Ma Szeréna, Roxána névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A plénumtól a választásokig
Ha a mozgalom nem épít hidat a politikai cselekvés e két formája között, fájdalmas felnőtté válást kockáztat: kimerülést és belső megosztottságot. A rezsim ezt tudja, és több mint kész arra, hogy ezt (rosszindulatúan) ki is használja. Természetesen a rendőrségi, biztonsági, propagandisztikus és egyéb nyers erő mellett. Éppen ezért kevesebbet kellene azon elmélkedni, hogy hány angyal fér el a diáklista hegyén. És kevesebb elhatárolódásra, többegyüttműködésre, koordinációra és kommunikációra lenne szükség. És nagyjából ennyi. Aztán pedig a diákok győznek. Aleksej Kišjuhas (Danas):
Ahogy a történelemben oly sokszor, a szabadságot ki kell vívni. Szerbia diákjai és polgárai végre saját kezükbe vették a demokráciát. És ez talán a diákplénumok legnagyobb és legjelentősebb öröksége.
Éppen ezek a titokzatos és viszonylag rejtélyes plénumok adták vissza – közvetve és közvetlenül – Szerbia polgárainak hitét és reményét az önszerveződésben, és sokakról levették a félelem fátylát és ködfelhőjét. Az oktatásban dolgozóktól és az ügyvédektől kezdve egészen a hétköznapi szomszédokig, a polgári gyűléseken. De hogyan is történt mindez? Nézzük meg, mi történt az első plénumoktól egészen a mostani választás előtti időszakig.
Minden objektív elemzés arra mutat, hogy a több mint 60 szerbiai egyetem karán zajló blokádok idején a diákság mozgalmát rendkívüli lelkesedés, szolidaritás és a (közvetlen) demokrácia erejébe vetett hit jellemezte. A szellemes transzparensektől, kreatív akcióktól és mindenütt jelen lévő matricáktól kezdve a hihetetlen, aszketikus zarándoklatokra emlékeztető gyaloglásokon át egészen a falvakban és városokban tartott fogadások híres kiflijéig és tűzijátékáig ez rendkívüli és átalakító élmény volt a diákok, majd az egész köztársaság civil társadalma számára.
Ebben a kezdeti szakaszban a döntéshozatal központi színtere a plénum volt. Vagyis az a hely, ahol nyílt vita során alakult ki a kollektív identitás, fogalmazódtak meg a követelések, és nagyfokú legitimitással születtek meg a döntések. Ezt egyébként e sorok szerzője, szociológusként, kollégáival együtt alaposan és tudományos módszerekkel is kutatta.
Az addig tehetetlennek érző fiatalok összekapcsolódtak, megtalálták a hangjukat, majd az erejüket és hatalmukat is. A helyhatósági választások – emlékezzünk csak Kulára – ennek tanúbizonyságai. Az a rezsim, amelynek ennyire meg kell erőltetnie magát, ennyi erőforrást kell mozgósítania, és a manipuláció ilyen mértékéhez kell folyamodnia ahhoz, hogy saját fellegváraiban is csak szűken tudjon győzni, nem az erő pozíciójából működő rendszer. Bár a plénumot a viszonylagos hatékonysághiány és a hosszadalmas viták is terhelték, hiteles kifejeződése volt a részvételi és átlátható működés iránti törekvésnek. Egyszerűen fogalmazva: maga a demokrácia megtestesülése volt.
A 2025. március 15. utáni időszak azonban – amikor valószínűleg Szerbia történetének legnagyobb tüntetésére került sor – döntő fordulópontot jelentett. Ez a tiltakozás a mozgalom eredeti stratégiájának csúcspontja volt: a széles körű, pártok felett álló, a rendszerszintű korrupció, hanyagság és felelőtlenség elleni haragra épülő tömeges mozgósításé.
Ám az, hogy a tiltakozás energiáját nem sikerült konkrét politikai eredménnyé alakítani, arra kényszerítette a mozgalmat, hogy újragondolja helyzetét és stratégiát váltson. Így májusban az eredeti diák-követeléseket átfogalmazták, és immár kifejezetten politikai követeléssé vált a rendkívüli választások kiírása.
Ez a stratégiai fordulat tovább erősödött a június 28-i, Vidovdan napján tartott szintén hatalmas tüntetés után. A mozgósításnak erre a dátumra – a szerb nemzeti identitás és mitológia egyik sarokkövére – való időzítése valószínűleg tudatos kísérlet volt a nacionalista érzelmek bevonására és a mozgalom bázisának kiszélesítésére. Ahelyett azonban, hogy megszilárdította volna a mozgalmat, ez a tüntetés többnyire elmélyítette a belső megosztottságot, és megerősítette a mozgalmon belül egyre hangosabb jobboldal jelenlétét és befolyását.
