2023. február 5. vasárnap
Ma Ágota, Ingrid, Etelka, Léda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Pénzről, jellemről

Pénzről, jellemről

Az EU-ban mi csak egy tengeri kikötők és nyersanyag nélküli, jelentéktelen gazdasági erejű, stratégiai szempontból érdektelen ország vagyunk. Ráadásul egy olyan miniszterelnökkel, aki politikusi pályafutása legostobább döntésével minden politikai tőkéjét egy éppen kivérző, roskadozó gólem jövő nélküli vezetőjére tette fel. Ilyen a mi fenegyerek politikai zsenink! Az EU-ban egy évtizeden át mindent elnéztek neki, de azzal, hogy ebben háborúban a népirtó agresszor mellé állt, az unióban ő egyedül, mozgásba hozta az őt már régóta pokolba kívánó brüsszeli gépezetet, és most kanosszát járatnak vele az eurómilliárdokért. Nem tudom, végül megkapja-e, megkapjuk-e, de szinte mindegy is, mert csak a pénztől semmi nem fog változni. Amúgy tegyük szívünkre a kezünket, megérdemli-e a tudáson és érdemeken nyugvó európai demokráciák adófizetőinek támogatását egy olyan ország, ahol négyszer egymás után miniszterelnöknek választottak valakit, aki gyűlöli őket, a szabadságukat, a szabad intézményekből áradó felszabadult szellemet? Aki a sajátjait is gyűlöli. Máskülönben nem nyomná el, nem tenné tönkre őket. Bruck András:

Amikor azt mondta, nem érdekli többé Magyarország sorsa, magamban igazat adtam neki. Eszembe se jutott vitába szállni vele, hát még megpróbálni meggyőzni. Amúgy se igen lettek volna érveim: a látható apátia és a láthatatlan szomorúság tüneteit éreztem mindenhol, beleértve saját magamat is. Kifejtette, hogy a közélet napi realitásai világosak és egyértelműek, így aki még most sem látja hogyan vált a rezsim megváltóból elnyomóvá, mind gyakrabban megtorlóvá, és továbbra is tagadja a hatalmon lévők immár jóvátehetetlen kártételeit csupán azért, mert hagytak még teret a magánéletre, az vagy gyengeelméjűség vagy az önbecsapás olyan foka, amivel neki nincs többé dolga. Frusztrálja és a vérnyomásának se tesz jót. Baudelaire-t idézte: „Én vagyok a seb és a kés… én vagyok a saját szívem vámpírja”, na ezt az önfelszámoló lelki terhet igyekszik minél messzebb tolni magától.

Ez a negyedik kétharmad valóban sok embert összetört, önbecsülésüket, állampolgári méltóságukat porrá zúzta. Ösztönösen érzik, hogy a megoldás, akárcsak Horthy és Kádár alatt, ismét kitolódott a végtelenbe és a véletlenbe, és már megint egy olyan rendszerben élünk, amelyből mindenekelőtt a legsilányabbak és legbecstelenebbek húznak hasznot. A megaláztatásunk nem olyan közvetlen, mintha fogolyként, meztelenre vetkőztetve kellene néznünk kínzónk bosszúszomjas arcát, de elég nyilvánvaló ahhoz, hogy értéktelennek érezzük magukat. Van ugyan útlevelünk, ami Kádár alatt nem volt, vagy inkább csak kegyként, senki élete nincs végveszélyben, mint Horthy alatt, éppen csak olyan lehetőség veszett el, ami talán egyszer adódik évszázadonként: térkőbe, hazugságba, korlátoltságba, sportpályába, templomépítésbe, várrom-restaurálásba fojtották bele a következő évtizedeinket.

Érthetően nagy a forgalom a proszektúrákon, egy ideje sorban halnak meg azok, akik azért élhettek volna még egy kicsivel tovább: csupán a legutóbbi napokban két ilyen ember ment el. (Csak nekem tűnik úgy, mintha Magyarországon már senkit nem gyógyítanának meg?) Egyikük se volt a barátom, még az ismerősöm sem, soha, sehol nem találkoztam velük, viszont éveken át néztem, hallgattam őket – a szememben ők voltak a két Magyarország. A filozófus senkivel és semmiben nem értett egyet, a rossz bármilyen formáját elfogadhatatlannak tartotta és a legvégső utópia ingatag létráján egyensúlyozva jutott nagyon magasra. Koldusszegényen halt meg, egyetlen pulóvere, trikója, zakója talán a lerobbant körút egyik turkálójából származott; a történész viszont egy idő után megtört, talán belefáradt a bennünket fojtogató kiúttalanságba, és azt is kezdte megérteni, amit nem kellett volna. Egyezséget kötött az uralmon lévő alvilággal s bár az idő előtti haláltól ez nem óvta meg, legalább a zakói jobbak voltak, s az élete valószínűleg könnyebb. Két különbözőképp, de egyformán tragikus sors.

