Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Kövér normális
Most tegyük zárójelbe, hogy a fő vádpontokat – etnikai nacionalizmus, nácikkal együttműködő történelmi figurák kultusza, esetleg a korrupció – nyugodtan a magyar uralmi elit ellen is lehetne fordítani. Ezt úgysem szokás végiggondolni kormányoldalon. De a trianoni sérelem felsőbbségtudattal való kompenzálása, ami összefonódott a szomszédos népek Kádár-kori lenézésével – nagyjából a nemzeti önérzet egyetlen indoka, amibe az átlag-választópolgár még kapaszkodni tud. És ahogy az évek során lecsúsztunk szomszédainkhoz és az egész régióhoz képest, lassan csak az ukránok maradtak, akiket le lehetett nézni. Most pedig még nekik áll feljebb. És a nyüves Nyugat szerint valamiért még becsülnünk is kéne őket. Pedig hol vannak olyan tájékozott és tehetséges politikusaik, mint Kövér László? Hol van olyan rendszerük, ahol egy ilyen politikus örökre bukhatatlan volna? Széky János (Élet és Irodalom):
Ez az ember 2010 óta kimozdíthatatlanul a magyar parlament elnöke. A magyar parlament azonban nem parlament – pontosabban nem tölti be a képviseleti demokráciákban szokásos funkciókat, amilyen a politikai közösség érdekek és nézetek szerinti tagoltságának szabad megjelenítése és a kormányt ellenőrző, fékező törvényhozói hatalom, hanem ellenkezőleg, a kormány hajtószíja –, Kövér László tehát csak afféle munkafelügyelő egy rabszolgatartó ültetvényen. Viszont abba, hogy Magyarországon mi történik akár a politikában, akár a gazdaságban, nincs tényleges beleszólása. Tisztsége főként arra jó, hogy megvalósíthassa, mondjuk úgy elegánsan, a politikai filozófiáját.
Ez pedig a 2010 utáni változatban így foglalható össze: Nekem van hatalmam, neked nincs, azt csinálok veled, amit akarok.
Van rá lehetősége, megteszi. Két fő módon. Az egyik az, hogy a Trianon-fókuszú nacionalizmus jegyében igyekszik megalázni és megsérteni, akit vagy amit alkalmasnak talál az ellenség szerepére (uniós zászló levétele az Országházról, kísérlet Nyírő József hamvainak újratemetésére). A másik, hogy házelnökként minden bírósági hercehurca megkerülésével ötletszerűen megállapított bűnökért milliós pénzbüntetéseket szab ki arra, akinek nem bírja a képét (a csúcspont eddig a Jakab Péterre kirótt majdnem tízmillió volt a „ficsúr” szó használatáért, e vérfagyasztó vétségért).
Ez eddig belpolitika, és a jelek szerint a hazai közvélemény – benne az ellenzék – nagyon kevés kivétellel már rég elfogadta mint adottságot, a rendszer kikerülhetetlen elemét. Azt is, hogy a parlament nem parlament, és azt is, hogy az elnöke ilyen ember. Kövér és az ország számára a baj ott kezdődik, amikor a mentalitásának kiéléséből külpolitika lesz. Nyírő hamvainak hurcibálása nyomán például nemcsak a román hatóságokkal sikerült összezördülni, hanem miután meghívták a Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóján a jeruzsálemi parlamentben tartandó ünnepségre, „szervezési okok miatt” Áder Jánost kellett küldeni helyette.
Több külpolitikai érzékre azóta sem tett szert. A Hír Tv riportere Trianon évfordulóján megkérdezte tőle, hogy „ha vége lesz a háborúnak”, a kárpátalji magyarság számíthat-e retorziókra az ukránok részéről. Mire Kövér igennel válaszolt, de a felvezetésben természetesen nem a magyar kormány tüntetően Putyin-párti politikáját említette mint a háború utáni magyarellenesség lehetséges okát, hanem: „Ami az ukrán elnök magatartását illeti, azt őszintén szólva és szerintem a világ ámulattal és értetlenséggel figyeli. (...) Aki segítségre szorul, az kérni szokott udvariasan, persze konokul, kitartóan, de mindig csak kérni, sohasem követelőzni és végképp nem fenyegetőzni. Fenyegetőzni az ember általában az ellenségeivel szemben szokott, azokkal szemben, akiket barátul akar megnyerni, ritkán. Itt van egy személyes, pszichés probléma, amivel én a magam részéről nem tudok mit kezdeni.” Hétköznapi magyar nyelven: míg Kövér a normalitást képviseli, Zelenszkij nem normális. Nem üti meg a kövéri mércét.
Valójában a magyar külpolitika pszichiátriai szempontból lehet ugyan normális, sőt nagyon is észszerű, ha a személyes haszonszerzés a cél, csak éppen ellentétes a nemzeti érdekkel. Mielőtt ezt elemeznénk, nézzük Kövér állításait. A világ közvéleményéről és főleg a politikai világelit véleményéről nem lehet általánosító kijelentéseket tenni, de Zelenszkij pillanatnyilag, ránézésre, a világ legnépszerűbb politikusa, ellentétben Orbánnal és Kövérrel. Nem tudom, milyen médiát követ az Országház munkafelügyelője, de az „ámulat” stimmel, az „értetlenség” nem. A Nyugat minimális kivétellel Ukrajna és Zelenszkij pártján áll, csak abban vannak különbségek, hogy mennyire lelkesen vagy vonakodva. Orbánék külpolitikája viszont mindig is katasztrófa sújtotta övezet volt, egy részterületet kivéve: nagyon jól megtanulták úgy huzigálni a szálakat, hogy Magyarországra minden „Brüsszel”-ellenes uszítás és minden demokráciahiány ellenére beáramoljanak az uniós pénzek, amik szénhidrogén-bevételek módjára hizlalják a belső kör magánvagyonát és – közvetve – a GDP-t.
Legalábbis így volt mostanáig. Újabban akadozni látszik a pénzáram.
A kormány pedig egyre látványosabban nem „páva”- (legyező-), hanem kötéltáncra kényszerül: fogcsikorgatva, késve, különállását nem tagadva végül is minden stádiumban csatlakozik az Ukrajna melletti fellépéshez, de egymás után hoz olyan döntéseket, amiket magyar érdek nem magyaráz. Ilyen például a vétófenyegetés, amivel sikerült elérni, hogy Vlagyimir Gungyajev állambiztonsági tisztet és gengsztert (egyházi nevén Kirill moszkvai pátriárkát) levegyék az uniós szankciós listáról. A kőolaj-behozatali szankció fontosabb volt, úgyhogy ráhagyták a magyarokra („Olaj vagy Kirill? – egyszerű a döntés”, ahogy egy meg nem nevezett diplomata mondta a londoni The Timesnak). De tudtommal senkinek sem jutott eszébe, hogy komolyan vegye a magyar indoklást, miszerint erre a vallásszabadság védelmében volt szükség; sem az nem vetődött fel külső megfigyelőkben, hogy ez valami egyedi magyar érdek, nem pedig egy orosz utasítást kellett teljesíteni.
Nemzeti érdek? Kormányunk Európa rongyává tette az országot.
A látszat mindenesetre olyan, hogy ukrán barátaim, akik nem ismerik eléggé Kövér munkásságát, a stílusból arra következtettek, növekszik az esélye a magyar–ukrán háború kitörésének (néhány év kell csak). Megnyugtattam őket, hogy erről szó sincs, hűséges NATO-tagok vagyunk.
Afelől nincs kétségem, hogy honfitársaink nagy része teljesen egyetért Kövér Lászlóval és az ukrán tiltakozásokra adott újabb magyar válasszal („…az ukrán politikusok folyamatosan elfogadhatatlan hangnemben beszélnek Magyarországról, provokálnak minket, hazugságokat állítanak és próbálnak minket befeketíteni. A köszönet hangján egyszer sem szóltak” – mondja a Putyin rendeletére nemrég kitüntetett Szijjártó Péter. Köszönjék meg a fegyverszállítás megtagadását és akadályozását, az ukránok önálló nemzet voltának kétségbe vonását, Gungyajev védelmét?) De a közvélemény egyetértését nem magyarázza a vezetők Kreml-függése. Kövér, Szijjártó és persze Orbán a népnek kedves dolgokat mond, amikor kioktatja az ukránokat, hogyan kellene viselkedniük. Szavaikból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az ukránokat alacsonyabb rendűeknek tartják, akiket nevelni kell, és akiknek hálásan kell fogadniuk a magyar nevelést. Most tegyük zárójelbe, hogy a fő vádpontokat – etnikai nacionalizmus, nácikkal együttműködő történelmi figurák kultusza, esetleg a korrupció – nyugodtan a magyar uralmi elit ellen is lehetne fordítani. Ezt úgysem szokás végiggondolni kormányoldalon. De a trianoni sérelem felsőbbségtudattal való kompenzálása, ami összefonódott a szomszédos népek Kádár-kori lenézésével – nagyjából a nemzeti önérzet egyetlen indoka, amibe az átlag-választópolgár még kapaszkodni tud. És ahogy az évek során lecsúsztunk szomszédainkhoz és az egész régióhoz képest, lassan csak az ukránok maradtak, akiket le lehetett nézni. Most pedig még nekik áll feljebb. És a nyüves Nyugat szerint valamiért még becsülnünk is kéne őket.
Pedig hol vannak olyan tájékozott és tehetséges politikusaik, mint Kövér László? Hol van olyan rendszerük, ahol egy ilyen politikus örökre bukhatatlan volna?
Következő cikk: Orbánnak nagyon jól jönne, ha a magyarok ma legyőznék a németeket
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >