2024. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A fasisztoid lázadás a maga korában

avagy a megejtett demokrácia

A fasisztoid lázadás a maga korában

Mint ahogy a harmincas évek vége felé szinte minden zsidó családban előfordult Európában, hogy valamelyik rokon azt mondta: Ti mindannyian meg vagytok hülyülve! – és meg sem állt Amerikáig. Ők is elenyészően kevesen voltak. És ma már nincs értelme Amerikába menni. Akik mindezt ott szemlélik, ma már nincs hová szaladjanak nemzetük másik fele elől. Ahogy mi se az elől a többség elől, akik irtózatosan félrevezethetők az orbáni aljamaszlaggal (amelynél mindig van lejjebb), és a hatalomban tartják a fasisztoid rendszer magyar, hitványságban szinte felülmúlhatatlan változatát. Szép, ahogy lassan lángra lobban a háztető, a benne lakók meg azt kérdezik, nincs-e nagyon hideg kint. Ungváry Rudolf (Élet és Irodalom):

Ezek – gondoltam – meg fognak égni, mivel nem hagyják abba a kérdezősködést.”

(Brecht: Buddha példázata az égő házról)

 

Mára Európa-szerte előretörtek a szélsőjobboldali erők. Az elsőként hatalomra került orbáni rendszer sikeresen megőrizte bebetonozott pozícióit. Mindez annak a következménye, aminek érdekében a velük szemben állók küzdenek: a demokrácia. Magyarországon a demokrácia erői ráadásul már rég nem is számítanak ellenfélnek, hanem páriasorsra kárhoztatott ellenségnek. A végzetük, hogy ezzel képtelenek szembenézni. Ez lehetetlenné teszi, hogy felismerjék az orbáni rendszer valódi, fasisztoid jellegét, és nem tudnak a helyzetükre megfelelően reagálni. Ennek az Amerikában is tapasztalható előretörésnek az oka látszólag önmagának mond ellent, de annál végzetszerűbb.

*

Az euroatlanti demokrácia legnagyobb ellensége saját maga: a demokrácia. A mindenkire kiterjedő „néprészvétel” és „népképviselet”. Mely nem látszik kiiktathatónak, mert akkor mi kerül a helyébe? Ráadásul eddig ez a történelemben a legstabilabbnak bizonyult politikai rendszer, mivel önmagát szabályozza. Egy ilyen stabil, látszólag egyensúlyban levő társadalmi, rendszer mélységi szabályozása nem mechanikus-mérnöki, sokkal szövevényesebb; ezért nehezebben ismerhető fel. Nem elég hozzá a jogrendszer (a jogállamiság) vizsgálata, amely ezt a szabályozást csak szentesíti.

Ugyanakkor az emberiség legalább fele nem demokráciában él, még ha akár így is nevezik a rendszereiket. Ebből, ha nem is feltétlenül, de külső fenyegetettség is következik – mely egyre növekszik.

Az euroatlanti demokrácia szabályozásának egyik formája kormányzati szinten érvényesül: ez a fékek és ellensúlyok rendszere. Az önálló hatalmi ágak azonban nem a politikai, hanem csak a hatalmi egyensúlyt tartják fenn. Egyáltalán nem szavatolják, hogy a választásokat megnyerő politikai erő hatástalanítsa ezt a szerepüket, ha kormányra kerül. Elég, ha a saját embereikkel feltöltik az intézményeit.

A politikai egyensúlyt ugyanis egy sokkal bonyolultabb és átláthatatlanabb mechanizmus tartja fenn. Köztük kétszer két szabályozó kitüntetett szerepet játszik: a bal- és a jobboldaliság, valamint a konzervativizmus és a liberalizmus. Ezek a politikai hatalmat szabályozó legfontosabb visszacsatolások. Tartalmuk nem független a korszellemtől, és eleve nehezen meghatározható. Még az is előfordulhat, hogy látszólag nem nagyon vehető észre a jelenlétük. Ennek ellenére szerepük a politikai szabályozásban döntő. A képviseletüket tudva vagy tudatlanul mozgalmak, pártok, de akár diffúz szerveződésű – olykor egyetlen személy által képviselt – erők látják el.

A politikai váltógazdálkodás eredménye, hogy ezek az erők hol az egyik, hol a másik irányba „húzzák” a demokráciát, de – ameddig bal- vagy jobboldaliak, konzervatívok vagy liberálisok – elvileg magát a demokráciát nem számolják fel. Nem ellenségek, hanem ellenfelek állnak egymással szemben. Ezért bal- és jobboldalinak, liberálisnak és konzervatívnak lenni inherens demokratikus felfogás. A politikai elemi iskola első osztályos tananyaga tehát: nem „a jobboldal” tekint bármit és bárkit „nemzetidegennek”, hanem a szélsőjobb; és nem a baloldal rekeszti ki a jobboldaliságot hatalomra kerülve, hanem a szélsőbal.

Az így fenntartott egyensúly azonban nem statikus (nyugalmi), hanem dinamikus (állandóan változó). Folytonos ellentétekkel, kormányváltásokkal és politikai küzdelmekkel jár. A lakosság politikailag semleges vagy tájékozatlan részében mindez a tartós közéleti bizonytalanság, változékonyság és hatalmi huzakodás érzetét keltheti. A békesség, nyugalom, rend hiányának látszatát.

E kétszer két irányzat erői választásokon kerülnek hatalomra. Ebből következik a demokrácia felszámolásának lehetősége. Egyszerűen szólva: a választók miatt.

Ugyanis minden szabályozó visszacsatolás (feedback) túlszabályozhat, azaz elfajulhat. Ez már a műszaki rendszerekre is jellemző, ha valamilyen porszem kerül a gépezetbe. Ilyenkor a rendszer túl erős rezgésbe kezd, akár szét is eshet. Hát még emberek által fenntartott politikai rendszer esetén. A bal- és jobboldaliság elfajulhat, aminek ezernyi oka lehet. Mindben közös, hogy kormányzati alkalmatlanság találkozik a közvélemény tájékozatlanságával és befolyásolhatóságával. És ezt meglovagolva – mint immungyenge szervezetben a kórokozók – helyzetbe kerülnek a potenciálisan mérgező vezéregyéniségek, és megerősödik a szélsőbal vagy a szélsőjobb, az anarcholiberalizmus vagy az ultrakonzervativizmus. Ezek lesznek az igazi haszonélvezői az általános választójognak. Ahogy 1933-ban Hitler, ma pedig egy Trump vagy egy Orbán.

Mind túlszabályozásra tör. Ehhez ellenőrizhetetlen hatalom kell. Ha tehát kormányra kerülnek, megkaparintják a demokráciát, és vagy szélsőjobboldali, fasisztoid, vagy szélsőbaloldali, bolsevisztikus rendszer alakulhat ki. A „néprészvétel” seregletének jelentős részét ez nem túlzottan zavarja, ameddig cserébe lelki mákonyban és anyagi javakban részesül. És ha ezek kipukkadnak, már csak kussolni tud, annyira domesztikált.

A szélsőjobboldali esetben a „megdönthetetlen”, ezért demokrácia nélküli politikai rendszer a cél. A vezériség, az erő, a tekintély által áthatott, újabb és újabb ellenséget kijelölő, faji vagy etnikai kizárólagosságot („szuverenitást”) képviselő kormányzás. A szélsőbaloldali esetben a cél (elvileg) a teljes elnyomásmentesség, a kapitalizmus megszüntetése. Mivel ez magától nem szűnik meg, elkerülhetetlenül olyan „demokráciát” kell teremteni, melyben erőszakot alkalmaznak, mégpedig tartósan, mert a kapitalizmus visszatérése állandóan fenyeget. Eredménye, más ideológiai körítéssel, az előbbi eredményével azonos. Valójában az állampolgárok jelentős részét, akár a felét, vagy annál többet is kirekesztik, és egy nagy részük ezt észre se veszi, fel nem fogja. Még az is lehetséges, hogy a bolsevisztikus szóhasználatot részben megőrizve a kapitalizmust se szüntetik meg.

*

Elfajulásuk valójában nem más, mint a demokrácia elleni lázadás. Lázadás az indulatokat, ösztönöket politikai eszközökkel fékező demokratikus rend, az indulatok, az akarat, a hatalomvágy kordában tartása ellen. Kihasználva és megtévesztve a biztonság és rend után vágyakozókat. Ilyenkor már nem ellenfelek, hanem halálos ellenségek állnak egymással szemben. Az egyik a megsemmisítésre tör, a demokrata meg csak védekezik. A kizárólagossá vált hatalom politikai törvényét a legvilágosabban a nemzetiszocializmus jogelméletét megalapozó Carl Schmitt fogalmazta meg két törvényben: (a) a politikai lét lényege a barát-ellenség viszony, (b) a vezér akarata törvény.

A politikai létezésben mindig van valami kaotikus. Nincs olyan tökéletes kormányzás, melyen ne lehetne fogást találni, annál is inkább, mert a kormányzati hatalom sincs meg bizonyos erőszak és esendőség nélkül. A választók alkata, érdekei, tájékozottsága között pedig szakadéknyi távolságok lehetnek. Az euroatlanti polgári demokráciákban pedig lassan, de végzetesen az 50-50 százalék körül mozgó választási eredmények alakulnak ki a demokrácia erői és az annak felszámolására törekvő erők között. A fele-fele arányok pedig mindig arra utalnak, hogy maga a létezés a tét.

Ráadásul a lázadás újabb formái a demokrácia látszatának fenntartásával valósulnak meg. Az összes állami intézmény, a hatalmi ágakéitól kezdve az adóhivatalig és az oktatásig, fokozatosan egy totális, mindent átszövő, többnyire kézi vezérelt államszervezet eszközeivé alakul át. Szinte minden a színfalak mögött, informális utakon keresztül játszódik le, amit a „néprészvétel” letéteményeseinek jelentős része nem igazán lát át, vagy éppen lenyűgözi a korszellemtől függő színpadi látvány.

A tragikus, hogy ebben a helyzetben az ellenzék továbbra is úgy cselekszik, mintha jogállamban, demokráciában működnék. Az átalakított rendszer kellékeivé válnak, rendszeren „belül” maradva, parlamenti jelenlétükkel legitimálva a kormányzatot – és előbb-utóbb erkölcsileg totálisan lejáratva magukat. Maga a rendszer pedig csak akkor semmisülne meg választások révén, ha már egy, a jövendő káoszából kibontakozó külső hatásra eleve meg is buknék.

E kétfajta lázadás ismétlődő feltámadására és az ellene való védekezésre a demokrácia egyelőre nem talál választ. Az érvényes válasznak ugyanis rendszerszintűnek kell lennie. Azaz magának a demokráciának kellene változnia ahhoz, hogy ne a mindig többségben levő kevésbé tájékozatlanokon múljék a szélsőség kormányra kerülése. Mintegy kialakítva a lassú immunitást.

*

Ma a szélsőjobboldali, fasisztoid lázadás korát kezdjük élni. Valóban értelmetlen fasizmusról beszélni, mert a fasizmus (és vele a bolsevizmus) csak az első, klasszikus történelmi változat(ok) volt(ak). Akik viszont a fasizmus, poszt­fasizmus szóhasználatát ostorozzák, saját maguk elől is eltakarják, hogy egy teljesen megváltozott, a fasizmust megújító, igazi arculatát a demokratikus paraván mögé rejtő fasisztoid lázadás visszatérésének tanúi. Végzetes lassúsággal a klasszikus, korai változatok mutációi jönnek létre az irracionalitás, a párhuzamos „valóságok” felépítése, az ész trónfosztása révén. És azok se különbek, akik mindenféle más nevet igyekszenek kitalálni (hibriddemokrácia, vezérdemokrácia, populizmus, nemdemokrácia, maffiaállam stb.). Csak nehogy szembesüljenek azzal, hogy létezik a rettenetes visszatérés, csak éppen teljesen másképp. Az alapvetően közös vonások mellett olyan eltérések vannak, melyek e visszatérés felismerhetőségét nehezítik. És meg kell majd fizetni megint az árát. Alig van, aki ezzel szembe mer nézni. Mint ahogy a harmincas évek vége felé szinte minden zsidó családban előfordult Európában, hogy valamelyik rokon azt mondta: Ti mindannyian meg vagytok hülyülve! – és meg sem állt Amerikáig. Ők is elenyészően kevesen voltak. És ma már nincs értelme Amerikába menni. Akik mindezt ott szemlélik, ma már nincs hová szaladjanak nemzetük másik fele elől. Ahogy mi se az elől a többség elől, akik irtózatosan félrevezethetők az orbáni aljamaszlaggal (amelynél mindig van lejjebb), és a hatalomban tartják a fasisztoid rendszer magyar, hitványságban szinte felülmúlhatatlan változatát.

Szép, ahogy lassan lángra lobban a háztető, a benne lakók meg azt kérdezik, nincs-e nagyon hideg kint.

2024. június 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Biden utáni időszak bizonytalanságot hoz a demokratáknak, de kétségbeejtő lesz Trumpnak

Így vélekedik a Guardian szemleírója, Simon Tisdall. Kiemeli, hogy bárki is lesz az elnök utódja jelöltként, >

Tovább

Biden visszavonul. Most káosz vár a demokratákra – és valószínűleg remek lehetőség

Így véli a Süddeutsche Zeitung kommentátora, Stefan Kornelius, aki úgy gondolja, hogy az elnök levonta a >

Tovább

Fogaggyisten

Itt tartunk momentán, és nem tudjuk, mi lesz a vége. Hogy Orbán és decens csapata hogyan >

Tovább

Pillanatokon belül vége szakadhat Trump sikersorozatának

Akkor, ha Biden ezen a hét végén hajlandó visszalépni a versenytől, ami az egyedül helyes lépés >

Tovább

A világháló összeomlásának tanulsága

Bitnyi örömnek nevezi az ürömben, hogy emberi tévedés idézte elő a fiaskót, nem pedig orosz kíber >

Tovább

Magyar Péter – hoz vagy visz?

Magyar Péternél is ráismerek, amikor időnként spinnel, csúsztat, piározik, de nála érzem a szándékot, hogy amit >

Tovább

Trump attól félt, hogy az ördög elviszi?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung kiadója úgy véli: Trump nem fél attól, hogy elviszi az ördög a >

Tovább

Mirre gondol?

Nem szoktam nagy sikert aratni azzal a gondolattal, hogy a kormányváltás itt nem elég, a rendszert >

Tovább

A futball nyelve a spanyol

Kérdés, a világfutballnak lesz-e koncepciója elkerülni a hasonlóan bágyasztó tornákat. Mert ma még megvan a csaknem >

Tovább

Putyin rájött, mennyire sebezhető

A brit védelmi tárca szerint az orosz hadsereg az utóbbi két hónapban 70 ezer embert veszített, >

Tovább

Az alaptalan elvárások elnöke

Von der Leyennél jelenleg nem lenne jobb elnöke a Bizottságnak, ám a sima megválasztása illusztrálja, milyen >

Tovább

Putyin, Hszi és Trump imádná, ha von der Leyen elbukna. Ezért meg kell tartani a tisztségében

Ezt fejti ki Paul Taylor, az Európai Politikai Központ nevű elemző intézet vendégkutatója a Guardianben. Úgy véli, >

Tovább