Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
„Metzengerstein”
Az jövő Magyarországa a hatalom megragadását jelentette és volt ott egy mindegy is, fontos mindegy; mindegy milyen eszközzel, mindegy milyen eszmeiség jegyében, mindegy. Egy dolog lényeges, a pőre Wille zur Macht. A hatalom akarása. Azontúl minden mindegy. Poe-i lovas allegóriánkból pedig a kérdés, hogy mi lesz a vihar, a vad ló, amellyel befejeződik a korszak. Mert szépen már nem tud, fordított 2006-ra készülnek, kettős hatalom másként, az alapítványokba kitelepített irdatlan vagyonokkal, hogy ne is lehessen jogállami eszközökkel megszabadulni tőlük. Vágvölgyi B. András:
Egy hasoncímű Edgar Allen Poe novellával szeretnék hozzájárulni az Orbán kapcsán itt is, másutt is, sok helyen kialakult Nagy Pszichoanalitikus Hübrisz-vitához. Poe-t nem csak A hollót vagy a Lee Annácskát jegyző költőként ismeri a világ közvéleménye, de a nyakába szokás varrni a mindközönségesen „krimiként” ismert műnem alapítását is. A „krimi” szó mást sem mond, minthogy a vele jellemzett zsáner bűntörténet, beleolvadt a film és a televízió korába, logikai feladvány (whodunit), „kivoltagyilkos”, nyomozati cselekmény, Agatha Christie a legismertebb ősöreg szerzője. Franciául „policier”-nek, rendőrműnek, nyomozástörténetnek is mondják, és Amerikában, a film és a zene hazájában annyiféle ráprecizírozó elnevezése van a műnemnek, hogy nézni is teher. Poe-val kapcsolatban a szakirodalom nem szokta a bűnművekre bevett thriller, heist, slasher, caper, heroic bloodshed, etc. fogalmakat használni. Poe-val kapcsolatban a mistery szokott a megnevezés lenni.
Szeretem a szót. Sejtelmes, rejtelmes, miszteriőz – itt a hangsúly, de, és ez a legfontosabb: jelentése szerint nem misztikus.
Mint azt a 200 év előtti amerikai szerző (1809-1849) írja „abban az időben, amelyről beszélek, még élt Magyarország belsőbb részeiben valami erős, noha titkolt hite a lélekvándorlás tanainak”. Ennek kapcsán idézi fel La Bruyère aforizmáját a boldogtalanságról, e nagyon magyar betegségről: „vient de ne pouvoir être seuls” (onnan ered, hogy nem tudunk egyedül lenni). „De a magyarországi babonának van néhány pontja, mely a képtelenséggel határos.” Poe novellájában két magyar arisztokrata család, a Berlifitzing grófok és a Metzengerstein bárók élnek egymás tőszomszédságában „századok óta viszályban”, el nem tudják dönteni, hogy a fülemüle dala melyiküknek szolgál, bár az egy „andere Operett”. „A gyűlölködés okát egy régi jóslat szavaiban lehet megtalálni: »Egy nagy névre félelmes bukás vár, ha, miként a lovas úrrá lesz lován, a halandó Metzengerstein diadalmaskodik a halhatatlan Berlifitzing fölött!«”
