Ma Jusztin, Jusztina, Auréliusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Választási manőverek
És még valami: az az érzésem, hogy nagyon sok ember kötődik a diákokhoz, mert bennük látja az utolsó reményt. Erre azt kell mondani: nem a diákoktól függ, hanem mindannyiunktól, egyénileg és közösen. Ha így tekintünk rá, az egyrészt csökkenti a diákokra nehezedő nyomást, másrészt erősíti a reményt. Egyébként pedig csodálatos, hogy az emberek szeretik a diákokat – pontosan így kell ennek lennie. Van még idő, beszélünk erről eleget. A másik oldalon ott áll a rezsim. Teljesen összezavarodva és elveszetten. Zavarodottan, mert nem tudja, mit tegyen. Elveszetten, mert már sehol sincs a világ térképén. Tájékozatlanul térben és időben. És ilyen állapotban, tehát teljesen alkalmatlanul, állandóan ugyanazt csinálják. Van valami felfoghatatlan abban, hogy másfél éven át ugyanazt csinálják, semmit sem érnek el vele, mégis folytatják ugyanúgy. Minden erőszak, verés és bírósági eljárás ellenére nem csökken azok száma, akik készek szembeszállni a rezsimmel. Épp ellenkezőleg: nő. Ez a halogatás csak csökkenti a rezsim esélyeit arra, hogy jó eredményt érjen el a választásokon. Dejan Ilić (Peščanik):
Vučićnak igaza van: lehet, hogy magára a Slavija térre nem fér fel kétszázezer ember, de hát nem csak a Slavija számít, ugye? Így működik az, amikor valaki az igazsággal hazudik. Például a Slaviján lévő medencében (vagy szökőkútban) szinte egyáltalán nem voltak emberek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna az egész téren, igaz? A Slavija és a környező utcák: minden tele volt. Hány tribünnyi ember fér el a Zvezda stadionjából a Slaviján és a környező utcákban, ha már Vučić a stadiont használja mértékegységként? Bőven elég ahhoz, hogy arra következtessünk: lehetséges, hogy kétszázezer ember volt a szombati gyűlésen. Csakhogy ebben a lázadó történetben Vučić lényegtelen.
Ami fontos: létrejött egy közösség, és tagjai fegyelmet és céltudatosságot mutattak. Tekintsünk a slavijai gyűlésre úgy, mint egy választásra. Eddig tudtuk, hogy a hatalmon lévő pártnak (bárcsak párt lenne) van – majdnem szó szerint – egy aktivistahadserege. Ez a hadsereg be van gyakorolva a választásokra (valójában a választási csalásra), és készen áll arra, hogy amikor kell, előjöjjön és elvégezze a becstelen munkát. Ehhez a hadsereghez tartozik (vagy annak része?) a rendőrség, a helyi közigazgatás, a bíróságok… Ez volt a rezsim kezdőelőnye minden választás előtt. A másik oldalon viszont nem volt erőforrás egy hasonló „hadsereg” felépítésére (képletesen értve).
Szombaton azt láttuk, hogy ez már nincs így. Ez a lázadó társadalom erejének demonstrációja volt. Vagy mondhatjuk úgy is: választási hadgyakorlat. Senki nem várta, hogy szombat után bármi megváltozik. Nem hiszem azt sem, hogy az emberek azért jöttek, hogy beszédeket halljanak vagy olyasmit tudjanak meg, amit addig nem tudtak. Ennél sokkal egyszerűbb a dolog. A diákok gyűlésre hívtak, az emberek pedig hatalmas számban megjelentek. (Hogy az elnök is értse: négynyi stadiont töltöttek volna meg ülőhelyekkel, vagy kettőt ülőhelyek nélkül.) Ezt hívják fegyelemnek és elkötelezettségnek.
Valami ilyesmi már korábban is volt, de a diákok ezt új szintre emelték. Ahogy tavaly ilyenkor is, az emberek azért gyűltek össze, hogy ellenőrizzék: itt vagyunk-e mind, létezik-e még a közösség, és megvan-e még a közös célunk – egyetlen célunk –, hogy megszabaduljunk a bűnöző rezsimtől. Ami engem illet, minden programokról szóló beszéd – oktatásról, munkásokról, sőt még a szerencsétlen Koszovóról is – teljesen felesleges. Nemcsak azért, mert nem túl meggyőzőek, hiszen többnyire közhelyekből állnak, amelyeket a nyilvános térből szedtek össze (különösen Koszovó ügyében), hanem azért is, mert nincs rájuk szükség.
