2019. november 21. csütörtök
Ma Olivér névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (97.)

Zoli, a mesemondó

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (97.)

Gyerekkoromban hallgattam utoljára ilyen izgalmas mesét, mint múlt szombaton, amikor teljesen véletlenül, ami nem létezik, mert véletlenek nincsenek, összefutottam Zolival. Tudhatják, hogy hol történt ez, de ha mégsem, akkor majd a hozzászólás rovatban megírom annak, akit érdekel, mert még a végén le se tagadhatom, hogy fizetett bérence vagyok kedvenc kocsmámnak a faluban.

Lehet már vagy tizenöt éve, hogy nem láttuk egymást. Utoljára Budapesten futottunk össze, egy munkanapon, és akkor ő ajánlotta fel, hogy elvisz a pályaudvarra a saját Alfájával, ne törjem össze magam a főváros kínos tömegközlekedésében. Büszkén ültetett be az új autójába, és tett is egy-két célzott megjegyzést közös múltunkkal kapcsolatosan, amikor még én fuvaroztam őt diákként, de mivel tudtam, hogy jó szándékú fiatalról van szó, aki ezzel a gesztussal is csak azt szerette volna tudtomra adni, vitte már valamire az életben, elfogadtam élcelődését és a felajánlott fuvart. Azóta, hogy az állomásnál elköszöntem tőle, nem láttam. Hallani hallottam felőle másoktól, hogyan boldogul az életben, de én szeretem az eredeti, szembe babám, ha szeretsz, változatokat. Amikor látókörömben megjelent egzotikus szépségű feleségével és délceg, tizenéves fiával, már sejtettem, különös este elé nézünk. Aminának, aki palesztin-származású, én is úgy mutatkoztam be, mint testvére, csak egy kicsit közelebbről elvándorolt, állandóan útközben élő, ha más nem, rokonlélek.

Kiderült hamar, hogy az egyetemen már ismerték egymást, ahol mindketten művészettörténelmet tanultak, de csak később jött a szerelem, de annál nagyobb és váratlan érzelmi vihar gyanánt, ami végül házasságban pihent el, két fiú utódot biztosítva a szándékok komolyságát megpecsételendő.

Már akkor komoly gondban voltam, amikor tanítottam Zolit, hogy átadva neki a katedrát, esetleg a fizetésem egy részét is a zsebébe nyomjam-e? Ez olyan természetes folyamat volt abban az időben, ahogyan a Föld forgott saját tengelye körül, és keringett a Nap körül, mondaná a kis Csimi. De ebben az osztályban akadt egy másik is, akiről már írtam, aki legalább annyit követelt magának, mint ő, így a végén még éhen halok. Tőlük valóban nem lehetett szóhoz jutni. Most is csak egy kérdést tettem fel neki, igaz egy összetettebbet:

„Hogyan alakult az életed, amikor felkerültél Pestre, és később megnyitottad a Marximot?”

Zoli hozzáfogott a történet alapos taglalásához, ami durva számítások szerint is, több mint öt óra hosszáig tartott, hangosabb zenélés közepette, amit most legszívesebben kihagytunk volna. Egyszer még a diktafonomért is kiszaladtam, mert ezt hitelesen meg kell örökíteni az utókornak, de hamar rájöttem, ilyen hangzavarban ez sem segít. Megígértettem vele, hogy legközelebb ismét tollba mondja az egészet, mert ahogyan ő mesélni tud, nem hiszem, hogy akad párja hetedhét ország határain belül. Nem is értem, miért nem ment színművészeti főiskolára?

„Az egész úgy kezdődött, hogy én még a nyolcvanas évek közepén felkerültem Pestre, mert itt már éreztem, hogy hamarosan nagyon büdös lesz. De nem ám, akárhogy? Horvátországon keresztül. Eszéken élt egy rokonom, aki…” A végén több behívó várta horvát és szerb részről is, hogy háborúzzon magával, ha már ilyen jól kifundálta az angolos lelépését.

„Volt egy zugügyvédem, Dr. Ötker, akit havi fixben fizettem, hogy a cég ügyeit intézze” – fogott hozzá a Marxim rövid történetéhez. Milyen lenne a hosszabb, vagy a hosszú változat, még nem tudom? De magamnak ígérem, utána járok.

Amíg hallgattam harmadmagammal a mesemondót (néha még többen is, mert közben megjött Zsuzska, aki vele tanulta a művészettörténelmet, majd Nóri, akit Svédországba vitt a bácskai vihar, és most éppen hazalátogatott), végig az járt a fejemben, hogy ebből az egészből egy kitűnő forgatókönyvet lehetne írni, és azonnal megfilmesíteni.

A történet „végéről”, a beígért hitel felvételéről, valami oknál fogva én éppen lemaradtam, ezért később még azt újra elmeséltettem vele.

Előkerült itt a cikk, melyet saját szememmel olvastam a Playboy hasábjain, hogy a napokban megnyílt Budapesten a kommunista jelképeket eredeti ötletként felhasználó „kocsma”. Nagyon gyorsan a pesti ellenzéki értelmiség kedvenc helyévé vált. Beszámolt erről az eseményről minden valamire való nyugati média.

„Még a New York Times is?” – szegeztem neki váratlanul a kérdést.

„Ez külön történetet érdemel, de röviden erről csak annyit, hogy csörög a vezetékes telefon az akkori albérletemben. Valami újságíró ürge keres, hogy már egy órája vár rám a kocsmában, és szeretne velem egy interjút készíteni a Times hétvégi mellékletébe, ami Magyarországról szól. Kérdezem a fickót, nem lehetne ezt holnap lerendezni, most nem érek rá, nincs nagy kedvem visszamenni. Mondja, hogy neki még egy órája maradt lapzártáig, vagy azonnal egy taxiba vágom magam, és rohanok, vagy lőttek az egésznek. Volt választásom? A melléklet címoldalán pózolok a kocsmával a háttérben.”

Nekem is eltartott néhány óráig, amíg megpróbáltam benyomásaim erről a rendkívüli találkozásról megfogalmazni, és tudom, hogy még töredékét sem adtam vissza a mesélő ember történetének, színes hangulatának, de had idézzek egy hallgatót, történetesen az öcsémet, aki nem ismerte Zolit:

„Én még ilyen emberrel nem találkoztam, pedig nem ma másztam le én sem a falvédőről, ahogyan te szoktad mondogatni, aki egy ilyen témából a beszélt anyanyelvünk minden szépségét képes kihozni.”

2011. május 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Soros György: A berlini faltól az új falakig

Az amerikai-magyar üzletember szerint a világ forradalmi időket él, világszerte erősödik a nacionalizmus, a jövő bizonytalan. >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Magyarország immár nem demokrácia

Erre persze jöhet a másik oldal azzal, hogy Karácsony Gergely lett a budapesti főpolgármester. Ám Isztanbult >

Tovább

A halottak nem válaszolhatnak

Schmidt Mária egy államilag finanszírozott rendezvénysorozat kormánybiztosaként ismét azt teszi, amit Orbán Viktor 30 évvel ezelőtt, >

Tovább

Erődemonstráció

A november 7-ére gondosan kitervelt és megrendezett káosz nem volt más, mint a felcsúti nemzetvezető erődemonstrációja, >

Tovább

Önök úgy humanisták, ahogy orbánék krisztusi keresztények

Gyilkolni, kedves Dobrev Klára, nem csak fegyverekkel lehet. Olykor egy-egy szavazat is elég hozzá. Hadd ne >

Tovább

A nagy vonzódás személyes okai

A török üzletember, Adnan Polat boltolt Orbán vejével és rendbe hozatta Gül baba türbéjét. Azon kívül >

Tovább

Mi lett a szabadság új hajnalából

Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de >

Tovább

Az ellenzék káros purifikátorai

Én azt gondolom, hogy nekünk, akik szavazatainkkal segítettük az ellenzéki összefogás győzelmét, bíznunk kell bennük mindaddig, >

Tovább

Többszázezer bevándorló a migránsellenes keleten

Magyarország főként Délkelet-Ázsiára alapoz, de emellett ösztöndíjakkal igyekszik jelentkezőket becsábítani az arab térségből. És a születések-halálozások-elvándorlások >

Tovább

Nincsenek eszközök a gengszter tagállamok megfékezésére

A New York Times pár napja még a csilivili vadonatúj magyar stadionokat állította szembe az ország >

Tovább