Eltűnődve, mi is ez a Berlifitzing-Metzengerstein ellentét, nem nagyon tudok ebben az allegóriában másra gondolni, mint a Kis János által „százéves hideg polgárháborúnak” tartott 1918 utáni magyar történelemre. A gyökereknél kell keresni a keresendőt. Lamentálva, morfondírozva kezembe került a Századvég c. folyóirat („a Bibó István Szakkollégium társadalomelméleti folyóirata, megjelent a Magyar Tudományos Akadémia-Soros Alapítvány Bizottság támogatásával”) 6-7-es száma 1988-ból. A korán elhunyt szociológus, Vági Gábor esszéje nyit, Tőkés Rudolf és a francia közigazgatási bíró Faragó Béla politológiai dolgozatai követik, majd Litván György könyvrészlete Szabó Ervin viszontagságos utóéletéről. Hegedüs András, Körösényi András, Pető Iván, Szabó Miklós, Voszka Éva, Szalai Pál tanulmányai, vitairatai. Sztálin véreskezű főügyésze, Visinszkij odanyilatkozik a magyar-csehszlovák lakosságcseréről, Kövér László Wéber Attila társaságában interjúzik Halmai Gábor alkotmányjogásszal. Egy akkori slágertéma, Közép-Európa: Fejtő Ferenc, Dalos György, Csapody Tamás – szerénytelenségem is ott Mitteleuropá-zgat; a felelős szerkesztő Gyurgyák János szerzőtársa Tőkéczki László, témájuk Mónus Illés. Az „Élő múlt” rovatban Bozóki András válogatása „Egy ingerlékeny urbánus” címmel Ignotus Pál publicisztikájából. Csak most veszem észre, hogy Nagy Imre: A magyar nép védelmében c. írásműve az „Arcképek a magyar bolsevizmus történetéből” rovatban jelent meg, ami korábban fel sem tűnt. A Századvéget témái és szerkezete az akkori folyóiratkultúra egyik legizgalmasabb szereplőjévé tette, valahová a szamizdat Beszélő és az ELTE és a MKKE társadalomelméleti folyóirata, a Medvetánc közé pozícionálva. A folyóirat felelős kiadója a nemrég sajnálatosan elhunyt Gyekiczki András, lektorok Stumpf István és Wéber Attila, szerkesztők: Fellegi Tamás, Kövér László, Kövér Szilárd, Máté János, Orbán Viktor, Varga Tamás.
Vilmos, Berlifitzing grófja az elbeszélés idején beteges, gyerekes öregember, két dologról nevezetes: a szomszéd birtokosi család utálatáról és a lovaglás & vadászat szeretetéről. Báró Metzengerstein Frederik pelyhedzőállú árva kamasz, épp tölti a tizennyolcat. Az örökös az uradalom átvételekor Heródesnél is Heródesebb: „gyalázatos kicsapongások, nyilvánvaló szószegések, hallatlan kegyetlenségek hamar megértették jobbágyaival, hogy sem a szolgalelkű megalázkodás, sem lelkiismeretes kötelességteljesítés nem biztosítja őket ezentúl e törpe Caligula skrupulust nem ismerő karmai ellen”. Remek hasonlat, „törpe Caligula”, Poe értő szavaiban 200 évvel későbbi magamagunkra és korunkra ismerünk Bödöcs Tiborral és vele korunk címerállatára: „kis, tikkelő bonsai-Cézár, póni-De Gaulle, plüss-Pinochet, karton-Castro, legó-Duce, Barbie-Hitler, popcorn-Churchill” („Bödöcs Londonban”, 2021.03.15. youtube.com, utolsó ellenőrzéskor 515,665 megtekintés).
