő intézményeket követeltek. Egy olyan országban, ahol az államot azonosították a vezetővel, már az is forradalmi tettnek számított, hogy az intézményeket a törvények betartására szólították fel.

 

A mozgalom egyik legfontosabb lehetősége éppen az lehet, hogy megszabadítja a hazafiságot annak nacionalista és autoriter értelmezésétől. A szerb zászló, a hagyományos viselet vagy a kereszt jelenléte a tüntetéseken önmagában nem bizonyítja, hogy a mozgalom nacionalista vagy szélsőjobboldali lenne. A nemzeti jelképek nem lehetnek örökös tulajdonai azoknak, akik évtizedeken át visszaéltek velük.

 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a diákok között ne lennének nacionalisták vagy olyanok, akiknek a Koszovóról és Srebrenicáról vallott nézetei vitathatók. Egy ilyen széles mozgalom nem lehet ideológiailag egységes. A demokrácia ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik, hanem azt, hogy a különbségek nem vezetnek ellenségeskedéshez, kirekesztéshez vagy erőszakhoz.

 

Ne a diákokkal fizettessük meg a saját vereségeinket!

 

A Diáklista képviselőinek Srebrenicáról és Koszovóról tett általános kijelentései valóban bírálhatók. Különösen fontos, hogy a népirtás megnevezését ne kerüljék meg, hiszen ennek elhallgatása évtizedeken át a tagadás eszköze volt.

 

De nem mindegy, hogy egy háborús bűnösöket dicsőítő rezsim képviselője beszél így, vagy egy olyan mozgalom képviselője, amely a jogállamiság és a bírósági ítéletek tiszteletben tartását akarja megteremteni. A bírósági döntések kötelező érvényének elismerése fontos kiindulópont lehet ahhoz, hogy később a szerb társadalom nyíltabban beszéljen a népirtásról és a felelősségről.

 

Koszovó esetében is hasonló a helyzet. A szerb politika múltja, az elnyomás, a jogfosztás és az albán lakossággal szembeni bűncselekmények nem tűnnek el Vučić távozásával. De nem várható el egy törékeny demokratikus átmenet kezdetén, hogy az új vezetés azonnal megoldja azt a konfliktust, amelyre évtizedeken át egész nacionalista mítoszrendszer épült.

 

Különösen visszás, amikor a múlt feldolgozásával foglalkozó szakmai körök szinte kizárólag azt keresik, mi hiányzik a diákmozgalomból. Ahelyett, hogy felismernék a megnyíló lehetőséget, azonnal azt méricskélik, milyen messze van a valóság az általuk megfogalmazott erkölcsi ideáltól.

 

Az ilyen hozzáállás a múlt feldolgozását a társadalmi változás folyamatából mások folyamatos vizsgáztatásává alakítja. Mintha az volna a legfontosabb, hogy ki nem mondta ki elég pontosan a megfelelő mondatot. Pedig a múlt igazságainak társadalmi elfogadásához nem elegendőek a bírósági ítéletek. Szükség van intézményekre, oktatásra, szabad médiára, nyilvános vitákra és olyan politikai kultúrára, amelyben az emberek félelem nélkül kérdőjelezhetik meg az örökölt narratívákat.

 

A diákok megteremtették ennek a lehetőségét. Rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.

 

Dodik Belgrád nélkül

 

Bosznia-Hercegovina szempontjából talán nem is az lesz a legfontosabb, mit mond majd az új szerb vezetés Srebrenicáról, hanem az, hogy mit nem tesz többé Milorad Dodik érdekében.

 

Dodik éveken át számíthatott Belgrád politikai támogatására, médiabefolyására és diplomáciai segítségére. A boszniai válságokat rendszeresen a szerb nép védelmének kérdéseként állították be, miközben a nacionalista mozgósítás háttérbe szorította a korrupció és a társadalmi problémák kérdését.

 

Most Dodik és politikai szövetségesei úgy próbálnak viselkedni, mintha a szerbiai hatalomváltás után minden folytatódhatna a régi módon. Pedig a diáktüntetések idején egyértelműen Vučić oldalán álltak, és ugyanazt a propagandanyelvet használták a tiltakozó fiatalok ellen, amelyet saját politikai ellenfeleik megbélyegzésére is alkalmaznak.

 

Az új szerb vezetésnek nem kell ellenséges viszonyt kialakítania a boszniai Szerb Köztársasággal. Szerbiának jó kapcsolatokat kell ápolnia Bosznia-Hercegovina minden intézményével és polgárával, beleértve a Szerb Köztársaságot is. De alapvető különbség van a vele való együttműködés és Dodik államromboló politikájának támogatása között.

