Ma örs, Stella, Kamil névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A futball elüzletiesedéséről
A sportág, amely történelmileg – nemcsak Angliában, a játék bölcsőjében, hanem minden országban, amelyet a 20. század során meghódított – mindig helyi és társadalmi osztályokhoz kötődött (polgáriak a munkások ellen, bevándorlók az őslakosok ellen, jobboldaliak a baloldaliak ellen), mára gyökerestől kiszakadt ebből a közegből. Elveszítette kapcsolatát helyi, nemzeti és osztályjellegű identitásával... Sehol sem volt Omar Sivori, aki sípcsontvédő nélkül játszott; nem volt ott a kócos Maradona egy kokainnal töltött éjszaka után; nem volt Garrincha, aki a jobb szélen szundikál; nem volt a pocakos Puskás Ferenc, aki száz métert sem tudott lefutni, mégis több száz gólt szerzett; nem volt „az ötödik Beatle”. Nem volt a pályán egyetlen emlékezetes egyéniség sem. Branko Milanović (Peščanik):
A Substackon megjelent cikkeim és más rövidebb írásaim olvasói valószínűleg észrevették, hogy már évek óta nem publikálok futballal kapcsolatos kommentárokat. Ennek az az oka, hogy nagyrészt elvesztettem az érdeklődésemet a futball iránt: először a járvány okozta megszakítás miatt (és az üres lelátók szomorú látványa, valamint a tévéközvetítésekbe mesterségesen bekevert szurkolói hangfelvételek miatt), később pedig a sport egyre szélsőségesebb elüzletiesedése következtében.
Természetesen a profi futball soha nem állt távol a nagy pénztől és a kereskedelmi érdekektől. De a neoliberális árucikké válás általános trendjével összhangban mára annyira szemérmetlenül és agresszíven kommercializálódott, hogy azoknak az eredeti sajátosságoknak egy része, amelyek minden más sportágtól megkülönböztették, teljesen eltűnt.
A sportág, amely történelmileg – nemcsak Angliában, a játék bölcsőjében, hanem minden országban, amelyet a 20. század során meghódított – mindig helyi és társadalmi osztályokhoz kötődött (polgáriak a munkások ellen, bevándorlók az őslakosok ellen, jobboldaliak a baloldaliak ellen), mára gyökerestől kiszakadt ebből a közegből. Elveszítette kapcsolatát helyi, nemzeti és osztályjellegű identitásával.
A kérdés az, hogy nevezhető-e még egyáltalán „sportnak”. Talán találóbb lenne rá a „szórakoztatóipar” kifejezés.
Az ilyen kritika a mai futballal és szervezeteivel – a FIFA-val és regionális szövetségeinek egész rendszerével – szemben egyáltalán nem új. Az emberek évek óta mondogatják ugyanezt, miközben a helyzet egyre rosszabb. Talán az idei Bajnokok Ligája-döntő tette a problémát különösen nyilvánvalóvá.
A mérkőzés részleteibe nem bocsátkozva, szerintem nem lenne igazságtalan így összefoglalni:
a) rendkívül unalmas játék, minden egyéni zsenialitás szikrája nélkül;
b) a futball pusztán fizikai és taktikai elemekre redukálódott.
Azok a játékosok, akiknek ereje, állóképessége és kondíciója tökéletes, inkább hasonlítottak egy mesterséges intelligencia által generált számítógépes játék figuráira, mint azokra a futballistákra, akiket a korábbi korszakokból ismerünk.
Sehol sem volt Omar Sivori, aki sípcsontvédő nélkül játszott; nem volt ott a kócos Maradona egy kokainnal töltött éjszaka után; nem volt Garrincha, aki a jobb szélen szundikál; nem volt a pocakos Puskás Ferenc, aki száz métert sem tudott lefutni, mégis több száz gólt szerzett; nem volt „az ötödik Beatle”. Nem volt a pályán egyetlen emlékezetes egyéniség sem.
Nem láttunk váratlan passzokat, elképesztő cseleket, szólóakciókat vagy különös megoldásokat. Ezzel szemben bőségesen volt taktika: a játékosok úgy helyezkedtek, mint egy csata előtt bonyolult manővert végrehajtó római légió katonái, ahol mindenki csak a saját apró, szigorúan meghatározott és tökéletesre gyakorolt feladatát végzi.
A zsenialitás és a taktikai változatosság hiányához hozzátehetjük azt a megfigyelést is, hogy a győztes csapat nagyrészt mesterséges konstrukció: a nemzetközi nagytőke hozta létre Európa egyik legnagyobb fővárosában, amely különösebben nem is híres a futball iránti rajongásáról.
A klub sok szurkolót szerzett és jelentős támogatottságra tett szert, de nem ez hozta létre. A kezdeti támogatás nem volt elég erős és szenvedélyes ahhoz, hogy önmagából nagy csapatot teremtsen. Épp ellenkezőleg: a szurkolók akkor jelentek meg tömegesen, amikor a klub már sikeres lett.
Nem volt fokozatos, belső fejlődés, amely évről évre építi fel a nagy csapatot.
Olyan ez, mintha ahelyett, hogy fákat ültetnénk, kimennénk az erdőbe, kiásnánk a már kifejlett fákat, és átültetnénk őket a városi járdák mellé. Mindkettő árnyékot ad a nyári hőségben. Az első fasort azonban egy közösség hozta létre, amely évekig gondozza és ápolja. A második egy befektetés vállalkozók részéről.
A befektetők úgy vélik, hogy most érdemesebb futballba fektetni, mint például új lakónegyedek építésébe. Ma így születnek a győztes csapatok. Társadalmi beágyazottságuk szinte a semmiből fakad.
Ráadásul ezek a győztes csapatok egyre inkább ugyanazok, ami nem meglepő. Az 1958 és a 2000-es évek eleje közötti időszakban a Bajnokok Ligája (illetve korábban a Bajnokcsapatok Európa-kupája) negyeddöntőjébe egy-egy ötéves ciklusban átlagosan 25 különböző klub jutott be.
Ez a szám később körülbelül 20-ra csökkent, a jelenlegi ciklusban pedig valószínűleg mindössze 15 lesz.
A maximális unalom akkor következik be, amikor minden évben ugyanazt a nyolc csapatot látjuk a negyeddöntőben.
Ez a látványosság – mert ma már valóban látványosságról van szó – egyre inkább cirkuszra emlékeztet, amit az idei döntő különösen jól megmutatott. A játékosok nevének teátrális skandálása, a tűzijátékok, az óriáskivetítők (mint az új madridi Bernabéu stadionban), valamint a futballisták bevonulásának úgynevezett „gladiátoros” felvezetése.
Mindez arra emlékeztetett, amivé az amerikai futball vált.
Bizonyos értelemben sport maradt, de csak bizonyos értelemben. Mentes minden olyan helyi és osztályjellegű vonástól, amelyekről korábban beszéltem. A csapatok szabadon költözhetnek egyik városból a másikba, a franchise-ok egyetlen célja pedig a profit.
A FIFA és az UEFA égisze alatt működő klubfranchise-ok óriásvállalatokká váltak: a játékosok sztárok, a játék cirkusz, az üzletemberek pedig a bevételeket számolják.
A grafikon értelmezése
A grafikon azt mutatja, hogy az egyes ötéves ciklusokban hány különböző klub jutott el a BL-negyeddöntőig, az 1958–62-es első ciklustól kezdve.
Ha a verseny teljesen kiegyensúlyozott lenne, minden évben nyolc új klub jutna a negyeddöntőbe, vagyis öt év alatt összesen 40 különböző csapat szerepelne ott. Ezért a maximális érték 40.
A leginkább monopolizált versenyben viszont mindig ugyanaz a nyolc csapat jutna be, így a minimális érték 8.
Minél magasabb tehát az érték, annál kiegyensúlyozottabb a verseny.
A Bajnokok Ligája az egykoron ciklusonként 25 különböző negyeddöntős klubról a 2000-es évek elejére 20-ra csökkent, a jelenlegi, 2023–2027-es ciklusban pedig várhatóan körülbelül 15-re esik vissza. Három év után a mutató jelenleg 12.
Utóirat
A FIFA és az UEFA bírálata nem terelheti el a figyelmet arról, hogy a teniszt irányító szervezet még rosszabb.
Erről néhány éve már írtam „A nyílt pénzügyi imperializmus korszaka” című szövegemben, Nate Silverrel folytatott vitám kapcsán.
A nemzetközi tenisz rendkívül kommercializált, akárcsak a futball, azzal a különbséggel, hogy vezetőit senki sem választja meg, és a rendszert néhány gazdag országból származó vagyonos személy uralja. Emiatt a tenisz „világbajnokságait” szinte mindig ugyanazokon a helyszíneken rendezik meg.
A futballban ez a fajta monopolizáció még nem valósult meg teljesen, de könnyen megtörténhet.
Ebben az esetben a Bajnokok Ligája döntőjét mindig ugyanott játszanák, többé-kevésbé ugyanazokkal a klubokkal, a világbajnokságot pedig örökre egy vagy két ország rendezné.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Rama és Vučić ugyanúgy fojtják el a tiltakozásokat, a Balkán új korszakba lép
Figyelemre méltó – írja Shasha –, hogy két ennyire különböző ember, mint Rama és Vučić, szinte >
Még mindig lövi?
Ha a rezsimellenesek elleni propagandádat nem úgy kezded, hogy „minden választáson legyőzlek benneteket”, hanem úgy, hogy >
Az amerikai forradalom
Ezért fontos a köztársaság, a hatalmi ágak szigorú elválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a föderalizmus, >
Anyanyelvhasználat – látszat és a valóság
Mindez azt a benyomást kelti, hogy a hivatalos nyelvhasználat gyakorlati érvényesülése szinte kizárólag a személynevek anyanyelven >
MILA PAJIĆ: Szerbia nevében: bocsássanak meg
A hatalom egyértelművé tette, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni a Szerbia nevében elkövetett bűncselekményekért. Nekünk, Szerbia >
PAVLE RADIĆ: Ő is tudja, hogy mi tudjuk: hírhedt radikális hazudozó és manipulátor
„Mindez nem lenne lehetséges, ha a hazugságokra, manipulációra és korrupcióra épülő rendszerben eltöltött hosszú évek nem >
A demokrácia már nem lakik itt (ha egyáltalán valaha is lakott)
Ideje felébrednünk. Kijózanodnunk. Magunkhoz térnünk. Fel kell ismernünk, milyen szörnyeteg áll velünk szemben. Milyen sárkánnyal készülünk >
Orbán veresége intő jel: Szüksége van-e Vučićnak az EU-ra ahhoz, hogy megnyerje a választásokat?
Vučić nagyon jól tudja – és ebben Viktor Orbán közelmúltbeli magyarországi választási veresége komoly figyelmeztetés volt >
Miért fontos egy tisztességes köztársasági elnök?
Egy normális, ugyanakkor ügyes köztársasági elnök saját tekintélyével mozgásba hozhatná a folyamatokat, folyamatosan rámutathatna a törvénysértésekre >
Elszámoltatásra várva
A rezsim úgy végezte ki az országot, ahogy thrillerek sorozatgyilkosai az áldozataikat, hosszan elnyújtva, apránként, míg >
Európa nem hisz Vučićnak: egyetlen nap alatt két akadályba ütközött. Az elnök minden kísérlete, hogy elnyerje az EU jóindulatát, kudarcot vallott
Miután az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló határozatot, nyilvánvalóvá vált, hogy mindaz, amit Aleksandar Vučić >
Miért van szükség a „Szerbia Vučić után” tervre?
Mivel Szerbia súlyos helyzetben van, és a hatalom egyre kevésbé képes eltitkolni kudarcait, sürgős és átfogó >