Egyszercsak a törpe Caligula észreveszi, hogy ég a szomszéd kastély istállója, bár mások szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a gyújtogatás is az ő megrendelésére történt, hisz mindig új, s mégújabb, elszántabb, vakmerőbb merényleteken töri a fejét. Csak ül könyvtárszobájában, hatalmas antik földgömb, felvágatlan könyvek, történelmi hősök olajképei, saját politikai, úgymond filozófiájának hét ércbemaratott coelho-i idezete között, a festmények közt „itt-ott tűnt napok dámáinak kéjes és hattyúi teste leng valami sosemvolt táncban, képzelt melódiák dallamára” (magyar fordítás: Babits Mihály), de a szomszéd hangzavar, nyerítés közben figyelme egy faliszőnyeg ábrázolásra tapad, a rivális család egy szaracén ősének paripájára. „A ló maga, a kép előterében, mozdulatlanul, szoborszerűen áll – míg hátrább legyőzött lovasa egy Metzengerstein tőrétől pusztult el.” Csudák csudájára, a szomszéd kastély tűzfényében lovászai egy a faliszőnyeg-ló tökéletes toporzékoló dühös mását mutatják be saját kastélya előtt. Gőzölög, tajtékzik, láthatóan alig menekült ki a lángoló istállóból. „Különös ló, gyanús karakter, fékezhetetlen karakter, de csak hadd legyen enyém” - mondja a lovászoknak Metzengerstein Frederik, gondolván, hogy magát az ördögöt is megfékezi, ha az Berlifitzing istállójából jön. Ám a lovászok bizonygatják, a ló nem az égő szomszéd istállóból van, közben egy teremapród jő a hírrel, a könytárszoba gobelinjéről eltűnt a ló. Nochdazu az öreg Berlifitzing Vilmos is odaveszett a lángokban, mert az egyik mént nagyon ki akarta szabadítani, de rajtavesztett.
Metzengerstein Frederik úrfi életmódja ezután megváltozott, birtokainak tág és társas világában társtalan volt, csak a természetfeletti, féktelen és lángszínű paripát hitte barátjának. „...a báró perverz ragaszkodása legutóbb szerzett ménjéhez – amely ragaszkodás csak újabb erőt látszott nyerni az állat vad és szinte démoni karakterének minden új példájából – végre is minden józan ember szemében természetellenesen forró és visszataszító szenvedéllyé vált.” (…) az ifjú Metzengerstein mintha odanőtt volna a roppant ló nyergébe (…) alig fékezhető szilajsága tökéletes összhangban volt saját lelkével. Szokásos kilovaglásain észrevehető borzadállyal ugrik az új ló nyergébe (…) hosszú lovassétáiból visszatérve mindannyiszor valami diadalmas gonoszság kifejezése torzítja el arcának minden vonását. Egyszer aztán Metzengerstein egy nyugtalan éjen kilovagolt, szokásos esemény lett volna ez, de vad sietséggel pattant nyeregbe, nagyokat szökkenve tűnt el az erdő útvesztőjében (…) szolgái aggodalmas feszültséggel várták visszatértét (…) ám ekkor a Metzengerstein-palota bámulatos mívű és pompázó oromfalai recsegnek és ropognak, és alapjukig meginganak valami féktelen tűz sűrű és élénk lángmelegében.
Ló tűnt fel a platánsoron, zilált ruhájú lovassal, vad szökkenésekkel közelített, megszégyenítve a Zivatar Démonát, a vágta irányát nem a lovas határozta meg már. „Eltorzult arca, görcsösen összeránduló teste emberfölötti erőfeszítésről tanúskodott; de hang, egy árva sikolyt kivéve, nem röppent el kisebesedett ajkáról, melyet a rémület kínjában sebesre harapott. Egy pillanat, s a paták csattogása élesen, fülsértően verődött vissza lángok bömbölése és szelek sivítása fölött – még egy pillanat s a mén egyetlen nekiiramodással átszökkent a kapun, és a várárok fölött fölrohant a palota rengő lépcsőin, s lovasával együtt eltűnt a kavargó tűz örvényében.” Vajon mi ez a mén, ki ez a paripa, aki az ifjú Metzengersteinhez hasonlóan a tűz és a vad vihar örvényébe ragadja majd Orbánt (a Bödöcs-hasonlatok: mint fent), mi az, amitől bealkonyul a perverz vágták korának?
