Ma Kálmán, Ede, Edvárd névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
„Fogjátok meg a rektort” és a rossz diákokat a blokádban
Ez a „sanghaji” és neoliberális világnézet azonban tökéletesen megfelel az itteni uralkodó politikai osztály logikájának is. 497. vagy 534. helyen vagyunk a világon, és hol vannak a horvátok? A szerbiai rezsim emberei számára, ha nem létezne Sanghaji lista, ki kellene találni. Aztán pedig: „Fogjátok meg a rektort!” És a gonosz, rossz útra tévedt, blokádot tartó diákokat. Miközben minden józan vitához a Sanghaji lista eredményeiről és hatásáról mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy pontosan mit mér – és hogyan, illetve miért –, és mit nem mér. Ellenkező esetben ez csupán az oktatás minőségének rossz mutatója, és még rosszabb bot az egyetemek fegyelmezésére. Aleksej Kišjuhas (Danas):
Az egyetem a szerb hős. Nemrégiben azonban hatalmas bulváros porverés, füttykoncert és rezsimlelkesedés támadt amiatt, hogy a Belgrádi Egyetem visszaesett valamelyest egy bizonyos Sanghaji ranglistán. Mert ez az egyetem már nem a világ 500, hanem „csak” a világ 600 legjobb egyeteme között van (az újvidéki pedig tegnapig még az első ezerben szerepelt). Ó, eretnekség! Mellesleg a bolygón mintegy 35 ezer egyetem van. De úgy látszik, egyetemünknek és az egyetemi embereknek ezt lehet csak a szemére vetni, hát akkor rajta, amíg van miből. És nosza, alapítsunk egy egyházi egyetemet is.
A tudatlanok és a sátor alatti választási kampány közepette tudatosan feledékenyek kedvéért azonban még egyszer el kell mondani. A Sanghaji ranglistán az egyetemek rangsorolására használt egyetlen kritérium sem vonatkozik az egyetemi oktatásra és annak minőségére. Nem veszi figyelembe például az egyetem történetét és hírnevét, társadalmi és gazdasági környezetét, a hallgatói tapasztalatokat vagy a végzettek elhelyezkedési esélyeit. Ez a lista kizárólag a kutatási kiválóság rangsora – mégpedig az extrém, csaknem elit kutatási kiválóságé –, és nem az egyetemek általános minőségéé. A „Sanghaj” egyáltalán nem foglalkozik az oktatással, márpedig éppen az oktatást függesztették fel a hallgatói tiltakozások és blokádok miatt. Vagyis: ég és föld.
De akkor mivel foglalkozik, és miről van itt valójában szó? Az úgynevezett Sanghaji lista (hivatalos nevén: Academic Ranking of World Universities, ARWU) kritériumai kizárólag a következőkre vonatkoznak:
a korábbi és jelenlegi Nobel-díjasok száma – a rangsor 30 százaléka;
a világ legtöbbet idézett kutatóinak száma – 20 százalék;
a Science és a Nature című legelitebb folyóiratokban megjelent tudományos publikációk száma – 20 százalék;
a Web of Science nemzetközi folyóirat-adatbázisban szereplő publikációk száma – 20 százalék;
a tudományos teljesítmény egy alkalmazottra vetítve – 10 százalék.
És ennyi.
Hogyan „szerepelt” ezen a Belgrádi Egyetem? Nobel-díjasok, korábbiak és jelenlegiek: nulla. A legtöbbet idézett kutatók: 5,7 – nem valami fényes, de nem is tragikus. A Science és a Nature folyóiratokban megjelent publikációk száma szintén alacsony. Web of Science-publikációk: 38,6. Egy főre jutó teljesítmény: 16,3.
Vagyis a Belgrádi Egyetem legnagyobb „gyengesége” egyáltalán nem a nemzetközi folyóiratokban megjelent tudományos publikációk száma – éppen ezen a kritériumon viszonylag erős –, hanem azok a területek, amelyeken Belgrád objektíve nem tud nemzetközi versenyt futni.
A lényeg az, hogy a Sanghaji lista úgy készült, hogy különösen jutalmazza a legmagasabb szintű, extrém módon koncentrált tudományos kiválóságot, és nem egyszerűen a nagy tudományos termelékenységet. Vagyis a Nobel- és Fields-érmeket (amelyek nekünk nincsenek – akkor inkább kérjünk valamit a grillről), illetve azt a tudományos elitet, amely világraszóló áttöréseket ér el.
Hozzunk csak egyetlen Nobel-díjast Belgrádba dolgozni, és az egész egyetem több száz helyet ugrik előre, függetlenül attól, hogy az illető Nobel-díjas és/vagy az egyetem valójában milyen. Ugyanez érvényes a világ legtöbbet idézett kutatóira is a saját szakterületükön.
A Belgrádi Egyetemnek van néhány világszerte kiemelkedően idézett kutatója (5,7 pont), de ez szükségszerűen kevesebb, mint a különböző Harvardoké és Stanfordoké. Hiszen a legtöbbet idézett tudósokat ezek a legmagasabban rangsorolt egyetemek egyfajta ördögi körben magukhoz vonzzák.
Ugyanez a helyzet a Science és a Nature rendkívül szelektív folyóirataival, amelyekben csak a globális tudomány csúcsteljesítményei vagy valódi áttörései jelenhetnek meg (ráadásul a legjobb felszerelés felhasználásával, amivel mi szintén nem rendelkezünk).
Szerbia tehát egyáltalán nem olyan gyenge a „tudomány előállításában”, sőt, minden nehézség ellenére sem. Sokkal inkább abban gyenge, hogy előállítsa és koncentrálja azt az extrém „világszínvonalú tudományos kiválóságot”, amelyet a lista mér. Nobel-díjasból és a tudomány legnagyobb hatású szereplőiből nagyon kevés van, és ők rendkívül keresettek – ugyan ki akarna Belgrádban dolgozni, ahol „a hagymán és vízen” a legnagyobb projekt?
Ezért a Sanghaji lista sok tekintetben csak egy csecsebecse, egy versenyfutás az első száz legjobb között, nem pedig a többi „zöldség” számára. 2026-ban a sorrend elején Harvard, Stanford, MIT, Cambridge, Berkeley, Princeton, Oxford, Columbia, Chicago, Caltech, Yale, Cornell és így tovább.
És itt van az igazi „dráma”: vajon Oxford idén a hetedik vagy a tizenegyedik lesz-e, Tokió pedig a harmincadik vagy a harminckilencedik, és így tovább. A századik hely alatt egyébként már név szerint nem is csoportosítják az egyetemeket – így például az 502. és az 589. helyezett ugyanabba a csoportba kerül, egy kalap alá veszik őket.
Mondhatjuk, hogy ez egy kissé banális „toplista” is – mint a 250 legjobb film vagy a 100 legjobb album –, amely világosan mérhető (de elitista szempontból vitatható) kritériumokon alapul. Vagyis: egyszerű statisztika, nagyjából olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de semmit sem árul el.
A Sanghaji lista valódi kérdése, illetve amit valójában megmutat, a következő:
„Mely egyetemeken koncentrálódik a világ legmagasabb szintű tudományos-kutatási teljesítménye és kutatói állománya?”
De semmiképpen sem ez:
„Melyik egyetem a legjobb hely a tanulásra?”
A Sanghaji lista tehát nem árulja el, milyenek az oktatás feltételei és minősége, mennyire hozzáférhető a felsőoktatás, milyen a hallgatói élet minősége, mennyit keresnek a tudósok, milyenek a tudományos pálya egyéb előnyei és (nem) előnyei, milyen szélesebb társadalmi hatást gyakorol az egyetem, és azt sem, milyen mértékű az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia.
Egy egyetem például lehet a világ 200. helyén, miközben gyenge szociológiai tanszékkel rendelkezik (vagy lehet a 700. helyen, kiváló szociológiai tanszékkel). A Sanghaji lista ebben az esetben semmit sem mond annak a leendő hallgatónak, aki szociológiát szeretne tanulni.
Ez a rangsor és a hozzá hasonló listák ráadásul erős torzítást mutatnak a természet- és műszaki tudományok eredményei felé, valamint az angol nyelven megjelent tudományos munkák irányába – ezért például Franciaországban rendszeresen vitákat is gerjesztenek.
A sanghaji rangsorolás továbbá kizárólag a kutatási eredményekre, az úgynevezett „outputra” összpontosít, mindenféle „inputváltozó” nélkül. Vagyis nem méri, hogy milyen pénzügyi és anyagi erőforrások állnak egyáltalán a hallgatók és a professzorok rendelkezésére – vagy, mint Szerbiában, hogy milyen erőforrások nem állnak rendelkezésükre.
Az akadémiai rangsorok körüli egész felhajtás ráadásul meglehetősen új keletű. Csak 2003-ban indította el egy sanghaji egyetem – innen a közkeletű elnevezés –, ma pedig már egy magáncég készíti. Más szóval: csak a 21. század elején léptünk be az egyetemek közötti nyílt globális verseny korszakába, ami egyfajta „akadémiai kapitalizmus” tiszta kifejeződése.
A globalizált akadémiai kapitalizmus a tudásalapú gazdaságban működő egyetem egyik központi jellemzője. Arról van szó, hogy a felsőoktatási intézményeket agresszívan bevonják ebbe a tudásra épülő gazdaságba, miközben az egyetemek lelkesen igyekeznek „vállalkozói” módon, illetve a magánpiacon fejleszteni, piacra vinni, reklámozni és értékesíteni kutatási „termékeket” és oktatási „szolgáltatásokat”.
A Sanghaji lista és a többi akadémiai rangsor kizárólag ennek a mérését szolgálja, vagyis annak a kifordított világnézetnek a része, amely a felsőoktatást könnyen mérhető terméknek tekinti, amelyet a hallgatóknak „leszállítanak”.
Mindez pedig azon a téves feltételezésen alapul, hogy a tudományos-kutatási kiválóság – legyen szó egyetemről vagy professzorról – valamilyen „varázslatos” módon automatikusan jó oktatást eredményez.
Csakhogy nem.
Egy, az oktatás és a tudományos produktivitás kapcsolatáról készült, még 1996-os, 58 tanulmányt feldolgozó metaanalízis (The relationship between research and teaching: A meta-analysis) szerint a két dolog közötti kapcsolat gyakorlatilag nulla volt.
Az, hogy valaki sikeres kutató, pontosan semmit nem mond arról, hogy milyen minőségű oktató vagy professzor. És józan ésszel gondolkodva is – a sokszorosan tehetséges kivételek minden tiszteletet megérdemelnek –, a legjobb tudósok és kutatók nemritkán nem a legjobb professzorok vagy tanárok, nem igaz?
Ezért ez a globális egyetem-verseny és -mérés egy kissé olyan, mint a gyerekes, már-már infantilis kérdés:
„Kinek nagyobb?”
A kutatási „output”, természetesen.
Kinek van több Nobel-díjasa a névsorában, illetve a tudományos állományában? Kinek több Fields-érmese és egyéb trófeája a saját „ménesében”?
A közvéleményt ügyesen összezavarják azzal a gondolattal, hogy ezek az egyetemek egyben azokban a területeken is a legjobbak, amelyek a hallgatókat és szüleiket leginkább érdeklik: az oktatás minőségében és általában a tanulás feltételeiben.
Ez a „sanghaji” és neoliberális világnézet azonban tökéletesen megfelel az itteni uralkodó politikai osztály logikájának is.
497. vagy 534. helyen vagyunk a világon, és hol vannak a horvátok?
A szerbiai rezsim emberei számára, ha nem létezne Sanghaji lista, ki kellene találni.
Aztán pedig:
„Fogjátok meg a rektort!”
És a gonosz, rossz útra tévedt, blokádot tartó diákokat.
Miközben minden józan vitához a Sanghaji lista eredményeiről és hatásáról mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy pontosan mit mér – és hogyan, illetve miért –, és mit nem mér.
Ellenkező esetben ez csupán az oktatás minőségének rossz mutatója, és még rosszabb bot az egyetemek fegyelmezésére.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az újságírók nem hagyják magukat
Rengeteg az ellentmondás ebben az egész történetben. Egyetlen dolog azonban igazán fontos: nem adjuk fel. Ott >
Mindenkinek tudnia kell, ki fojtogatja a Nova.rs-t
Brent Sadler nagyon szeret a média függetlenségéről beszélni, ezért a Nova című lapnak adott interjújában is >
A Diákok listájának politikai éréséhez vezető utak és tévutak
A saját hibáinkból való társadalmi tanulás soha nem volt különösebben nagyra becsülve ezen a vidéken. Minden >
Miért a diákok?
A diákok szerepe ezért egyszerre prometheuszi és felvilágosító. Összeszedettek, udvariasak, értelmesek és jól neveltek. Eszükkel és >
„A nacionalista gonoszt a szellemi és mindenekelőtt erkölcsi értelemben elégtelen szerb elit hozta létre.”
A gyűlölet, a hazugságok, a rágalmak és a megosztottság terjesztésével Vučić 2026-ban ugyanabba az agóniába taszította >
Žarko Korać: A diákok a kampány hajrájában megnyerik a bizonytalan szavazókat, Vučić stagnál és „politikai pályafutása vége felé tart”
Aleksandar Vučić hosszú éveken át tartó hatalmáról beszélve Korać úgy vélte, hogy a különböző botrányok és >
Hasból szavazni
De végül emiatt nem kell kétségbeesnünk, mert nem ez a fontos. Az a fontos, hogy mi, >
A jedi visszatér
Hogy visszatér-e, és már a kardját élezgeti, rálehel, pucolgatja egy puha ronggyal, ahogy princetoni professzorunk gondolja? >
Az „Állatfarmon” élünk
Nap mint nap, minden szempontból egyre inkább az az érzésem, hogy nem egy normális társadalomként működő >
Dodiknak adtak tanácsot, Trumpnak gyűlt meg velük a baja
Trump kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy a New York Times beszámolt: LaCivita, aki Trump >
És most búcsúzik
Nem mintha az elnöknek a törvény szerint olyan nagy hatáskörei lennének, de „ne adj isten” helyzetekben >
A magyar nemzetiségű polgárok egy része nem a VMSZ-re, hanem a Diáklistára fog szavazni
Az lesz a nagy kérdés, hogy a VMSZ úgy dönt-e, hogy Vučićtyal együtt süllyed el, vagy >