A mozgalom figyelme hamarosan a belső demokratikus folyamatokról áttevődött a leendő választási lista személyi és programbeli kérdéseire.
Ezek az események és a megváltozott belső dinamika elkerülhetetlenül mély nyomot hagytak a mozgalom emberi erőforrásain is. Az aktivisták eredeti magja, amely végigvitte a blokádok első hónapjait, kimerült a hosszan tartó küzdelemben, a belső konfliktusokban és a kiégésben. Sokakat letartóztattak, mások száműzetésbe kényszerültek. Visszavonulásuk teret nyit az új szereplők előtt, ugyanakkor felveti annak lehetőségét is, hogy a rezsimhez kötődő elemek beszivároghatnak a mozgalomba, azzal a céllal, hogy akadályozzák és lassítsák a folyamatban lévő politikai folyamatokat.
A mozgalom azonban nem szűnt meg létezni, éppen ellenkezőleg. A 2025. november 1-jei újvidéki megemlékezésen mintegy 110 ezren vettek részt a városból és Szerbia egész területéről. Valószínűleg ez volt a valaha tartott legnagyobb rendezvény az én Újvidékemen. Ezt követően a diákok december 28-án aláírásgyűjtő akciót szerveztek, amelyben a rendkívüli választások kiírását követelték, és mintegy 400 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Végül a május 23-i slavijai tüntetésen mintegy 190 ezren vettek részt – még többen, mint a tavalyi hírhedt Vidovdanon.
Tehát az erő és az energia továbbra is megvan. De mi legyen, merre és hogyan tovább?
A diákmozgalom ezért ma meglehetősen paradox helyzetben van. A pártpolitika és a képviseleti demokrácia elidegenedett intézményeinek kritikájából született, jövőjét azonban szinte teljes egészében a választási folyamatban való részvételhez kötötte.
A kezdetben proaktív és fürge mozgalom viszonylag passzív pozícióba került, amelyben további cselekvési irányai, sőt maga a fennmaradása is egy külső tényezőtől függ: attól, hogy a rezsim mikor írja ki a választásokat – vagy egyáltalán kiírja-e őket.
A nyílt plénumoktól a diákmozgalmon belüli zárt tárgyalásokig, amelyek a választási lista jelöltjeiről, a jelöltek „átvilágításáról” és az ellenzéki pártokkal szembeni ellenszenvről szólnak, ez tehát egy fájdalmas felnőtté válás és a hatalom, a szerveződés természetéről, valamint arról szóló keserű tanulságok története, hogy milyen árat fizet minden társadalmi mozgalom, ha hosszan tartó összeütközésbe kerül az összetett és romlott politikai valósággal.
És akkor mit tanulhatunk ebből a (túl) hosszú érési folyamatból, a plénumtól a választásokig? A mozgalomtól a listáig? És a közvetlen demokráciától a képviseleti demokráciáig vezető sajátos átalakulásból?
A fizikai megszállás és a demokratikus döntéshozatal modellje hatékony eszköz a gyors mozgósításra és a mély politikai szocializációra. A plénum nem pusztán szavazási mechanizmus volt, hanem a „munka közbeni tanulás” terepe, ahol a résztvevők nem elméletben, hanem a közvetlen demokrácia gyakorlatán keresztül értek és váltak politikai cselekvővé.
Ez arra is utal, hogy a térbeli, fizikai és szinte testi dimenzió – az egyetem mint „második otthon” – döntő jelentőségű volt. A közös élettér hozza létre azt az „érzelmi ragasztót”, amely szükséges egy kimerítő és kockázatos folyamat fenntartásához.
A diákmozgalom ezután – legalábbis kezdetben – azt is megmutatta, hogy a legitimitás erősebb összetartó erő lehet, mint a hatékonyság. Annak ellenére, hogy a folyamat lassúsága gyakran okozott frusztrációt, a diákok kitartottak mellette, mert fontosabbnak tartották a diákok szavát, mint a gyorsaságot. Magas bizalmi szintű környezetben a „hatékonyság hiánya” gyakran olyan ár, amelyet a résztvevők hajlandók megfizetni azért az érzésért, hogy övék a folyamat.
Végül a mozgalom előre beépített gyengesége a kiégésre való hajlam és az átmeneti mechanizmusok hiánya. A „kemény magra” támaszkodás és a gyakori plénumok által megkövetelt intenzív energia hosszú távon megnehezíti ennek a modellnek a fenntartását intézményesülés nélkül. És talán valamiféle oligarchizálódás nélkül sem – ahogy a régi vaskemény törvény mondja.