Ha majd lesznek választások – és remélni kell, hogy lesznek –, azok nem olyan választások lesznek, ahol programok versenyeznek egymással. Nem is lesznek bizonytalan kimenetelű választások, mert a rezsim nemcsak hogy nem tudja megnyerni őket, hanem elcsalni sem lesz képes. Olyan választások lesznek, ahol mindannyian együtt azt mondjuk Vučićnak: menjen el, és ne jöjjön vissza. Ez a teljes program és az egyetlen üzenet, ami a győzelemhez szükséges. Programok helyett sokkal fontosabb lesz a szereplők és jelöltek tisztessége: hogy ne legyen alkudozás a rezsimmel, és ne adják el a parlamenti helyeket. Ha valahogy sikerül kialakítani és mindenki számára láthatóvá tenni ezt a tisztességről szóló képet, az elegendő lesz.
Programok, kompetenciák, megoldások – mindez másodlagos lesz. Persze valahogy ki kell tölteni az időt a választásokig, ha lesznek. Akkor majd beszélünk programokról, a szerencsétlen Koszovóról vagy az ellenzékről is, ha már semmi más nem akad. De a választás napján a lázadó társadalom tagjai elmennek és a rezsim ellen szavaznak, ahogy eljöttek a Slavijára is. És sokan lesznek, pontosan elegen a győzelemhez. Ezért volt fontos a szombati gyűlés: azt gyakoroljuk, hogy reagáljunk a hívásra, és azt mondjuk egymásnak, hogy itt vagyunk. A közösség nyilvánvalóan létezik, most pedig meg kell őrizni. Erről szólt a Slavija.
Persze gyakorolni kell most, amikor már nekünk is van „hadseregünk”. A legfontosabb erőforrást megteremtettük, most a lehető legjobban kell felhasználni. A mozgósítás magában foglalja a szavazóbizottsági tagok képzését, a kampányra való felkészítést, valamint a választási csalások elleni válaszlépések előkészítését, mert csalás biztosan lesz. Ha a Slavija pozitív értelemben szemle volt, akkor a következő lépés a kiképzés lenne. És amikor lázadó társadalomról beszélek, nemcsak a diákokra és Szerbia lakóira gondolok, hanem az ellenzékre és a médiára is (a rezsimpártiak nem média).
A választásokig még lesznek összetűzések az ellenzék és a diákok között, az emberek egyik vagy másik oldal mellé állnak majd (sokkal kevesebben az egyik, sokkal többen a másik mellé), kommentálják majd őket jó- vagy rosszindulatúan, és mindez csak az idő kitöltése lesz a választásokig. De amikor eljön a választás napja, mindenki pontosan tudni fogja, mit kell tenni, és mindent belead majd – ebben nem kell kételkedni. Mindez csak akkor működik, ha a cél egyértelmű és közös marad: Vučić rendszerének leváltása. Ha túl komolyan veszik a programokról szóló történeteket, az csak megnehezíti a dolgokat, de még akkor sem kell aggódni, amíg a közös cél világos.
Nekem egyébként tetszett az az elképzelés, hogy a várva várt választások valójában egy ideiglenes parlament megválasztásáról szólnának, amelynek feladata az lenne, hogy egy ideiglenes kormánnyal együtt megteremtse a feltételeket a szabad és tisztességes választásokhoz, ahol már programok versengenének. Hallani lehetett azonban olyan hangokat, hogy ezt az ötletet elvetették, és teljes mandátumot követelnek majd a parlamentnek és a kormánynak is. Talán ezért nő most az érdeklődés a programok iránt. Biztos vagyok benne, hogy ez rossz út; ha kell, könnyű lesz érveket találni ellene. Inkább azt szeretném, ha a programokról csak megszokásból beszélnének, mert választások idején ez így szokás, nem pedig azért, mert valaki komolyan végre is akarja hajtani őket.
És még valami: az az érzésem, hogy nagyon sok ember kötődik a diákokhoz, mert bennük látja az utolsó reményt. Erre azt kell mondani: nem a diákoktól függ, hanem mindannyiunktól, egyénileg és közösen. Ha így tekintünk rá, az egyrészt csökkenti a diákokra nehezedő nyomást, másrészt erősíti a reményt. Egyébként pedig csodálatos, hogy az emberek szeretik a diákokat – pontosan így kell ennek lennie.
Van még idő, beszélünk erről eleget. A másik oldalon ott áll a rezsim. Teljesen összezavarodva és elveszetten. Zavarodottan, mert nem tudja, mit tegyen. Elveszetten, mert már sehol sincs a világ térképén. Tájékozatlanul térben és időben. És ilyen állapotban, tehát teljesen alkalmatlanul, állandóan ugyanazt csinálják. Van valami felfoghatatlan abban, hogy másfél éven át ugyanazt csinálják, semmit sem érnek el vele, mégis folytatják ugyanúgy. Minden erőszak, verés és bírósági eljárás ellenére nem csökken azok száma, akik készek szembeszállni a rezsimmel. Épp ellenkezőleg: nő. Ez a halogatás csak csökkenti a rezsim esélyeit arra, hogy jó eredményt érjen el a választásokon.
Már ha a rezsim egyáltalán gondolkodik választásokban. Lehet ugyanis, hogy nekik csak az jár a fejükben, hogyan hosszabbítsák meg a hatalomban maradásukat akár csak egyetlen nappal is. Így egyik napról a másikra. Ha ez a céljuk, akkor nincs értelme azt kérdezni, miért tesznek valamit, mert az egésznek semmi értelme nincs. De így talán megmagyarázható az az agónia, amelyben a rezsim van – és sajnos mi is vele együtt.
Következő cikk: A régi nem folytatható, ezt még a vesztesek is elismerik
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nem-győzelem
Ne feledjük, hogy a Hormuzi-szoros Trump iráni bombázásainak megkezdése előtt is nyitva volt. A legjobb esetben >
Vajdasági gazdákért: azonnali kárfelmérést és kártérítést!
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) feszólítja a Szerb Köztársaság Kormányát, Vajdaság Autonóm Tartomány Kormányát, valamint >
Lehetséges forgatókönyvek Vučić 2028-ig tartó hatalmon maradására
„Az elnök lemond egy nagyszabású, előre megrendezett Vid-napi nagygyűlésen. A parlament elnöke ideiglenes köztársasági elnökké válik. >
Büdös tahóság
Orbán ezzel szabaddá tette a pályát. Mostantól ugyanilyen eleganciával lehet beszélni az ő családjáról? Lányáról, vejéről, >
Jeffrey Epstein kísértete a Fehér Házban
A Situation Roomban valaki felhozott egy meg nem erősített vádat Trumppal kapcsolatban. A történet szerint Epstein >
Amikor a tudomány sért
A „fetisizmus” körüli bulvárhisztéria valójában a tudomány és a társadalomról szóló tudás elleni támadás is. Mikor >
A futball elüzletiesedéséről
A sportág, amely történelmileg – nemcsak Angliában, a játék bölcsőjében, hanem minden országban, amelyet a 20. >
Orbán bukása és Európa felemelkedése
Veresége nem a szélsőjobboldali politika végét jelenti Európában, hanem annak az illúziónak a végét, hogy a >
„Nukleáris opció”: elismeri-e az EU a választási eredményeket, ha az SNS-rendszer ugyanúgy folytatja, mint eddig
Az Európai Unió viszonya a szerbiai választásokhoz attól függ majd, hogy végrehajtják-e a választási feltételek javítására >
Mindenkit el fog taposni, és a szeme sem rezzen
Minden süllyed. Vučić több bombát dobál, mint valaha. Nem is rejtőzködik. Magának követeli az ég minden >
Hogyan hozott szégyent Vučić Szerbiára
Nyilvánvaló, hogy a szerb államfőnek már régóta nem elegendő támaszt nyújtanak a hivatalos intézmények, ezért minden >
Gyorsvasút, NIS, Wizz Air, Utiber stb.: Miért „recseg-ropog” hirtelen minden a magyarokkal?
Amióta Orbán Viktor elvesztette a magyarországi választásokat, úgy tűnik, hogy Szerbia üzleti kapcsolatai a korábbi közeli >