Ma Vencel, Salamon névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (97.)
Zoli, a mesemondó
Sáfrány Ferenc
Gyerekkoromban hallgattam utoljára ilyen izgalmas mesét, mint múlt szombaton, amikor teljesen véletlenül, ami nem létezik, mert véletlenek nincsenek, összefutottam Zolival. Tudhatják, hogy hol történt ez, de ha mégsem, akkor majd a hozzászólás rovatban megírom annak, akit érdekel, mert még a végén le se tagadhatom, hogy fizetett bérence vagyok kedvenc kocsmámnak a faluban.
Lehet már vagy tizenöt éve, hogy nem láttuk egymást. Utoljára Budapesten futottunk össze, egy munkanapon, és akkor ő ajánlotta fel, hogy elvisz a pályaudvarra a saját Alfájával, ne törjem össze magam a főváros kínos tömegközlekedésében. Büszkén ültetett be az új autójába, és tett is egy-két célzott megjegyzést közös múltunkkal kapcsolatosan, amikor még én fuvaroztam őt diákként, de mivel tudtam, hogy jó szándékú fiatalról van szó, aki ezzel a gesztussal is csak azt szerette volna tudtomra adni, vitte már valamire az életben, elfogadtam élcelődését és a felajánlott fuvart. Azóta, hogy az állomásnál elköszöntem tőle, nem láttam. Hallani hallottam felőle másoktól, hogyan boldogul az életben, de én szeretem az eredeti, szembe babám, ha szeretsz, változatokat. Amikor látókörömben megjelent egzotikus szépségű feleségével és délceg, tizenéves fiával, már sejtettem, különös este elé nézünk. Aminának, aki palesztin-származású, én is úgy mutatkoztam be, mint testvére, csak egy kicsit közelebbről elvándorolt, állandóan útközben élő, ha más nem, rokonlélek.
Kiderült hamar, hogy az egyetemen már ismerték egymást, ahol mindketten művészettörténelmet tanultak, de csak később jött a szerelem, de annál nagyobb és váratlan érzelmi vihar gyanánt, ami végül házasságban pihent el, két fiú utódot biztosítva a szándékok komolyságát megpecsételendő.
Már akkor komoly gondban voltam, amikor tanítottam Zolit, hogy átadva neki a katedrát, esetleg a fizetésem egy részét is a zsebébe nyomjam-e? Ez olyan természetes folyamat volt abban az időben, ahogyan a Föld forgott saját tengelye körül, és keringett a Nap körül, mondaná a kis Csimi. De ebben az osztályban akadt egy másik is, akiről már írtam, aki legalább annyit követelt magának, mint ő, így a végén még éhen halok. Tőlük valóban nem lehetett szóhoz jutni. Most is csak egy kérdést tettem fel neki, igaz egy összetettebbet:
„Hogyan alakult az életed, amikor felkerültél Pestre, és később megnyitottad a Marximot?”
Zoli hozzáfogott a történet alapos taglalásához, ami durva számítások szerint is, több mint öt óra hosszáig tartott, hangosabb zenélés közepette, amit most legszívesebben kihagytunk volna. Egyszer még a diktafonomért is kiszaladtam, mert ezt hitelesen meg kell örökíteni az utókornak, de hamar rájöttem, ilyen hangzavarban ez sem segít. Megígértettem vele, hogy legközelebb ismét tollba mondja az egészet, mert ahogyan ő mesélni tud, nem hiszem, hogy akad párja hetedhét ország határain belül. Nem is értem, miért nem ment színművészeti főiskolára?
„Az egész úgy kezdődött, hogy én még a nyolcvanas évek közepén felkerültem Pestre, mert itt már éreztem, hogy hamarosan nagyon büdös lesz. De nem ám, akárhogy? Horvátországon keresztül. Eszéken élt egy rokonom, aki…” A végén több behívó várta horvát és szerb részről is, hogy háborúzzon magával, ha már ilyen jól kifundálta az angolos lelépését.
„Volt egy zugügyvédem, Dr. Ötker, akit havi fixben fizettem, hogy a cég ügyeit intézze” – fogott hozzá a Marxim rövid történetéhez. Milyen lenne a hosszabb, vagy a hosszú változat, még nem tudom? De magamnak ígérem, utána járok.
Amíg hallgattam harmadmagammal a mesemondót (néha még többen is, mert közben megjött Zsuzska, aki vele tanulta a művészettörténelmet, majd Nóri, akit Svédországba vitt a bácskai vihar, és most éppen hazalátogatott), végig az járt a fejemben, hogy ebből az egészből egy kitűnő forgatókönyvet lehetne írni, és azonnal megfilmesíteni.
A történet „végéről”, a beígért hitel felvételéről, valami oknál fogva én éppen lemaradtam, ezért később még azt újra elmeséltettem vele.
Előkerült itt a cikk, melyet saját szememmel olvastam a Playboy hasábjain, hogy a napokban megnyílt Budapesten a kommunista jelképeket eredeti ötletként felhasználó „kocsma”. Nagyon gyorsan a pesti ellenzéki értelmiség kedvenc helyévé vált. Beszámolt erről az eseményről minden valamire való nyugati média.
„Még a New York Times is?” – szegeztem neki váratlanul a kérdést.
„Ez külön történetet érdemel, de röviden erről csak annyit, hogy csörög a vezetékes telefon az akkori albérletemben. Valami újságíró ürge keres, hogy már egy órája vár rám a kocsmában, és szeretne velem egy interjút készíteni a Times hétvégi mellékletébe, ami Magyarországról szól. Kérdezem a fickót, nem lehetne ezt holnap lerendezni, most nem érek rá, nincs nagy kedvem visszamenni. Mondja, hogy neki még egy órája maradt lapzártáig, vagy azonnal egy taxiba vágom magam, és rohanok, vagy lőttek az egésznek. Volt választásom? A melléklet címoldalán pózolok a kocsmával a háttérben.”
Nekem is eltartott néhány óráig, amíg megpróbáltam benyomásaim erről a rendkívüli találkozásról megfogalmazni, és tudom, hogy még töredékét sem adtam vissza a mesélő ember történetének, színes hangulatának, de had idézzek egy hallgatót, történetesen az öcsémet, aki nem ismerte Zolit:
„Én még ilyen emberrel nem találkoztam, pedig nem ma másztam le én sem a falvédőről, ahogyan te szoktad mondogatni, aki egy ilyen témából a beszélt anyanyelvünk minden szépségét képes kihozni.”
Következő cikk: Tombolán nyertem
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak kétféle megoldása lehetséges: vagy Oroszország győz, vagy Ukrajna
Ha Oroszország győz, az bizonyosan nem jelenti Putyin katonai kalandjainak a végét, és a következő állomás >
Európa jobbra tolódása nincs kőbe vésve, a baloldalnak semmi oka az elkeseredésre
A munkásosztály soha nem vált le a baloldalról. A szegényebb körzetek mindig is a progresszív pártokra >
Európa „mini-Trumpjai” túlélték a bukását és most a visszatérésében reménykednek
Paul Taylor szerint a populisták, Orbántól kezdve Ficóig, jelenleg Washingtonra vetik vigyázó szemüket, mert a bukott >
Koszovó és Szerbia azt csinál, amit akar: Az EU-nak tekintélyproblémája van a Balkánon – és ez veszélyes
A jelek szerint a két szembeálló oldal egyáltalán nem szorgalmazza a kapcsolatok rendezését. Sőt a vasárnapi >
A fellazítás politikája
Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő kisebbségi közösségekben is elsorvasztották a magyar nyelvű független médiát >
Így működik a Meloni-rendszer
Az olasz kormányfő olyan, mintha burok venné körül: amióta egy évvel ezelőtt megszerezte a hatalmat, egymás >
Nyugat türelme hamarabb elfogy, mint ahogy véget ér a háború
A Stanford Egyetem neves történésze Niall Ferguson azt látja, hogy kezd meginogni az amerikai támogatás. Az >
Harc a demokráciáért Kelet-Európában: Szerbia szinte már teljesen elveszett a Nyugat számára
Az egyik legjobb osztrák sajtóelemző kiábrándítónak nevezik, hogy Kelet-Európában folyik a harc a demokráciáért, de egy >
Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell kidolgoznia
A Washington Post biztonságpolitikai szakírója úgy látja, hogy Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell >
A Putyin-barátság fontosabb, mint a kiállás a magyar kisebbségek mellett
Nagy az eshetősége, hogy a 400 ezres szlovákiai magyarságnak ezúttal sem lesz önálló képviselete a pozsonyi >
Nemzetes úr
Ami a félelmet illeti: a magyar közösségek fogyását nem lehetett megállítani. Feltéve, hogy egyáltalán akarták. Az >
A PiS párhuzamos univerzuma
A Die Welt német jobboldali újság varsói tudósítója úgy látja, hogy a lengyel vízumbotrány feltárta, milyen >