Ma István, Bernát névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Segítségre van szükségünk
Amikor a diákok azt mondják, hogy nem érdekli őket a kívülről érkező „segítség”, hogy semmit sem várnak a nemzetközi szervezetektől vagy a nemzetek feletti intézményektől, azt érzelmi reakcióként még meg lehet érteni. És nem csupán nacionalizmusuk megnyilvánulásaként. Teljesen jogos felháborodás ez azoknak a szervezeteknek a képviselői iránt, akiknek a gesztusai és magatartása legtöbbször inkább a szerbiai rezsimnek kedveznek. Racionálisan nézve azonban ez olyan, mintha saját kezűleg zárnák be maguk előtt az egyetlen lehetséges menekülőutat abból a szorításból, amely azzal fenyeget, hogy teljesen összeroppantja őket. Valójában ennyit szerettem volna mondani: hogy lesznek-e választások, és ha lesznek, mit érünk el rajtuk, az nagyrészt rajtunk múlik – de nem kizárólag rajtunk. Ezt mondja a tapasztalat, és ezt mutatják a számok is. Dejan Ilić (Peščanik):
Lehet, hogy a cím egyesek számára a gyengeség beismerésének tűnik. Pedig téves benyomás lenne. Hogy ezt most ne fejtsem ki hosszasan, elég, ha felidézzük: A Gyűrűk Ura teljes trilógiája segélykiáltások és az azokra adott válaszok sorozatából áll. Méghozzá olyan szereplőkéből, akik kivétel nélkül – szó szerint – hősök, vagy ha úgy tetszik, sokat próbált harcosok. De most nem ez a témánk, hanem a választások.
Ha egyáltalán lesznek – amiben okkal lehet kételkedni –, Vučić minden eljárási szabályt, minden törvényi normát, sőt a józan észt is semmibe véve fogja kiírni a választásokat. Ismétlem: ha lett volna benne józan belátás, már régen túl lennénk rajtuk. Ha mégis kiírja őket, azt ugyanúgy teszi majd, ahogyan mindent más is: önkényének, gőgjének és ostobaságának demonstrációjaként. Bármit tesz, mindig úgy cselekszik, hogy amikor később ésszerű kifogásokkal szembesítik, egyszerűen csak annyit mondhasson: „Na és?”
Nem az eszének köszönheti, hogy másfél évtizede sakkban tartja Szerbiát, hanem annak, hogy visszaél a hatalommal. Vučić soha nem riadt vissza attól, hogy erővel intézze el a dolgokat, fittyet hányva az észérvekre és a szabályokra. Amikor újra meg újra azt hajtogatta, hogy nincs senki, aki erősebb lenne az államnál, rögtön megértettük, hogy ez fenyegetés. Azt azonban nem mértük fel pontosan, milyen messzire hajlandó elmenni annak bizonyításában, hogy ezzel az erővel szemben valóban senki sem állhat meg. Ez Vučićról szól.
Csakhogy Vučić nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy meglássuk, miből is áll ez az erő. Tízezernyi engedelmes kiszolgálóból. Mindenki választhat saját környezetéből vagy szakterületéről példát. Számomra a legbeszédesebb az oktatási miniszter esete. Vučić csupán kijelölte az irányt, a miniszter pedig még annál is messzebb ment a megtorlásban, mint ameddig maga Vučić eredetileg gondolta. Az oktatásban 2026 eddigi része szinte kizárólag az engedetlenek elleni leszámolással telt.
Ezzel azt akarom mondani: nem Vučić személyesen számolt le a tanárokkal és az iskolaigazgatókkal. Ezt az önként jelentkező hóhérai tették meg, és kiderült, hogy az oktatásban több is akad belőlük, mint amennyire magának Vučićnak szüksége lenne. Szeretném azt hinni, hogy az iskola valódi arca az volt, amit 2024 végén és 2025 elején láttunk: fellázadt tanárok és szülők közösen dolgoztak azon, hogy jobb jövőt biztosítsanak gyermekeiknek. Akkor az iskolák a szó legnemesebb értelmében oktatási csodának tűntek. Csakhogy ez nem a hazai oktatás valódi képe.
A valóság a megosztott tantestületek világa: tanárok, akik egymás ellen áskálódnak, igazgatók, akik azért büntetnek, hogy elkerüljék a saját megbüntetésüket. Igaz, hogy Vučić gátlástalanul használja az erőt, de az is igaz, hogy ez önmagában nem lenne elég. Önkéntes hóhérokra is szüksége van. Ezért kell attól tartani, hogy lesznek-e egyáltalán választások. És ha lesznek is, ha Vučić a maga szokásos módján írja ki őket, akkor ezt az önkéntes hóhérokból álló hadsereget sem szabad szem elől tévesztenünk.