Magyarországon nem kifizetődő nagynak, de még legnagyobbnak sem lenni, ha csak nem éred be az alkotás, a gondolat önmagáért való örömével, s akár Robinsonként is élnél egy lakatlan szigeten, papírral és ceruzával. A Horthy-korszak egy mákszemnyit nem lett jobb, humánusabb a korszak nagyjaitól, a Kádár-korszak nem tartott egy nappal sem rövidebb ideig annak a négy évtizednek a nagyjaitól, és ezek a mostani, lassan ismét korszakká korcsosuló évek is csak arra jók, hogy várjuk a végét, amit nagyon sokan már nem fognak tudni kivárni. Ez ugyan nem igazságos és szinte az elviselhetetlenségig lélekölő, de egy szavunk se lehet: sokat tettünk azért, hogy így legyen, és még többet nem tettünk meg azért, hogy ne legyen így. Személyes vállalás, és elismerem, némi kockázat nélkül ennek a gyalázatnak itt nem lesz vége.

Ezek itt nem a Tinder pénzért, szexért hamis személyazonosság mögé bújó piti szélhámosai, nyoma nincs jó szándéknak az ország jövőjét alapvetően meghatározó döntéseik mögött. Ez itt egy újfajta elvetemültség; más, mint Horthy uralma a Trianonba belehalt ország felett, más, mint a Moszkvából irányított Rákosié és Kádáré volt. A mai tettesek bármilyen kényszer nélkül, önző, egyéni motivációik oltárán áldozzák fel saját nemzetük legalapvetőbb érdekeit. És a legjobbakat. A diktatúrák soha egyetlen problémát nem oldanak meg, csak mindig újabbakat állítanak elő, ez is itt, de két és félmillió, vakon lojális szavazóval idehaza bármit megtehetnek.

Van viszont egy másik realitás is. Az EU-ban mi csak egy tengeri kikötők és nyersanyag nélküli, jelentéktelen gazdasági erejű, stratégiai szempontból érdektelen ország vagyunk. Ráadásul egy olyan miniszterelnökkel, aki politikusi pályafutása legostobább döntésével minden politikai tőkéjét egy éppen kivérző, roskadozó gólem jövő nélküli vezetőjére tette fel. Ilyen a mi fenegyerek politikai zsenink! Az EU-ban egy évtizeden át mindent elnéztek neki, de azzal, hogy ebben háborúban a népirtó agresszor mellé állt, az unióban ő egyedül, mozgásba hozta az őt már régóta pokolba kívánó brüsszeli gépezetet, és most kanosszát járatnak vele az eurómilliárdokért. Nem tudom, végül megkapja-e, megkapjuk-e, de szinte mindegy is, mert csak a pénztől semmi nem fog változni. Egy másik, számomra sokkal szimpatikusabb fenegyerek, a francia író, Michel Houellebecq így látja: „A bennünk létező jó és rossz mennyisége megváltoztathatatlan. Az ember jelleme meghatározott és a haláláig rögzült”.

Amúgy tegyük szívünkre a kezünket, megérdemli-e a tudáson és érdemeken nyugvó európai demokráciák adófizetőinek támogatását egy olyan ország, ahol négyszer egymás után miniszterelnöknek választottak valakit, aki gyűlöli őket, a szabadságukat, a szabad intézményekből áradó felszabadult szellemet? Aki a sajátjait is gyűlöli. Máskülönben nem nyomná el, nem tenné tönkre őket.

 

2023. január 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elhúzódó háború ára

A New York Times elemzése szintén arra figyelmeztet, hogy nem lenne jó, ha elhúzódna a háború, >

Tovább

Izrael a magyar és a lengyel úton

A NPR, az amerikai közszolgálati rádió kommentárja azt emeli ki, hogy a szélsőjobbos izraeli kormány széles >

Tovább

A nagy közös piszoár

S ha már látszat és valóság politikai összefüggéséről beszélünk, aligha mehetünk el szó nélkül az Orbán-rezsim >

Tovább

A szabadság különös iránya

Orbán is bármit megtehet, mert a magyar állam halott, a helyébe ő lépett. Az állam minden >

Tovább

Netanjahu létveszélyt jelent Izrael számára

A Guardian kommentárja azt hangsúlyozza, hogy a régi-új miniszterelnök létveszélyt jelent Izrael számára, de ki lehet >

Tovább

A scholzkodás tétje

Timothy Garton Ash bevallja: nem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat, amikor a múlt héten továbbküldte >

Tovább

Ukrajna földje

Miután Orbán Viktor egy hete senkiföldjének nevezte Ukrajnát, a dnyiprói polgármester magából kikelve gazembernek minősítette a >

Tovább

Nevezd ásónak

Mai levelemet Londonból, de nem csak Londonról írom. Innen sokszor élesebb fényben látszik Magyarország és a >

Tovább

Trump és a republikánusok jövője

A volt elnök ellenfelei részéről jelenleg a vágyálom tűnik az egyetlen stratégiának, mármint hogy ne ő >

Tovább

Össztűz a nagykövetre

A keményen jobboldali Magyarországon személyeskedő támadások érik a vállaltan meleg diplomatát. A hatalombarát média azzal gyanúsítja, >

Tovább

Mire van szüksége Ukrajnának, hogy győzzön?

A Wall Street Journal vezércikke szerint nem kérdéses, hogy meg kell adni Ukrajnának az általa kért >

Tovább

Orbán Viktor ellen NATO-vizsgálat indul a tisztikar megtizedelése miatt

Budapest szerint azonban nincs politikai oka annak, hogy százával küldik nyugdíjba a tiszteket. A védelmi miniszter >

Tovább