2023. február 5. vasárnap
Ma Ágota, Ingrid, Etelka, Léda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Ellenzékbuktató választás

A „kiábrándult fideszesek” helyett a kiábrándult ellenzéki szavazók döntötték el a választást.

Ellenzékbuktató választás

Az országgyűlési választás eredményének kialakulásában nem a Fidesz táborának mérsékelt bővülése volt a döntő, hanem az, hogy az ellenzék 2018-hoz képest nemhogy növekedni nem tudott, de egyenesen elveszített több mint 850 ezer szavazót. Ez a brutális veszteség leginkább abból adódhat, hogy a 2018-as Jobbik-szavazók túlnyomó többsége nem támogatta az ellenzék közös listáját, sőt valószínű, hogy a szavazatvesztés nemcsak az egykori jobbikosok körére terjedt ki. Ebből is következik, hogy a hatpárti ellenzék a felelősséget a vereségért nem háríthatja kizárólag az elnyomó Orbán-rezsimre vagy a „külsős” ellenzéki miniszterelnök-jelöltre. Az ellenzéki pártok szereplőinek szembe kell nézniük a belső okokkal is, a saját felelőséggel, a stratégiai hibákkal, hiányosságokkal és alapkérdésekkel, mert ha ez elmarad, esély sem lesz a kiút megtalálására. Juhász Attila (Élet és irodalom):

Az eredmény: K. O.

 

Nincs mit szépíteni, a kormánypárt kiütéses győzelmet aratott a választáson. A lényegét tekintve nincs olyan választási adat, amelyet pozitívumként könyvelhetne el az ellenzék. Míg négy évvel ezelőtt belföldön több listás szavazatot kapott a most együttműködő hat ellenzéki párt (2,8 millió), mint a Fidesz (2,6 millió), addig most az ellenzéki lista csak 1,8 millió voksot szerzett, ami közel 1 millióval kevesebb, mint a Fidesz listás szavazatainak száma. Így már nemcsak a határon túli levélszavazatok miatt van többsége a kormánypárti listának, hanem azok nélkül is óriási az ellenzék hátránya.

Az egyéni választókerületekben szintén jelentős a visszaesés: a 2018-as szavazatszámokhoz képest 14-15 százalékkal kevesebb voksot kaptak az ellenzéki jelöltek, de van, ahol ennek többszöröse a szavazatvesztés. Még budapesti választókerületekre is igaz, hogy bár azokat kettő kivételével mind megnyerte az ellenzék, a jelöltjeikre leadott szavazatok száma a fővárosban is mintegy 10 százalékkal csökkent. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a választásra jogosultak száma eleve kevesebb, és a részvétel is valamelyest alacsonyabb volt, de az ellenzék veszteségei így is súlyosak, miközben a Fidesz minden településtípust tekintve erősödött, így Budapesten is több szavazatot kapott, mint négy évvel korábban. Vidéken pedig szinte kizárólagossá vált a kormánypárt dominanciája, az erőviszonyok változása miatt utólag nem is lehet billegő körzetekről beszélni, a Fidesz szerzett képviselői mandátumot még olyan helyeken is, amelyeket biztosan ellenzéki többségűnek gondoltak (lásd például Dunaújvárost, Miskolcot, Nyíregyházát vagy Pest megye néhány választókerületét).

Összességében azért hatott sokakra letaglózóan az eredmény, mert az ellenzéki oldalon a hatpárti együttműködés megléte miatt az volt az általános várakozás, hogy 2002 óta az idei lesz a legszorosabb választás. Széles körben elfogadottá vált, hogy megszűnt a centrális erőtér, ismét két nagy politikai tömb áll egymással szemben, ami szoros küzdelmet hoz majd. Bár a közvéleménykutatások egy része már az előválasztás utáni időszaktól kezdve azt jelezte, hogy nyílik az olló a Fidesz javára (a választások előtt közvetlenül a Medián már a tényleges eredménytől nem is olyan távoli 50–40-es vezetést mért a biztos szavazó pártválasztók körében), ezekre a jelzésekre kevesen figyeltek, és a kétharmados többséget valóban nem is jósolta senki. Ehhez képest a kormánypárt a 2010-esnél is nagyobb győzelmet aratott, önmagában is minden eddiginél biztosabb kétharmada van, mégpedig úgy, hogy hatszázalékos eredménnyel parlamentbe jutott a Mi Hazánk, amely bizonyos esetekben inkább a kormánypárttal szavazhat együtt. A szélsőjobboldali pártnak ráadásul minden esélye megvan a további erősödésre, hiszen a jövőben nagyobb eséllyel szívhatja fel a Fideszről esetleg lemorzsolódó szavazókat, mint a többi ellenzéki párt.

 

Nincs egyetlen, mindent eldöntő ok

 

A választási eredmény magyarázatát illetően hajlamosak vagyunk az egyetlen, mindent eldöntő okot keresni. Ezt erősíti a nyilvánosságban az is, hogy egyes ellenzéki politikusok láthatóan igyekeznek egymásra hárítani a felelősséget, így például a DK és a Jobbik egyértelműen Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti teljesítményében, a kampány során elkövetett hibáiban látja a vereség okát, de hangzott el ilyen nyilatkozat az LMP részéről is. Ugyanakkor Hadházy Ákos vagy maga Márki-Zay Péter a mindent beborító és szinte korlátlan mennyiségű pénzből működtetett kormánypárti propagandát nevezte meg legfőbb magyarázatként. A nyilvánosságban népszerűvé vált továbbá az a megfejtés is, miszerint azért nyert ekkorát a Fidesz, mert sikeresen bélyegezte háborúpártinak az ellenzéket. Ezek természetesen mind lehetnek fontos okok, de semmiképp sem kizárólagosak.

A számos, együttesen ható ok közül az alábbiakban néhány olyat emelek ki, hangsúlyozottan nem teljes körűen, amelyek nem annyira kampányhoz köthetők, hanem stratégiai jelentőségűek.

Kiderült, hogy a választók szintjén mégsem jött létre a teljes ellenzéki együttműködés. Ezt mutatja a fent részletezett szavazatvesztés. Főként azok tűnhettek el az ellenzéki táborból, akik 2018-ban a Jobbikra szavaztak. Egy részük feltehetően a Mi Hazánkra adta a voksát, más részük a Fidesznél köthetett ki, és voltak, akik nem mentek el szavazni. A korábbi Jobbik-szavazók hiányát támasztja alá az is, hogy azokban a megyékben sikerült kevésbé a mozgósítás, ahol négy évvel ezelőtt magas volt a Jobbik szavazóinak részaránya, a másik három ellenzéki párt esetében a kapcsolat előjele ellentétes, azaz az MSZP–Párbeszéd, a DK és az LMP erősebb megyéiben jellemzően eredményesebb volt idén a mozgósítás. (Lásd bővebben Political Capital: A Jobbik szavazói hiányozhattak leginkább az ellenzéki együttműködés mögül, 2022. ápr. 4.) Miközben tehát továbbra is igaz, hogy a jelenlegi választási rendszerben alapfeltétel, hogy az egyéni választókerületekben a kormánypárti jelöltnek egy komolyan vehető közös ellenzéki jelölt legyen a kihívója, úgy tűnik, az ellenzéki összefogás ebben a formában és összetételben nem működött. Megjegyzendő továbbá, hogy míg a közös ellenzéki egyéni jelöltek szükségességéről a választási rendszer kényszerei miatt régóta teljes a konszenzus, a közös listáról komoly viták folytak az elmúlt években a közbeszédben. 2019-ben volt olyan Medián-kutatás, amely az akkori európai parlamenti választással kapcsolatban azt mérte, hogy az ellenzéknek nem érné meg közös listát állítani. Hont András az európai parlamenti választás és az önkormányzati választás után több cikkében is rámutatott, hogy nem adhatók össze automatikusan a Fidesz-ellenes szavazatok, és kulcskérdés lesz az ex-jobbikos szavazók viselkedése. A Political Capital az önkormányzati választás után megjelent elemzésében ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy „bár jelentős az átszavazási hajlandóság az ellenzéki szavazók körében, a különböző ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok nagyon messze vannak attól, hogy automatikusan összeadhatók legyenek. (...) Abból, hogy az ellenzéki választók sok helyen hajlandók voltak más párt polgármesterjelöltjére szavazni, még nem következik, hogy egy országgyűlési választáson egyetlen közös ellenzéki listában látnák a megoldást.” Ezek az érvek végül akkor tűntek el a közbeszédből, amikor a Fidesz a választási törvény egy, Volner János által előterjesztett módosítását elfogadva nem is hagyott más lehetőséget az ellenzéknek, mint hogy közös listát állítson. Igaz, ezt a döntést az ellenzéki pártok akkorra már egyébként is meghozták. Ám ettől a kockázat még nem szűnt meg. Az e lapban megjelent, előválasztást értékelő cikkemben (Az előválasztás tanulságai, 2021/41., október 15.) ezzel kapcsolatban azt írtam: az ellenzék számára komoly figyelmeztetés, hogy „az eredmény az ellenzék mély tagoltságát is jelzi (...) Ez azt vetíti előre, hogy az ellenzéki együttműködésnek erőn felül kell majd teljesítenie a 2022-es országgyűlési kampányban, ha azt akarja, hogy minden nem fideszes szavazó felsorakozzon a közös miniszterelnök-jelölt mögött.” Mostanra világos, hogy ez az erőfeszítés nem volt sikeres, vagy tán eleve nem is lehetett az. Sosem tudjuk meg, hogy mi nem volt hozzá elég, a pártok meggyőző ereje a saját választóik felé, a közös lista összetétele vagy a közös miniszterelnök-jelölt személye. De egy biztos a jövőre nézve: az ellenzéki együttműködés mikéntjének kérdése újra nyitottá válik.

Kiderült az is, hogy az ellenzék a saját szavazóit sem ismeri eléggé. Már az előválasztás eredménye is azt mutatta, hogy az ellenzéki szavazók részben leváltották az ellenzéki pártokat. Márki-Zay Péter előválasztási győzelme jelezte, hogy az ellenzéki választók nem teljesen arra vágynak, amit az ellenzéki pártok politikai tartalomban vagy személyekben kínálnak nekik. Ezt az üzenetet azonban mintha maga Márki-Zay Péter sem értette volna meg. Az előválasztáson szavazók egy kívülről jött, a pártpolitikai elittel szemben álló politikust emeltek pajzsra. Ehhez képest a miniszterelnök-jelölt rögtön az előválasztás után egy új párt létrehozásáról és hetedik frakció szükségességéről beszélt újra és újra, és ezzel egy hetedik pártelnökké degradálta magát ahelyett, hogy közvetlen legitimációját kihasználva a pártok fölé emelkedett volna. Erre reagálva az ellenzéki pártok vezetői az első perctől fúrták a saját miniszterelnök-jelöltjük kampányát, így nem csoda, hogy az előválasztást követően több hónapig nem történt semmi, és a kampány még ezek után is nehezen állt össze. Lehet azon vitatkozni, hogy ki tévedett nagyobbat, az ellenzéki pártok, Márki-Zay Péter vagy az őt megválasztók, de az biztos, hogy az ellenzéki választók elvárásai végül nem teljesültek. Nem volt az sem egyértelmű, hogy az ellenzék milyen célcsoporthoz beszél, kiket akar képviselni, és milyen társadalompolitikai víziót akar megvalósítani, az ellenzéki pártok és a kormányfőjelölt között az egész kampány során ellentét volt érzékelhető ebben a kérdésben is. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy az ellenzéki oldalon a kormányoldal szavazóit sem ismerik eléggé. Szinte fájdalmas volt látni, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az energiái jelentős részét az általa elképzelt kiábrándult fideszes szavazók megszólítására fordította, holott semmi nem utalt arra, hogy ilyen választók jelentős számban léteznének. Sőt, a választási eredmények napvilágra kerülése után az derült ki, hogy kiábrándult választók inkább az ellenzéki oldalon voltak. Mindezekből következően az ellenzéki oldalon pontosabban ki kell találni, hogy kiket akarnak képviselni, és milyen eszközökkel, milyen politikai közösséget szeretnének építeni. Ez megint csak felvet számos stratégiai kérdést, amelyek megválaszolásához azonban lényegesen mélyebb társadalomismeretre lenne szükség. Ebben azonban biztosan nem segít az ellenzéki oldal szimpatizánsai és egyes véleményformálói körében újfent megindult „vidékizés”. Sokan továbbra sem értik az ellenzék értelmiségi holdudvarában, hogy miként áll össze a kormánypárt szavazótábora. Igaz, hogy minél inkább alacsonyabb státuszú valaki, annál nagyobb eséllyel szavaz a Fideszre. Nem igaz viszont, hogy a kormánypártnak csak képzetlen, vidéki, a leszakadó társadalmi rétegekből kikerülő szavazói volnának, ahogy 2018-ban sem ez volt a helyzet. A Fidesz ugyanis minden társadalmi rétegben erős támogatottsággal rendelkezik. Ennek megerősítésében pedig minden bizonnyal szerepe volt a választást megelőző, soha nem látott mértékű osztogatásnak is.

Kiderült, hogy egy alternatív rendszer kiépítése nélkül az Orbán-rezsim erőfölénye nem ellensúlyozható. A választás megmutatta, hogy az ellenzéki oldal legnagyobb értéke, a több ezer ellenzéki aktivista, a lelkes önkéntesek és szavazatszámlálók is kevesen vannak ahhoz, hogy a kormányoldali szervezetnek ellen lehessen tartani. Intézményesített ellenzéki rendszerre van szükség, országos szervezettel, helyben közösséget szervezni képes emberekkel, saját nyilvánossággal. Ez persze rengeteg erőforrást és munkát igényel, de láttunk már ilyen politikai építkezést a közelmúltban, például 2010 előtt a Jobbik esetében. Enélkül nem fog menni. Az Orbán-rezsim keretei között ugyanis strukturálisan óriási erőfölényben van a kormánypárt. A választási rendszertől, a kampányköltések erőforrásain át a nyilvánossághoz való hozzáférésig és most már a közösségi médiában is meglévő előnyig minden egyes körülmény a kormányoldal javára billenti a mérleget. Az erődszerűen kiépített (szinte feudális) fideszes világ mára hermetikusan zár. A kormányoldalon nem információs buborék van, hanem információs vaskupola, és semmi jele annak, hogy az ellenzék ennek falait jelenleg képes lenne áttörni. Sokak számára az ellenzék egyszerűen nem is látható, csak a kormánypárti dezinformációs gépezet tükrében. Nincs olyan kommunikáció vagy személyiség, mely ezt a rendszert önmagában, egy alternatív rendszer kiépítése nélkül képes lenne ellensúlyozni, mert a magyar társadalom széles rétegeinek ma a fennálló rezsim jelenti a biztonságot, és nem csak a szomszédban zajló háború vonatkozásában. Korábban a Kádár-rendszer jelentette a biztonságot, ma az Orbán-rendszer, nincs más, amit a magyarok többsége látna maga körül. Itt nem elég a „le kell menni vidékre” vagy a kampányban „fel kell szántani az országot” jól ismert toposza, ehelyett szinte a nulláról kezdődő, hosszú évekig tartó építkezésre van szükség.

 

(A szerző politológus. Tanácsadóként jelenleg Szabó Szabolcs újraválasztott országgyűlési képviselő és Pikó András józsefvárosi polgármester munkáját segíti.)

 

2022. április 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elhúzódó háború ára

A New York Times elemzése szintén arra figyelmeztet, hogy nem lenne jó, ha elhúzódna a háború, >

Tovább

Izrael a magyar és a lengyel úton

A NPR, az amerikai közszolgálati rádió kommentárja azt emeli ki, hogy a szélsőjobbos izraeli kormány széles >

Tovább

A nagy közös piszoár

S ha már látszat és valóság politikai összefüggéséről beszélünk, aligha mehetünk el szó nélkül az Orbán-rezsim >

Tovább

A szabadság különös iránya

Orbán is bármit megtehet, mert a magyar állam halott, a helyébe ő lépett. Az állam minden >

Tovább

Netanjahu létveszélyt jelent Izrael számára

A Guardian kommentárja azt hangsúlyozza, hogy a régi-új miniszterelnök létveszélyt jelent Izrael számára, de ki lehet >

Tovább

A scholzkodás tétje

Timothy Garton Ash bevallja: nem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat, amikor a múlt héten továbbküldte >

Tovább

Ukrajna földje

Miután Orbán Viktor egy hete senkiföldjének nevezte Ukrajnát, a dnyiprói polgármester magából kikelve gazembernek minősítette a >

Tovább

Nevezd ásónak

Mai levelemet Londonból, de nem csak Londonról írom. Innen sokszor élesebb fényben látszik Magyarország és a >

Tovább

Trump és a republikánusok jövője

A volt elnök ellenfelei részéről jelenleg a vágyálom tűnik az egyetlen stratégiának, mármint hogy ne ő >

Tovább

Össztűz a nagykövetre

A keményen jobboldali Magyarországon személyeskedő támadások érik a vállaltan meleg diplomatát. A hatalombarát média azzal gyanúsítja, >

Tovább

Mire van szüksége Ukrajnának, hogy győzzön?

A Wall Street Journal vezércikke szerint nem kérdéses, hogy meg kell adni Ukrajnának az általa kért >

Tovább

Orbán Viktor ellen NATO-vizsgálat indul a tisztikar megtizedelése miatt

Budapest szerint azonban nincs politikai oka annak, hogy százával küldik nyugdíjba a tiszteket. A védelmi miniszter >

Tovább