 

Egy olyan Szerbiának, amely tiszteletben tartja a jogállamiságot, a demokratikus intézményeket és szomszédai szuverenitását, nincs oka támogatni egy olyan politikust, aki éppen ezeket az elveket ássa alá. Ez nem oldaná meg Bosznia-Hercegovina valamennyi problémáját, de elvenné az egyik legfontosabb destabilizáló tényező politikai hátországát.

 

Egy beszélgetés, amely még nem kezdődött el

 

A szerző számára, aki Prijedorból származik, és élete nagy részében a háborús bűnök örökségével foglalkozott, különösen fontos, hogy végre más alapokra helyeződhessen Szerbia és Bosznia-Hercegovina párbeszéde a múltról.

 

Ez nem jelentheti a srebrenicai népirtás relativizálását vagy a háborús felelősség összemosását. A nemzetközi és hazai bíróságok ítéletei, a dokumentumok és a túlélők tapasztalatai megkérdőjelezhetetlen tények. Ugyanakkor a mai szerb nemzedékeket nem lehet kollektív bűnösséggel terhelni olyan bűncselekményekért, amelyeket nem ők követtek el.

 

Szerbiának szembe kell néznie intézményei háborús szerepével, a bűncselekményekért felelős struktúráknak nyújtott támogatással és a bűnök évtizedes tagadásával. Ez a felelősség azonban nem jelenti azt, hogy a mai generációk örökölnék az elkövetők bűnét. Ők annak a társadalomnak és intézményrendszernek az örökösei, amely dönthet úgy, hogy másként viszonyul a múlthoz.

 

Ha azt akarjuk, hogy Szerbiában másképp gondolkodjanak Srebrenicáról, Prijedorról, Szarajevóról vagy Koszovóról, olyan teret kell teremtenünk, ahol az emberek megismerhetik egymás tapasztalatait, kérdéseket tehetnek fel és felülvizsgálhatják a tanultakat anélkül, hogy előre háborús bűnösök támogatóinak bélyegeznék őket.

 

A következő időszak egyik legfontosabb feladata ezért az lehet, hogy új találkozásokat és párbeszédeket szervezzünk diákok, tanárok, újságírók, kutatók, áldozatok hozzátartozói és helyi közösségek között. Prijedor és Belgrád, Szarajevó és Újvidék, Srebrenica és Niš között. Nem azért, hogy kioktassuk egymást, hanem hogy közösen keressük a választ arra, miként építhetők olyan társadalmak, amelyekben a múlt többé nem az ellenségeskedés kimeríthetetlen forrása.

 

És mi mit kezdünk a saját szabadságunkkal?

 

Bosznia-Hercegovinában is fel kell tennünk a kérdést: milyen hitelességgel beszélhetünk a szerbiai diákokkal, akik a biztonságukat, tanulmányaikat és jövőjüket kockáztatták a korrupt hatalom ellen, ha mi magunk nem vagyunk hajlandók hasonlóan fellépni?

 

A két ország politikai viszonyai természetesen nem azonosak. Bosznia-Hercegovinában más intézményi rendszer, más blokádmechanizmusok és a politikai felelősséget etnikai hovatartozással elfedő hatalmi struktúrák működnek. De éppen ezért fontos számunkra is a szerbiai diákok példája: megmutatták, hogy még a teljesen bezártnak tűnő rendszerek is megváltoztathatók, ha elegen utasítják el a változtathatatlanságukról szóló hazugságot.

 

Bosznia-Hercegovinában évtizedek óta politikai zsarolás alatt élünk. A polgároktól azt várják, hogy támogassák a korrupt és alkalmatlan politikusokat, mert állítólag csak ők védhetik meg nemzeti érdekeiket. A közpénzek elherdálásának, az intézmények leépítésének vagy a fiatalok elvándorlásának számonkérése könnyen a saját közösség elárulásának minősül.

 

Nem várhatjuk el a szerbiai fiataloktól, hogy szakítsanak a kilencvenes évek politikai örökségével, miközben mi magunk továbbra is olyan rendszerekben élünk, amelyek naponta újratermelik ezt az örökséget. Nem követelhetjük tőlük, hogy utasítsák el a nacionalista politikusokat, ha közben a saját nacionalistáinkat a kisebbik rosszként mentegetjük.

 

A demokratikus értékek csak akkor hitelesek, ha másoktól és önmagunktól is ugyanazt követeljük.

 

Éljetek a szabadsággal!

 

Senki sem tudhatja biztosan, milyen lesz Szerbia Vučić után. A választási győzelem még nem jelenti az intézmények feletti ellenőrzés megszerzését, a hatalomváltás pedig önmagában nem garantálja a demokratikus átalakulást. A több mint egy évtized alatt kiépített rendszer struktúrái, érdekei és médiakapcsolatai nem tűnnek el egyik napról a másikra.

 

A diákoknak és támogatóiknak ezért szükségük van segítségre, de nem kritikátlan támogatásra. Nehéz kérdéseket kell feltenni, felelősséget kell követelni, és figyelmeztetni kell a hibákra. De különbség van aközött a kritika között, amely segíteni akarja a demokratikus változást, és aközött, amely szinte alig várja, hogy bebizonyosodjon: az egész küzdelem hiábavaló volt.

 

Ha évek óta azt állítjuk, hogy a múlttal való szembenézés elválaszthatatlan a demokratizálódástól, a jogállamiságtól és a felelős intézményektől, akkor elsők között kellene felismernünk a szerbiai változás jelentőségét. Nem azért, mert a diákok megoldották Srebrenica kérdését, hanem mert megteremtették annak lehetőségét, hogy az többé ne legyen az autoriter politika túsza.

 

A mi feladatunk nem az, hogy a diákokkal fizettessük meg a múlt feldolgozásának harmincéves kudarcát. Hanem az, hogy segítsünk tartóssá tenni az általuk megnyitott szabadságteret: kutassunk, írjunk, beszélgessünk, találkozásokat szervezzünk, támogassuk a független intézményeket, és teremtsünk alkalmat arra, hogy az emberek meghallgassák egymást.

 

A szerbiai diáktüntetéseket támogató milliók nem váltak egyik napról a másikra a múltról vallott nézeteink osztóivá. Előítéleteik, félelmeik és meggyőződéseik sem tűntek el. De megmutatták, hogy képesek más országot elképzelni, és készek harcolni érte. Ez sokkal fontosabb annál, hogy mindenben egyetértsünk velük.

 

A diákok megtették a magukét a saját országukért – olyasmit, amiről sokan azt hittük, lehetetlen. Megnyitottak egy teret, amelyben másként lehet élni, gondolkodni és beszélgetni. Most rajtunk a sor: megtöltjük ezt a teret valami jobbal, vagy továbbra is a szélén állunk majd, elégedetlenül, amiért a szabadság nem érkezett meg valamennyi kérdésünkre kész válasszal együtt?

 

2026. október 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbia szabad!” - Vajon a nemzeti tanácsok továbbra is foglyok maradnak?

A nemzeti tanácsok nem lehetnek sem az előző hatalom politikai zsákmányai, sem az új hatalom befolyásmegosztásának >

Tovább

Diákgalaxis

Ezzel kapcsolatban az 1996–1997-es diáktüntetések egyik legfontosabb jelszava így hangzott: „Belgrád a világ.” A szankciók, az >

Tovább

Bíróság elé kerül-e Vučić?

„Úgy látom, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre legalább az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása ügyében. Vučić ugyanis sürgette >

Tovább

Szerbia elűzte Belgrádból a szörnyeket – ez valóban csodálatos forradalom volt, és ma is az

Ez a lendület azonban néhány olyan kérdés háttérbe szorulásával járt, amelyek korábban különösen fontosak voltak számunkra. >

Tovább

Vučićeva imperiumának széthullása

A dokumentumok és a nyomok megsemmisítése a korrupcióba és bűnözésbe süllyedt valamennyi autoriter hatalom bevett gyakorlata. >

Tovább

Boszniából két név, Vajdaságból több mint 250 adat, Belgrádból hét

A szerdán megnyitott magyar kommunista titkosrendőrségi adatbázisban a szarajevói N1 szerkesztősége Bosznia-Hercegovina és az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Politikai halandóság

Ma este Trump kénytelen volt szembenézni saját politikai halandóságával. Arra kérte a választókat, hogy a félidős >

Tovább

Mennyire lehet újrakezdés az Újrakezdés?

Rengetegen kérdezitek tőlem. A válaszom egyszerű: ha valami hosszú ideje nem működik, akkor változtatni kell. A >

Tovább

„Árulók minden családban”

1945 és 1989 között az állambiztonság több tízezer besúgóra támaszkodott, hogy elfojtsa az ellenállást. A társadalmi >

Tovább

Mi vár a győztesre?

Több nemzetközi kutatószervezet is foglalkozott azokkal a problémákkal, amelyekkel az új magyar kormány az Orbán-rendszer örökségének >

Tovább

Egyedül lenni

„Két lehetőség létezik: vagy egyedül vagyunk az univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán rémisztő”. (Arthur C. Clarke) >

Tovább

Hogyan tükrözte Vučić bukása Orbán Viktor hatalomból való távozását?

A 63 éves Orbánnak és az 56 éves Vučićnak most egyaránt szembe kell néznie a korrupcióval >

Tovább