Ma örs, Stella, Kamil névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Putyin és Trump egyaránt a valóság elleni vesztes harc csapdájába estek
Az ukrajnai és az iráni háború nagyon különböző konfliktusok, de az őket elindító vezetőket ugyanaz az autoriter tévképzet köti össze.
Ugyanakkor teret nyit Ukrajna európai szövetségeseinek aktívabb szerepvállalására. Ők sürgetőbbnek érzik a Kreml agressziójának megfékezését, mint bárki Washingtonban. Ezt a törekvést megkönnyítette, hogy az idei magyarországi választásokon vereséget szenvedett Orbán Viktor. Putyin kedvenc európai akadályának eltűnése gyorsan lehetővé tette a Kijevnek szánt támogatások feloldását. Jelek mutatnak arra, hogy lendületet kap egy Európa vezette békekezdeményezés. Az EU külügyminisztereinek egyik közelmúltbeli találkozóján már arról is szó esett, kik vezethetnék a Moszkvával folytatandó tárgyalásokat. Rafael Behr (Guardian):
Egy erőskezű elnök, aki önmagát a nemzeti dicsőség megváltójaként állítja be, olyan konfliktusba ragadt, amelyet nem tud megnyerni, de azt sem tudja, hogyan vessen véget neki anélkül, hogy vesztesnek tűnne. A tévedhetetlenség kultusza megakadályozza, hogy a vezető akár önmagának is beismerje stratégiai hibáját. Lehet szó Donald Trumpról vagy Vlagyimir Putyinról; Iránról vagy Ukrajnáról.
A konfliktusok és az érintett rendszerek ugyanakkor fontos szempontból különböznek egymástól. Oroszország szomszédos demokrácia felszámolására irányuló hadjárata eredendően gonoszabb és végrehajtásában véresebb, mint az Egyesült Államok ügyetlen kísérlete az iráni diktatúra megbuktatására. Sokkal tovább is tart. Az első világháború rövidebb volt annál a „különleges katonai műveletnél”, amelynek néhány hét alatt kellett volna elfoglalnia Kijevet. A szovjet Vörös Hadsereg kevesebb idő alatt verte vissza a náci inváziót és jutott el Berlinig, mint amennyi idő alatt Putyin csapatai elfoglalták Kelet-Ukrajna egy részét – ráadásul jelentős előrelépés nélkül. A háború ezermilliárd rubelt emésztett fel és százezrek életét követelte, anélkül hogy érzékelhetően növelte volna Oroszország nagyságát.
A kudarc túl nagy ahhoz, hogy a Kreml propagandagépezete elrejtse. A frontvonaltól több száz kilométerre élő civilek is látják a hosszú hatótávolságú ukrán drónok által megtámadott olajfinomítók fölé emelkedő fekete füstoszlopokat. Érzik, ahogy az infláció felemészti a fizetésüket. És észrevették azt is, hogy a múlt havi Győzelem napi parádé, az orosz militarizmus szent ünnepe, szokatlanul szerényre sikerült. A tankok és rakéták hagyományos felvonulását nem lehetett megtartani, mivel a Vörös tér feletti légtér sebezhetővé vált az ukrán légi támadásokkal szemben.
A hivatalos közvélemény-kutatások Putyin támogatottságának csökkenését mutatták, bár a korábban elképzelhetetlenül magas szintről csupán valószínűtlenül magasra esett vissza. Mivel az adatgyűjtő intézmények állami ellenőrzés alatt állnak, ezt a kilengést inkább a rezsimen belüli befolyási harcok jeleként lehet értelmezni. A civil közigazgatás pragmatikus szereplői talán szándékosan villantották fel az elnök sérülékenységét, hogy figyelmeztessék a biztonsági apparátus keményvonalasait: a módszerük nem működik. Egy rövid „módszertani felülvizsgálat” után azonban a felmérések ismét visszatértek a megszokott, rajongó hangvételhez.
Bármilyen belső orosz törekvés a háború lezárására beleütközik abba a problémába, hogy Putyin a konfliktust egzisztenciális küzdelemnek tekinti: a nemzeti becsület visszaszerzésének harcát a nyugati árulással szemben. Önmagát a nemzeti sors megtestesítőjeként állítja be, aki megerősíti Oroszország civilizációs felsőbbrendűségét azokkal a határvidékekkel szemben, amelyekre történelmi jogot formál. Egy ilyen ember nehezen fogadja el annak lehetőségét, hogy egy független ország legitim elnökével, Volodimir Zelenszkij egyenrangú félként tárgyaljon.
Trump világképe kevésbé terhelt történelmi mítoszokkal, annál inkább átitatja a celebnárcizmus, de a végeredmény ugyanaz. Osztja Putyin elképzelését a „nagyhatalmakról”, amelyek érdekei felülírják a kisebb szomszédos országok szuverenitását. Könnyen elhitte, hogy Ukrajna ügye reménytelen, és hogy Putyinnál vannak „a lapok”, mert saját nagyságtudatát sértette volna annak elismerése, hogy Zelenszkij geopolitikai súlycsoportjából valaki győztes lehet.
Ha az amerikai elnök valóban érdeklődött volna Ukrajna védekező háborújának valósága iránt, észrevehette volna a drónok kiegyenlítő hatását, amely lehetővé teszi, hogy egy kisebb haderő feltartóztasson egy látszólag elsöprő támadást. Talán még azt is mérlegelte volna, milyen jelentősége van ennek az aszimmetriának annak megítélésében, hogy Iránt vajon lehet-e bombázásokkal feltétel nélküli megadásra kényszeríteni. Meghallgathatta volna a külügyminisztérium és a CIA szakértőit is, akik korábbi kormányzatok idején már szimuláltak egy teljes körű háborút az Iszlám Köztársaság ellen. Következtetésük az volt, hogy rendszerváltást nem lehet a levegőből kikényszeríteni, és hogy a Hormuzi-szoros lezárása reális iráni válaszlépés lenne, súlyos gazdasági következményekkel.
Ehhez azonban olyan stratégiai gondolkodásra lenne szükség, amely felismeri az Egyesült Államok lehetőségeinek gyakorlati korlátait. Mivel Trump nem tesz különbséget saját személye és országa hatalma között, és minden helyzetet zéró összegű játszmaként értelmez, az iráni előnyök figyelembevétele katonai szempontból olyan lenne számára, mintha saját személyes erejének korlátait ismerné el. Ez számára elfogadhatatlan.
Putyinhoz hasonlóan Trump is az autokratikus önámítás szigetén rekedt, olyan tanácsadókkal és miniszterekkel körülvéve, akik vagy túl gyávák, vagy túlságosan elvakítja őket az ideológia ahhoz, hogy felmérjék a valóság partvonalát, és visszautat javasoljanak. Az orosz elnök számára némi vigaszt jelenthet az Egyesült Államok közel-keleti megalázása, de a nyereség kisebb, mint amilyennek a háború elején tűnt. Az olajár-emelkedésből származó többletbevételt nagyrészt felemésztették azok a költségek és logisztikai zavarok, amelyeket az ipari infrastruktúrát támadó ukrán drónok okoztak.
Eközben a Teheránnal folytatott tárgyalásokkal elfoglalt Trump-kormányzatnak alig marad figyelme Ukrajnára. Ez rontja Putyin esélyeit abban a számításában, hogy a Fehér Ház majd rákényszeríti Zelenszkijt olyan területek átadására, amelyeket az orosz hadsereg a harctéren nem tudott elfoglalni. Ugyanakkor teret nyit Ukrajna európai szövetségeseinek aktívabb szerepvállalására. Ők sürgetőbbnek érzik a Kreml agressziójának megfékezését, mint bárki Washingtonban.
Ezt a törekvést megkönnyítette, hogy az idei magyarországi választásokon vereséget szenvedett Orbán Viktor. Putyin kedvenc európai akadályának eltűnése gyorsan lehetővé tette a Kijevnek szánt támogatások feloldását. Jelek mutatnak arra, hogy lendületet kap egy Európa vezette békekezdeményezés. Az EU külügyminisztereinek egyik közelmúltbeli találkozóján már arról is szó esett, kik vezethetnék a Moszkvával folytatandó tárgyalásokat. Ezen a héten Keir Starmer Londonban fogadta Zelenszkijt, valamint Friedrich Merz és Emmanuel Macron vezetőket a Downing Streeten tartott csúcstalálkozón.
A szolidaritás ezen demonstrációi azonban elfedik a különbséget aközött, amire Ukrajnának katonai felszerelés terén szüksége van, és amit az európai országok hajlandók biztosítani. Továbbra sem világos, hogy a „hajlandók koalíciója” valójában mire lenne hajlandó az Egyesült Államok nélkül az ukrajnai béke fenntartása érdekében. Putyin azon várakozása viszont, hogy a dekadens Nyugat nem tart ki Oroszország kimeríthetetlen férfias bátorságával szemben, szintén nem igazolódott be.
Ez egy újabb pont, amely összeköti őt Trumppal, illetve az orosz ultranacionalizmust a MAGA-mozgalommal. Mindkét irányzat Európát olyan hanyatló civilizációnak tekinti, amely a bevándorlás és a liberális „elfajulás” túladagolásába pusztul bele. Ezt a diagnózist Európa számos nacionalistája és konzervatív politikusa is ismételgeti, ideológiai útjukat pedig nyílt és rejtett, Oroszországból és az Egyesült Államokból kiinduló online befolyásolási kampányok segítik.
Ez azonban egyben a liberális demokrácia legfontosabb erősségének alábecsülése is: annak a rugalmasságnak, amelyet a pluralizmus és a legitim ellenzék intézményes elfogadása biztosít. Az autoriter erős ember, aki nem lát különbséget saját akarata és a nemzet sorsa között, a kritikát a tekintélye elleni támadásként, végső soron árulásként értelmezi. Egy olyan hatalmi rendszer csúcsán ül, amely a lojalitást a valóság elé helyezi, mígnem maga a valóság is száműzetik az udvarából.
Az Egyesült Államokban ezt a folyamatot még korrigálhatják az alkotmányos fékek és ellensúlyok, a szabad választások, a független sajtó és a bíróságok. Oroszországban nem. Ezért kell az európai demokráciáknak bebizonyítaniuk, hogy kormányzati rendszerük nemcsak elvben jobb, hanem a gyakorlatban is erősebb. Ennek módja pedig az, hogy Ukrajna küzdelmét a sajátjuknak tekintik.
Következő cikk: Gyorsvasút, NIS, Wizz Air, Utiber stb.: Miért „recseg-ropog” hirtelen minden a magyarokkal?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Rama és Vučić ugyanúgy fojtják el a tiltakozásokat, a Balkán új korszakba lép
Figyelemre méltó – írja Shasha –, hogy két ennyire különböző ember, mint Rama és Vučić, szinte >
Még mindig lövi?
Ha a rezsimellenesek elleni propagandádat nem úgy kezded, hogy „minden választáson legyőzlek benneteket”, hanem úgy, hogy >
Az amerikai forradalom
Ezért fontos a köztársaság, a hatalmi ágak szigorú elválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a föderalizmus, >
Anyanyelvhasználat – látszat és a valóság
Mindez azt a benyomást kelti, hogy a hivatalos nyelvhasználat gyakorlati érvényesülése szinte kizárólag a személynevek anyanyelven >
MILA PAJIĆ: Szerbia nevében: bocsássanak meg
A hatalom egyértelművé tette, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni a Szerbia nevében elkövetett bűncselekményekért. Nekünk, Szerbia >
PAVLE RADIĆ: Ő is tudja, hogy mi tudjuk: hírhedt radikális hazudozó és manipulátor
„Mindez nem lenne lehetséges, ha a hazugságokra, manipulációra és korrupcióra épülő rendszerben eltöltött hosszú évek nem >
A demokrácia már nem lakik itt (ha egyáltalán valaha is lakott)
Ideje felébrednünk. Kijózanodnunk. Magunkhoz térnünk. Fel kell ismernünk, milyen szörnyeteg áll velünk szemben. Milyen sárkánnyal készülünk >
Orbán veresége intő jel: Szüksége van-e Vučićnak az EU-ra ahhoz, hogy megnyerje a választásokat?
Vučić nagyon jól tudja – és ebben Viktor Orbán közelmúltbeli magyarországi választási veresége komoly figyelmeztetés volt >
Miért fontos egy tisztességes köztársasági elnök?
Egy normális, ugyanakkor ügyes köztársasági elnök saját tekintélyével mozgásba hozhatná a folyamatokat, folyamatosan rámutathatna a törvénysértésekre >
Elszámoltatásra várva
A rezsim úgy végezte ki az országot, ahogy thrillerek sorozatgyilkosai az áldozataikat, hosszan elnyújtva, apránként, míg >
Európa nem hisz Vučićnak: egyetlen nap alatt két akadályba ütközött. Az elnök minden kísérlete, hogy elnyerje az EU jóindulatát, kudarcot vallott
Miután az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló határozatot, nyilvánvalóvá vált, hogy mindaz, amit Aleksandar Vučić >
Miért van szükség a „Szerbia Vučić után” tervre?
Mivel Szerbia súlyos helyzetben van, és a hatalom egyre kevésbé képes eltitkolni kudarcait, sürgős és átfogó >