2024. június 21. péntek
Ma Alajos, Leila névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

a gonoszság megoszthatatlan gyönyöre (Petri György)

a gonoszság megoszthatatlan gyönyöre  (Petri György)

Hiába minden. Ahol az állam bármire jogot formálhat, ott az állampolgár szabadsága nem más, mint kölcsönkapott idő, átmeneti biztonság, amíg az államnak nem támad veled kapcsolatban más gondolata. Vajon a tanárok mit gondolnak a magyar állam nekik feltálalt bosszútörvényéről? És a fiatalok, akik lassan többet vannak az utcán, mint az iskolában? Nincs menekvés. Ahol egyetlen ember kezében összpontosul minden hatalom, ott az események törvényszerűen a végzet felé haladnak. Ott az újabb és újabb veszélyek mindig csak karnyújtásnyira lesznek, mert aki bármit megtehet, az előbb-utóbb mindent meg fog tenni. Van, aki elhiszi, hogy ezeket érdekli, milyen országot hagynak majd maguk után? Bruck András:

Egy diktatúra anyatején nőttem fel. Azt szívtam magamba, magától értetődően sajátítottam el az elnyomó rendszerrel együtt járó életszabályokat, igazságtalanságokat, agymenéseket. Alapvetően homogén közeg volt ez: mindennap ugyanaz, ugyanúgy, csak a fiatalkor szokásos kellemességei oldották a rendszer mélabúját. Azért volt éles, erős foga is, vasmarka is a rendszernek, ezért csupán naponta lemenni az utcára kompromisszum volt, és az összes többi kompromisszum abból fakadt, hogy muszáj volt lemenned az utcára.

Ez a mostani diktatúra sok mindenben más. Abban az egykoriban, amely, most látjuk, igazából sosem múlt el, vagy inkább nem ment ki belőlünk és még a gyerekeinkben is maradt belőle, a szabadság hiánya egyértelműen körülhatárolható volt: nem tehettél ezt, nem tehettél azt, pont; s valóban sok mindent nem tehettél, amihez amúgy kedved lett volna, és ebben az évtizedek múlása sem hozott lényegi változást. Az egész tohonya, elnyomó kóceráj mint egy lusta, nagy folyam hömpölygött saját maga előtt is ismeretlen célja felé, de az biztosan nem a tenger volt. Ma tagadhatatlanul több mindent tehetünk, ezért ma sokkal jobban kéne éreznünk magunkat, de én például sokkal rosszabbul érzem magam. Megszégyenítve, megalázottan, amit nem éreztem Kádár alatt.   

Kádár rendszere azt adta, ami annak a rendszernek lényege, ez a mostani meg azt, ami Orbán Viktor lényege, na, ez a különbség. Akkor egy cirill betűs rendszertől függtünk, az határozta meg, mi a jó és mi a rossz, ma egyetlen ember mondja meg, egy nem is különösebben megnyerő személyiség. Kádár örökölte a bűnt, ez a mai maga hozta létre, baseballütővel hátulról, orvul rontott ránk, s a külső elnyomás helyébe éppen csak egy árnyalattal kevésbé gonosz belsőt állított. Mint egy rossz álom, olyan ez az egész, bár annak kicsit hosszú, s a rendszer bűzét a reggeli kávé illata sem sokáig nyomja el. 

Egy ország egyetlen értelme a benne élők élete, egy kormány egyetlen feladata polgárainak hűséges szolgálata, egy miniszterelnök egyetlen kötelessége esküjének megtartása. De nem Magyarországon.  Itt mindent, ami megszeghető, megszegnek, minden normán átlépnek, márpedig, ha a morált eltávolítod a tettek mögül, akár Hitler gázkamrás háborús gépezete is patyolattisztává tehető. Minden egyes nap hitványságuk újabb és újabb bizonyítéka. Most épp a választási törvényt fogják a jövő héten ismét változtatni, immár úgy ezredszer. Ezúttal is a maguk javára, természetesen. Amióta minden az ő kezükben van: Alkotmánybíróság, Kúria, Számvevőszék, parlament, Médiatanács, Novák Katalin, ügyészség, média, Nemzeti Választási Bizottság, azóta egyetlen dolog nem történik az országban, ami ne kizárólag az ő érdeküket szolgálná. Túl sok bűn terheli őket, nem veszíthetnek.

A demokrácia törvényei helyébe az autokrácia láthatatlan törvényei, a diktátor tízparancsolata lépett, ami valójában egy: amit megtehetek, megteszem. Csakhogy Orbán Viktor 2010-ben nem rendszerváltásra kapott felhatalmazást és végképp nem a demokrácia lerombolására. Most pedig már eltökélt szándéka, hogy mire megöregszik, átsegítse nemzetét a „túlvilágra”, oda, ahol többé végképp semmi jó nem történhet velünk. Ez talán még mindig nem világos? Hány példát mondjak? Egy országban, ahol baj, baj hátán, ahol a vasúthálózat ötven százalékán csak lassító jelzések mellett haladhatnak a vonatok, és ha rosszul leszel, nem biztos, hogy a mentő időben érted jön, vagy elindul egyáltalán, ott egy kétszázötven milliárdért épített atlétikai stadion valójában jelképes sírgödör. Vak és ostoba, aki abban a betonteknőben fejlődést és dicsőséget lát. De hiszen nincs is magyar atlétika! És ha lenne, akkor a gyerekeink leghőbb vágya nem az volna, hogy csak el innen?

Annak idején, még Kádár alatt, egyik versében Petri György „egy érdektelen ország fölösleges embereként” jellemezte magát. Sokunk helyett mondta. 1990 és 2010 között aztán támadt valami esély, remény, ha nagyon akartál, hihettél benne, hogy nem vagy többé teljesen fölösleges, s hogy az állam szemében is több vagy puszta adóalanynál, aki kifosztható, s akinek pénze nulla kontroll mellett elverhető. Most már viszont megint semmi remény, abszolút semmi. Magyarországon minden, ami egy-egy társadalmi láncolat végén valamiképp az emberhez kapcsolódik: iskola, kórház, tananyag, betegellátás, nyugdíj, szociális ellátás, úthálózat, állampolgári jogok, menekültekkel való bánásmód, a hatalmon lévők számára nem létezik, átléphető szemétkupac csupán. Na és egy ilyen országra milyen jelző illik? 

Az ember nem lehet szabad ott, ahol a hatalmon lévők szabadságát semmi nem korlátozza. Önámítás a „belső szabadságra” hivatkozni – egy száz százalékban hazugságon nyugvó rendszer mindenkin lelki teher. Azon is, aki átlát rajta, és azon is, aki számára a lelki béke azonos a szellemi élet, az autonóm emberi lét teljes feladásával. Így vagy úgy, valamennyien egy fordított előjelű világba vagyunk bezárva, egy hazugság lágerré vált az otthonunk. Különösképp demoralizáló és csak kivételképp feloldható, amikor a lelkiismeret szembetalálkozik az egzisztenciális fenyegetettséggel, így aztán mindenütt láthatók egy önmagával meghasonlott ország vérző sebei.

Hiába minden. Ahol az állam bármire jogot formálhat, ott az állampolgár szabadsága nem más, mint kölcsönkapott idő, átmeneti biztonság, amíg az államnak nem támad veled kapcsolatban más gondolata. Vajon a tanárok mit gondolnak a magyar állam nekik feltálalt bosszútörvényéről? És a fiatalok, akik lassan többet vannak az utcán, mint az iskolában? Nincs menekvés. Ahol egyetlen ember kezében összpontosul minden hatalom, ott az események törvényszerűen a végzet felé haladnak. Ott az újabb és újabb veszélyek mindig csak karnyújtásnyira lesznek, mert aki bármit megtehet, az előbb-utóbb mindent meg fog tenni. Van, aki elhiszi, hogy ezeket érdekli, milyen országot hagynak majd maguk után?

 

2023. május 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Európában annyi elnök van, hogy egymás sarkába érnek, de nincs közöttük egy sem, aki vállalná a földrész vezetését

Ezt állapítja meg az Economist Nagy Károlyról elnevezett rovat heti elemzése. Váratlanul hatalmi űr keletkezett, miközben >

Tovább

Trump győzelme - újabb háború a Balkánon?

A Neue Zürcher Zeitung kommentárja abból a szempontból is fölöttébb problémásnak tartaná Trump győzelmét, mert az >

Tovább

Viktátor az orbániversumban

A Die Presseben megjelent a glossza azt emeli ki, hogy a magyar válogatottnak bosszút kellett volna >

Tovább

Az újfasizmus kísértete járja be Európát

Slavoj Žižek neves szlovén filozófus rámutat, hogy már egy sor hagyományos párt, illetve politikus készül együttműködni >

Tovább

A szlovák sajtó attól fél, hogy a hatalom orbanizálja a tömegtájékoztatást

A Fico elleni merénylet óta a kormány tervezetet nyújtott be a közrádió és –tévé alakítására – >

Tovább

Washington Post Bidennek: ne vegye félvállról a közvélemény kutatásokat

Népszerűsége ugyanis megrekedt 38 %-körül, ami  évtizedek óta nem fordult elő egy hivatalban lévő elnökkel. Ráadásul a >

Tovább

Orbán Viktor arról álmodik, hogy nacionalista politikája kirakatává tegye a magyar válogatottat

A nacionalista, szélsőjobbos Orbán Viktornál keveredik a futball és a politika. Arról álmodik, hogy a nemzeti >

Tovább

A fasisztoid lázadás a maga korában

Mint ahogy a harmincas évek vége felé szinte minden zsidó családban előfordult Európában, hogy valamelyik rokon >

Tovább

Tanyasi történet

Jártam nemrég egy tanyán. Befordultam a két fasor láttán, leültem a kockás abroszhoz, rendeltem ezt-azt, és >

Tovább

A választás után a 30-as éveket emlegeti a sajtó, de attól az EU fényévekre van

Ezt állítja Josef Joffe, a nagy tekintélyű német újságíró a Neue Zürcher Zeitungban. Szerinte ugyanis Le >

Tovább

Pressman: Nincs ingyen ebéd

A budapesti amerikai nagykövet arra figyelmeztette az Orbán-kormányt, hogy nincs ingyen ebéd, azaz ára van annak, >

Tovább

Magyar a magyar rónán

A színrelépése óta olyan a közhangulat, mint Arthur Miller drámájának, a Salemi boszorkányoknak Salem nevű falujában. >

Tovább