Ahová én az iskolákat helyeztem példaként, az olvasó nyugodtan behelyettesítheti a bíróságokat, a rendőrséget, az önkormányzati közigazgatást vagy bármi mást. Tízezrével vannak hivatalnokok, rendőrök, jogászok, akik mind Vučić rendelkezésére állnak. Nem arról van szó, hogy senki sem erősebb az államnál – ez önmagában nem jelent semmit. A lényeg az, hogy tízezrek vállalták az együttműködést, és eladták az államot. Amikor ez megtörténik, már nincs valódi oka annak, hogy választásokat tartsanak. És ha mégis tartanak, azok nem lesznek valódi választások, mert az eredmény előre ismert.
Természetesen nem mi vagyunk az elsők, és nem is a legrosszabbak ebben. Más népek is eladták már az államukat korábban, ahogyan ma is megteszik. Európán belül maradva: egykor Spanyolország, Portugália vagy Németország, ma pedig Oroszország és Fehéroroszország szolgálhat példaként. Egyetlen esetben sem kizárólag a diktátoron múlt minden. Ezeknek az országoknak a lakói hozzájárultak a diktatúra fennmaradásához. Nem mindannyian, talán még csak nem is a többség, de nagyon sokan készségesen álltak annak szolgálatába… majdnem azt írtam: az ördög szolgálatába. Pedig nem az ördögről van szó – mindez magukon az embereken múlik.
Ezek az önkéntes hóhérok ráadásul nem mondtak le a szabadságukról. Éppen ellenkezőleg: egy bonyolultabb alkut kötöttek. Feladnak egyfajta szabadságot, hogy egy másikat nyerjenek. „Azt teszem, amit mondasz, ha cserébe megengeded, hogy én is azt tegyem, amit akarok, amennyiben nem sértem a te érdekeidet” – nagyjából így gondolkodik az önkéntes hóhér.
A Szovjetunióra gyakran úgy tekintenek – különösen Sztálin idején –, mint a teljes szabadsághiány országára. Ez tévedés. Sztálin minden önkéntes hóhérának, különösen azoknak, akik valamivel távolabb voltak a hatalom központjától és lejjebb helyezkedtek el a hierarchiában, szabad kezet adott arra, hogy a náluk gyengébbekkel azt tegyék, amit csak akarnak.
„Miféle emberek voltak ezek?” – kérdezheti az olvasó, kissé naivan. A válasz egyszerű: hétköznapi emberek. Ez az egyetlen helyes válasz. Elég, ha körülnézünk magunk körül. Például nem csupán az V. Gimnázium korábbi igazgatónőjéről van szó. Ő nyíltan élvezte azt a – az én szememben torz és rendkívül beszűkült – szabadságot, hogy kollégákat és diákokat zaklathasson. De mi változott akkor, amikor a helyére egy úgynevezett kolléga került ugyanabból a tantestületből?
Ez a klasszikus bibliai kísértés története. Innen akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy Vučić, analógia alapján… De nem, ez a következtetés nem következik szükségszerűen. Ráadásul nem is lényeges, hogy micsoda ő. Mi itt a választásokról beszélünk, és arról, hogy van-e esélyünk arra, hogy legyenek választások, és hogy azokon mi, a lázadó társadalom tagjai, győzelmet arassunk.
Ezért volt szükség erre a csaknem erkölcsi prédikációra, amely egyébként önmagában teljesen felesleges volna. Meg kell számolnunk magunkat, és ez nem is olyan nehéz. Az, hogy hányan vagyunk mi és hányan vannak ők, nemcsak a győzelem szempontjából döntő, hanem annak eldöntésében is, hogy lesznek-e egyáltalán választások.
Tekintettel arra, hogy milyen régóta nincsenek valódi választásaink, úgy tűnik, a számok nem nekünk kedveznek. Ez nem azt jelenti, hogy többen vannak, mert nincsenek. Csupán azt jelenti, hogy elegen vannak ahhoz, hogy egyelőre elhalasszák a választásokat – sőt talán ahhoz is, hogy végül egyáltalán ne legyenek.
Ha pedig ez a helyzet, honnan érkezhet hatékony nyomás a választások kikényszerítésére?
Így van: kizárólag kívülről.
Ha most Frederick Cooperre és a „hatalmi rácsozat” (grid of power) fogalmára hivatkoznék, talán túlságosan messzire mennénk. Ezért csak röviden fogalmazok. Cooper afrikai történészként a gyarmatok felszabadulási folyamatait úgy írta le, mint a munkásmozgalmak ügyes manőverezését a hazai és a nemzetközi „hatalmi rácsozatok” között. Azt akarta megmutatni – és meg is mutatta –, hogy ezek a mozgalmak, amelyek többnyire szakszervezetek voltak, a gyarmati közigazgatással szembeni erőhátrányukat azzal ellensúlyozták, hogy beléptek olyan nemzetközi szervezetekbe, amelyek sokkal hatékonyabban tudtak nyomást gyakorolni a gyarmati hatóságokra, mint maguk a helyi szakszervezetek.
Cooper tehát azt mondja: ha nálad erősebb, igazságtalan – mi azt mondanánk: bűnözői – hatalommal állsz szemben, akkor a kiutat nemcsak belül, hanem kívül is keresned kell.
Amikor a diákok azt mondják, hogy nem érdekli őket a kívülről érkező „segítség”, hogy semmit sem várnak a nemzetközi szervezetektől vagy a nemzetek feletti intézményektől, azt érzelmi reakcióként még meg lehet érteni. És nem csupán nacionalizmusuk megnyilvánulásaként. Teljesen jogos felháborodás ez azoknak a szervezeteknek a képviselői iránt, akiknek a gesztusai és magatartása legtöbbször inkább a szerbiai rezsimnek kedveznek.
Racionálisan nézve azonban ez olyan, mintha saját kezűleg zárnák be maguk előtt az egyetlen lehetséges menekülőutat abból a szorításból, amely azzal fenyeget, hogy teljesen összeroppantja őket.
Valójában ennyit szerettem volna mondani: hogy lesznek-e választások, és ha lesznek, mit érünk el rajtuk, az nagyrészt rajtunk múlik – de nem kizárólag rajtunk. Ezt mondja a tapasztalat, és ezt mutatják a számok is.
Következő cikk: A tőke érdeke felülírja az erkölcsi értékeket
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az újságírás keserves nyüszítése
Mostantól a rezsimnek – hacsak nem történik valami csoda – négy országos frekvenciával rendelkező televíziója lesz, >
Amerika szocialistái előretörnek
A politikai környezet mindenesetre kedvez a progresszív baloldal további erősödésének: Trump elnök népszerűsége tartósan mélyponton van, >
A plénumtól a választásokig
Ha a mozgalom nem épít hidat a politikai cselekvés e két formája között, fájdalmas felnőtté válást >
„Hol ég?”, azt nem kérdezte Vučić
Szerbia elnöke tehát nem ment el meglátogatni a tűz által sújtott lakosságot, a tűzoltókat, az önkénteseket, >
Mi értelme a nemzetállamnak, ha nem lehet benne elnyomni a kisebbségeket?
Nem nehéz sem elképzelni, sem megtudni, hogyan érzik magukat a kisebbségek ezekben a mi országainkban. A >
Szerb trójai faló
De ha a képzeletbeli néző maga az EU, akkor mi van? Az üzenet valami ilyesmi lehetne: >
„Vučić barátja, mint egy egyszerű szerb paraszt”: Orbán Viktor látogatása a gučai trombitásfesztiválon
Ez azért fontos, mert Magyarországon korrupciós, bűnügyi és politikai korrupcióval kapcsolatos vádemelések várhatók, és nagyon rossz >
Pásztor Bálint ára
Felszólítjuk Pásztor Bálintot, hogy hagyjon fel az olcsó politikai üzletelés nagy szavak mögé rejtésével, és végre >
A feltételezett gengszter, aki fejfájást okoz Kushner albániai üzlete miatt
A falusiak azt állítják, hogy figyelmeztették Trump vejét: tengerparti földjüket Artur Shehu lopta el, aki ellen >
Az olvasás a király
Hosszú távon valójában csak a könyvek számítanak. A filmek, podcastok és TikTok-videók képesek felkelteni a figyelmet >
Mi köze a közelgő szerbiai választásoknak Zelenszkij látogatásához?
A fegyverkereskedelem, vagyis az Ukrajnának történő fegyvereladás Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerbiai látogatásának legfontosabb aspektusa – >
Vučić „Olujája”
A szerbiai nép nem tudja leváltani a horvátországi hatalmat, amely az Oluját ünnepli, és nem tudja >