2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Zavaros vizeken zavart gondolatokkal

Zavaros vizeken zavart gondolatokkal

A kormányzat és sajtójának gyakran megdöbbentő stílusú Unió-és Amerika-ellenes retorikája, esetenként durva valótlanságokat terjesztő primitív propagandája kiverte a biztosítékot mind Brüsszelben, mind Washingtonban, mind pedig a többi nyugati fővárosba. A jóindulat és megértés elpárolgott, a magyar kormány és az ország szövetségünk és integrációnk páriájává vált. A magyar név megint szép lesz? A nemzeti ünnep környékén a kérdés ebben a helyzetben jogosnak tűnik. Azonban nehéz lesz innen akár hosszabb távon is visszaevickélni. Az elveszett presztizst nehéz visszaszerezni. Még akkor is, ha a „valahol utat tévesztettünk” hazai történelmi rutinjának legújabb ismétlődésén ez a rezsim túl akarna, túl akarnánk lépni. Ami iránt egyébként kevés bizodalmam van. Dérer Miklós:

Azt írja nekem egy barátom a Messengeren: „Különös helyzet alakult ki. Az MNB elnöke parlamenti beszédében azt mondja, hogy az ország gazdasági cél és értelem nélkül sodródik. Sőt, a miniszterelnökkel folytatott magánbeszélgetésből idézve, előrevetíti Orbán bukását. Mérni kell, mondja Matolcsy. Ha mérek, akkor bukok - így a miniszterelnök. Mindig mérni kell, replikázik Matolcsy; aki nem mér, az bukik, stb.   Egy napra rá a miniszterelnöki válaszbeszédben pedig Orbán beindít egy geopolitikai fantáziálást, az európai hatalmi szerkezet átépítéséről (egy új, 70-80 milliós lengyel-ukrán centrum), ami a képzelet szintjén és kommunikative mindent visz – ha első pillanatra (sőt, tovább) a publicistáknak tátva marad is a szája. Sajátos helyzet.”

Bizony, az. Különösen, hogy előtte meg olvasom Orbán Viktor interjúját az egyébként makulátlanul konzervatív svájci Die Weltwoche hetilapban. Abban is egy vele maximálisan rokonszenvező, egyszerű gondolkodású, „együttműködő” kérdéseit óvatosan feltevő főszerkesztőnek, Roger Jürg Köppel-nek adott válaszait, amiket viszont az ember tágra nyílt szemmel olvas, és nem tudja, hogy a boconádi nyugdíjas segédlelkészek nyugdíjegyletének rendszeres heti összejövetelén van-e, avagy egy olyan hátrányos helyzetű közösségnek a lakossági fórumán elhangzottakat olvassa, ahol a hallgatóság a tizenhat éves korig törvényileg kötelező oktatás jóval megelőzően befejezte az iskoláit, és a beszélő ehhez a - mint tudjuk, általa preferált – helyzethez igazítja a mondandóját.

Azután, hogy a saját száját is eltátsa az olvasó, hallja a Médiumban egy valamikori fogyasztható, sőt értelmi képességekkel rendelkező embernek látszó Gulyás Gergely felelős politikustól, hogy az EU Bizottságának egyes Magyarországgal kapcsolatos lépéseit „magyarellenes, faji alapú bosszú” vezérli. És akkor az ember kinéz az ablakon, mondana valami erősebbet, de inkább megissza, aztán azt motyogja magában, hogy "még ilyet!". Pedig hirtelen akkor nem jut az embernek az eszébe -pedig kellene - a svéd és finn NATO csatlakozás körüli magyar külpolitikai bohózat, egy megalázó és önlejáratóan nevetséges és értelmetlen saga – hiszen mindenki tudja, hogy mi lesz a végkifejlet –, ami a már-már tökéletes elszigetelődést eredményező utóbbi tizenhárom éves magyar külpolitikának eddigi mélypontja.

(Megjegyzés: Gulyás Gergely felelős politikus kijelentése után nem sokkal sietett közölni, hogy a „faji” terminus nála a „kulturális” szinonímája. Amely megállapítás -hasonlóan példaképéhez, akitől mind az elméletalkotás, mind pedig a rosszul sikerült apológia származik – kétségtelenül új dimenziókat nyithat meg a társadalomtudományokban.)

