2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Félelem és rettegés mindenfelé

Félelem és rettegés mindenfelé

Kuncze Gábor meséli Mihancsik Zsófiának a nemrég megjelent interjú kötetben (Kuncze Gábor: Várjuk ki a végét. Beszélgetés Mihancsik Zsófiával. Kuncze. Kossuth Kiadó. 2020.), hogy, „amikor aztán 2010-ben hordtam ki a cuccomat a Fehér Házból egy autóba, jött szembe Lázár János, akiről már lehetett tudni, hogy ő lesz a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Te, mondtam neki, bevállalsz egy ekkora frakciót, és azt nyilatkozod, hogy megtartod a hódmezővásárhelyi polgármesterséget is, nem lesz ez egy kicsit sok? Szervezés kérdése az egész, felelte, nem tudom még, hogyan fogom megoldani, de csak nem képzeled, hogy teljesen kiszolgáltatom magam ennek a gecinek.” Vásárhelyi Mária:

Sok mindent tanultam és sok mindent megértettem a történelemből, az emberi viselkedés sajátosságairól, az elmúlásról és a „fontos dolgokról” ebben a 2020-as, covid-fertőzött évben. Többet, mint korábban akár egy évtized alatt.  Nem mondanám, hogy feltétlenül vágytam erre tudásra. Talán inkább ellenkezőleg,  jobb lett volna, ha nem ismerem meg a társadalmi szorongásnak, az egyén védtelenségének és kiszolgáltatottságának ezeket a mélységeit.

A környezetemben egyre több a covidos, és van olyan ismerősöm, aki belehalt a fertőzésbe. Október 24-én elment a meccsre és három hét múlva meghalt. Pedig amúgy minden előírást szigorúan betartott. Csak hát a szenvedély, az felülír minden józan megfontolást. Tudta, hogy veszélyes, de nem tudott ellenállni a csábításnak. Olyan felfoghatatlan, hogy egy focimeccsen múljon valakinek az élete. Tavasszal megfagyott a levegő, ha valakiről kiderült, hogy covidos, ma már alig lepődünk meg ezen. A vírus mellénk szegődött és hétköznapjaink részévé vált. És aki átesik a fertőzésen és túléli, az a szerencse fia. Mert ma ez jelenti a szabadságot, a felszabadulást. Legalább átmenetileg. 

Csodálkozom, hogy milyen gyorsan alkalmazkodunk a változásokhoz. Néha meglepődöm, ha egy filmben az emberek az utcán összeölelkeznek, szorosan egymás mögött állnak vagy kezet fognak. És időnként az is eszembe jut filmnézés közben, hogy „na, jó, de hol a maszk”.  És ezek csak formaságok. Kinézek az ablakon és látom az őrjöngést a parkolóhely-mizéria miatt. Amióta Orbán Viktor ingyenessé tette a parkolást, valóságos háború dúl Budapest utcáin. Ma egy csomagszállító autó vezetője ordítva káromkodott a Tátra utca sarkán, mert egy órája képtelen volt leparkolni a furgonjával. Tegnap az ablakom alatt két autós majdnem összeverekedett egy parkolóhely miatt. Volt olyan ismerősöm, aki 1 óra 40 percen keresztül körözött a környéken, hogy helyet találjon. Végül feladta, átment Budára és egy taxival jött haza. És mindez csak azért, hogy Orbán Viktor bosszút álljon a fővároson, amiért itt kiszavazták a hatalomból. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy az ingyen parkolásnak semmi köze a vírus elleni küzdelemhez. Csillapíthatatlan bosszúvágya azonban felülír minden józan számítást. Addig akarja sanyargatni a fővárost, amíg ki nem vérzik. Semmitől nem riad vissza. Az egyébként hideg és számító zsarnok itt nem tud uralkodni az indulatain. Mert elrontottuk a játékát, mert le mertük győzni. És mindig vannak kéznél cselédek, akik végrehajtják az akaratát. Most éppen Parragh László az Iparkamara elnöke veszi nevére az ötletet, hogy a fővárost fosszák meg utolsó bevételi forrásaitól is.

Az egész város vibrál a feszültségtől. Részben a vírustól, részben a mesterségesen kreált háborús légkörtől fél mindenki. Nappal folyamatosan vijjognak a mentők, éjszaka gépfegyveres katonák és páncélautók vigyázzák a rendet. Az emberek idegei pattanásig feszültek, lökdösődnek, káromkodnak, üvöltöznek egymással. Este 8 után meghal a város. Félelmetes és buta csend vesz körül minket. Ha az utcán cipőkopogást hallunk, kimegyünk a teraszra megnézni, hogy mi történik. Ha felvillan egy autó lámpája eltűnődöm, hogy vajon honnan jöhet, mi dolga van a városban ilyenkor, amikor itt a madár sem jár. A parkból eltűnt a kutyasétáltatok összeszokott csapata és nem buliznak éjszaka a gimnazisták a ping-pong asztaloknál. Soha nem gondoltam volna, hogy ez is hiányozni fog. 

Tavasszal az emberek minden este 8-kor kinyitották az ablakokat, hogy tapssal köszönjék meg az egészségügyben dolgozóknak az emberfeletti munkát, amit végeznek értünk. Most amikor a küzdelem sokkal inkább emberfeletti, senki nem tapsol. Nemcsak nálunk nem, hanem sehol a világon. Ki érti ezt? Talán elfogyott az emberek lelkéből a remény és a bizakodás. Nem éreznek mást, csak esendőségüket és végtelen kiszolgáltatottságukat. 