A mozgalom küzdelme, hogy egy „antipolitikai” tiltakozó csoportból választásokon való részvételre képes politikai szereplővé váljon, azt sugallja, hogy jóval korábban ki kellett volna alakítani az átmenet stratégiáit e két világ és két világnézet között.
Ebben az értelemben nagy kár az is, hogy nem került sor több párbeszédre az (ifjúsági arroganciából fakadó?) önelégültség helyett. Vagyis hogy a diákmozgalom – egy valódi esernyőhöz hasonlóan – nem próbálta meg befogadni mindazokat a szereplőket, akik évek óta harcolnak a rezsim ellen. Így ma bőségesen verik és tartóztatják le azokat is, akiktől a diákok elhatárolódnak.
Összességében tehát, bár a plénum modellje rendkívül hatékony a status quo megzavarására, valamint a belső kohézió és szolidaritás kiépítésére (de egyúttal a kívülállókkal szembeni éles határok meghúzására is), hosszú távú fennmaradása attól függ, képes-e átalakulni a „rendkívüli (forradalmi?) állapot” mechanizmusából fenntartható szervezeti formává.
A plénumok hatalmas energiát szabadítottak fel „a népben”, és a blokádok idején megkérdőjelezhetetlen legitimitást teremtettek. Ám az egész kavalkádot pokolian nehéz fenntartani, amikor a mozgalom be akar lépni a „normális” – vagyis hátborzongatóan mocskos – politikába, például a választásokon való részvételbe.
Hogyan lehet tehát megőrizni a mozgalom „lelkét” és a „lentről” jövő bátor demokráciát, miközben a „testén” keresztül a képviseleti politikában működik?
Ha a mozgalom nem épít hidat a politikai cselekvés e két formája között, fájdalmas felnőtté válást kockáztat: kimerülést és belső megosztottságot. A rezsim ezt tudja, és több mint kész arra, hogy ezt (rosszindulatúan) ki is használja. Természetesen a rendőrségi, biztonsági, propagandisztikus és egyéb nyers erő mellett.
Éppen ezért kevesebbet kellene azon elmélkedni, hogy hány angyal fér el a diáklista hegyén. És kevesebb elhatárolódásra, több együttműködésre, koordinációra és kommunikációra lenne szükség.
És nagyjából ennyi.
Aztán pedig a diákok győznek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A kezdet vége
Az október-novemberi drámai ütközés a költségvetés kapcsán meg fogja mutatni, hogy mekkora szükség lett volna a >
„Fogjátok meg a rektort” és a rossz diákokat a blokádban
Ez a „sanghaji” és neoliberális világnézet azonban tökéletesen megfelel az itteni uralkodó politikai osztály logikájának is. >
Szeptember 11. – a kivételes állapot, amely nem ért véget
Egy demokratikus állam nem attól különbözik a diktatúrától, hogy soha nem kerül veszélybe, és nem is >
Amikor az AI-ágensek összefognak – és kijátsszák az embert
Az elmúlt héten több olyan eset is napvilágra került, amelyben mesterségesintelligencia-ágensek nem egyszerűen végrehajtották a rájuk >
Útmutató a választóknak a választások túléléséhez/megnyeréséhez
Lényegtelen most Koszovó, Bosznia egyik entitása, az Európai Unió, a srebrenicai népirtás, a háborús bűnök és >
A (nem) kihirdetett gyász napjai
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a >
Alagút
Az ellenzék széttöredezett, tele viszályokkal, és meglehetősen kevés elképzeléssel arról, mit kellene tenni. 2000. szeptember 24. >
Választási manipuláció vagy a demokrácia ünnepe?
A voksolás igazi tétje ezért nem feltétlenül a választás éjszakáján dől el. Ha a kormányoldal győz, >
Guardian: Ratko Mladić, a „boszniai mészáros” hősnek kijáró temetést kapott Szerbiában
Az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn megismételte a figyelmeztetést. „A háborús bűnösök dicsőítése, a népirtás tagadása >
Orbán-féle médiabefolyásolási recept Magyarország után a választások előtt Szerbiában is megjelenik
Orbán receptje immár leválasztható magáról Orbánról. Közvetítők révén exportálható, és hozzáférhetővé válik azoknak a kormányoknak, amelyeknek >
A világot gengszterek és diktátorok sodorják a szakadék szélére, de van út egy jobb jövő felé
Először is: a második világháború utáni világrend legfontosabb pillérei, bár súlyosan meggyengültek, egyelőre még nagyjából a >
„Bilincset az Orbán-rendszer haszonélvezőire”: Magyar Péter megkezdi az oligarchák kezébe került vagyon és pénz felkutatását
Magyar Péter azt ígérte a magyaroknak, hogy visszaszerzi a jogellenesen megszerzett vagyont az Orbán Viktor-korszakból. Most >