2023. február 5. vasárnap
Ma Ágota, Ingrid, Etelka, Léda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Orosz vereség – történelmi perspektívában

Orosz vereség – történelmi perspektívában
Oroszország Európa-projektje

Az oroszok ukrajnai veresége páratlan esélyt nyújt megerősíteni, s ha kell: újra definiálni intézményeinket és szövetségeinket egész Európában, különösen annak keleti felén és a Balkánon, ahol még mindig a szovjet típusú mélyállamban látják hatalmi garanciáikat az elitek. És mindennapi biztonságukat azok, akik máról holnapra élnek. Itt lenne a legfontosabb, hogy visszakanyarodjanak 1945 tanulságaihoz a legújabb nemzedékek, ha békében kívánnak élni másokkal és önmagukkal. Ara-Kovács Attila:

Már csak alig két hónap, s elmondhatjuk, az Európa ellen indított orosz agresszió egy éve szedi orosz és ukrán áldozatait, s kényszeríti a kontinenst, hogy újra és újrafogalmazza önnön identitását így, a 21. században. A háborús nehézségek ismét mindennapjaink részévé váltak, korábbi jobbos és balos ideológiák új definíciókat nyernek az ukrán harci sikerek, a sorozatos orosz megaláztatások és a kontinens gazdasági lehetőségeinek átstrukturálódása közepette.

És lassan eljött az ideje annak is, hogy ezt a mindannyiunkat érintő háborút elhelyezzük annak a mintegy 250 esztendőnek az idővonalán, amelyet „legújabb korként” ismer a történelem, s amely újra és újra feldúlta a mögöttünk álló legalább tíz generáció életét, illetve megkérdőjelezte kulturális helyünket egész emberi civilizációnk történetében.

Ez alatt a két és fél évszázad alatt három nagy nemzet kezdett világháborúba, hogy saját értelmezést adjon az Európai egységnek. Mindhárom nem szűken vett nemzeti programként tekintett saját törekvésére, még akkor sem, ha a nemzeti érdekek végül mégis dominánssá váltak, s először felhígították, majd megsemmisítették a háborús vállalkozások kontinentális céljait.

A 19. század, ha mondhatjuk, a franciáké volt, még akkor is, ha felvetette a közös európai vámhatárok előnyeit, s ha megbontotta az osztálystruktúrákat megismertetve a kontinenssel a napóleoni törvények felszabadító ideológiai erejét. Amikor 1815-ben elhallgattak a fegyverek, Európa sem felülről, sem alulról nézve nem volt már olyan, mint 1789 előtt. Felülről az új, kontinentális szövetségek formálták másmilyenre a kor képét, míg alulról olyan energiákat szabadítottak fel a vadonatúj társadalmi konfliktusok, amelyek utolérhetetlenné tették Európát a világ népeinek szükségképpeni technológiai – vagyis gazdasági és kulturális – versenyében.

A 20. század német dominanciája már gyakrabban szóba kerül a Kelet-Európát ma ismét feldúló orosz agresszió láttán. Elvégre annak a nagy háborúnak, mely 1914 és 1945 között ismét a világesemények középpontjába állította a kontinenst, az első pillanattól az oroszok is alakító résztvevői voltak, a frontokon és a hadszövetségeikben épp úgy, mint hátországi forradalmaik révén.

A legtöbben ma már nem emlékeznek arra, hogy az „Európa Ház” forgalmát nem az 1985-ben a semmiből előlépő Mihail Gorbacsov mondta ki először, s használta ideologikus töltettel, hanem egy bizonyos Adolf Hitler. És amikor erre rávilágítunk, a két kijelentésben rejlő alapvető különbséget sem hagyhatjuk szó nélkül. A nácik e Házon nyilván az általuk dominált Európát értették, Gorbacsov viszont azt a vágyát, hogy csak vodkában és atomtöltetekben bővelkedő országa e Ház megtűrt lakója legyen végre, s megkapja azt a kulturális megújulást, amihez Oroszország Nagy Péter óta annyiszor, de annyiszor nekirugaszkodott, s melynek áldásait mindannyiszor mégis elpazarolta.

Az 1914-1945 közötti harmincéves nagy háború persze nem múlt el következmények nélkül, ám mintha csak Európa nyugati fele vonta volna le a tanulságokat, például a 80 éve tartó békéjét és az épp most 70 éves Európai Unió intézményi legitimitásából fakadó biztonságét. Moszkva és az orosz nép jó része ezzel szemben még mindig a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján képzeli el Európa jövőjét, vagyis az abban betöltött orosz vezető szerepet. Ennél aktuálisabb elképzelései a mai orosz tankönyveknek nincsenek.

Ezt a szerepet vizionálják most katonái is Herszon alatt, a Dnyeper túloldalára szorulva, vagy az északi Harkivtól keletre; és azok az egységek is, amelyek a biztos orosz hátországból teszik próbára rakétáikkal immáron hol a lengyel, hol a magyar határt.

Ha most az orosz tankok a magyar és lengyel határoknál állnának, alighanem már a 21. század nagy európai háborúját vívnánk. De a világháború réme most mégsem bír aktualitással. És ez nem Moszkván, hanem Európán és a mögötte álló transzatlanti szövetségen múlik. Az, hogy nem kell újra éljük a 20. század borzalmait, annak egyetlen garanciája van: az, hogy Nyugat-Európa képes volt levonni 1914-1945 tanulságait. És egyetlen egy próbalétele: hogy az oroszok viszont erre továbbra sem képesek.

1945 után a békére építettük az életünket, és az, hogy ez így is maradjon, nem elég újra és újra legyőzni Oroszországot, majd meghagyni, hogy társadalmi romhalmazai közepette egymaga találja ki a ránk váró jövőt. Az ilyesmire ez a társadalom képtele. Képtelen volt akkor is, amikor 1815-ben győztesként maga diktálta Bécsben a feltételeket; képtelen, amikor 1947-ben Parisban ismét feltételeket diktált. És képtelen lesz akkor is, ha megalázottan most újra kikullog Európából, vagyis az ukrán területekről. Az 1945 utáni hidegháború egyetlen áldása, hogy legalább Nyugat-Európa jövőjébe az oroszoknak már nem volt beleszólása. Ez alapozta meg az unió jövőjét, s aki ebben nem hisz, az óhatatlanul része marad annak a történetnek, melyet újra és újra a Kremlben fogalmaznak.

Az oroszok ukrajnai veresége páratlan esélyt nyújt megerősíteni, s ha kell: újra definiálni intézményeinket és szövetségeinket egész Európában, különösen annak keleti felén és a Balkánon, ahol még mindig a szovjet típusú mélyállamban látják hatalmi garanciáikat az elitek. És mindennapi biztonságukat azok, akik máról holnapra élnek. Itt lenne a legfontosabb, hogy visszakanyarodjanak 1945 tanulságaihoz a legújabb nemzedékek, ha békében kívánnak élni másokkal és önmagukkal.

 

2022. december 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elhúzódó háború ára

A New York Times elemzése szintén arra figyelmeztet, hogy nem lenne jó, ha elhúzódna a háború, >

Tovább

Izrael a magyar és a lengyel úton

A NPR, az amerikai közszolgálati rádió kommentárja azt emeli ki, hogy a szélsőjobbos izraeli kormány széles >

Tovább

A nagy közös piszoár

S ha már látszat és valóság politikai összefüggéséről beszélünk, aligha mehetünk el szó nélkül az Orbán-rezsim >

Tovább

A szabadság különös iránya

Orbán is bármit megtehet, mert a magyar állam halott, a helyébe ő lépett. Az állam minden >

Tovább

Netanjahu létveszélyt jelent Izrael számára

A Guardian kommentárja azt hangsúlyozza, hogy a régi-új miniszterelnök létveszélyt jelent Izrael számára, de ki lehet >

Tovább

A scholzkodás tétje

Timothy Garton Ash bevallja: nem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat, amikor a múlt héten továbbküldte >

Tovább

Ukrajna földje

Miután Orbán Viktor egy hete senkiföldjének nevezte Ukrajnát, a dnyiprói polgármester magából kikelve gazembernek minősítette a >

Tovább

Nevezd ásónak

Mai levelemet Londonból, de nem csak Londonról írom. Innen sokszor élesebb fényben látszik Magyarország és a >

Tovább

Trump és a republikánusok jövője

A volt elnök ellenfelei részéről jelenleg a vágyálom tűnik az egyetlen stratégiának, mármint hogy ne ő >

Tovább

Össztűz a nagykövetre

A keményen jobboldali Magyarországon személyeskedő támadások érik a vállaltan meleg diplomatát. A hatalombarát média azzal gyanúsítja, >

Tovább

Mire van szüksége Ukrajnának, hogy győzzön?

A Wall Street Journal vezércikke szerint nem kérdéses, hogy meg kell adni Ukrajnának az általa kért >

Tovább

Orbán Viktor ellen NATO-vizsgálat indul a tisztikar megtizedelése miatt

Budapest szerint azonban nincs politikai oka annak, hogy százával küldik nyugdíjba a tiszteket. A védelmi miniszter >

Tovább