De nem ülnek tort a hatalom körül legyeskedők sem. Időnként elképzelem, hogy mennyire gyűlölhetik Orbánt saját pártjának képviselői és funkcionáriusai. De a rettegés felülírja a gyűlöletüket. Hiszen tudják, hogy aki kilép a sorból, annak vége. De azt is tudják, hogy ez már a – ki tudja meddig húzódó – végjáték. Pedig eddig úgy képzelték, hogy életük végéig megélnek a gombnyomogatásból. És gondolom, sokan vannak közöttük olyanok is, akik tudják, hogy amiben részt vesznek, az gyilkos játék. Talán néha még szégyellik is magukat. És félnek a jövőtől, de még jobban félnek a vezérüktől.

Kuncze Gábor meséli Mihancsik Zsófiának a nemrég megjelent interjú kötetben (Kuncze Gábor: Várjuk ki a végét. Beszélgetés Mihancsik Zsófiával. Kuncze. Kossuth Kiadó. 2020.), hogy, „amikor aztán 2010-ben hordtam ki a cuccomat a Fehér Házból egy autóba, jött szembe Lázár János, akiről már lehetett tudni, hogy ő lesz a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Te, mondtam neki, bevállalsz egy ekkora frakciót, és azt nyilatkozod, hogy megtartod a hódmezővásárhelyi polgármesterséget is, nem lesz ez egy kicsit sok? Szervezés kérdése az egész, felelte, nem tudom még, hogyan fogom megoldani, de csak nem képzeled, hogy teljesen kiszolgáltatom magam ennek a gecinek.” Mondta 2010-ben Orbán Viktorról akkori bizalmasa és jobbkeze, Lázár János. És ez mindent elmond a Fidesz belső viszonyairól. Van amikor egy ilyen, hurcolkodás közben, talán meggondolatlanul elejtett mondat, többet árul el a valóságról, mint mindaz, ami tíz éve a szemünk előtt zajlik.  

A propagandistákon is látszik a rettegés. A rettegés attól, hogy egyszer csak véget ér a korszak, amelyben nyilvánosan kiélhették a lelkükben összegyűlt összes frusztrációt, irigységet, gyűlöletet, és vetélkedtek, hogy ki tud több mocskot hordani az ellenzékre, a liberálisokra, a Nyugatra és a világra. Ezért kapták a fizetésüket, ahogy Márai mondja „baksist az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme”.

És a páni félelem attól, hogy elvesztik kiváltságaikat, fokozza a bennük élő gyűlöletet. Éppen úgy írnak és beszélnek, mint a sztálinista és náci propagandisták. És lényegében ugyanazt is mondják. Átkokat szórnak mindenkire, aki mást gondol a világról, mint ők. De már oszladozik a magabiztosságuk, a pökhendiségük, a gúny helyét átveszi a félelem, a fölényes mosoly torz vigyorba fullad. Pedig ők is azt hitték, hogy mindez örökké fog tartani.  Most kezdenek ébredezni, és elgondolkodni azon, hogy milyen lesz az élet akkor, amikor nem ők mondják meg, hogy ki a magyar és ki az idegen, ki a hazafi és ki a hazaáruló. Ha nem engedhetnek szabad folyást a gyűlölködésnek. Ha egyszercsak nem jár baksis az aljas hazudozásért. Ha egyszer nem mondják meg nekik, hogy miről mit kell írni, ha nekik maguknak kell eldönteni, hogy mi legyen a téma.

Ők már soha nem fogják megtudni, hogy milyen érzés lehet autonóm emberként, méltósággal élni.

 

2020. november 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Á la carte Európa felé halad az EU

Bármiféle javaslat, mármint hogy az unió váljon szét a szorosabb együttműködést szorgalmazó kemény magra, illetve a >

Tovább

Partraszállás

A megindult és 2021 tavaszától felgyorsuló partraszállási folyamat meghatározóbb lesz számunkra, magyaroknak, kelet-európaiaknak, mint vezetőink bármiféle >

Tovább

Orbán útja a mártíromság felé

Hollandiában lemondásra kényszerült a szélsőjobb vezére. Lassan lecseng Európában a Brexit mérgező hatása, ugyanakkor az unió >

Tovább

A lengyel-magyar javaslat: sohanapján, kiskedden

Nem enged a jogállam ügyében a lázadó magyar és lengyel kormány. Orbán és Morawiecki budapesti tárgyalása >

Tovább

Küzdelem a Nyugat lelkéért

A magyar és a lengyel kormány elleni küzdelem a Nyugat lelkéért indított harcot harangozza be. Biden >

Tovább

Az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit

Paul Lendvai szerint az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit, akik mindezidáig zavartalanul >

Tovább

Orbán bácsi

A gánti bánya sejtelmes késő-délutáni félhomályában a kivégzőkarót gondosan a gerincoszlophoz kalibrálva Orbán bácsi csak annyit >

Tovább

Kerül, amibe kerül, Európa nem adhatja be a derekát

A New York Times után egy nappal a másik nagy amerikai lap, a Washington Post is >

Tovább

Csak nyugi és gyerünk tovább, EU!

Ebben a helyzetben Európának meg kell őriznie a hidegvérét. Ha ugyanis a földrész nem nyújt segédkezet >

Tovább

Hol az út?

Két magas rangú EU-tisztviselő közül az egyik nemrég beteg, a másik korcs demokráciának nevezte Magyarországot, de >

Tovább

Az EU szavahihetősége forog kockán

Mármint a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult jogvitában, ám az unió nem adhatja be a >

Tovább

Mennyire tud megálljt parancsolni Merkel a két jogállami huligánnak?

Azaz megoldást találni a decemberi csúcsértekezletig. A legfontosabb azonban az, hogy mielőbb folyósítani lehessen a pénzeket >

Tovább