Aztán nézem, és mivel alig hiszek a szememnek, de később olvasom is Orbán Viktornak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó összejövetelén mondott beszédét. Ismert mondás – sokan versengenek is a szerzőségéért -, hogy jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti. Minden kellő fantáziával megáldott egyén tesz kiruccanásokat egy elképzelt - kívánt vagy félt - bekövetkező világba. Adatokkal és tényekkel alá nem támasztott képzelgéseit azonban maximum kolbásztöltéskor, disznóölés hajnalain, pálinkaivás közben, esetleg a „Megjöttek a fehérvári huszárok” népi műdal vidám éneklése közben, informálisan osztja meg alkalmi felebarátaival. Azonban, ha miniszterelnök az illető, és egyébként - ahogyan utalt is rá - tudatában van képzelgései kellően alá nem támasztott voltának, hivatalos megszólalásakor nem terheli illusztris hallgatóságát nagyrészt egyflekkes vezetői összefoglalókból, informális háttérbeszélgetésekből és könyvismertetésekből felszedett, kellően meg nem emésztett gondolataival. Még akkor sem, ha évtizedek óta múlhatatlan vágyakozás van benne a Nagy Elmélet alkotójának sokat hajszolt, de eleddig kudarcos piedesztálja iránt. Ugyanis (elvben) felelős kormány (elvben) felelős vezetőjeként felelőssége van a kimondott gondolatokért, mert megszólalásai nem következmények nélküliek. Az én országom választott miniszterelnöke ne járassa le magát meg nem gondolt gondolatokkal.

Miről is beszélek? Nincs tér és hely a miniszterelnök minden rezdülését górcső alá venni, csupán az interjúból és a beszédből emelnék ki néhány általam fontosnak tartott gondolatát. Megpróbálva – amennyire lehet – az iróniát kikapcsolva, „komolyan”.

A Die Weltwoche-ban a főszerkesztő azzal a felütéssel kezdi az interjút, hogy idézi az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett kijelentését, hogy honnan merít reményt: Orbán válasza: „Imádkozunk és bízunk a jó Istenben, hogy felismerésre késztesse a háborúzó feleket.” Majd egy következő kérdésre, miszerint mi az alapelve az ilyen nehéz helyzetekben, az feleli: ”A keresztény tanítást a politikában is érvényesnek tartom. Leegyszerűsítően hangzik, de hiszek abban, hogy létezik teremtő rend. Részt kell vennünk Isten munkájában. Ezzel hozzájárulunk a jóhoz a világban. Eközben a gonosz sem tétlenkedik… Mindennapi munkámban kerülnöm kell mindent, ami ezt a romboló erőt segíti.”

Nincs okom kételkedni a miniszterelnök istenhitének őszinteségében, hiszen láttuk, hogy ő az az ember, aki a templomból jött ki, kezében imakönyvvel. A konfessziót vallástalanoknak, ateistáknak és ellenfeleknek is tisztelettel illik fogadni. Azonban, ha a kereszténység, keresztény ország, jóisten politikai célokat jól-rosszul szolgáló kiüresedett hivatkozásokká silányul, gyanúperrel kell élnünk. Kritikus politikai helyzetekben ez a hozzáállás édeskevés lehet. Valójában többről van szó, mint az égi hatalom jótékony közbeavatkozásának várásánál Orbán politikai lépéseiben. Van benne jó adag elhárítás, ami a dolgokat kézben tartani szerető politikus megismert szerepével nem igazán korrelál. A mondatok inkább a svájci konzervatív és hívő olvasók feltételezett várakozásainak kielégítését szolgálták, nagyon tudatosan. Nyilván egyfajta önvallomásnak is szánta őket. A kíméletlenül célratörő politikus hazai imázsába viszont nem férnek bele. Vegyük úgy, hogy a píárosok által kigondolt, és talán létező, talán nem külföldi olvasóknál kívánt jópontokat szerezni.

Valóságosabb és lehangolóbb, amit legközelebbi szövetségeseinkről, az Európai Unióról és az Egyesült Államokról nyilatkozott, szokásos kritikus kívülállósággal. A háborúval összefüggésben, és általában is, tagadja az Unió szuverén döntéseinek meglétét, azt, hogy az európai integráció saját érdekeit követi. Sőt, az amerikai érdekek szolgai képviseletét feltételezi, nem túlságosan baráti plasztikussággal: „A Brüsszelben hozott döntésekben gyakrabban ismerem fel az amerikai érdekeket, mint az európait. Az Európa határain zajló háborúban ma az amerikaiaké az utolsó szó. Nem hibáztatom az amerikaiakat, mert az oroszlán húst eszik. Nem elvárható tőle, hogy legeljen.” Ennek oka pedig véleménye szerint, hogy „sem érzelmileg, sem intellektuálisan nem ismerünk európai identitást… Az Európai Unió egy egyre szorosabb uniót akar… Amikor meghallottam az „egyre szorosabb unió” kifejezést, eszembe jutottak a Marx-tanulmányaim… Szellemi értelemben ugyanazon az úton járunk…”

Zavaros gondolatok. Teljes nonszensz az európai egységgondolat elindítóit, a makulátlan kereszténydemokrata, konzervatív férfiakat, Jean Monnet -t, Konrad Adenauer -t, Robert Schuman -t, Paul Henri Spaak-ot, vagy Alcide de Gasperi-t a marxi gondolatok követőinek beállítani. Egyébként is, az egyre szorosabb unió (ever closer union) kitétel szerepel az európai egység dokumentumaiban, és a magyar kormányon kívül valamennyi ország elfogadja és nem kérdőjelezi meg az integrációnak ezt a végcélját. (Közbevetőleg, csatlakozásunkkor mi is elfogadtuk.) Az Európai Unió egyik alapkoncepciójának megkérdőjelezése, sőt, tagadása legalábbis nem eurokomfort.

Ami a háború illeti, a magyar miniszterelnök szerint azt senki sem nyerheti meg. ” Patthelyzet van... olyan háborút látok, ahol a célok nem egyértelműek. Egyik fél sem következetes ebben a kérdésben. Nem tudjuk, mi lenne elég az oroszoknak. Soha nem kötelezték el magukat nyilvánosan. És mi valójában Európa háborús célja? A legveszélyesebb dolgokat halljuk, egészen az oroszországi rendszerváltás követeléséig…” Az egyszerűen nem igaz, hogy a célok nem egyértelműek és senki sem nyilvánította ki azokat. Az ukránok területi integritásuk helyreállítását és szuverenitásuk és külpolitikai irányuk szabad megválasztásnak elismerését megőrzését tűzték ki célul, egyúttal kárpótlást az okozott károkért. Az oroszok az elfoglalt területek megtartását, a kijivi kormányzat megdöntését és Ukrajna szabad külpolitikai orientáció választásának megakadályozását akarják mindenáron. Az Európai Unió elfogadhatatlannak tartja az agressziót, Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett van, és a háborúért és a pusztításokért felelősök számonkérését akarja, de nem „követeli” az oroszországi rendszerváltozást, bár nem lenne ellenére... Azt kívánja a Nyugat többi Ukrajnát támogató országával egyetemben elérni, hogy Oroszország ne legyen képes hasonló jogtalan és agresszív műveletekre a jövőben. (Egyébként voltaképpen az orosz háborús célok ellen nyilatkozott több ízben maga Orbán is, amikor kissé lekezelően ugyan, de megerősítette, hogy szeretnénk, ha köztünk és Oroszország között lenne „valami”, akár(?) Ukrajna is…)

Arra a kérdésre adott válasza, miszerint mi történik akkor, ha Oroszország elveszíti ezt a háborút, arról tanúskodik, hogy ezt a lehetőséget bizonyos szempontból ugyan reálisan szemléli (geopolitikai sokk lenne), viszont ezt is a Nyugat politikájának bírálatával köti össze: „Nyugaton most könnyedén veszik az ilyen forgatókönyveket, az a valóságtól való nyugtalanító, sőt ijesztő távolságtartásról, a saját politikában rejlő kockázatok iránti vakságról tanúskodik.” Ami megint nem igaz, mivel nagyon is tartanak attól, hogy Oroszország hullája estleg agyonnyomná a régiót, és világosan látják, hogy a felbomlás hosszantartó zavarokat okozna mind Oroszországban, mind a környezetében. Egységes, demokratikus, szomszédjaival békében élő Oroszországot szeretnének, amit pillanatnyilag lehet akár álmodozásnak is nevezni, de semmiképpen sem politikai vakságnak, vagy „legveszélyesebb dolognak”.

Végezetül térjünk vissza a MKIK évnyitóján elmondott Orbán beszédre. Főleg gazdasági kérdésekről szólt, de volt benne egy „érdekes” elmefuttatás és egy árulkodó passzus is.

A miniszterelnök figyelmeztette hallgatóságát, ha jól ránézünk arra, hogy mi történik, akkor láthatjuk, hogy Európa hatalomszerkezetének újraszerkesztése zajlik.

Tehát nem egyszerűen egy háború van, ez csak a felszín, ez az újságok és a publicisztikák szintjén van így, meg persze az elvesztett életek szintjén, ami jelentős, de valójában az még nem világos, hogy már ezzel a céllal is robbantották-e ki a háborút, vagy csak időközben derült ki, hogy a háború alkalmas eszköz arra, hogy teljesen újjászerkesszék Európa hatalmi gépezetét és hatalmi szerkezetét. Ezért nem egyszerűen gazdaságpolitikai megfontolások fogják eldönteni, hogy lesz-e újraépülés az orosz–európai kapcsolatokban, hanem az dönti el, hogy ez az átszerkesztési kísérlet mennyire lesz sikeres. Miről beszélek? Arról beszélek, hogy a hatalmi szerkezete Európának úgy nézett ki, hogy a gazdasági fundamentumban Oroszország olcsó energia és olcsó nyersanyag, Európa fejlett modern technológia, a német–francia tengely uralja Európát, a másik oldalon Oroszország: ebből az együttműködésből jön az európai gazdasági siker. Leegyszerűsítve, primitív módon ez volt a szerkezet. Most, ha megnézik, hogy most mi történik, akkor azt látják, hogy az első lépéssel leválasztották az európai gazdaságot az orosz gazdaságról. Ettől persze még nyersanyag kell, meg energia is kell, csak máshonnan jön. És az egyik függést lassacskán, de biztosan fölváltja egy másik irányú függés. És hogyha figyelik, hogy mi történik, akkor láthatják, hogy az, ami abszurdnak hangzott egy évvel ezelőtt, mondjuk, hogy Ukrajna európai uniós tag lesz, vagy csak egyáltalán tagjelölt lehet, egy évvel ezelőtt egy olyan abszurditásnak tűnt az Európai Unió bővítésének eddigi folyamatait ismerve, hogy az ember inkább elengedte a füle mellett. Mi a helyzet ma? Ukrajna európai uniós tagjelölt, és arról beszélnek, hogy mindjárt tag is lesz. És ha megnézik, hogy egy évvel ezelőtt a NATO-tagsága Ukrajnának hogyan hangzott, az abszurditás világához tartozott. Most úgy beszélnek róla, hogy természetesen, ha vége van a háborúnak, akkor majd Ukrajna – vagy ami abból marad, zárójel bezárva – majd tagja lesz, része lesz a NATO területének. Talán, mint önálló állam a NATO tagja is. Jól látható: átszerkesztés zajlik. Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy egy olyan típusú közép-európai központ emelkedik fel, amit korábban nem láttunk a térképen. Mert nyilvánvaló, hogy a 40 milliós Lengyelország és a nem tudjuk, mennyi marad Ukrajnából – 20 milliós vagy 30 milliós –, egy gazdasági térséget fog alkotni katonai értelemben, biztonsági értelemben és gazdasági értelemben is. Az a lengyelekkel együtt jelent 60-70 millió embert. Az a kettő együtt több, mint Franciaország meg Olaszország, külön-külön persze, a Németország utáni második legnagyobb terület. És ha az az amerikai kísérlet, hogy az európai gazdaságot még a kínai gazdaságról is levágják, hogy a kínaiakkal való gazdaság sűrűségét, kapcsolati sűrűségét lecsökkentsék, akkor az Németország számára olyan gazdasági megpróbáltatást jelent, hogy ennek az új közép-európai, észak-közép-európai térségnek az egyébként hatalmas gazdasági potenciálja – ideadva még az újjáépítésből fakadó pénzügyi lehetőségeket – meg fogja közelíteni Németországét. Az csak a magyar fülnek hangzik viccnek, amit tegnapelőtt hallhattak a nyilvánosságban, amikor azt mondták az angolok, hogy tíz év múlva Lengyelország el fogja hagyni, meg fogja előzni Angliát. Ezt az angol pénzügyminiszter mondta, ha jól emlékszem, vagy talán a jegybankelnök. Ez csak a mi fülünkben abszurd. A valóságban, ha nézik a számokat, akkor ezt láthatják. És ez párosul egy biztonságpolitikai koncepcióval: az EU-ból kilépett Nagy-Britannia, a NATO-ba most fölvett skandinávok, a balti államok, Lengyelország, Ukrajna és még Románia – hogy a mi problémánkról is beszéljek egy félmondat erejéig –: ez egy új sáv. Ez egy új biztonságpolitikai zóna, és ennek gazdasági következményei lesznek. Ha megfigyelik, akkor az Egyesült Államok katonai erejét most már nem Németországba telepítik, mert biztonságilag nem Németország a kulcsország, hanem Lengyelországba telepítik – az ukrán háború miatt. Átszerkesztés zajlik, több dimenzióban, összehangoltan, Európa hatalmi átszerkesztése zajlik. Most nem azért jöttem, hogy erről beszéljek, ezt csak teljesen véletlenszerűen mondom most itt el.

Nem is gondoltam még úgy át, hogy a nyilvánosság számára fogyasztható legyen, úgyhogy ezt felejtsék is el, legyenek kedvesek, ott, hátul. Ezt csak azért mondtam el, mert az a megjegyzés és természetes emberi igény, hogy egyébként a háború után az orosz–európai kapcsolatok épüljenek vissza, amire utalt a kamara elnöke, ugyan érthető igény, de messze van a realitásoktól. Ezért a magyar külpolitikának meg a magyar gazdaságpolitikának majd nagyon sokat kell gondolkodnia azon, hogy milyen típusú kapcsolatrendszert tud egyáltalán létrehozni és fönntartani Oroszországgal a következő tíz-tizenöt évben. Nyilvánvalóan a mi érdekünk számos okból, alapvetően persze energetikai okokból az, hogy a kapcsolatrendszerből minél többet mentsünk át. De hogy ez sikerül-e, meddig sikerül – erre ma senki nem tud választ adni, pedig egyébként a gazdaságpolitikai tervezésnek egyik kulcskérdése az energia okán elsősorban az orosz–magyar kapcsolatok jövője. Ami egy izgalmas kérdés, sokat kell róla gondolkodnunk, és sokat kell róla majd egymással is beszélnünk. Ennyit az újjáépülésről.

Nehéz elhinni, hogy a miniszterelnök azzal azinformációs háttérrel, amivel rendelkezik, csak erre a következtetésre jutott.

Ez pedig annak világos beismerése, hogy a nemzetközi viszonyok nem a miniszterelnök várakozásai szerint alakulnak, az orosz és keleti kapcsolatépítésre alapozott politika zsákutcába került, és esetleg alternatív megoldásokban kell gondolkozni. Hogy nagy nemzetközi tervei és elképzelései végül is kudarcosak lettek, abban Orbán Viktornak már rutinja lehet. A menekültkérdés kezelésében elért, elsősorban belpolitikai sikerei után nem jött be a szélsőjobb fordulatot prognosztizáló 2017-es „a következő év a lázadás éve lesz” előrejelzése. Nem sikerült az Európai Néppárt átfazonírozása saját ízlése szerint. Az uniós pártból történt kibuktatása után nem sikerült összehoznia a radikális jobboldali új pártszövetséget sem az Európai Parlamentben, és Donald Trump elnöki újraválasztása, amelyre számított, csúfos kudarccal végződött. Az Unióval folytatott jogállamisági vitában vesztésre áll, folyamatos hátrálásra kényszerül. Különutas oroszpolitikája az ukrajnai háború idején nem csupán erősítette évek óta tartó elszigetelődését partnereitől és szövetségeseitől, hanem úgyszólván teljes egyedül maradását eredményezte az EU-ban. Uniós és oroszpolitikája egyszerűen szétverte a jobb sorsra érdemes, sokáig tekintélyes, később már inkább akadékoskodásairól nevezetes visegrádi együttműködést, egykori kedvenc hivatkozási alapját, amelynek segítségével és hátterével európai befolyásra szándékozott szert tenni. A szintén úton útfélen hivatkozott Közép-Európa, szándékai szerint az Unió jövendő lokomotívja, inkább egyszerű pullmankocsiként csatlakozott az igazi mozdonyhoz, a sokat szidott és kritizált „Brüsszel”-hez, mint akár jelképesen is mögé csatlakozott volna bármiben.. A kormányzat és sajtójának gyakran megdöbbentő stílusú Unió-és Amerika-ellenes retorikája, esetenként durva valótlanságokat terjesztő primitív propagandája kiverte a biztosítékot mind Brüsszelben, mind Washingtonban, mind pedig a többi nyugati fővárosba. A jóindulat és megértés elpárolgott, a magyar kormány és az ország szövetségünk és integrációnk páriájává vált.

A magyar név megint szép lesz? A nemzeti ünnep környékén a kérdés ebben a helyzetben jogosnak tűnik. Azonban nehéz lesz innen akár hosszabb távon is visszaevickélni. Az elveszett presztizst nehéz visszaszerezni. Még akkor is, ha a „valahol utat tévesztettünk” hazai történelmi rutinjának legújabb ismétlődésén ez a rezsim túl akarna, túl akarnánk lépni. Ami iránt egyébként kevés bizodalmam van.

 

 

2023. március 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Oroszország fokozza az előkészületeket, mert nagy offenzívára készül

Ukrajnának készülnie kell. Jön a tavasz és ez jó abból a szempontból, hogy nem járnak olyan >

Tovább

Végül a lábunkra esik

Katarina Barley, az Európai parlament német szociáldemokrata alelnöke és egy osztrák Balkán-szakértő a Frankfurter Rundschauban úgy >

Tovább

Ibiza Magyarországon: A titkos felvétel bajba hozza Orbán rendszerét

A Der Standardkommentárja úgy ítéli meg, hogy ami jelenleg Magyarországon a titkos felvétel ügyében zajlik, az >

Tovább

„Bolsonaro magyar éjszakái”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung ezt az ironikusan a  címet adta a brazil elnök háromnapos titkos kiruccanásáról szóló >

Tovább

Orbánnak új ellensége van, aki egy felvételt lobogtat a felső szintű korrupcióról

Magyar Péter igazi tüske a kormány körme alatt, miközben volt felesége kiszállt a közéletből. A szenzációs >

Tovább

A képmutatók és Ukrajna

Paul Lendvai ellentétbe állítja, hogy a múlt héten pont akkor gyűltek össze az uniós államok vezetői >

Tovább

A megújult Iszlám Állam emberei őrjöngtek Moszkvában…

… de Putyin Ukrajnára fogja a tömeggyilkosságot, hogy elterelje a figyelmet saját biztonságpolitikájának fiaskójáról. Ugyanakkor arra >

Tovább

Az orosz elnök Ukrajnán akarja leverni a moszkvai támadást

Hiába jelentette be az Iszlám Állam, hogy emberei öltek meg több mint száz fiatalt abban az >

Tovább

Putyin háborút akar a Balkánon

Erre figyelmeztet a washingtoni Demokráciavédelmi Alapítvány két munkatársa a Wall Street Journalban. Ivana Stradner és Mark >

Tovább

Európa a Balkánon is Putyinnal küzd

Fel kell vennie Boszniát, de ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a köztársaság hajtson végre reformokat, különben a >

Tovább

Trump a legjobb úton halad afelé, hogy fasiszta legyen.

Amikor Trump azt mondja, hogy vérfürdő lesz, ha nem választják meg, akkor ezt szó szerint kell >

Tovább

Aki megpróbált szembeszállni a gonosszal

A távozó szlovák államfő úgy látja: nyilvánvaló, hogy a Fico-kormány Magyarországhoz igazodik. De hogy ez hová >

Tovább