Érdemes egy pillantást vetni a Századvég folyóirat 1988-as borítójára! A lógó födrengéssúlytotta betűtípusból, s alatta hét portré nosztalgikusan elliptoid medálfotókból: Ady Endre, Jászi Oszkár, Szabó Dezső, Babits Mihály, Szekfű Gyula, Németh László és Bibó István. Ha XX. század, hát Adyval kezdeni okés, Jászival folytatni komolyságot ad, nemigen volt nagyobb hatása a korai magyar társadalomtudományos gondolkodásra, mint neki. Szabó Dezső is Adytól indult, amennyire ismerem: dagályos panaszmagyar, szociális érzék és löttyős indulat, loncként kavargó és ránkrohadó dühödt szimbolizmus és allegória-architektúra – Csurka István és Bayer Zsolt publicisztikája sokat köszönhet neki. Babits az Babits, barna balkonnal, bús donnával, Baumgartennel, bármivel. Hogy Szekfű mennyire volt a Horthy-kor aulikus történésze ennek megítélését szaktörténészekre bízom, Bibó pedig úgy volt a nyolcvanas évek sztárja, mint Michael Jackson és Tina Turner. 1979-ben halt meg, széles értelmiségi koalíció fényezte fel az emlékét, az állampárt reszketett tőle. A mára ismét „Bibó felejtéses” magyar társadalom számára nem is csak Bibó elemzései, politikai analízise megy ritkaságszámba, hanem a példás moralitás, amit a legnagyobb viharban is felmutatni tudott. Bibó etikája az, ami korszerűtlenné teszi a mában. Az etika felől fordulhatunk Németh László felé is. Műveltségét mindenki joggal dicséri. A „Tanú” a harmincas évek egyedül írt folyóirata nagy műveltséget mozgatott, a későbbi korszak Németh Lászlójáról viszont a Zelk-anekdótát tartom érvényesnek. (Zelk Zoltán költőt bújtatta Németh a vészkorszakban, Zelk olvasással töltötte az időt, talán egy szekrényeben a padláson. Németh titokban vitt neki enni, Zelk azt mondta: „Hát Lacikám, olvasom ezeket a régebbi dolgaidat, hát, talán ha nem írtad volna meg őket, akkor nem kéne bújtatnod”.) Számomra a másik megemészthetetlen történet a Németh-életműből az a tíz hónap 1956. október vége és a következő év szeptember eleje között, mikor megírta az „Emelkedő nemzet” c. cikkét az Irodalmi Újság utolsó számában (november 2.), majd az elfogadott Kossuth-díj és legfőképpen a Szovjetunióban tett látogatás során a híres, árulásszámba menő moszkvai pohárköszöntő. (Mikor Zelket épp megint üldözték, lásd: „nagy íróper”, Déry-Háy-Zelk-Tardos.)
Mit jelez a nem átgondolt címlap, amiről többször hallottam idősebb barátokat (Szabó Miklóst, Szalai Palit, egyszer talán Litvánnal is beszéltünk erről) dohogni, hogy kerül a sörbe görény, mi volt ez, az ennyire szélesen szétterített magyar hagyomány vállalása? De divatos lap volt abban a pillanatban, kétségkívül szinvonalas is. De nem tudok szabadulni egy érzéstől, amit akkor nem vettem észre, de jó ideje bennem motoz. Hogy ennek a gesztusnak a leglényege mégiscsak az volt, hogy „a jövő Magyarországát” akarjuk, ezek a hagyományaink, olykor ellentmondók, lázadó kuruc vs aulikus labanc, liberális vs konzervatív, bolsi vs náci, Ignotus Pál vs Németh László. Az jövő Magyarországa a hatalom megragadását jelentette és volt ott egy mindegy is, fontos mindegy; mindegy milyen eszközzel, mindegy milyen eszmeiség jegyében, mindegy. Egy dolog lényeges, a pőre Wille zur Macht. A hatalom akarása.
Azontúl minden mindegy. Poe-i lovas allegóriánkból pedig a kérdés, hogy mi lesz a vihar, a vad ló, amellyel befejeződik a korszak. Mert szépen már nem tud, fordított 2006-ra készülnek, kettős hatalom másként, az alapítványokba kitelepített irdatlan vagyonokkal, hogy ne is lehessen jogállami eszközökkel megszabadulni tőlük.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >