Ma örs, Stella, Kamil névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Robotok és emberek
Ezért a pártrendezvényen vagy vásári forgatagban bemutatott gépi körtánc nem más, mint csodának álcázott politikai kellék. A szolgák – bocsánat, robotok – ellenőrzött világa, akik előre programozott feladatokat hajtanak végre (robota, vagyis robot, kényszermunka), egy olyan disztópikus jövő képe, amelyben sokan hisznek. A robot nem tud gondolkodni, improvizálni, kérdéseket feltenni vagy kritikát megfogalmazni. Csupán azt teszi, amit mondanak neki, ott, ahová odaviszik, az elé a közönség elé, amelyet előre megszerveztek. És talán csak ebben nem különbözik annyira a történet többi szereplőjétől. Aleksej Kišjuhasz (Danas):
Elmúlt a múlt szombati cirkusz, amelynek fő attrakcióját a robotok jelentették. Ott voltak a humanoid „Milutin”, „Dragutin” és társaik, akik népviseletben, sajkacsával a fejükön eltáncolták a moravac körtáncot, a jelenlévők legnagyobb örömére.
Köztársasági elnökünk már korábban is elragadtatással beszélt a Kínában látott folklórrobotokról, megjegyezve, hogy azok „nem kérnek szünetet, nem panaszkodnak a munkaidőre, és nem kérnek szabad hétvégét”. És éppen ez a lényeg.
Magát a „robot” szót ugyanis közel száz évvel ezelőtt alkotta meg a cseh drámaíró Karel Čapek az 1920-ban bemutatott korai sci-fi drámájában, a R.U.R. (Rossum Univerzális Robotjai) című műben. A kifejezést a cseh – vagyis szláv – robota szóból kölcsönözte, amely kényszermunkát, jobbágymunkát, robotot, általában pedig szenvedéssel és kényszerrel járó munkát jelentett. A cseh nyelvben a robota a feudális rendszerben azt a kötelező munkát jelölte, amellyel a parasztok földesuraiknak tartoztak. A szó gyökere pedig a szláv rab („szolga”, „rabszolga”) szóból ered, illetve olyan embert jelölt, aki család és jogok nélkül, szolgálatra kényszerítve élt.
Čapek drámájában a robotok nem olyan fémből készült gépek, amilyeneket ma elképzelünk, hanem mesterségesen létrehozott biológiai lények, amelyeket arra teremtettek, hogy az emberek helyett dolgozzanak. Elvégzik a nehéz és monoton feladatokat, majd végül fellázadnak alkotóik ellen. A mű tehát nem egyszerűen a munkáról (szerbhorvátul: raboti) szólt, hanem az ipari kapitalizmus és az emberi munka elidegenedésének kritikája volt.
A robotok nem egyszerű munkások voltak, hanem olyan lények, akiket kifejezetten a rabszolgaszerű engedelmességre teremtettek: akarat nélküli, valódi jutalom nélküli munkára.
Ezért aligha lehetett volna találóbb szimbólumot választani a Szerb Haladó Párt nagygyűlésére. A robot fogalma maga testesíti meg a szabadságától megfosztott, kényszerített, jogfosztott lényt, amelynek egyetlen rendeltetése a feltétel nélküli munka. És amely végül fellázad elnyomói és a romlott rendszer ellen.
Nagyjából úgy, ahogyan egyszer majd fellázadhatnak a tapsolásra utasított, megzsarolt statiszták vagy a buszokkal odaszállított közönség is – nem pedig a színpadon táncoló robotok. A kínai gépek által eltáncolt szerb körtánc valójában sokkal többet mond a politikáról, mint a technológiáról.
Ugyanakkor valamit érdemes hozzátenni.
A humanoid robotok iránti túláradó lelkesedés valójában rendkívül felszínes és naiv. Erről már csaknem harminc évvel ezelőtt is ihletetten írt a MIT és a Harvard kognitív tudósa, Steven Pinker Hogyan működik az elme? című, 1997-es könyvében.
Igen, a robotok csaknem egy évszázadon át foglalkoztatták Nyugat és a Távol-Kelet képzeletét, ám tényleges hatásuk az emberi életre és jólétre meglepően csekély maradt.
Elég felidézni Isaac Asimov Én, a robot című művét, Rozit, a Jetson család robot-házvezetőnőjét, Data parancsnokot a Star Trekből, C-3PO-t és R2-D2-t a Csillagok háborújából, a Szárnyas fejvadász replikánsait, vagy a Terminátort és a Robotzsarut.
Hová tűntek mind? Illetve miért nem érkeztek meg soha?
Miért van ennyi robot az irodalomban és a popkultúrában, miközben a valóságban alig találkozunk velük? Hiszen vagyonokat fizetnénk egy robotért, amely elmosogatna vagy kiteregetné helyettünk a frissen mosott ruhát.
Csakhogy ilyen robotok egyszerűen nincsenek, és valószínűleg még sokáig nem is lesznek.
Különösen nem olyanok, amelyek például matematikát tanítanak az iskolában, vagy átöltöztetik és ápolják az időseket.
Persze ma már léteznek robotok, amelyek autókat hegesztenek vagy fényeznek a futószalag mellett; amelyek egy japán kávézóban matcha lattét visznek ki tálcán; vagy – mint most láttuk – képesek eltáncolni a moravacot egy kormánypárti rendezvény színpadán.
És nagyjából ennyi.
Három lépés előre, egy hátra, jellegzetes rugózással egy teljesen sík felületen.
Már 2008-ban, vagyis tizennyolc évvel ezelőtt e sorok szerzője Japánban járt, többek között a Toyota egyik Nagoya melletti gyárában.
És – akárcsak az államfő 2026-ban – ő is végignézett egy robotok által előadott zenei műsort. Jazzkoncert volt: a robotok valódi trombitákon és harsonákon játszottak, majd meghajoltak a közönség előtt.
Dixieland a moravac helyett, de a lényeg ugyanaz maradt: látványos show az európai vendégek számára – semmi több.
Ma már az internet tele van olyan „vicces” videókkal, amelyeken a robotok még egy egyszerű lépcsőn sem tudnak felmenni, és látványosan hasra esnek.
Miért van ez így?
Köszönjük a moravacot és a jazzt – de hol van az „igazi” robot? Az a gép, amely jár, beszél, lát és gondolkodik, sokszor még emberi gazdáinál is jobban?
A válasz az úgynevezett Moravec-paradoxonban rejlik (minden hasonlóság a moravac szóval pusztán véletlen).
A robotikával foglalkozó Hans Moravec szerint ugyanis az emberi és a gépi megismerés nehézségi sorrendje szinte tökéletesen fordított.
Amit mi „magas szintű intelligenciának” tekintünk – sakk, aritmetika, programozás –, az számítási szempontból viszonylag sekély és mérnökileg könnyen megoldható.
Amit viszont triviálisnak és „alacsony szintűnek” gondolunk – egy szobán való áthaladás, egy labda elkapása, az arckifejezések felismerése –, amit még egy kétéves gyermek is magától értetődően képes végrehajtani, az rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem másolható le gépekkel.
Másként fogalmazva: az a robot, amely legyőzi a sakkvilágbajnokot, még mindig könnyedén megbotlik egy egyenetlen talajon.
A képzeletünk robotjai és a valóság robotjai közötti szakadék az emberi elme elképesztő összetettségére emlékeztet bennünket – arra az összetettségre, amelyet hajlamosak vagyunk természetesnek venni.
Mellékesen ugyanez igaz arra is, amikor túlzott lelkesedéssel beszélünk a „mesterséges intelligenciáról”, vagyis a nagy nyelvi modellekről, mint amilyen a ChatGPT.
Azok a „mérnöki” problémák, amelyeket mi emberek pusztán azzal oldunk meg, hogy nézünk, járunk, mérlegelünk, tervezünk és egyszerűen csak éljük mindennapi életünket, valójában sokkal bonyolultabbak, mint sakkot játszani, embert juttatni a Holdra vagy feltérképezni az emberi genomot.
A természet, illetve az evolúció a természetes kiválasztódás révén olyan zseniális megoldásokat talált, amelyeket az emberi mérnökök máig sem tudnak utánozni.
Amikor Hamlet azt mondja: „Micsoda remekmű az ember!”, akkor nem Shakespeare-re, Mozartra, Einsteinre vagy Novak Đokovićra kell csodálattal tekintenünk, hanem arra a négyéves kislányra, aki könnyedén visszateszi a játékát a polcra.
Ezért, amikor az államfő szemmel láthatóan meghatódott a kínai robotoktól, érdemes emlékeztetni egy másik kínai, Konfuciusz szavaira:
„Az egyszerű ember a rendkívüli dolgokat csodálja; a bölcs ember azt csodálja, ami mindennapos.”
A mi hétköznapi emberi érzékelő- és mozgásképességeink ugyanis egyáltalán nem egyszerűek. Több százmillió év evolúciós fejlődésének eredményei.
Azok az idegrendszeri mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik egy kisgyermek számára, hogy felmásszon a mászókára, vagy egy táncos számára, hogy pontosan megérezze a testsúly áthelyezésének pillanatát, olyan mélységgel és összetettséggel rendelkeznek, amelyet még csak most kezdünk feltérképezni.
Amikor egy robot „táncol”, előre programozott mozgássorokat hajt végre egy sík, kiszámítható környezetben.
Amikor egy ember körtáncot jár, ennél összehasonlíthatatlanul többet tesz.
Összekapcsolja a propriocepciót – vagyis a test térbeli helyzetének érzékelését –, az egyensúlyt, a ritmust, a kulturális értékeket, az érzelmi emlékezetet és a valós idejű improvizációt.
A robot megtanulta a lépéseket, de magát a táncot nem.
Az emberi, természetes intelligencia ráadásul megtanult megbirkózni a folyamatosan változó környezettel is.
A világ nem laboratórium. A dolgok változnak, eltörnek, meglepnek bennünket.
Az ilyen intuitív alkalmazkodást azonban ma még nem tudjuk programozni.
Ezért a robot, amely hibátlanul eltáncolja a moravacot, teljesen elveszítheti a tájékozódását egy váratlan vendég, egy nedves padló vagy akár egyetlen lépcsőfok miatt.
Végül pedig az ember számára a körtánc jelentéssel teli.
Egyszerre hordozza a bánatot és az ünnepet, az aratást és a háborút, a nagymamát, a közösséget és az UNESCO által is elismert kulturális örökséget.
A robot mozdulatai lehetnek formailag hasonlók, jelentésük azonban üres: hagyomány emlékezet és gyökerek nélkül.
Ezért a robot, amely körtáncot jár, nem a mesterséges intelligencia diadala, hanem drága bemutatója annak, hogy mi nem az intelligencia.
Azok a képességek pedig, amelyek a leginkább hasonlítanak az intelligenciára – a józan ész és a kritikai gondolkodás –, éppen azok, amelyektől a gépek a legtávolabb állnak.
Ezért a pártrendezvényen vagy vásári forgatagban bemutatott gépi körtánc nem más, mint csodának álcázott politikai kellék.
A szolgák – bocsánat, robotok – ellenőrzött világa, akik előre programozott feladatokat hajtanak végre (robota, vagyis robot, kényszermunka), egy olyan disztópikus jövő képe, amelyben sokan hisznek.
A robot nem tud gondolkodni, improvizálni, kérdéseket feltenni vagy kritikát megfogalmazni. Csupán azt teszi, amit mondanak neki, ott, ahová odaviszik, az elé a közönség elé, amelyet előre megszerveztek.
És talán csak ebben nem különbözik annyira a történet többi szereplőjétől.
Következő cikk: Magasabb közhivatalra nem alkalmas
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Rama és Vučić ugyanúgy fojtják el a tiltakozásokat, a Balkán új korszakba lép
Figyelemre méltó – írja Shasha –, hogy két ennyire különböző ember, mint Rama és Vučić, szinte >
Még mindig lövi?
Ha a rezsimellenesek elleni propagandádat nem úgy kezded, hogy „minden választáson legyőzlek benneteket”, hanem úgy, hogy >
Az amerikai forradalom
Ezért fontos a köztársaság, a hatalmi ágak szigorú elválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a föderalizmus, >
Anyanyelvhasználat – látszat és a valóság
Mindez azt a benyomást kelti, hogy a hivatalos nyelvhasználat gyakorlati érvényesülése szinte kizárólag a személynevek anyanyelven >
MILA PAJIĆ: Szerbia nevében: bocsássanak meg
A hatalom egyértelművé tette, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni a Szerbia nevében elkövetett bűncselekményekért. Nekünk, Szerbia >
PAVLE RADIĆ: Ő is tudja, hogy mi tudjuk: hírhedt radikális hazudozó és manipulátor
„Mindez nem lenne lehetséges, ha a hazugságokra, manipulációra és korrupcióra épülő rendszerben eltöltött hosszú évek nem >
A demokrácia már nem lakik itt (ha egyáltalán valaha is lakott)
Ideje felébrednünk. Kijózanodnunk. Magunkhoz térnünk. Fel kell ismernünk, milyen szörnyeteg áll velünk szemben. Milyen sárkánnyal készülünk >
Orbán veresége intő jel: Szüksége van-e Vučićnak az EU-ra ahhoz, hogy megnyerje a választásokat?
Vučić nagyon jól tudja – és ebben Viktor Orbán közelmúltbeli magyarországi választási veresége komoly figyelmeztetés volt >
Miért fontos egy tisztességes köztársasági elnök?
Egy normális, ugyanakkor ügyes köztársasági elnök saját tekintélyével mozgásba hozhatná a folyamatokat, folyamatosan rámutathatna a törvénysértésekre >
Elszámoltatásra várva
A rezsim úgy végezte ki az országot, ahogy thrillerek sorozatgyilkosai az áldozataikat, hosszan elnyújtva, apránként, míg >
Európa nem hisz Vučićnak: egyetlen nap alatt két akadályba ütközött. Az elnök minden kísérlete, hogy elnyerje az EU jóindulatát, kudarcot vallott
Miután az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló határozatot, nyilvánvalóvá vált, hogy mindaz, amit Aleksandar Vučić >
Miért van szükség a „Szerbia Vučić után” tervre?
Mivel Szerbia súlyos helyzetben van, és a hatalom egyre kevésbé képes eltitkolni kudarcait, sürgős és átfogó >